Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-18 / 64. szám
16 2005. MÁRCIUS 18., PÉNTEK INFORMÁCIÓK ESEMENYEK Színházi terrorizmus ^ J Holnap este kerül színre a szolnoki Szigligeti Színház szobaszínházában Oleg és Vlagyimir Presznyakov: Terrorizmus című darabja. Képünk a jekatyerinburgl szerzőpáros rendezte előadás próbáján készült Melkvi Beáról és Quintus Konrádról Útlezárás Szolnok. Atlétikai futóversenyt rendeznek március 19-én, pénteken a tíszaligeti sétányon délelőtt tizenegy és délután kettő óra között A rendezvény ideje alatt szakaszos útlezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek, valamint várható lesz a 15-ös jelzésű autóbusz néhány perces késése. Várják a véradókat A Vöröskereszt megyei szervezete és az ÓVSZ véradást szervez ma Karcagon a művelődési házban reggel nyolc és délután egy óra között és Jászkiséren az általános iskolában délután kettőtől ötig. Mindezek mellett a megyeszékhelyen a Tószegi út 21. szám alatt 7 és 12 óra között lehet vért adni. FESTMENYVASAR j SZOLNOKON, A HEMO-BAN, TÁNCSICS U. 2005. március 18-án, pénteken 16-20 óráig, 2005. március 19-én, szombaton 9-18 óráig, 2005. március 20-án, j vasárnap 9-16 óráig. p 350 alkotás közül választhat, j Vásárlásával egy értékes alkotást nyerhet. | Érdeklődni: 30/9469-306. HÚSVÉTI NAGYTAKARÍTÁS március 25-ig, A NÉMET BÚTORHÁZBAN Szolnok, Mester út 35. (Labella emeletén). Tel.: 30/9650-912. Bőrés textil ülőgarnitúrák, szekrények, komódok, asztalok, stb. 20-30 % engedménnyel, a készlet erejéig.-----------------------------------*180886* V Ú JSZÁSZIAK! Vető-, étkezési burgonyavásár minden szombaton a piacon.-----------------------------------•180903’ » RÁKÓCZIFALVAIAK! Vető-, étkezési burgonyavásár minden szombaton az önkormányzat mellett. DIVATÁRUKÉSZÍTÖ cég vasalónőket keres. Érd.: 56/221-320. AUTÓALKATRÉSZEK fülerezésére és csiszolására keresünk szakmai gyakorlattal rendelkező, agilis, önálló munkavégzésre alkalmas munkatársat kiemelt lehetőséggel. Érdeklődni mindennap 10-14 óráig a 70/331-5130-as telefonszámon. i NYEREMENYSZELVENY | Március 18. péntek, narancssárga tojás ! A játék részletei a 12. oldalon. INFORMÁCIÓK Vízállás A Tisza vízállása Tiszafürednél 466 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 619 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 3 Celsius-fokos volt. Kisköre alsónál 128 centiméter, áradó,'Szolnoknál 152 centiméter, áradó, a víz 3,2 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 290 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 392 centiméter, áradó. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Kossuth gyógyszertár (Kossuth tér 7- 8.) az ügyeletes. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma is a megye több pontján, így Jászberény, valamint a megyeszékhely belterületén mérnek. Holnap sem árt odafigyelni a sebességhatárokra. Akkor ugyanis Jászapáti, Szolnok és Jászalsó- szentgyörgy belterületén, Törökszentmiklóson, a 4- esen pedig Fegyvernek és Kisújszállás között kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. HÚSVÉTI JÁTÉK 1 kérdés: Milyen esemény ünnepe a húsvét? Válasz:.......................................................... .......... 