Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-21 / 66. szám

2005. MÁRCIUS 21, HÉTFŐ 7 VILAGTUKOR Montenegró mindenáron szabadulni akar Szerbiától balkán A fölaprózott országban szembeötlő a gazdasági különbség Jugoszlávia Széthullása után a kis hegyi-adriai köztársaság szabadulni óhajt a „nagy testvértől", Szerbiától Is. Montenegró önállósodási törekvésének gazdásági okai MONTENEGRÓ ■ssr ^ SZERBIA lirülit: 88 361 km! (Koizovóvil: 10107 hm’) Gyulay Zoltán Bár történészek szerint az „igazi szerbek" montenegrólak, az Ad­riai-tengerre lenéző hegyi köztár- saság mindenáron önállóságra törekszik. A jelenlegi miniszter­elnök, Milo Djukanovic - aki ezt megelőzően Montenegró állam­fője volt - elszakadást hirdető programjával nyerte meg a vá­lasztásokat. A nemzetközi közös­ségnek azonban mind ez Ideig Ju­goszlávia egyben maradása volt az érdeke, ezért büntetőintézke­dések veszélye nélkül nem lehe­tett kikiáltani a függetlenséget. Csupán az ország nevét lehetett alkotmányosan Szerbla-Monte- negróra változtatni, és a tagköz­társaságok viszonyát meglazíta­ni. Van például közös államfő, de nincs közös miniszterelnök. Leg­később 2006 februárjában pedig népszavazást kívánnuk kiírni az önálló államiságról. Szerbia természetesen min­den tőle telhetőt elkövet az el­szakadás megakadályozására. Belgrádban attól tartanak, hogy Montenegró önállósulása hatás­sal lesz Koszovóra Is (lásd kere­tes írásunkat). Elegendő egyet­len pillantást vetnünk a térkép­re, hogy azt Is észrevegyük: Szerbia elveszítené kikötőit, ten­geri kijáratát, ami megrázóan hatna amúgyls Ingadozó gazda­ságára. A különbség a két tag- köztársaság között rendkívül szembeötlő. Montenegró szinte Tirtllit: 13 812 km1 lakónál: 615 035 (6 Főnéroi: Bolgrád l<! - Főváron Podgorica Lakónál: 5 454 950(6 (Koazovőval: 1 956196 (ő) Hivatalos flzetőeizk&z: dinár Hivatalát lizátőoukői: túró Cizdaiágl nOvtkodát: jA Oazdaiágl nOvokadáa: 0,5« X 2,7« Egylőre lutA OOP: 1400 USD Munkanőlkülliág: több mint 35« EgylőriJutó OOP: 2300 USD S Munkanálkülliág: több mint 30« Infláció: t% 4 Infláció: 3« Szerbla-Montonegró nemzetiségei; szerb 63%, montmogról (crnagorai) 6« Montenegró namzatliá|al: montenegrói (crMgoroo) 62«, szerb: 9% teljesen önálló gazdaságpoliti­kát folytat már esztendők óta. Legfontosabb bevételi forrása az Idegenforgalom, amely termé­szetesen a tengerpartra össz­pontosul. Belgrádnak erről vég­képp le kellene mondania, még ha csuk áttételesen élvezi Is a hasznait. A fellendülő, egy év alatt megötszöröződött albániai árucsere-forgalom előnyeit sem Belgrád, hanem döntő részben Podgorica tudja lefölözni. A gaz­dasági mutatók jobbak Monte­negróban, ahol ráadásul meg­szabadultak a közös pénztől, a dinártól Is, és Európában egye­dülálló módon hivatalos fizető- eszközként bevezették az eurót, (Igaz, ennek vannak hagyomá­nyai, hiszen korábban a német márka Is hasonló szerepet töl­tött be ezen a vidéken.) Koszovó és a Vajdaság jövője is szóba kerül a balkán fitaprózóddsa vissza­fordíthatatlan folyamat. A hu­szadik század elején épp a dél­szláv egység megteremtése volt az Osztrák-Magyar Monawhlá- val szembenálló hatalmak fő célja, és ez találkozott a nemzeti törekvések egy /észével Is. Jugo­szláviában azonban a tagköz­társaságok közötti gazdasági különbségek mind nagyobb fe­szültséget keltettek, és az állam­elnök Josztp Bmz Tito halála (1980) után ezek az ellentétek tíz esztendő alatt elvezettek az államalakulat széthullásához. Előbb Szlovénia és Hoivátoi'- szág, majd Bosznta-Heivegovlna és Macedónia kiáltotta ki önál­lóságát, a megmaradt Jugoszlá­viát pedig Szerbia és Monteneg­ró alkotta csupán. Szerbia azon­ban így Is több, ebdkallag Igen­csak elkülönülő területi egység­ből áll. Montenegró esetleges ki­válása természetes módon vett föl a Jobbára albánok lakta, ha­gyományait, kultúráját tekintve mindenben Albániához kötődő Koszovó helyzetét. A szerbek azért ragaszkodnak hozzá, mert nemzetük kialakulása a ligámé- zel, azaz a kosovo poljet csatá­hoz (1389) köthető. A tartomány Jelenleg ENSZ-közlgazgatás alatt áll, és elszakadási töivkvését még csak nem is titkolja. Más a helyzet a Vajdaságban, ahol a szerb népesség került túlsúly­ba. Itt csakis a magyar nemzeti­ségűek autonómiája vezethet politikai megoldáshoz. Putyin javítani akarja az orosz-ukrán viszonyt LÁTOGATÁS A szoros uk­rán-orosz kapcsolatok folytatásáért szállt síkra az orosz elnök szombaton Kljevben. Vlagyi­mir putyin megbeszélést foly­tatott Viktor Juscsenko elnök­kel, Julija Tlmosenko kor­mányfővel és Volodlmlr Lltvln házelnökkel, Putyin először kereste föl Ukrajna fővárosát azóta, hogy a tavalyi elnökvá­lasztáson az általa előnyben részesített jelölt alulmaradt Juscsenkóval szemben, ami a Kreml vereségével ért fel. a kínai fegyverszállításokhoz Cl embargó Va­sárnap j»ekln- gl látogatásá­nak megkez- 4 "Z~Z ß dése előtt né- . hány órával \ 1 óva Intette az Európai Uniót a kínai fegyver­szállítási tilalom feloldásától condoleezza rice amerikai külügyminiszter. Washington szerint a Kínába Irányuló fegy­verszállítások felújítását célzó bármilyen uniós lépés azt a kockázatot rejti magában, hogy felborul a csendes-óceáni térségben kialakult hatalmi egyensúly. Ciszjordániában tiltott MEGBÉKÉLÉS Tiltott építke­zésekre bukkantak a clsz-jordánlal zsidó tele­peken az Izraeli védel­mi minisztérium szá­mára készített rész­letes légi felvétele­ken. Az izrae­li-palesztin meg­békélésre 2003- ban kidolgozott terv megtiltja a telepek kibő­vítését, és semmiféle építke­zést nem engedélyez, még a népességszaporulat elhelye­zése céljából sem, Öngyilkos merénylet történt a katari fővárosban robbantás Öngyilkos merény­lő robbantott gépkocsiba rej­tett pokolgépet Katar fővárosá­ban, Dohában, az angol tan­nyelvű Iskolánál szombaton, az Iraki háború megkezdési nek második évfordulóján. A terrorakció egy brit állam­polgár életét követelte. Amerikai magyar diákok és szakemberek tanácskozása hazatérők A kapcsolatépítés­ről, a külföldön szerzett tudás és tapasztalat hazai hasznosí­tásának lehetőségeiről, a haza­térők nehézségeiről tanácskoz­tak Washingtonban az Egye­sült Államokban dolgozó és ta­nuló fiatal magyar és magyar származású szakemberek. A Fiatal Magyar Szakemberek Találkozóját már harmadszor rendezte meg a magyar nagy- követség és a washingtoni ér­telmiségieket összefogó Ma­gyar Amerika Alapítvány. Nem misézett a pápa, de osztott áldást husvét előtt VIRÁGVASÁRNAP II. JÁNOS PÁL PÁ­PA huszonhat éves pápasága óta most először nem misézett a húsvéti ünnepkör kezdetét jelentő virágva- sárnapon. A kato­likus egyházfő azonban délben megjelent dolgo­zószobája abla­kában, hogy pálma­ággal a kezében megáldja a ró­mai Szent Í % Péter té- ■ ren össze- ^ gyűlt hí­vők ezreit. Homobotrány a berlini képviselőházban Választások idő előtt? házasság A német politikus hamarosan egybekel fiatal magyar barátjával Proszlt! A pár koccint I küszöbön álló házasság- kötésre A német főváros legéle­sebb nyelvű politikusa. A vele lévő fiatalember pedig a barátja. Nemsoká­ra összeházasodnak - írja a Bild című legolvasot­tabb német napilap. Wolfgang Mleczkowski szabad demokrata (FDP) politikus házas­ságra készül barátjá­val, egy Kis Ferenc (23) nevű magyar fi­atalemberrel. A napokban a meghí- vókat is postáz- * 1 zák. Az első homo- házasság a berlini képviselőházban újabb pletyka­téma a német fővárosban. A két férfi kevéssel karácsony előtt a Harz-hegység egyik ro­mantikus szállodájában Ismer­kedett meg egymással, akkor azonban még külön hálószobá­ban aludtak. „A fiatalembert csak futólag Ismerem” - igyeke­zett akkoriban a politikus küzde­ni a terjedő találgatásokkal szemben. A Harz-béli utazás azonban nem nélkülözte a szaftos újságcí­met. A politikus csaknem nyolc­száz eurós (mintegy kétszázezer forintos) kifizetetlen szálloda- számlát hagyott hátra. Visszatért Berlinbe, ahol újabb botrány ke­rekedett. Egy rendőr feljelentést tett ellene testi sértésért. . Most pedig meglepetést kelt a homoházasságával. Mint mond­ja: „Mindenünk megvan, különö­sen a köztünk kinyílt szerelem...” Fiatal szeretőjét egy szőrme­divatbemutatón Ismerte meg. „Valójában nem tudom, hogy homoszexuális volnék, in­kább bi” - mondja. A majd­nem negyven év korkülönb­ség nem zavarja. „Mindig is fiatalabbakkal jártam.” A politikusnak nem ez lesz az első házassága. Egykori kolléga­nőjétől, Heldrun asszonytól 1973-ban vált el. Néhány héttel később a nő elmetszette ereit a csuklóin, és elvérzett. „Ezután sokáig nem tudtam szoros kap­csolatba lépni” - teszi hozzá az FDP-politikus. A hivatalos házasságkötés el­utasítása a hatóságok előtt csöp­pet sem zavarja. „Áprilisban Tö­rökországban kibérelünk egy hajót. Majd a kapitány összead minket a fedélzeten" - mondja. A pár ezt követően fél évig délen marad. „Az egészségem megkö­veteli” - magyarázza. Muham­mad Alihoz, az élő bokszlégen- dához hasonlóan Parkinson- kórban szenved, fél esztendeje agyműtéte volt. „A házasság al­kalmából egy Rolex Daytona kar­órát ajándékozok Ferencnek.” És mit kíván magának? „Nekem elég egyetlen csók.” Párttársai a képviselőházban aligha fogják hiányolni. A szem­telen FDP-ember szűrét a ro­mantikus szállodai kaland és a rendőrverés után már amúgy is ki akarták rakni a frakcióból. ■ Gyulay Z. Ausztria Válságban a Szabadságpárt Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) fogalmi zavarokkal küzd, és helyzete - ezáltal a kormánykoalíció helyzete is - egyetlen hajszálon függ. Gyulay Z, A Szabadság- párt megosztott­sága az április végére tervezett kongresszust megelőzően egy­re nyilvánvalóbb - írja a Die Presse című osztrák napilap. Mindez akár előrehozott választásokhoz is vezethet júni­usban, annak ellenére, hogy min­den észérv ellene szól. Egy Jörg haider vezette Szabadságpárt két- három százalék szavazatot tudna hozni - legutóbb az eredményük tíz százalék volt -, és be se jutna a parlamentbe. Az országban a szociáldemok­raták (SPÖ) népszerűsége jelen­leg némelyest megelőzi az ÖVP-t. Ugyanakkor egy tényleges pár­baj során a néppárti wolfgang schüssel és a szociáldemokrata Alfred Gusenbauer között az előbbi győzel­mét hozná - vé­lekednek a köz­vélemény-kuta­tók. Ebben az esetben azon­ban a Néppárt kikerülne a koalícióból, s a koa­lícióban a Zöldek vennék át a he­lyüket. Bécsben ugyanakkor olyan pletykák terjednek, hogy a nagy pártok júniusra már lefog­lalták az összes óriásplakát-he­lyet. Hivatalosan - persze - cá­folják ezt. Az FPÖ helyzete viszont egyre átláthatatlanabb. Hubert Gorbach néppárti alkancellár kijelentése óriási felhördülést váltott ki. „Ha­zudnék, ha azt állítanám, hogy nem készült vészforgatókönyv” - mondta. Igaz, később úgy fino­mított, hogy csak „nagy általános­ságokban” beszélt, s nem a jelen­re kívánt utalni. Mondhatni, a pártban egyfajta családi háború dúl. A pártelnökségből a karintiai tartományi főnök tisztébe vissza­vonult Jörg Haider kilátásba he­lyezte, hogy mentőövet dob a párt­nak, magyarán, ismét elfoglalja az elnöki széket, de ez további szaka­dásokhoz vezethet. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom