Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-08 / 56. szám

2005. MÁRCIUS 8., KEDD 10 KEK TŰKOR ÄEÖffißSM:: Közlekedési bűncselekmények Magyarországon 22112 2158« 19566 19561 29142 2000 2001 2002 2003 2004 FORRÁS; ORFK Közlekedési akciók nőnap alkalmából MEGAJÁNDÉKOZZÁK a szabá­lyosan közlekedő női autóve­zetőket Csongrád és Hajdú- Bihar megyében. A nemzet­közi nőnap alkalmából virág­gal, illetve fényvisszaverő mellénnyel jutalmazzák őket. (szí) Arcán ütötte meg az intézkedő rendőrt megütött egy rendőrt egy ötvenegy éves férfi Budapes­ten, a XXI. kerületben. A verekedő szabadlábon vé­dekezhet, ellene a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hiva­tal indított vizsgálatot, (ned) Egy hét alatt ezer baleset történt elkészült a rendőrség múlt heti statisztikája szerint kö­zel ezer baleset történt az el­múlt héten. Közülük kettő- százharminchét személyi sérüléssel járt, tizenegy pe­dig halálos volt. (ned) Két áldozatot követelt a fagyos idő kihűlt egy ötvenegy éves nő Piricsén. Az asszony holt­testét a férje találta meg sa­ját házuk udvarán. Penészleken egy hetvenéves férfi fagyott halálra. Az ő holttestét a szomszédok ta­lálták meg. (ned) Élelmiszerért támadtak idősekre elfogták két rablás feltéte­lezett tettesét Barabáson, il­letve Gemzsén. Egyikük egy ötvenhat éves asszonyt vert meg, majd némi kész­pénzt és élelmiszert vitt el tőle.A másik tettes egy férfit fenyegetett megölés­sel, majd elvette a kerék­párját és élelmiszereket. (ned) Több ezer karton cigarettát találtak lebukott több árucsempész Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében, akik Ukrajnából pró­báltak behozni több ezer kar­ton cigarettát. A csempész­áru értéke csaknem négymil­lió forint, (szí) Hamis útlevelekkel embereket csempészett lecsaptak a miskolci határ­őrök egy szlovák ember- csempészre, a férfi két ukrán nőt próbált hamis útlevelek­kel Olaszországba csempész­ni. A szlovák embercsem­pészt őrizetbe vették, (ned) Forró bablevesre verés volt a válasz megverte élettársa anyját egy negyvenegy éves drégelypalánki férfi, mert az asszony nem tűrte szó nél­kül, hogy hároméves unoká­ját veri. A nő forró bableves­sel leöntötte a verekedőt, aki erre elverte őt. (ned) Nem tudni, miért tért át a másik sávba szörnyethalt a sofőrje an­nak a személyautónak, amely frontálisan nekirohant egy teherautónak hétfőn dél körül Dunaegyháznál. A gép­kocsivezető eddig ismeretlen okokból tért át a szembejövő sávba, (bb) Árokba csúszott március 4-én este tizenegy óra előtt Törökszentmiklós külterületén a 4-es főúton egy budapesti lakos az általa veze­tett gépkocsival Szolnok irá­nyából Mezőtúr felé haladt, amikor a gépkocsi a havas úton megcsúszott és a bal ol­dali árokba hajtott A baleset során a jármű vezetője sú­lyos, utasa könnyű sérülése­ket szenvedett, (mrfk) Egy írásszakértő fura halála titkok T. Lajos egyike volt azoknak, akiket átvettek a III/III-tól A III/III-as hivatásos tisz­tekről közzétett listán sze­repel T. Lajos százados, akit 1990-ben írásszakér­tőként átvettek az új tit­kosszolgálatok. T. már al­ezredesként, 1996-ban ál­lítólag öngyilkos lett. Szemán László 1996. június 6-án a szolgálati fegyverével otthonában vetett vé­get az életének T. Lajos, akit az egyik legjobb írásszakértőnek tartottak. Legalábbis a hivatalos vizsgálat szerint. Viszonylag rit­kán lövik magukat fejbe az ön­gyilkosok úgy, hogy