Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-08 / 56. szám

2005. MÁRCIUS 8., KEDD 13 MEGYEI TÜKÖR — HIRDETÉS )'l Kovács Emese és Szűcs Renáta nemcsak osztálytársak, de Jó barátnők Is Kovács Emese és Szűcs Renáta a 8. z osztály két diákja a minap Szolnokon megnyerte a társas­éneklő verseny megyei forduló­ját, így duójukkal májusban részt vehetnek az országos dön­tőn. A két lány nemcsak osztály­társ, de jó barátnő Is. A verseny­re Janó Valéria tanárnő készítet­te fel őket. A téli szünet óta na­ponta gyakorolták a dalokat és a pásztorduót, mely meghozta nekik a sikert. Emese két évig járt zeneisko­lába, klarinéton tanult, alsós kora óta pedig tagja az iskolai énekkarnak. Mint mondta, az éneklés nem az életcélja, az egészségügyben szeretne dol­gozni. Mint elárulta, nem ájul el egy boncolás láttán, és a ma­tematika helyett is Inkább a bi­ológiaórát választaná. A helyi gimnázium egészségügyi sza­kára jelentkezett. Bár rutinos versenyző, hiszen több megmé­retésen volt már, a szolnoki ver­senyen azonban nagyon izgult. Számára a zene a kikapcsoló­dás, így' otthon is mindig szól valamilyen muzsika. Legkisebb gyermekként bátyjára és nővé­rére is mindig számíthat. A si­kereire nemcsak szülei és test­vérei, de az osztálytársai Is büszkék. Szabad Idejében zene- hallgatás mellett a kézimunká- zásra és olvasásra Is jut ideje. A későbbiekben szeretne angol nyelvvizsgát tenni, így a napi teendők után egy kis angolo­zásra is hagy időt. Renátának az ének és a tánc­óra a kedvence, ez utóbbit in­kább otthon, mint diszkóban gyakorolja. Több iskolai Ki mit tud?-on Indult táncprodukcióval, s min­dig sikert aratott, ő is jár zene- sikolába, korábban hegedült, most zongorázik, ősszel a szol­noki Tiszaparti Gimnázium ének tagozatán szeretné folytat­ni tanulmányait. Hai felnő, ének-magyar sza­kos tanárként szeretné tovább­adni tudását. Másodikos kora óta ő is énekkaros, szereti a kö­zösséget, a próbák hangulatát. Most a jövő heti Éneklő Ifjúság megméretésre készülnek, itt szólót is énekel majd. Szülei és testvérei örülnek a sikereinek, és biztatják a foly­tatásra. Hogy jó hangja van, ar­ról Janó Valéria és az énekver­senyek zsűrije szokta őt meg­győzni, így már ő is elhiszi. Tudja, hogy nagyon sokat kell még képeznie magát, de ez éneklésért minden áldozatra képes. Új dalokat tanulnak A szolnoki versenyen Renáta bízott a sikerben, bár mivel a töb­biek is szépen szerepeltek, így mégis meglepetés volt számára, hogy Emesével alkotott duójuk továbbjutott. Májusig még új dalokat is tanulnak. Remélik, hogy' az országos döntőn Is sikerük lesz. Ifjú énekesek szolnoki sikere megméretés Májusban részt vehetnek az országos döntőn Magas szintű az ének-ze­ne oktatás a karcagi Arany János Általános Is­kolában. Bizonyítja ezt, hogy a napokban két di­ákjuk is'bejutott az ének­verseny országos döntőjé­be. Daróczi Erzsébet mm AZ ^éplap-LAPCSALÁD HÚSVÉTI AKCIÓJ“*®^ w mm ér JÁTSSZON VELÜNK ES NYERJEN! VIGYE EL TŐLÜNK AJÁNDÉKÁT! Három hét alatt, őf tojásért Öné lehet bármelyik ajándék a felsoroltak közül: © 15 db parasztsonka Ä 20 db óriás csokinyúl 9 15 db kötözött sonka 950 db csibe formájú frottírtörülköző © 10 db húsvéti ajándékcsomag (asztalterítő, konyharuha, edényfogó-kesztyű) Lapjainkban (ÚJ NÉPLAP, VASÁRNAP REGGEL, GRÁTISZ, TEMPÓ) különböző színű tojásokat talál. Gyűjtsön