Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-01 / 50. szám
12 2005. MÁRCIUS 1., KEDD HATVANON TÚL Docens, ejtőernyős, eszperantista és művész közelkép A sokoldalú ember A művész és a lánya életpálya Félúttól kezdve orgonákkal díszítették az utat meg az iskolát Gecse Árpád önarcképe a megyeháza dísztermében A légierőnél töltött éveim alatt mindig így heccel- tük az ejtőernyősöket: „Eszed kevés, lábad erős, legyél pajtás ejtőernyős!” A szolnoki Girnt Vilmos nyugállományú alezredes életútját figyelemmel kísérve nyilvánvaló ennek az állításnak a hamis volta. Négyszázkilencven ejtőernyős ugrás után került át a szolnoki katonai főiskolára, ahol az általános katonai harcászati tanszék előadója, főiskolai docens lett. Ott ismerkedett meg az eszperantó és az orosz nyelvvel, melyekből államvizsgát tett. Három hónapi tanulás után elolvasta az eszperantó nyelven írt első regényt. Joggal vallja: — Nem lehet minden nyelvet megtanulni, de egy közös nyelvet igen. S az eszperantó ilyen. Nagyon megkönnyíti a kommunikációt. S emellett számtalan előnye volt és van. — Például? — A „vasfüggöny” időszakában az eszperantista kapcsolatok révén a szocialista táboron belül könnyen lehetett külföldre menni. Manapság pedig a diploma megszerzéséhez nyelvvizsga kell. S azt legkönnyebben az eszperantóból lehet letenni — A munkahelyeken viszont nem hasznosul az eszperantista tudás...- Régóta vitatott ez a téma. Nyelvpótlékot élő és holt nyelvekre lehet kapni. Az eszperantóra viszont azt mondják, hogy műnyelv, pedig élő nyelv, önálló irodalommal, önálló kulturális élettel, önálló kapcsolatrendszerrel. Mintegy harmincmillióan beszélik a világon. Girnt Vilmos a főiskolán a munkaköre mellé megkapta a környezetvédelmi bizottság elnöki tisztét. Művészeti érzéke is megnyilvánult. Környezetvédelemből a hallgatókkal szakdolgozatokat készítettek, kapcsolatokat alakítottak ki más felsőfokú intézményekkel. Képzőművészeti szakkört is szerveztek és sikeres pályázatokat nyújtottak be. Pályázati pénzekből még kemencét is tudtak venni kerámiák készítéséhez. Az eszperantó nyelv oktatására is jutott pénz. Később ezek a lehetőségek beszűkültek. A katonai akadémia elvégzése után kezdett Girnt Vilmos rendszeresebben foglalkozni művészeti kérdésekkel. A VMZK képző- művészeti szakkörére járt, ahol kialakult egy baráti kör, amelynek ő is tagja lett. Ők alakították meg Szolnokon a Toronyház galériát. Mindegyikőjüknek több kiállítása volt már. Girnt Vilmos öniróniával mondja: — Specialitásom a kisméretű képek festése. Minimentális festmények, szoktam mondani. A monumentálisak festéséhez nagyobb képesség kell. Girnt Vilmos nemcsak képeket fest. A várostól nyert pénzből ötven domborművet készített, melyeket Szolnok különböző részein helyeztek el. Megtalálhatók azok — többek között — az Áchim úti iskolában, a Szántó körúton, a Rákóczi úti iskolában. A Malom úti alkotását ellopták, s hiába formázta meg újra, ugyanaz lett annak a sorsa is. Most nyugdíjasként, de nem tespedően éli a világát. Összejár régi barátaival, bíráló szavakkal segítik egymás munkáját. Alkotótáborokat is felkeres, külföldre is jár. Nem tudja csendben, tétlenül tölteni napjait. Aki ránéz Gecse Árpád festőművésznek a megyeháza dísztermében lévő önarcképére, az nem csak a művészeti értékeket fedezi fel, hanem egy határozott, nyílt tekintetű, rokonszenves ember képmása is kibontakozik előtte. Gecse Árpád művészi nagyságát sokan és sokszor méltatták már - de milyenek voltak emberi kapcsolatai, hogyan viszonyult a családjához? —, ezt tudakolom a lányától, Madarász TibométóL- Milyen volt egy ilyen jeles művészlányának lenni?