Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-16 / 62. szám

2005. MÁRCIUS 16., SZERDA 5 AHOL ELÜNK / Építkezés helyett védekezés? árvízveszély Papp István szerint öt éve is az előrelátás mentette meg a falut A helyi közhasznú munkások már javában tisztítják az utóbbi években növényzettel sűrűn benőtt nralsát oldalát | Az új töltés építésének folytatása helyett úgy tű­nik, a néhány esztendeje emelt nyári gát rendbeté­tele és megerősítése idén tavasszal mindennél fon­tosabb és sürgetőbb fel­adat elé állíthatja a tósze­gieket — vélekedik a tele­pülés polgármestere. Bár tavaly ősszel a helyi fővéd­vonal első, mintegy 700 méter hosszú szakaszának kivitelezé­se befejeződött, a 211 millió fo­rintos munka végeztével nem áll le a Tisza-parti község hosz- szú távú árvízi biztonságának megteremtését célzó beruhá­zás. Nemrégiben már a követke­ző másfél kilométeres rész, az­az a kettes, hármas és négyes ütem közbeszerzési eljárásá­nak eredménye is napvilágot lá­tott. Ebből kiderült: egy nyíregy­házi cég nyerte el a kivitelezés­re kiírt pályázatot. Ám hogy Tó­szegen mikor indulhatnak el új­ra a munkagépek, az immár nem csupán a szükséges állami források és beruházás előkészí­tésének ütemezésén múlik — ál­lítja a polgármester. Papp Ist­ván szerint ugyanis - a korábbi tapasztalatok és a szakemberek mostani nyilatkozatai alapján - egyre valószínűbb, hogy a vég­^ Ez év őszéig a községet oltalmazó védvonal következő sza­kaszának építéséhez várhatóan mintegy 150 ezer köbméter föl­det használnak fel, 11 és fél ezer köbméternyi ideiglenes töltést bontanak le, egy újabb átemelő műtárgyat alakítanak ki, vala­mint körülbelül hat és fél hektárnyi területet borítanak be hu­musszal és füvesítenek majd a szakemberek. leges töltés kiépítésének folyta­tása helyett a következő hetek­ben a település lakóinak - né­hány év átmeneti nyugalom után — ismét- fenyegető árhul­lámmal kell majd szembenézni­ük. A vezető ennek kapcsán hangsúlyozta: ezúttal sem vár­ják ölbe tett kézzel, hogy mit hoz a jövő. Az önkormányzat közhasznú munkásai napok óta tisztítják az Öt éve épült - és az­óta növényzettel sűrűn benőtt - nyúlgát oldalát. így szükség esetén bármikor elkezdhetik az ideiglenes védvonal hullámve­rés elleni fóliázását és magasí­tását. „Nem demonstrálni, dolgozni szeretnék" dilemma Az ismert biogazda azon töpreng: idén miből és mit vessen Öröm az áram Valami tényleg nem stim­mel a mezőgazdasággal, ha már Váczi Géza is gondban van — állítják, akik ismerik a község egyik legsikeresebb ag­rárvállalkozóját. A tíz éve családi biogazdaságot építgető szakember azonban nem panaszkodik. Pedig tehet­né, hiszen támogatást idén még ő sem látott. Sőt, - szigorú szab­ványok alapján minősített, vegy­szermentes területen és techno­lógiával - tavaly termelt búzá jának,.kukoricájának, napra­forgójának és kölesének egy része is a nyakán maradt. Még A tavalyi termés egy része még mindig itt áll „hűvös halomban” — mutatja a biogazda a svájci, német, holland és oszt­rák törzsfelvásárlóknak sem kellett, hiába kínálta majdnem a „mezei” terménnyel egy árban. A szakember azonban - bár sok szempontból egyetértett „sorstársaival” - mégsem vett részt a minap lezárult gazda­tüntetésben. Nem demonst­rálni, inkább dolgozni szeret­nék — adta meg a választ en­nek miértjére. Az idei teendő­iről azonban már óvatosab­ban nyilatkozott. Lévén: még nem tudja, üres parcel­láiba miből és mit ves­— Egyelőre nem merek komolyabb célokat tűzni ma­gam elé, mint hogy minél ke­vesebb veszte­séggel meg­ússzam ezt az évet Csupán a , héj nélküli olajtökmag ter­melésében ma- meg a bizalmam. Ez ugyanis ma még spe­ciális műfaj, ráadásul gyógyszeripari, kozme- f tikai, vagy növényolaj­gyártási alapanyag­ként egyaránt felhasz- i nálható - magyarázta. Hosszú évek várakozása után valósággal fényt hozott a tósze­gi zártkerf-tulajdonosok életébe az EON Tiszántúli Áramszolgál­tató Rt., amely nemrégiben be­fejezte a községi üdülőövezet elektromos hálózatának kiépí­tését. Ezzel a cég több mint öt­venmillió forintból körülbelül 550 helyi hobbitelek energiael­látását oldotta meg a települé­sen. Az érintettek nem kis örö­mére, hiszen többségük régóta várta ezt az infrastrukturális fejlesztést, amely gyakorlati haszna mellett bizonyára a te­rület forgalmi értékét is növeli majd. Építőanyagok - Tüzelők Tószegen ingyenes házhoz szállítás. Tószeg, Várkonyi út 1. (MOL-kút mögött) Tel.: 56/430-134,30/355-3355 Az oldalt írta, szerkesztette és a fotókat készítette: Bugány János TÓSZEG Nyáron „születik”az első testvér A nagy esemény előhírnöke: egy külföldi delegáció még ta­valy ősszel, a hosszú távú együttműködés előkészítése érdekében járt a faluban. A vendégek az itt töltött négy nap alatt változatos progra­mok keretében ismerkedtek Tószeg és térsége adottságai­val, gazdaságával, kultúrájá­val és lakóival. Találkoztak egyebek mellett a helyi önkor­mányzat és az egyházak kép­viselőivel, valamint a jelentő­sebb intézmények, cégek, il­letve vállalkozások vezetőivel. Megtekintették ezen kívül a nyugdíjasklub és az iskolások műsorát, továbbá egy tisza­kécskei élményfürdőzéssel egybekötött hajókiránduláson is részt vettek. Akkor még csak szándék­ként fogalmazódott meg, ám a közelmúltban bizonyossá vált: a Berlin közelében fekvő kis­város és a Tisza-parti község idén hivatalosan is kinyilvá­nítja együttműködési szándé­kát. A testvértelepülési szerző­dés aláírására pedig a felek keresve sem találhattak volna jelesebb alkalmat, mint Dahle­witz fennállásának hétszáza­dik évfordulóját, amelyet júni­usban immár közösen ünne­pelnek majd Németországban. Előre menekülnének alku Pályázati önerőre csak a vagyon értékesítéséből futja Az idei költségvetés elfo­gadásakor Tószeg irányí­tói a biztos helyben já­rás helyett úgy határoz­tak: ha áldozatok árán is, de magasabb fokozat­ba kapcsolnak. Ebben az évben alig több mint hétszázmillió forintból gazdál­kodhat a község — tudtuk meg Papp Istvántól. A polgármester elmondta: szigorú gazdálko­dás mellett ez az összeg lehe­tővé tette, hogy a költségvetés készítésekor a képviselő-testü­letnek - immár hagyományo­san - ne kelljen forráshiány­nyal számolnia. Sőt, a grémi­um ezúttal — hosszú idő után először - fejlesztésre is elkülö­nített húszmillió forintot. Utóbbi döntésnek azonban ára van - vallotta be a vezető. Ne­vezetesen két önkormányzati ingatlan és a helyi ivóvíz-, va­lamint szennyvízhálózat üze­meltetői jogának értékesítése, amelyek nélkül a község idén sem lenne képes a benyújtan­dó pályázatok önerejének fi­nanszírozására. Várhatóan a falumúzeumtól is megválik majd az önkormányzat Processzor 2003. Bt. Számítástechnikai Szaküzlet • SZÁMÍTÓGEPEK I • ALKATRÉSZEK r • KELLÉKEK • SZERVIZ Tószeg, Rákóczi út 18/A Tel.: 30/296-1080 Metis Kft. Tószeg, Központi major Tel.: 56/430-000 Vetőmag biztosításával őszi és tavaszi vetésű szántóföldi növények összes gépi munkáit vállaljuk. Másfél évtized az acélos fejlődés jegyében Hamisítatlan sikertörténet Túl­zás nélkül így jellemezhető az a tizenöt esztendő, amely a köz­ség egyik meghatározó vállalko­zása: a Fém- és Műanyagipari Kft megalapítása óta eltelt A társaság persze ez idő alatt je­lentős mérföldköveket hagyott maga mögött a fejlődés útján. Az első öt év például az egykori épí­tőipari vállalat segédüzeméből önállósult cég tevékenységeinek „letisztulása” jegyében telt Ennek eredményeként azon­ban fő profilként megmaradt az acélszerkezetgyártás és szere­lés. Sőt az ISO 9001-2000 mi­nőségirányítási rendszer alap­ján működő kft ma már ki­emelt márkakereskedője az építőiparban világszerte foga­lomként emlegetett Lindab ter­mékeknek. Mindez lehetővé te­szi a vállalkozás számára csúcstechnológiát képviselő részegységekből a családi ház­tól a mezőgazdasági létesítmé­nyen át az ipari méretű csarno­kig szinte bármilyen célra al­kalmas épület - tervezéstől kulcsátadásig tartó - szaksze­rű összeállítását m 5091 Tószeg, Attila u. 27. Tel./fax: (56) 431-435, mobil: (30) 9432-766 www.femu.hu. e-mail: femu@freemail.hu- Acélszerkezetgyártás- Csarnokok, mezőgazdasági épületek, egyedi tetőszerkezetek komplett kivitelezése- Korcolt lemezfedések készítése, előkorcolás- Siklemezek profilhajtása 4 m-es hosszig Márkakereskedés Márkakivitelezés i

Next

/
Oldalképek
Tartalom