az arcukra párnát szorítanak és azon át lő­nek. Ráadásul T. Lajost másfél héttel korábban elgázolta egy autó, mindkét sípcsontja szilán- kosra tört. A gázoló autó lökhá­rítója térdmagasságig ért Az al­ezredes még századosként sze­repel BM IIiyiII-3-b. alosztály névsorában. Egyike volt azok­nak a keveseknek, akiket a rend­szerváltoztatás után átvettek az új titkosszolgálatok. T. volt kollégái mondták el, hogy mellékfoglalkozásként egy befektetőcéget üzemeltetett több éven ál Felajánlotta kollégáinak, hogy tőkével szálljanak be az üz­letbe. Mintegy félszázan be is léptek egy-háromszázezer forint­tal, amire három vagy hat hóna­pi lekötés után 50-75 százalék ju­talékot ígért T. Lajos. Egyes be­fektetők tudni vélik, hogy a pénz­ből az ausztriai St Wolfgangban panziót, illetve Békés megyében versenylovakat vásárolt a főtiszt. Halála után elúszott minden. Családja a mai napig nem tudja, hogy mi történt Volt kollégái sze­rint az alezredes feltalált egy írásfelismerő szoftvert, amit sza­badalmaztatott, és aminek halá­la után nyoma veszett. Nem tud­ni, hogy mi lett a flopilemezeken tárolt program sorsa. A BRFK-n nem akarják újravizsgálni az ügyet. Mint mondták: egyszer már lezárták öngyilkosságként. DR. HORVÁTH JÓZSEF, a III/III-as csoportfőnökség utolsó vezetője könyvében megírta, hogy lösz­ben szélnek eresztette beosz- $ tottalt Hogy közü­lük mennyit vettek át az új titkosszol­gálatok. ma sem le­het tudni. T. Lajos századosként szerepel a BM lll/lll-3-b. alosztály névsorában A letartóztatásukról távollétükben határoztak fegyvercsempészet Vádirat írásban Újabb kilencven nappal meg­hosszabbították a hét végén a maffiaügynek mondott fegyver­csempészési ügy vádlottainak előzetes letartóztatását. A Bács- Kiskun Megyei Bíróság a vádlot­tak távollétében az ügyvédek szerint automatikuson hozta meg a döntését. Erről hétfőn ér­tesítették az ügyvédeket, akik ugyancsak tegnap kapták meg a vádiratot is. Mint azt megírtuk, R. Lászlót, F. Attilát, Cs. Zsig- mondot és nyolc társukat bűn- szervezetben elkövetett fegy­vercsempészettel, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel, valamint hetüket emberölés elő­készületével vádolja a Bács-Kis- kun Megyei Főügyészség. A bí­róság továbbra sem tűzte ki Cs. Zsigmond óvadéktárgyalását. Ügyvédje, dr. Gyuris Agnes öt­millió forint óvadékot ajánlott vé­dence szabadlábra helyezéséért. Érdekesség, hogy a többi vádlott ügyvédje is úgy látja, Cs. Zsig- mondra nézve nincs terhelő adat a nyomozati iratokban. ■ Szemán L. Sikkasztással gyanúsítják a reklámcég vezetőjét brókerbotrány Ügyfelekből tettesek Újabb két gyanúsítottja van a brókerbotránynak - mondta la­punknak a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. Horváczy Eme­se csak annyit közölt: Kulcsár Attila ügyfélköréhez tartozott a sikkasztással összefüggésbe ho­zott két személy. A Reggel úgy tudja, egyikük az ország egyik legnagyobb közterületi reklám­cégének, az ESMA Kft. gazdasá­gi igazgatója. Őt negyvenmillió forintos sikkasztással gyanúsít­ják. A másik gyanúsított szintén Kulcsár kiemelt ügyfelei között szerepelt. Velük együtt a bróker- botrány gyanúsítottjainak szá­ma már húszra emelkedett. Azt a rendőrség már korábban kilátásba helyezte, hogy rövid időn belül újabb gyanúsítások történnek, méghozzá az álbróker ügyfélköréből. Ehhez segítséget jelent a nyomozóknak több szak­értői vélemény is, köztük a tőke­piaci szakértő elemzése, amely nemrég készült el. Horváczy Emese azonban azt mondta: az elkövetkezendő napokban nem várható üyesmi. ■ Nagy E. D. f TEHETSÉGKUTATÓ Ci­gány gyermekek számára ren­dez több művészeti ágban tehetségkutató versenyt a Zsa- dányi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a helyi könyvtár. A szervezők körös- nagyharsányi, biharugrai, zsadányi, geszti, mezőgyáni, sarkadkeresztúri, sarkadi, kö- tegyáni és méhkeréki, a ci­gány kisebbséghez tartozó gyermekek nevezését várják. A képzőművészeti alkotásokat a rendezvényen kiállítják, (i) Szeged kódexkiadás Dante-kó- dex hasonmás kiadására ké­szülnek Szegeden. A szegedi és a veronai egyetem közös, hasonmás kiadásban kívánja megjelentetni. A kódex kiadói jogait az SZTE Bölcsészettudo­mányi Kara vásárolta meg. A kiadás költségeit a veronai egyetem fedezi egy helyi bankkonzorcium támogatásá­val. (fc) Szekszárd adomány Több mint félmillió forintos adomány gyűlt össze a hétvégi jótékony- sági rendezvényen. Az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Köz­hasznú Egyesülete volt a szer­vező. Az összegyűlt pénzt a nagyszalontai gyermekvédel­mi központ bővítésére fordít­ják. (fc) Eger könyvtár Közösen pályá­zik címzett támogatásra a me­gyeszékhely, valamint Heves megye önkormányzata. A tá­mogatásból a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár re­konstrukcióját és bővítését sze­retnék megvalósítani. KERESZTÜL MAGTARORSZAGON Az „Európa Kulturális Főváro­sa 2010” pályázati anyagnak is a részét képezi ez az 1,2 mil­liárd forintos beruházás, (rm) Pécs fecskeház Március vé­géig adhatják le igényüket a városházán azok, akik az úgy­nevezett Fecskeházba kíván­nak beköltözni. Várhatóan áp­rilisban lesz a hatvanlakásos épület műszaki átadása. A bérház elsősorban a fiata­loknak nyújt otthont. A 116 la­kásos, kertvárosi épületegyüt­tesbe bérlete legfeljebb öt évre szól. (nysz) Esztergom felvételizők A Vi­téz János Római Katolikus Ta­nítóképző Főiskola továbbra is népszerű. Bár kevesebben je­lentkeztek ide, mint az elmúlt évben. Nappalin a kommuni­káció- művelődésszervező szak a legnépszerűbb. A je­lentkezők száma 266. Máso­dik a szociálpedagógus szak 164 jelentkezővel. A tagoza­tokra összesen csaknem 1100 diák jönne, (rb) Székesfehérvár csatornarend­szer Felkészülten várja a hó­olvadást és a tavaszi esőket a város csatornarendszere. A hóolvadásra és a tavaszi esőzésre is fel vannak készítve a fehérvári vízelvezetők. A városgondnokság folyamato­san tisztítja a csatornákat Várhatóan tavasszal sem lesz fennakadás a felszíni és a talaj alatti vízelvezetésben sem. (fc) Kiről nevezetes Vásárosnamény? rn ÉLT II. RÁKÓCZI FERENC (1676-1735). Valószínűleg már lólóben állt a Lónyayak erődí­tett várkastélya. Ebben szállt meg több alkalommal B. Rákó­czi Ferenc, aki 1703-ban itt bo­csátotta ki a Naményi pátenst 1735 nagypéntekén hunyt el BorsoirAbaúj- Zemplén megye \ UKRAJNA Vásárosnamény t Szabolcs-Szatmár- ) NyírtaÁíM ■ Bereg megye ,J Megy«: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Polgármester: Jüttner Csaba Lakosság: ■* 9439 Terület (hektár): 6566 Lakások száma: 3170 Település rang|a: város Vásártartási foggal rendelkezett: 1418-tól Első tiszai fahíd|ának építőse: 1844-ben Városi rangot kap: 1978-banI Működő kisebbségi önkormányzat cigány Óvoda: M 1 ■ Általános Iskola: 2 f r I

Next

/
Oldalképek
Tartalom