össze öt különböző színű húsvéti tojást a felsorolt lapokból, majd válaszoljon kérdéseinkre! Milyen esemény ünnepe a húsvét? Minek a jelképe a húsvéti tojás? Az összegyűjtött tojásokat a helyes válaszokkal együtt küldje be címünkre, és kis szerencsével a kellemesnél is kellemesebb húsvéti ünnepek várnak Önre. (A játékszelvényt, amelyen lehetőség lesz a tojásokat felragasztva elküldeni a 11. héten jelentetjük meg.) Címünk: Szolnok, Mészáros L. út 2. vagy 5001 Szolnok, Pf.: 105 Jelige: „hímes tojások” Beérkezési határidő: március 21. TÁJÉKOZTATÓ: Mikor, hol, milyen színű tolást talál Március 2. szerda -TEMPÓ, zöld Március 3. csütörtök - Grátisz, narancssárga Március 4. péntek - Néplap, sárga Március 5.szombat -Néplap,kék Március 6. vasárnap - VR, piros Március 7. hétfő - Néplap, narancssárga Március 8.kedd -Néplap,piros Március 9.szerda -TEMPÓ,sárga Március 10. csütörtök - Grátisz, sárga Március 11. péntek -Néplap, zöld Március 12. szombat - Néplap, kék Március 13. vasárnap - VR, zöld Március 14. hétfő - Néplap, piros Március 16. szerda -TEMPÓ, piros Március 17. csütörtök - Grátisz, kék Március 18. péntek - Néplap, narancssárga Március 19. szombat - Néplap, zöld Március 20. vasárnap - VR, sárga A hirdetések szövegét minden esetben ■ hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért ■ kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem véllal INGATLAN * BAROSS úti butiksor felett 3.5 szobás, III. em.-l lakás eladó. 06-20/391-8550.------------------------------------------------------------------------• 175199* KER ESÜNK eladó lakásokat Szolnokon, kész­pénzzel fizető ügyfeleinknek. 56/422-043 vagy 20/9928-505.------------------------------------------------------------------------•177547­KASSAI ú ton 56 m'-es lakás eladó IV. emele­ten, 8.3 M Ft Tel.: 20/967-8895.------------------------------------------------------------------------• 177583­FIGYELEM I AKCIÓS LAKÁSVÁSÁRLÁS 2005.03. 31-lg a Szolnok dr. Sebestyén krt. 769/55 hrsz. ingatlanon (a Városi Rendőrkapitányság mellett) 5 szintes, liftes társasháznál. Átadás: „A" ütem 2005. 12. 31-lg, „B" ütem: 2006. 04. 30-ig, „C" ütem 2006. 07. 31-ig, „D” ütem 2006.12.31-ig Érdeklődés: munkanap­okon 8-12 óráig Olajkar Kft., Szolnok, Mária u. 15-17. Tel.: 56/420-660.------------------------------------------------------------------------*177651­NÉME T - OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904--------------------------------------------------------------------------178992­■ SZOLNOKON, csendes, szép környezetben épülő, 8 lakásos, liftes társasházban 37, 54, 64 m’-es lakások és garázsok eladók. 30/228-2024.------------------------------------------------------------------------•179160* ELADÓ Tiszapüspökiben 1655 m’-es zártkert. Tel.: 20/470-3967.--------------------------------------------------------------------------179475­SZOLNOKON, a Hild V. úton felújított, 2 szobás lakás eladó. Tel.: 06-20/807-7070.-------------;----------------------------------------------------------• 179498­ME ZŐTÚRON 80 m!-es családi ház 216 négy­szögöl telken, melléképülettel, garázzsal, fel­újítva eladó. I.ár: 12.3 M Ft. Domokos. 7: 30/640-1180.--------------------------------------------------------------------------179500­MEZŐTÚRON 120 m’-es családi ház, 130 négyszögöl telken gázfűtéssel, sürgősen eladó. I.