- Művész lányának lenni nagyon jó volt. Mivel én voltam az elsőszülött, édesapám nagyon sokat foglalkozott velem. Már négyéves koromban tanított például korcsolyázni a Zagyván úgy, hogy egy széket magam előtt toltam. Kerékpározni is tanított, s lóra is felültetett. Amikor már iskolás korba kerültem, felhívta a figyelmemet a zenére és a festészetre. Ha a rádióból szép zenét hallott, behívott a műterembe, hogy én is hallgassam. Harmadik osztályos koromtól már zongoráztam. Alattyánban, a szülőfaluban nem volt középiskola, ezért Madarászná Jászberényben végezte tanulmányait:- A polgári iskola elvégzése után különbözeti vizsgát tettem több tantárgyból. Négyévi latin anyagot három hónap alatt tanultam meg. A gimnáziumban fiúosztályba kerültem. Kilenc lány mellett huszonhét fiú volt. A tenyerükön hordtak bennünket. Számtanfeladat megoldása vagy latin fordítás soha nem okozott gondot, mert hozták a fiúk. Tánciskolában, bálban soha nem árultak petrezselymet a lányok. A gimnázium után a tanítóképző következett. A gimnáziumi jegyeket beszámították Madarásznának, csak a pedagógiai tárgyakból kellett vizsgáznia. Akkoriban a polgári iskola után lehetett elvégezni a tanítóképzőt, ezért Madarászná — ugyanúgy, mint a gimnáziumi különbözeti vizsgánál — hátrányban volt azokkal szemben, akik eleve a képzőbe jártak. Érthető, hogy nagy izgalommal készült első képesítő vizsgájára, az „a” betű tanítására. Ekkor is kitűnt, hogy édesapjának, Gecse Árpádnak nem csak művészi hajlama, hanem mindenhez érzéke volt.- Csodálatos szemléltető képeket készített, s azt mondta: „Most engem taníts kislányom, mintha én is kisgyerek lennék, s majd bírállak.” Mondta, hogy hol jó, hol kell mosolyogni a gyerekekre, hogy kell velük bánni. Estétől hajnali négyig gyakoroltunk. Akkor jegyezte meg: „Na fiam, most már mehetsz tanítani, jól fog sikerülni.” S valóban így is volt. Az édesapám nem csak a művészeti értékeket fejlesztette bennünk, hanem a gyakorlati életre is tanított. A tanítóképző elvégzése után csak nagyon távoli helyeken sikerült volna álláshoz jutnia. A legközelebbi helynek a puszta- túrpásztói tanyai iskola ígérkezett. Az édesanyja kétségbe esett: „Milyen hely lehet az, hiszen rajta sincs a térképen.” A megyeházán azonban biztatták őket. Az illetékes előadó ajánlotta apjának: „ Árpád bátyám, fogadjátok el azt a helyet. Igaz, hogy tanyán van, de Túrkevé- hez, a megye legjobb iskolaigazgatójához tartozik.”- Elmentünk Túrkevére, kerestük az iskolaigazgatót, de nem voltak otthon. Csak a lányuk, a tizennégy éves Madarász Kati (aki később híres népdalénekes lett) lóbálta a lábát az ablakban és énekelt Amikor Madarászék előkerültek, hajnalig tartó beszélgetés következett A hangulatot bizonyára oldotta az a demizson bor is, amit Gecse Árpád azzal a megjegyzéssel vitt magával, hogy „kell ez fiam, mert Túrkeve nem bortermő vidék, nem tudják az ottaniak, hogy milyen a jó bor.” Utólag beigazolódott, hogy Madarászék nem csak a talpraesett tanítónőt, hanem a menynek való, szemrevaló lányt is látták a jövevényben. Az asztalon mindjárt eléberakták későbbi férje fényképét: „Van egy fiunk is, egyetemre jár Szegeden.” Dehát abban a pillanatban nem a férjhez menés, hanem a tanítás volt az elsődleges. Az iskolaigazgató kísérte ki az első napon a tanyai iskolába. A pusz- tatúrpásztói vasúti megállótól még jó kilométerre volt az iskola. Az új tanítónő tiszteletének megható kifejezését tapasztalhatták: — Félúttól kezdve orgonákkal díszítették az utat, s az iskolát is, úgy vártak. A tantermet zsúfolásig megtöltötték a szülők. Az igazgató nyugtatta a kezdő tanítónőt: „Maga csak mutatkozzon be, én majd átveszem a szót.” Ő azonban az első pillanatban megtalálta a közös hangot a szülőkkel:- Kipenderedtem a szülők elé, s az igazgató - mint később elmondta - gondolta magában: no, nekem itt már nem kell szólnom. Kilencvenhat gyereket egyedül kellett tanítani. Értékelték is a szülők. A vasúti megálló főnöke a vonat továbbindítása előtt az iskola felé nézett: „Még nem jön a tanító néni, hát tolassunk.” Az utasok megszokták, hogy a „menetrend” a tanítónőhöz igazodik. Úttalan út vezetett az iskolához. Néha befolyt csizmaszárán a hóié. A gyerekek kárpótolták fáradozásáért: — Jó képességű, ragaszkodó gyerekek voltak. S hihetetlenül szorgalmasak. Olvasási versenyt nyertem velük. A tanyavilágból a túrkevei lányiskolába került. Apósa - anélkül, hogy ő tudott volna róla — beíratta a szegedi pedagógiai főiskolára. Munka mellett végezte el a magyar-történelem szakot. Azután a szolnoki Újvárosi, majd a Költői úti iskola lett a munkahelye. Tanítványai városi, megyei versenyeket nyertek, s országos versenyekre is eljutottak. Munkája minősítésére jellemző az egyik szakfelügyelő mondása: „Borús idő van, de a maga órájára besütött a nap.” Azt mondják, az ember jelleme másokról alkotott véleményében is tükröződik. Madarászná így beszél volt munkatársairól:- Nekem mindig szerencsém volt. Kiváló igazgatókkal, segítőkész szülőkkel, igyekvő gyerekekkel kerültem kapcsolatba. És nem is akármilyen kapcsolatba. Volt tanítványai ötven év után is felkeresik, s szívmelegítő leveleket küldenek neki. Most már azonban nem az iskola tölti be az életét:- Sok zenehallgatással töltöm nyugdíjas éveimet. Van színház és operabérletünk, szeretünk utazni és kertészkedni. Édesapám mindig azt mondta: a jó levegőn nem csak sétálni, dolgozni is kell. Az oldalt írta: Simon Béla Fotózta: Mészáros János Girnt Vilmosnak a szabadságharc hőseit ábrázoló domborművei Kilencvenhat gyereket egyedül kellett tanítani. Értékelték is a szülők. A vasúti megálló főnöke a vonat továbbindítása előtt az iskola felé nézett: „Még nem jön a tanító néni, hát tolassunk. "Az utasok megszokták, hogy a „menetrend” a tanítónőhöz igazodik. 1 ‘S a & "t a b ti T 0 D t [ ( I í « > h ( ( 1 % ( I I \ A Nyugdíjasok Megyei Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete február lóén a megyeháza dísztermében tartotta tisztújító küldöttértekezletét. A rossz időjárás ellenére szép számmal összegyűltek a nyugdíjasklubok képviselői, s határozatkénes volt az értekezlet. Demény Istvánné, az egyesület elnöke beszámolójában átfogó értékelést adott az elnökség tevékenységéről. Sokrétű, gazdag munka, szerteágazó, esetenként az országban párját ritkító programsorozat, széles körű kapcsolatrendszer tükröződött a beszámolóból. Ugyanez mondható el a megyei közgyűlésnek az egyesület munkáját Gazdag munka a nyugdíjas-egyesületnél tiszújítás Ismét Demény Istvánné lett az elnök tárgyaló, s a küldöttgyűlésen idézett állásfoglalásról. Nem csoda, hogy a küldöttek is dicsérően szóltak az elnökség tevékenységéről. Ez már előjele volt annak, hogy nem kívánnak személyi változtatást az elnökségben. Családi és egyéb okok miatt azonban né- hányan nem tudták tovább vállalni tisztségüket, s helyettük új elnökségi tagokat kellett választani. A régi elnökségi tagok közül újra megválasztották Demény Istvánnét, Gombás, Gá- bomét, Bogdán Istvánnét, Rus- vai Bélánét, Mosonyi Gáspámét, Földes Imrét, Danajka Józsefet, Gönczi Lajost. Az egyesület elnökségébe újonnan választották Bánfi Miklósáét, aki három év óta tagja az egyesület kulturális bizottságának, továbbá Kővári László testnevelő tanárt és Suffer Veronikát, akinek a nevéhez fűződik a „Napsugaras ősz” programsorozat megteremtése. Az új elnökség saját soraiból ismét Demény Istvánnét bízta meg az elnöki teendők ellátásé-1 val, Földes Imre és Gönczi La-1 jós alelnök lett, Gombás Gábor-1 né pedig társelnök.
