Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-21 / 66. szám
2005. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ TŰKOR 9 Fogyaszthatóbb mézszabályozások A Brüsszelben több alkalommal demonstráló magyar méhészek nyomására a napokban elvi megállapodás született arról, hogy az Európai Unió napirendre tűzi az elhanyagolt mézszektort. MG Mint azt Rádi Tibor, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) megyei elnöke elmondta, sikeres konzultáción van túl a méhészszervezet, amely vállára vette nem csupán a végveszélybe került hazai, hanem a gondjaiban osztozó európai méztermelés ügyét. A problémát a helytelenül alkalmazott uniós szabályozás jelenti, amely kiváltotta a magyar méhészek demonstrációs hullámát. A napokban pedig már a legmagasabb szinten tárgyalhattak az OMME vezetői. A Bross Péter országos elnök vezette delegáció Becsey Zsolt magyar, és Astrid Lulling luxemburgi néppárti euroképviselő közbenjárására találkozhatott a napokban Brüsszelben az agrártanácsot most vezető luxemburgi mezőgazdasági miniszterrel. Femand Boden elmondásuk nyomán megértette, hogy az Európai Unió elhanyagolja a mézszektort, amennyiben ma még a rendelkezésére álló eszközökkel sem védi piacát más földrészek méztermelőinek szabálytalan versenyétől. Ez egyszerre fenyeget a kibővült Európai Unióban kereskedelmi, foglalkoztatási és környezeti bajokkal, az utóbbi esetben a növények természetes porzásának elsorvadásával, következésképpen a biológiai egyensúly megrendülésével. A gond nemcsak a magyar termelőké. Ezt értették meg a brüsszeli székhelyű COPA-COGECA európai mezőgazdasági érdekképviseleti szervezet vezetői is, akiknek képviselője a magyarok mellett megjelent a luxemburgi miniszterrel és a két euroképvi- selővel szervezett találkozón. Az unió agrárminiszteri tanácsának vezetője és a két euroképviselő megállapodott az európai társaik nevében is szóló magyar méhészekkel, hogy a probléma átvilágítására és kezelésére a lehető leggyorsabban munkaanyagot tesznek az asztalra. Ezáltal e találkozó nyomán mód lesz rá, hogy a magas értékteremtő mézszektor megmentése még a júniusig tartó luxemburgi unióelnökség alatt napirendre kerülhessen — tájékoztatta lapunkat a fejleményekről Rádi Tibor. Erősödött a két nagy párt adatok Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a héten tovább növelte támogatottságát vetélytársával, Gyurcsány Ferenccel szemben Hétfőnként új eredmények lap A Budapesti Corvinus Egyetem (korábban Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem) Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az ASM Kiadói Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakoss^ból’ke- rülnek ki Budapesten, és az ország különböző városaiban. A nflnta ugyan nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk Kérdéseinkre ezen a héten 604 napilapvásárló adott választ. Ha tegnap lettek volna a választások, ön melyik pártra szavazott volna? Egy tegnap megrendezett választás esetén a megkérdezettek 23,5%-a az MSZP-t, 31,8%-a a Fideszt választotta volna. Az előző héten megfigyelt tendenciához hasonlóan mindkét párt tovább növelte népszerűségét. Az MDF-re a megkérdezettek 3,3%-a, az SZDSZ-re 4,3%-á adta volna a voksát. A kisebb pártok támogatottsága 1,8 százalék- ponttal csökkent az előző héthez képest. A bizonytalanok száma csökkent, 34%- ról 32,6%-ra. Azon válaszadók aránya, akik nem tudnak dönteni 15,7%. A megkérdezettek között 2,4 ponttal nőtt azok aránya, akik nem mennének el szavazni. a megkérdezettek százalékában MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok Nem Nem menne összesen döntött el szavazni Fidesz Tovább nőtt a két nagy párt támogatottsága 40 30 20 10 0 47,2 A megkérdezettek 67,4%-a rendelkezik határozott pártpreferenciával. Közülük 34,9% az MSZP-re 47,2% a Fideszre szavazna egy most vasárnapi választáskor. Mindkét párt támogatottsága körülbelül két százalékponttal nőtt az előző heti adatokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag nem változott a különbség a két párt között a múlt heti megkérdezés óta. Az MDF és az SZDSZ támogatottsága sem változott jelentősebb mértékben, a kisebb pártok támogatottsága viszont 3 százalékponttal csökkent. ; Kelet-Magyarországon i több a bizonytalan : összehasonlítva a fővárosban ; és a vidéken élő napilapvásárlók '■ pártválasztási preferenciáit, meg : állapíthatjuk, hogy mind a Fi- : desz, mind az MSZP támogatott- i sága néhány számlákkal vidé■ ken a magasabb. Az MDF-re és : az SZDSZ-re a fővárosban sza: vaznának nagyobb arányban. • Budapestet, Nyugat-Magyaror'■ szágot és Kelet-Magyarországot : összehasonlítva azt látjuk, hogy : a bizonytalanok aránya a kelet- ; magyarországi régióban a legma- ■ ■ gasabb. Azok között, akik nem : döntöttek még, nincs különbség : a budapesti és a nyugat-magyar- i országi régió között (mintegy ' 13%). A kelet-magyarországon vi- : szont ez az arány közel 7 száza- : lékponttal magasabb. A buda■ pesti és a keleti régióban azonos : arányban nem mennének el sza- : vazni (mintegy 18%), míg a nyu: gat-magyarországon ez az arány : 15%. Nyugat-Magyarországon a • Fidesz támogatottsága 9 száza: lékponttal magasabb mint Kelet- : Magyarországon és Budapesten. ■ Az MSZP támogatottsága 2 szá'■ mlékponttal magasabb a nyuga- : ti régióban Budapesthez és Kelet- : Magyarországhoz képest Eredménytelen volt a kis pártok próbálkozása Ha közvetlenül lehetne miniszterelnököt választani, ön kire szavazott volna? A férfiak inkább Gyurcsány Ferencet, a nők Orbán Viktort támogatják Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc 0% 20% 40% 60% 80% 100% Férfi Bi Nö Orbán Viktor támogatóinak aránya ezen a héten 8 százalékkal magasabb, mint Gyurcsány Ferencé. A múlt héthez képest több mint 2 százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik más személyt választanának. A megkérdezettek 46%-a válaszolta azt, hogy nem tudja kire szavazna. FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM A megkérdezettek között kb. 50-50% a nemek közötti arány. Ehhez képest Orbán Viktortámogatói között 7 százalékponttal magasabb a nők aránya. Gyurcsány Ferenc esetében viszont a férfiak aránya a magasabb 9,3 százalékponttal. A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK - REGGEL-GRAFIKA A VEZETŐ PAALAMENT1 PÁRTOK csekély mértékű támogatottságának növekedését az is eredményezhette, hogy az elmúlt héten jóval többször jelentek meg a médiában. A gazdákkal való meg egyezés valamelyest a kormánypártokat erősítette. A Fidesz főként a belvizek és az olvadás miatti áradások kormányzati felelősség hangoztatásával került reflektorfénybe. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök imázsának nem tett jót az, hogy bárhol sző lati fel az országban, mindenhol kifütyülték. Az SZDSZ saját teljes tisztújítása kapcsán lett nagyobb médiaszereplő, de ez is ke vés volt ahhoz, hogy növelje szavazóbázisát A parlamentet feloszlatni kívánó kezdeményezésé vei magára irányítania a figyelmet az MDF-nek, de ez kevés a parlamenti küszöb átlépéshez. A sokoldalú nyugdíjas Nem csak az asztalon lévő tálakat, de a szoba bútorait is a házigazda, Hegedűs József faragta A Tószegen lakó Hegedűs József immáron eljutott a hatvanöt évig, de még a fülébe csengenek egykori tanítóképzős mesterének, Tóth Gyula tanár úrnak a szavai, amelyekkel útjukra eresztette őket. D. SZABÓ MIKLÓS- Maguk kinn a végeken olyanok lesznek, mint a fáklyák. Világítanak, mindenhez értenek, sokoldalúak, hiszen a faluban tulajdonképpen három ember létezik, akikre felnéznek: a pap, az orvos, meg a tanító. Ehhez kívánok mindannyiójuknak kitartást, sikert, hitet, egészséget! Rég odavan az a környezet, amely a hatvanas években jellemezte a magyar falut. Tóth tanár úr is elment minden élő ember utolsó útján, de hogy Hegedűs József annyira sokoldalú, több mindenhez értő lélek lett, sokat köszönhet a herényi tanítóképzőnek. Ráadásul a diplomaosztás évében elvette Vígh Gabriellát, aki ugyanott végzett a tanítói szakon. Azóta is jóban- rosszban felesége, társa. Hosz- szabb ideig tanított, volt iskola- igazgató, a művelődési ház igazgatója Tószegen, azután húsz éve a tiszavárkonyi alkotótábor vezetője. Évtizedek óta a megyei népművészeti egyesület titkára. Nyaranta hetes turnusokban különböző táborozok érkeznek az alkotóházba: lisztérzékeny gyerekek éppúgy, mint képzőművész-jelöltek, agyagozók, bábosok. Telente falusi disznótornak is helyet adnak, Hegedűs úr is jeles böllér, a hízónépség megátalkodott ellenfele. Mert ehhez is ért. Vágtak itt már hízót a színészek, nevelőtestületek, Szolnok hajdani jeles és mostani focistái. Már ennyi is elég lenne egy embernek, de hát ezek szerint őbelé több ember, vagy annak talentuma szorult. „Mellesleg" ismert méhész is, harmadikos gimnazista korában megbarátkozott a fullánkosokkal, és mostanság is nyolcvan méhcsaládot gondoz. A lista korántsem teljes, mert a ma már Józsi bácsinak szólított, deres halántékú úrról köztudott, nem akármilyen fafaragó. Népi iparművész, a Király Zsiga-díj, meg a Csokonai-alko- tódíj képviselője. Gyerekkora óta farag. Játékokkal, ostornyelekkel, parányi ökröskocsikkal kezdte, de a tanítóképzőben is tudtak róla, hogy ügyes kezű srác. Egyszerűek a formái, ma is állítja: a fa erezete megmutatja, mi van benne. Bútoraival országos első helyezést ért el. Kopjafáinak se szeri, se száma, székely kapui a Hortobágyon, Tiszakürtön az arborétumban, illetve Szolnokon a NEFAG-nál láthatók. Nem csak dolgozik, hanem tanít, oktat a szegedi népművészeti iskola tiszavárkonyi kihelyezett tagozatán is. Tanítványai között hölgyek szintén akadnak, így büszke Kovács Saroltára. Mert azért a fafaragás valahogy inkább férfi, mint női mesterség. Telente se bír nyugodtan ülni, még vasárnap is dolgozik. Ilyenkor kaptárokat készít, mert ha virágzik az akác, meg a selyemfű, a fullánkosait viszi Szentkirályra, Keszegre, illetve Bugacra. Használati tárgyakat is farag. Mára eljutott oda, hogy főiskolai szakdolgozatot is írtak róla, életéről, amibe még egy Pro Urbe-díj is belefért. Egy fiuk született, az unokák már a másik nemet erősítik. Hogy a papa ismereteit ki viszi közülük tovább, az még a jövő zenéje. De az biztos, hogy Hegedűs József boldog ember.- Falusi tanítóként sok mindent csináltam, mert olyan alapokat kaptam a főiskolán, hogy több dologhoz értettem. Mivel nehéz, de nem elérhetetlen célokat tűztem ki magamnak, általában ezeket megvalósítottam, így elégedett embernek tartom magam. i FOTÓ: BAKOS JUDIT