ár: 7.5 M Ft, Domokos. Telefon: 30/640- 1180.------------- ------:---------------------------------------------------* 179500* ME ZŐTÚRON 9813 m!-es telek egyben vagy megosztva sürgősen eladó. I.ár: 5.5 M Ft. Do­mokos. T.: 30/640-1180.------------------------------------------------------------------------♦179500* ■ S ZANDASZÖLŐSÖN új építésű, 270 m2-es, 2 szintes, galériás családi ház igényesen kivi­telben eladó. Érd.: 06-70/368-8895 telefonon lehet.-------------------------------------------------------------------------• 179506­GARÁZS SZOLNOK, Jubileum téren garázs eladó. Tel.: 70/312-9015.--------------------------------------------------------------------------174766­JÁRMŰ ■ OPEL Astra 1.4 16V '96.12., kllmás, 150 E Ft-tól részletre is eladó. 20/9889-591,-------------------------------------------------------------------—-177679­OPEL Vectra 15 év friss müsz., jó állapotban 480 E Ft, ul.: utánfutó magasítóval 120 E Ft el­adó. T.: 20/5223-376, 56/420-785.--------------------------------------------------------------------------179504­■ SUZUKI Sedan 1.3 16V GLX 2003., gyönyö­rű, 0 Ft-tól részletre is eladó. 20/9889-591.--------------------------------------------------------------------------179522­GÉPEK ...............—........................... HÓ EKÉK traktorra, előre-hátra, targoncára szerelhető kivitelben eladók. 70/311-9538, 76/441-417.------------------------------------------------------------------------• 174136­VARR ÓGÉPVÁSÁR új és használt Szolnokon, Nagy I. krt. 14. Tel.: 20/317-6592,-------------------------------------------------------------------------179492­■ E 516-0S kombájnba való 8 hengeres V alakú motor és szalmaszecskázó eladó. Érd.: 06-30/387-0265.-------------------------------------------------------------------------* 179516* ÁLLÁST KÍNÁL 5-35 kg fogyni vágyókat keresünk most kere­seti lehetőséggel. 06-30/391-5158, 06- 20/468-7506.-------------------------------------------------------------------------• 178809­IN GATLAN KÖZVETÍTÉSRE, hitelügyintézésre munkatársakat keresünk átképzéssel! 06-1- 210-4673-------------------------------------------------------------------------• 178996­OTTHONI dolgozókat keresünk hosszú távra. Kötetlen munkakörbe. Kereseti lehetőség 125.000 Ft/hó. Kérje tájékoztatónkat biza­lommal. Válaszborítékot mellékelve! Euroweb Center 1148 Budapest Nagy Lajos király útja 42-44.-------------------------------------------------------------------------• 179039­ITALNAGYKERESKEDŐK és élelmiszereket térí­tők jelentkezését várjuk erdélyi ásványvizeink, üdítőink forgalmazására jutalékos rendszer­ben. Érdeklődni: 06-1/210-3084 telefonszá­mon, munkanapokon 9.00-16.00 h között.------------------;------------------------------------------------------179207­9 KERESÜNK 5-45 kg-ot fogyni vágyó hölgyet, urat. Munkalehetőséggel is! 20/421-1370, 30/530-3030.----------------------------------------------------------------------—*179254* AUSZTRIAI munkalehetőség: takarítás, vegyes segédmunkák. 06-30/368-0567.------------------------------------------------------------------—'• 129483­■ S ZERETNÉ jövedelmét kiegészíteni? Korrekt munkalehetőség, mely fő- és másodállásban is végezhető. Időpontegyeztetés: 06-20/9294- 756.-------------------------:-----------------------------------------------179488­Jubiláló repülőegyesület hetvenéves idén a Szolnoki Repülő Egyesület. A szerve­zet három szakosztályában nyolcvanhét tag tevékenyke­dik. Közülük négyen gyé­mántkoszorús, nyolcán aranykoszorús és tizenöten ezüstkoszorús pilóták. Az egyesület tizenöt géppel ren­delkezik, éves költségvetése huszonnégymillió forint, ta Diabemutató LÁTNIVALÓK A NAGYVILÁGBÓL: Törökország címmel Sebes­tyén Amália és Éliás Balázs diabemutatót tartanak márci­us 8-án délután fél hattól a fegyverneki művelődési ház­ban. A kulturális rendezvény­re a belépés ingyenes, mg Átszervezést is tárgyalnak SOROS ÖNKORMÁNYZATI Ülést tartanak kedden délután két órai kezdettel a tiszafüredi polgármesteri hivatalban, amelyen többek között az óvodák átszervezéséről szóló előterjesztést, valamint a vá­ros közbiztonsági helyzeté­ről készült beszámolót is tár­gyalják majd a képviselők, fi Öt perccel előtte folytatódik A szolnoki Ver­seghy könyvtár művészeti szalonjában a kiállítások so­rozata. Március 9-től a Szol­noki Művésztelepen dolgozó Palkó Tibor festőművész „...öt perccel előtte...” című kiállítását láthatják, ba Ingatlanfejlesztéssel foglalkozó szolnoki építőipari kft. az alábbi pozíciókba keres munkatársakat: ÉPÍTÉSZ ELŐKÉSZÍTŐ • árajánlatok készítése, kiértékelése LÉTESÍTMÉNY­FELELŐS • alvállalkozók kiválasztása, koordinálása • projektek bonyolítása Elvárások: • magasépítő végzettség • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat • felhasználói szintű WORD, EXCEL és általános számítógépes ismeretek, illetve TERC KING program ismerete Amit kínálunk: • kellemes munkakörnyezet • versenyképes fizetés • szakmai fejlődési lehetőség Jelentkezés: Fényképes szakmai önéletrajzát „ Ingatlanfejlesztés-178989 " jeligére a kiadóba kérjük . megküldeni ■ NEMZETKÖZI kereskedelmi cég szolnoki képviseletére munkatársakat keres. Jó kerese­ti lehetőség kötetlen munkaidő, fő- és másod­állásban is. Időpontegyeztetés: 06-20/9294- 756.------------------------------------------------------------------------*179488* SZOBAFESTŐ s zakmunkásokat hosszú távra felveszünk. 06-20/559-6721, 06-20/541- 7259.------------------------------------------------------------------------• 179517­GY AKORLATTAL rendelkező szorgalmas konyha­lányokat keresek. Áprilisi kezdés-179518” jel­igére a kiadóba.--------------------------------------------------------------------------179516* ­MUNKALEHETŐSÉG! Betanított fizikai (árura­kodási) munka Üllőn, 3 műszakban. Napi be­járás ingyenesen biztosított Szolnok és környé­kéről. Érdeklődni a megjelenés napján 9-16 óra között 56/376-491-es telefonszámon.------------------------------------------------------------------------• 179523­9 MULTINACIONÁLIS cég 25 fő részére üzlet- építő képzést indít és munkalehetőséget biz­tosít Szolnok megyében. Tájékoztató 2005. március 8.18.30 óra Szolnok, Baross u. 10- 12. (SZÚV Székház) II. emelet 209.------------------------------------------------------------------------• 179534­HOL LAND pénzintézet munkatársakat keres! Elvárás: Minimum érettségi, jó kommunikáci­ós készség. Amit nyújtunk: Kiemelt támogatá­si rendszer, átképzés. Felvételi elbeszélgetésre a 06-30/206-5503-as telefonszámon lehet.-------------------------------------------------------------------------179542­(F olytatás a 15. oldalon.) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom