Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-14 / 61. szám

16 2005. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ INFORMÁCIÓK — ESEMENYEK INFORMÁCIÓK Vízállás A Tisza vízállása Tiszafüred­nél 451 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre felsőnél 618 cen­timéter, duzzasztott, a vízhő­fok 1,4 Celsius-fokos volt. Kisköre alsónál 174 centimé­ter, apadó, Szolnoknál 124 centiméter, apadó, a víz 1,3 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 146 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 219 centiméter, apadó. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Szent Miklós gyógyszertár (Tóth F. út 2- 4.) az ügyeletes. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma is a megye több pontján mérnek. így a 4- esen Szolnok és Szajol kö­zött, valamint a megyeszék­hely kül- és belterületén, a 32-esen pedig Jászberény belterületén kell ellenőrzés­re számítaniuk az utakon közlekedőknek SZERSZÁMOLÓ ÓVODÁSOK Számítanak a véradókra A paraszti udvar szerszámaival ismerkedhetnek a szolnoki Kolozsvári úti óvodások az ntézmény folyosó­ján nemrég nyílt kiállításon. A kicsinyített eszközöket Ivicz Tibor amatőr fafaragó kés ítette. Szemtanút keresnek Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. MEGYESILÁSZLÓNÉ életének 90. évében elhunyt. Temetése 2005. március 23- án (szombaton) 14 órakor lesz a Tiszafóldvári közteme­tőben. A gyászoló család A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Ügyészségi Nyomozó Hiva­tal (Szolnok, Jókai út 10. tel.: 56/502-013) kéri azon személy jelentkezését, aki 2005. február 12-én 23.35 óra körül Szolno­kon személygépkocsival a Vér­Táncház seghy út felől a Szabadság tér irányába közlekedett a Zagyva- hídon, majd megállt akkor, ami­kor egy piros színű Fiat Seicen- to típusú személygépkocsit akart a rendőrség a hídon meg­állítani. (x) A NAP IIIF.ZKTE Szolnok. Március 16-án tánc­házba várják az érdeklődőket a TEMI Borostyán Művelődési Házba. Délelőtt kilenc órától a gyermekeknek kedveskednek, este hat órától pedig a Sodrás Népzenei Kisegyüttes közremű­ködésével a felnőttek is táncra perdülhetnek. „A bölcs önzetlenség nem azt jelenti, hogy alárendel­jük magunkat mások akara­tának, hanem azt, hogy ké­szek vagyunk követni a ki­gondolható legjobb irányt.” David Scabury, amerikai író A fiSgplap-L.iPCSALÁp HÚSVÉTI AKCIÓJ. JÁTSSZON VELÜNK ES NYERJEN! VIGYE EL TŐLÜNK AJÁNDÉKÁT! Három hét alatt, öt tojásért Öné lehet bármelyik ajándék a felsoroltak közül: © 15 db parasztsonka " 20 db óriás csokinyúl 15 db kötözött sonka 50 db csibe formájú frottírtörülköző © 10 db húsvéti ajándékcsomag (asztalterítő, konyharuha, edényfogó-kesztyű) Lapjainkban (ÚJ NÉPLAP, VASÁRNAP REGGEL, GRÁTISZ, TEMPÓ) különböző színű tojásokat talál. Gyűjtsön össze öt különböző színű húsvéti tojást a felsorolt lapokból, majd válaszoljon kérdéseinkre! Milyen esemény ünnepe a húsvét? Minek a jelképe a húsvéti tojás? Az összegyűjtött tojásokat a helyes válaszokkal együtt küldje be címünkre, és kis szerencsével a kellemesnél is kellemesebb húsvéti ünnepek várnak Önre. _ (A játékszelvényt, amelyen lehetőség lesz a tojásokat felragasztva elküldeni a 11. héten jelentetjük meg.) Címünk: Szolnok, Mészáros L. út 2, vagy 5001 Szolnok, Pf.: 105 Jelige: „hímes tojások” Beérkezési határidő: március 21. TÁJÉKOZTATÓ: Mikor, hol, milyen színű tojást talál NYEREMENYSZELVENY Március 14. hétfő, piros tojás Március 2. Március 2. Március 3. Március 4. Március 5. Március 6. Március 7. Március 8. Március 9. Március 10. Március 11. Március 12. Március 13. Március 14. Március 16. Március 17. Március 18. Március 19. Március 20. szerda szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő szerda csütörtök péntek szombat vasárnap Néplap, piros -TEMPÓ, zöld ■ Grátisz, narancssárga • Néplap, sárga ■ Néplap, kék ■ VR, piros ■ Néplap, narancssárga • Néplap, piros -TEMPÓ, sárga ■ Grátisz, sárga- Néplap, zöld- Néplap, kék • VR, zöld ■ Néplap, piros •TEMPÓ, piros- Grátisz, kék ■ Néplap, narancssárga- Néplap, zöld- VR, sárga-Hertha BSC chum iannover yern München /fB Stuttgart nazionale ima ipdoria dinese ventus lapzárta után A Magyar Vöröskereszt Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szer­vezete, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat véradást szervez szerdán Kisújszálláson a művelődési házban reggel nyolc és délután egy óra között, valamint Mezőtúron a művelő­dési házban reggel nyolctól dél­után egyig. Csütörtökön Jász- árokszálláson a művelődési házban délelőtt kilenc órától délután egy óráig, pénteken pe­dig Karcagon a művelődési ház­ban reggel nyolc és délután egy Mm Mi óra között, valamint Jászkisé- ren az általános iskolában dél­után kettőtől ötig lehet vért ad­ni. Szombaton Csépán a műve­lődési házban délelőtt kilenc és déli tizenkettő között, valamint Szolnokon a Zöld Házban dél­előtt kilenctől délután egy óráig várják az ilyen módon segíteni szándékozókat. Mindezek mel­lett a megyeszékhelyen az OVSZ-nél, a Tószegi út 21. szám alatt a hét minden munkanap­ján reggel hét és déli tizenkettő óra között lehet vért adni. Mentesítő vonatok indulnak Lottóerei Imények ötös lottó. A 10. heti nyerőszá­mok: 2, 1(, 36, 37, 72. A nyer­tes dzsóke rszám: 713 452. HATOS LŐTT1i. A 10. héten a kö­vetkező s ámokat húzták ki: 33, 36, 4), 41, 43, 45. Pót­szám: 44. Totóered nények 1. Bielefeld—H 2. Bremen-M 3. Freiburg—N 4. Kaiserslauti 5. Leverkuser 6. Rostock-B 7. Wolfsburg­8. Schalke—B. 9. Dortmund­10. Lazio-lntí 11. Cagliari—B 12. Milan—Sár 13. Palermo—i 14. Chievo-Ji Színház A MÁV Rt. a nemzeti ünnep és a húsvéti ünnepek alkalmából több mentesítő járatot indít, va­lamint a vonatok közlekedését a szabadnapokhoz igazítja. Eszerint ma ünnepnapi, hol­nap pedig vasárnapi, 16-án pe­dig hétfői menetrend szerint járnak a vonatok. Mentesítő vo­nat indul ma 8.14-kor Nyíregy- háza-Bp. Keleti pu. (IC) vi­szonylatban. Március 15-én 15.55-kor Sátoraljaújhely-Bp. Keleti pu., 19.25-kor Miskolc— Bp. Keleti pu., 16.37-kor Nyír­egyháza—Bp. Nyugati pu. (EX), 20.35-kor Bp. Nyugati pu — Nyíregyháza (EX), 13.50-kor Nyíregyháza-Bp. Nyugati pu., 15.15-kor pedig Debrecen-Bp. Nyugati pu. között indítanak mentesítő vonatokat. A lehető­ségekhez képest a legkedvel­tebb gyors- és intercity járatok a szokásosnál több kocsival . közlekednek. imburg 2 linz X imberg 2 rn-Mönchengladbach 1 CTiinrn TTrvnnreoT o túrt n cArncoot KIBŐVÜLT árukészlettel várja vásárlóit Szolno­kon, a Várkonyi téren lévő műanyagbolt. Karni­sok, ruhaszárítók, vasalóállványok, polcok, szőnyegek, felmosószettek, művirágok, virág­cserepek, ládák, virágtápok, virágföld, vessző­áruk és egyéb háztartási eszközök. MÁR CSAK EGY HÉTIG! Télikabátok, dzsekik az új ár TÖREDÉKÉÉRT! Jászkürt üzletház.----------------------------------------------------------------------------------1M163­a KERÍTÉSLÉCEK, lambériák 1.000 Ft-tól, ár­emelés előtt, raktárról, azonnal elvihetők. Tel.: 06-20/316-1337, 56/526-159. Szolnok. A Szigligeti Színház­ban holnaf délután három és este hét ór< tói a Képzelt riport egy amerik ti popfesztiválról cí­mű bérlet: zünetes előadásra várják az él deklődőket. Szerdai Megjelenés Lapunk leg űzelebbi száma - a nemzeti ün tép után - március 16-án, szere án jelenik meg. Lelki seg ily A lelkiségé y-szolgálat munka­társai bárm lyen probléma ese­tén éjjel-i appal ingyenesen hívhatók a 80/505-501-es tele­fonszámon. Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BERKI IMRE Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Főszerkesztő-helyettes: Laczi Zoltán Felelős szerkesztők: Baranyi György, Molnár G. Attila Tóth András Tervezőszerkesztők: Bódi Béláné. Bódi Béla, Nagy Csaba, Pozsa József, Zsoldos György A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax. (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyar- ország Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának ter­jesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein ke­resztül töcténik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköz­nap 16.00 óráig, más időpont­ban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja: egy hónapra 1550 Ft negyedévre 4650 Ft félévre 9300 Ft egy évre 18 600 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akció­kon, szavazásokon, rejtvénypályázato­kon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Tár­saságunk érdekeltségébe tartozó cé­gek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Új­ság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóter­jesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyel­met Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva tehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. HÚSVÉTI JÁTÉK JÁTÉKSZELVÉNY 1 kérdés: Milyen esemény ünnepe a húsvét? Válasz:........................................................................ 2 kérdéí: Minek a jelképe a húsvéti tojás? Válasz:........................................................................ Név: Az öt darab különböző színű tojást ide kérjük felragasztani. Cím: | A személyes a latok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom