Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-20 / 91. szám

2005. ÁPRILIS 20., SZERDA SPORT 15 Egységben az erő Igazi egységet alkot a ma­gyar jégkorong-válogatott, és ennek eredményekép­pen kedvező helyzetből várja a ma esti folytatást a debreceni divízió I-es világbaj nokságon. A gárda nyitó fellépésén, vasár­nap 2-2-es döntetlent játszott a nála előkelőbb helyen jegyzett Norvégiával, majd hétfőn bra­vúros, 3-0-s sikert ért el az el­múlt hét évben a világ közvet­len élvonalához tartozó Japán ellen. A magyarok történetük során először győzték le tét­mérkőzésen Japánt, amely a 15. helyen áll a világranglistán. Nem volt meglepő, hogy Pat Cortina szövetségi kapitány di­csérte a játékosokat:- Kapitányságom alatt most játszott a legjobban a csapat. Szuper Levente mindkét nap re­mekelt, de szerintem még jobb teljesítményre is képes. A véde­lem a japánok ellen szintén ki­tűnően vizsgázott, a támadások pedig veszélyesek voltak. Biza­kodva várom a folytatást. A mieink ma este nyolc óra­kor Kínával mérkőznek, melyet a Duna tv élőben közvetít. Kispályás labdarúgás Géléi jászapáti. A megye egyetlen műfüves bajnokságában két forduló után már csak egyetlen csapat áll százszázalékos telje­sítménnyel, viszont valameny- nyi résztvevő szerzett már pon­tot. Egy összecsapás kivételé­vel rendkívül szoros meccseket vívtak a riválisok. Eredmények: Thermál Hotel-Jászapáti Ser­dülők 12-0, Szikla-Törekvés 2- 2, Pótkerék-Lestaktika 4-2, Fe- gyencjárat—Sztár DVD Klub 2­2. Az állás: 1. Pótkerék 6, 2. Fe- gyencjárat 4, 3. Thermál Hotel 3, 4. Lestaktika 3, 5. Serdülők 3, 6. Szikla 1, 7. Sztár DVD 1, 8. Törekvés 1 pont. Jászberény. Ezúttal sem ment a tavalyi bronzérmes Csizma­diának, viszont továbbra is re­mekel a Flex-coop. Eredmé­nyek: Berény Barátok—Partner 4-1, Csizmadia-Flex-coop 2-3, Világhírű-Kulacs 0-0, Kani- zsa-Viktórió 0-3, Casino-Szik- la 2-2, Fegyencjárat-T-Plasztik 1-3. Az állás: 1. T-Plasztik 6, 2. Viktórió 6, 3. Berény Barátok 6 pont. Szolnok. Az eredmények összességében nézve tükrözik az erőviszonyokat, igazi megle­petés nem született. Eredmé­nyek, I. osztály: Eurotel-Borovi 1-4, Univerz-Eurotrend 2-3, Félidő-Pataki 1-4, Castrum- ex-Épszigker 2-5, Beseny- szög-Ferrum 1-3, Nefag-ZT- Trans 3-1, Trojka-KSK 2-2. Az állás: 1. Épszigker 45, 2. Pataki 41, 3. Borovi 40 pont. II. osz­tály, A csoport: Bercsényi-Da- nyi 3-2, Anonim-Ferrari 2-0, Üvegtigris-Vörös ördögök 1-2, Eurober-AMT 5-0, MRFK-Fer- bor 8-0, Halak-Helikopteresek 3- 1. Az állás: 1. Anonim 40, 2. MRFK 37, 3. Ferrari 33 pont. B csoport: lOOxszép-Aréna 4- 5, C-graph-Sasok 0-9, HBI- Airborne 0-1, Öröm-Oktogon 3-1, Mi-fi-Vízmű 0-4, Plural- Csontos 4-3, Tiszapüspöki-Ju- nior 6-8. Az állás: 1. Aréna 41, 2. Plural 38, 3. Sasok 30 pont. Vendégöröm a Tiszaligetben férfi kosárlabda NB L, A csoport, 26. forduló vécsé Szobioki Olaj KK-Univer Kecs­kemét 83-100 (16-22, 14-27, 25-24, 28-27) Tiszaligeti Sportcsarnok, 2500 n. V.: Szabó Gy., Hegedűs. OLAJ KK: Thomas 6/6, ALEK- SZICS 37/15, Majoros, 10/3, Stroud 10/6, Frana 9. Csere: FÜLÖP 8, Szarvas 3/3, Balogh. Edző: Pór Péter, Tasnádi Zoltán. UNIVER KSE: BOROS 12/9, BRADFORD 25/3, CÉLÉI 17/12, McCLENDON 15/3, LAPOV 16/3. Csere: Horváth Á. 9/3, Horváth Cs. 6. Edző: Meszlényi Róbert. Az eredmény alakulása. 5. p.: 10-8, 15. p.: 22-33, 25 p.: 43-60, 35. p.: 72-85, 38. p.: 77-94. Kipontozódott Stroud és Tho­mas a 36., Celej a 38. percben Nem mindennapi izgalmakat ígért az alapszakasz zárófordu­lója, melynek rangadóján a ha­todik Olaj a negyedik helyezett kecskeméti együttest fogadta. Nagyszerű hangulatban telt ház előtt kezdődött el az alföldi csapatok csatája. Az elején Fra­na jól élt Lapov mellett, két dup­lát is bevágott a cseh center. Sőt, kisvártatva Stroud triplája is beesett. Tombolt az Olaj-tá­bor, mert ebben az időszakban még jól pörögtek kedvenceik. A folytatásban azonban 13-11-es hazai vezetés után egy 7-0-s ro­hammal szöktek a kecskeméti­ek. Pór edző érezvén a veszélyt, időt kért, és még aránylag szo­rosra sikeredett szolnoki szem­pontból az első negyed. A követ­kező játékrész azonban szinte rémálom volt a hazaiak számá­ra, hiszen Lapov, Bradford és Celej találataival tetszés szerint növelték előnyüket a kecskemé­tiek. A piros-feketék akár csak Za­lában, teljesen maguk alá ke­rültek, és nem tudtak mit kez­deni szárnyaló ellenfelükkel. A vendégek szinte minden kísér­lete jól sült el, ráadásul a lepat­tanószedésekben is jelesked­tek, hiszen 25-12-re nyerték a palánk alatti párharcot. Nem beszélve a dobásbiztonságról, hiszen még Lapovék 62 száza­lékkal céloztak, a mieink erejé­ből csupán 32 százalékos telje­sítményre futotta az első félidő­ben. A szünet után csak néhány pillanatig változott a játék képe, Frana duplája után Thomas so­kadik hárompontos kísérlete végre beesett, ám sorra érkez­tek a kecskeméti válaszok, így a vendégek tartották előnyüket. Az utolsó negyed 73-5 5-ös Uni- ver-vezetésről indult, a szolno­kiak hosszú hajrát nyitottak, a 34. percben 70-81-re felzárkóz­tak, ám innen megállt a tudo­mány, a vendégeknek nem le­hetett megálljt parancsolni, biz­tosan nyerték meg a mérkőzést. A hazai tábor mégis ünnepelte kedvenceit - „Veletek vagyunk” skandálták - hiszen a vártnál sokkal jobban szerepeltek az alapszakaszban, melyben a ha­todik helyen végeztek. Pór Péten - Gratulálok a fiúk alapszakaszbeli teljesítményé­hez. Közönségünknek köszön­jük, hogy a nehéz időszakban is mindig mellettünk álltak, és biztatásukkal sokat segítették csapatunkat. Meszlényi Róbert — A legfon­tosabb pillanatban jó játékkal sikerült nyernünk. További eredmények Atomerőmű-Kaposvár 82-71, Eger-Albacomp 80-84, MAFC- Debrecen 72-97, PVSK-Kör- mend 77-72, Dombóvár-Falco KC 92-86, ZTE-Nyíregyháza 82-58, A negyeddöntők párosítása Atomerőmű-Kaposvár, Deb- recen-Falco KC , Albacomp- Olaj KK, Kecskemét-PVSK - a három győzelemig tartó pár­harcok május 4-én kezdődnek. Hölgycsapatok csatája női kosárlabda Módosult a program vécsé Mint jeleztük, módosult a szol­noki hölgyek középszakaszbeli programja. Tudniillik a BSE el­leni hazai derbit ma este hat órakor, míg a soproni fellépést szombaton este negyed hétkor tudják le a kék-sárga kosara­sok. A mai napon tehát a város­majori csapat látogat a Tiszali- getbe, amely időüen idők óta nem nyert a szolnokiak csarno­kában. Bár évek óta erős játé­kosállománnyal rendelkeznek, ám a dobogós helyezések sorsá­ba képtelenek beleszólni. A Hol- land-Corn, Kosjár, Hagara, Papp, Perovics, Andó, Fűrész D., Horváth összetételű együttesük elvileg bárkivel képes felvenni a harcot. Ennek ellenére úgy tű­nik, hogy az idei évadban sem teremhet számukra sok babér, maximum megvédhetik tavalyi ötödik helyüket. Érdekesség, hogy a szolnokiak utolsó győ­zelmüket épp a BSE ellen arat­ták három hónappal ezelőtt, ter­mészetesen az egy más nevű és összetételű csapat volt. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, csak szoros meccseket sikerült ját­szani az alaposan megfiatalított szolnoki csapatnak.- Sajnos nem a legjobb elője­lekkel készülünk - kezdte Gá­los László, az együttes vezető­edzője. Tajkovnak fáj az Achille­se, ezért nem tud játszani. Rá­adásul az utóbbi két hétben csupán egy edzést tudtunk tar­tani a körcsarnokban, a terem más irányú lefoglaltsága miatt. A mostoha körülmények ellené­re igyekeztünk kijavítani azo­kat a hibákat, melyeket elkövet­tünk Szegeden. Reméljük, ez látható lesz mindenki számára a BSE elleni összecsapáson - nyilatkozta a szakember. Sok gól, sok kiállítás labdarúgás Megyei I. osztály MARTFŰ-FEGYVERNEK 3-3 (1-2) Martfű, 100 n., v.: ifj. Kormá­nyos Gábor Martfű: Berta - Hanga, Blas- kó, Kinyik, Barabás (Szokolai), Kun (Jenei), Lengyel, Makra, Tö­rök, Kardos (Merena), Kontos. Edző: Kardos Mihály. Fegyvernek: Fekete - Szász, Tukarcs, Budai (Faragó Z.s.j, Bo- hács, Balogh, Gyáni, Nahóczki (Albert), Farkas, Csortos, Faragó A. Edző: Öllé János. Gólszerző: Lengyel 2 (24., 82.), Merena (65.), ill. Farkas (30.), Balogh (32.), Csortos (79.) Kiállítva: Hanga (50.), ill. Tu­karcs (64.), Fekete (86.) Kedden pótolták a tavaszi el­ső fordulóban elmaradt össze­csapást. A fordulatokban és gó­lokban gazdag, kemény mérkő­zésen végül igazságos döntet­len született. Jók: Lengyel, Török, iü. Csor­tos, Nahóczki, Szász Kardos Mihály: — A csapat nagyszerűen küzdött, remélem a játék is javulni fog a további­akban. Öllé János: - Úgy érzem, ezen a meccsen mi három pontot szereztünk, de ebből kettőt a já­tékvezetők elvettek. Ifi: 4-1 Juhász SZERDAI MŰSOR Tiszaföldvár—Újszász, 16. A Magyar Kupa megyei selejtezőjének első fordulója A párosítás: Nagyrév-Szolnoki MÁV Mondi, Jászárokszállás- Jászberény, Jásztelek-Jászapáti II., Tiszagyenda-Tiszafüred, Kisújszállás—Szajol, Tiszabu- ra—Kunmadaras, Pusztamonos­tor-Jászapáti, Kengyel—Túrke- ve, Tiszaderzs—Karcag, Szász- berek-Jászkisér, Jászszentand- rás-Jászjákóhalma, Alattyán- Jánoshida, Kenderes-Kunhe­gyes. labdarúgás Négy nap a Jászapáti-Karcag rangadóig Géléi József Két, remek formába lendült együttes lép pályára vasárnap 17 órakor a tavaszi szezon leginkább várt régiós rangadó­ján. Az NB II. Winner-Sport csoportjá­nak dobogósa, a Jászapáti, a szintén leg­jobb hat közé pályázó Karcagot fogadja. Az ősszel közel 1500 néző(!) tekintette meg a harmadosztály rangadóját. Ennyi érdeklődőt a legtöbb élvonalbeli, s vala­mennyi NB J/B-s klub lelátóján elfogad­nának a házigazdák, így nem véletlen, hogy lapunk is kiemelt figyelmet szentel az összecsapásnak. Igyekszünk megad­ni a „módját”, s kedvet csinálni a szurko­lóknak a helyszínen való meccsnézés­hez, éppen ezért a mérkőzésig hátralévő időben mindennap szolgálunk valami friss információval. Kezdjük a vendégekkel, pontosabban a kunsági gárda szakvezetőjével, Varga Zsolttal.- Gyengébb kezdés után az elmúlt hé­ten elkaptuk a fonalat, s nyolc nap alatt három győzelmet aratva sikerült felzár­kóznunk az élmezőny mögé. Nemcsak a pontok szaporítása, de a mutatott gól­erős játék is bizakodással tölt el. Nem tit­kolom, az egy pontnak is örülnék, ám igazából szeretnénk visszavágni az őszi 0-1-ért. Mikor verjük meg a Jászapátit, ha nem most, mikor lendületben va­gyunk? Baloghra és Békésire ugyan még vasárnap sem számíthatok, ennek elle­nére elég erőt érzek a fiúkban a bravúr­hoz.- Mennyire van „képben" a riválist ille­tően?- A hét végén láttam Bőcsön, s ismét megállapíthattam, masszív, jó csapat, mely az utolsó percig nem adja fel a küz­delmet. A rövid passzos játék az erőssé­ge, ráadásul úgy érzem, a kis- padja is „hosszabb”, mint a mi­enk, hiszen például azt a luxust is megengedhette magának, hogy a válogatott Hamar István is csak csere volt Borsodban — felelte érdeklődésünkre Varga Zsolt. Karcagon szeretik a fut­ballt, rendszeresen né­pes tábor kíséri el a kedvenceket, így ez­úttal is egész kon­vojra számíthatnak a jászapáti rende­zők. Új elnökség A megyeháza dísztermében tartotta meg tisztújító közgyű­lését a megyei labdarúgó-szövetség. Elnöknek - ellenjelölt nélkül - Ismét Boros Tibort választotta a tagság, míg a kétfor­dulós választási procedúrát követően elnökségi tag lett: Bordás Imre (Abádszalók), Eszes Béla (Jánoshida), Farkas György (Szolnok), Géléi József (Szolnok), Kántor Lajos (Túrkeve), Lit- kei Lajos (Pusztamonostor), Szabó András (Kunhegyes) és Sza­bó Lajos (Jászapáti). Az újjáalakult vezetőség első, alakuló ülését csütörtökön 14 órakor tartja a szövetség székházában. Varga Zsolt bizakodva várja a rangadót i

Next

/
Oldalképek
Tartalom