2 k érdés: Minek a jelképe a húsvéti tojás? Válasz:.................................................................... Né v: Az öt darab különböző színű tojást ide kérjük felragasztani. Cím: A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. Új utak Színház Nótaműsor Hétszínű program „Mosolygós, ugyanakkor izgatott gyermekarcok fogadták a hajdúböszörményi színtársulat tagjait tegnap délelőtt a szolnoki Hétszínvirág Óvodában. Az ovisok a Tücsök és a hangya történetét kísérhették figyelemmel, ami szemmel láthatóan nagy tetszést aratott körükben. Rimóczi Ágnes- Tavaszi programsorozatunknak ez a harmadik „állomása". Ezúttal két fiatal színész kedveskedett növendékeinknek egy vidám, zenés meseelőadással — mondta el Telekné Karakas Szilvia, intézményvezető. Az óvoda nevéből fakadóan hét rendezvényből áll a sorozat, amely többek között kiállításokat, mesés és zenés előadásokat, valamint természetjárást foglal magába. — Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek minél több tapasztalatot szerezzenek, lássák, hallják és megérinthessék az őket körülvevő világot, ebben segítünk nekik a tavaszt végigkísérő programsorozattal. Az „ibolyatúrán” testközelből ismerhetik meg a növényeket és állatokat, a játszóházakban kipróbálhatják és fejleszthetik kézügyességüket és képzelőerejüket, de a legnagyobb sikert minden évben a kerti parti aratja - idén is megrendezzük májusban -, ahol szerteágazó kíváncsiságukat kielégíthetik a csemeték, sőt még a szülők is jól szórakozhatnak, amit tapasztalatok szerint meg is tesznek - tette hozzá a vezető óvónő. (Az intézményben egyéb- ként ma délután négy órától húsvéti játszóházat rendeznek, aho: vá szeretettel várnak kicsiket és nagyokat egyaránt). Orvosi ügyelet Nagykörűben, Kőteleken, Tisza- sülyön, Hunyadfalván és Csataszögön ma délután kettő órától kezdődik az ügyelet, amikor dr. Molnár András (Tiszasüly, Kiséri út 38. tel. 56/497-191) az ügyeletes. Szolnok. Az ismeretterjesztés új útjai címmel tartanak előadást ma este fél hattól a TIT Jubileum téri Uránia bemutató csillagvizsgálójában a megújult helyszín hivatalos megnyitóján. Szolnok. A Szigligeti Színházban ma este hét órától az Othello (Básti-bérlet) című előadásra várják az érdeklődőket. Szolnok. Március 21-én 17 órakor a TEMI Borostyán Művelődési Házban (Szapáry út 23.) nótaműsor. Fellépnek: Hatvani Kiss Gyöngyi, Bokor János, Fényes György. Kísér: Szalai Antal és cigányzenekara. (X) Napéjegyenlőség Március 20-án újabb jelét kapjuk annak, hogy közeledik a jó idő. Akkor lesz ugyanis a tavaszi napéjegyenlőség. MGA Az esemény aznap délután 13 óra 33 perckor következik be, amikor a Nap látóhatár feletti íve pontosan akkora lesz, mint a látóhatár alatti. Azaz egyforma hosszú lesz a nappal és az éj. Újlaki Csaba, a szolnoki TIT Uránia bemutató csillagvizsgálójának vezetője elmondta, a tavaszi napéjegyenlőség idején a központi égitestünk az egyenlítőn tartózkodik. A Nap majd vasárnap 5 óra 47 perckor kel és 17 óra 57-kor nyugszik. Ez a dátum, azaz március 20-a a csillagászati tavasz kezdete. A tavaszi kerti munkálatokhoz mindent megtalál a COOP Szolnok Rt. KERTÉSZEK ÁRUHÁZÁBAN (Szolnok, Nagy Imre krt 1/A Tel.: 56/513-057) & Gardena Kanyar-Go fűnyíró 1100 W 44.900 Ft 1300 W 59.900 Ft & Honda-motoros bozótirtó, 4 ütemű helyett 121.900 Ft & Fellő metszőollók teljes választékban $5 Wolf - Garena - Truper kerti szerszámok * Spanyol virágmag különlegességek & Teljes vetőmag-, virághagyma kínálat # Mini vetőburgonya # dughagyma* & Növényvédő szerek & műtrágyák # lemosószerek $2 & Munkaruhák & védőeszközöké COOP SZOLNOK Március 20-tól vásárnap is nyitva 8.00-11.00 óráig •180836- 4:5 Kiadja az Axel Springer-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BERKI IMRE Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Főszerkesztő-helyettes: Laczi Zoltán Felelős szerkesztők: Baranyi György, Molnár G. Attila Tóth András Tervezőszerkesztők: Bódi Béláné, Bódi Béla, Nagy Csaba, Pozsa József, Zsoldos György A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja: egy hónapra 1550 Ft negyedévre 4650 Ft félévre 9300 Ft egy évre 18 600 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropréss Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. I 4 FOTÓ: BAKOS JUDIT