Új Néplap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-14 / 86. szám
5 2005. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK AHOL ÉLÜNK Pályázat a korszerűsítésért nevelés Sajátos igényű gyermekekkel foglalkoznak Sajátos nevelési igényű kisgyermekek fejlesztését segítheti elő az a Regionális Operatív Program keretében megvalósuló rekonstrukció, amely a város egyik óvodáját érinti. Az egykori Kilián-lakótelep óvodája több mint 200 millió forintos pályázatnak köszönhetően újulhat meg, amennyiben kedvezően bírálják el a benyújtott anyagot. Bizony ráférne már a rekonstrukció az intézményre, hogy valóban a kor követelményeinek megfelelő körülmények között végezhessék az óvodapedagógusok magas színvonalú szakmai munkájukat. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek nevelése mellett az óvoda felvállalta az integrált nevelést, így mozgás- korlátozott, látássérült, hallás- károsodott, enyhe értelmi fogyatékos, aktivitás- vagy figyelemzavaros, hiperaktív és autisztikus gyermekekkel is foglalkoznak — tudtuk meg Horváth I.ászlóné intézményvezetőtől. Céljuk elsősorban az, hogy az ép és sérült gyermekeket közösen neveljék, a sajátos nevelési igényű csöppségek váljanak közreműködővé, legyenek minél önállóbbak. A csak részben integrálható gyermekek fejlesztését kis létszámú óvodai csoportban városi feladatként végzi az intézmény. Természetesen gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok és több külső szakember is segíti a napi munkát. Mindezt jól felszerelt logopédiai foglalkoztató és egyéni fejlesztőszoba egészíti ki, melyeket pályázati segítséggel rendezték be, sőt tavaly gyógylovaglásra is lehetőség nyílt. RÖVIDEN TELEPÜLÉSÜNK ÉLETÉRŐL Wanted Fesztivál idén is megrendezik a legnagyobb vidéki rockfesztivált, a mezőtúri Wanted Fesztivált. Idén június 30. és július 3. között zajlik a rendezvénysorozat, melyen a műfaj számos neves hazai és külföldi előadója fellép. Átvilágítás A városi kórház önkormányzati biztosaként kezdett dolgozni Mezőtúron Kató Gábor, nemrégiben azonban jelentős mértékben bővült a feladata. Megbízták ugyanis, hogy a város minden intézményének működését világítsa át. Tesco épül? felröppent a hír, hogy az egyik legnagyobb hipermar- ketlánc, a Tesco szeretne áruházat nyitni Mezőtúron. Konkrétumok ugyan még nincsenek, de meg nem erősített információk szerint a város szélén egy magánkézben lévő terület megvásárlására készül a multicég. Szépül a városháza évekkel ezelőtt felújították a városháza tornyát, most pedig a teljes homlokzat rekonstrukciójára készül az önkormányzat. A tervek szerint 2006-ra a igazi díszévé válhat a város főterének a polgár- mesteri hivatal. Turisztikai szakemberek a városban A héten zajlik az Utazási Kiállítás Szolnokon. Az erre érkező turisztikai szakemberek számára szervezett szakmai kirándulás egyik állomása Mezőtúr lesz, így a csoport tagjai megismerkedhetnek többek között a Túri Fazekasmúzeummal, a város fazekashagyományaival. Burkolatfelújítás ismét útépítésre készül a város, most az újváros XIV. utcáját látják el szilárd burkolattal. A TRFC-pályázaton nyert összegből, közel húszmillió forintos költséggel épül meg az új út. Hamarosan nyit a strand Úgy tűnik, haladékot kapnak a fürdők, mégsem válik kötelezővé május 1 tői a medencék vízforgató berendezése. A mezőtúri strand így a következő hónap elejétől várhatóan az eddig megszokott nyári szezoni rend szerint várja a ven dégeket. Mint Herczeg Zsolt, a fürdőt üzemeltető Mezőtúr és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetője elmondta, bár a kormányrendelet még várat magára, úgy készülnek a szezonra, hogy 2006-ig haladékot kapnak a forgatóberendezések beépítésére. így a szokásos nyitás előtti munkálatokat - a medencék tisztasági festését, járdajavításokat - végzik. Mivel azonban a tervezett kormányrendelet csupán haladékot ad, a tulajdonos önkormányzat pályázatot nyújt be az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz. A 132 millió forintos összköltségű fejlesztés keretében három medencét látnak el vízforgatóval, illetve a nagymedence gépészeti berendezését korszerűsítik. A pályázathoz szükséges 20 százalékos önerőt az önkormányzat biztosítja, s ha minden a terveknek megfelelően alakul, a 2006-os szezonra már megújul a mezőtúri strand. Természetesen addig is rendszeresen ellenőrzik a medencék vizének minőségét, sőt, ebben az átmeneti időszakban szigorúbb vizsgálatokat írnak elő számukra, azaz várhatóan már kéthetente kell vízmintát venniük. A mezőtúri strandfürdő tehát május 1-jén nyit, s ezen a napon ingyenes a belépés. (x) Sínen a vasútfelújítás Az Európai Unió Kohéziós Alapjának köszönhetően foly- tatódhatódhat a Szolnok-Lő- kösbáza vasútvonal felújítása. A Mezőtúr-Békéscsaba vonalszakasz állomásainak rekonstrukciója új, széles peronokkal, aluljárókkal és a jelenlegi, elavult biztosítóberendezések cseréje, új, elektronikus jelzőrendszer létesítése ugyancsak része a MÁV beruházásának, így a mezőtúri vasútállomás is hamarosan megújul. Jelenleg az állomás rekonstrukciójának tervegyeztetése zajlik, s várhatóan a munkálatok végeztével aluljáró köti össze a vasúton túli részeket a várossal. Mindenkinek lehet UJ autója! 0% befizetéstől már havi 29 300 Ft-tól, akár CASCO-MENTESEN is* 10 % előlegtől 21 600 Ft-tóF *A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Üzemanyag-fogyasztás: (kombinált) i>,5-7,2:1/101) km, COi-kibocsátás: (kombinált) 154-174 g/km Az Ön márkakereskedője: Lokátor Kft. Mezőtúr, Szolnoki út 1 Telefon: 56/350-364, 550-532, szerviz: 56/351-977 5400 Mezőtúr, Puskin út 79. Tel.: 56/350-424, 56/550-714 e-mail: opelmezo@opelmezo.axelero.hu www.opelmezotu r. hu Jöjjön, egyezkedjen! Használt autóját beszámítjuk Új autójára kedvezményes hitelkonstrukciók Együttműködés kistérségileg A Berettyó-Körös Többcélú Kistérségi Társulás elmúlt egy esztendejéről szóló beszámolót legutóbbi ülésén fogadta el a város képviselő-testüle- te - tudtuk • meg Mlinárcsek János alpolgármestertől. A vitában kiemelten foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a kistérségbe érkező fejlesztési támogatásokból és a szervezet fenntartásának költségeiből az öt település — Mezőtúr, Túrkeve, Kétpó, Mező- hék, Mesterszállás — milyen arányban osztozzon. Felmerült továbbá, hogy az öt polgármester munkáját szakemberekből álló bizottságoknak kellene segíteniük. A továbblépés kulcsát az . alapfokú közoktatásban való együttműködésben látják. Ennek hiányában ugyanis jelentős összegektől eshet el Mezőtúr és a másik négy település is. Védett a malom Ipartörténeti jelentőségű műemléknek számít Mezőtúron az Ilona malom, melynek sorsáról rendre felröppennek a hírek. Hogy az 1924- ben épült, jelenleg magánkézben lévő malommal mit tervez tulajdonosa, valóban nem lehet tudni, csupán egy biztos: az épület helyi védettség alatt áll. Ravatalozó építését tervezik A felsőrészi református temetőben mostanáig nem volt ravatalozó. Ezt a régi hiányosságot most közösen pótolja a református egyházközség és az önkormányzat. Pályázatot nyújtottak be a TEKl-hez, melynek segítségével, 37 millió forintos összköltséggel, jövő év közepére elkészülhet az a ravatalozó, amely megfelel a kor követelményeinek. A pályázathoz szükséges 15 millió forintos önerőn osztozik az egyházközség és az önkormányzat, sőt a város vállalta a tervek elkészíttetését, annak költségeit is. A ravatalozóhoz az előírásoknak megfelelő kiszolgálóhelyiségek - többek között mozgás- korlátozottak számára használható mosdó - épülnek, illetve parkoló kialakítását is tervezik. Az oldalt összeállította: Szilvási Zsuzsa Fotók: Mészáros János