Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-01 / 50. szám

2 MEGYEI TŰKOR 2005. MÁRCIUS 1., KEDD Megvásárolt és felújított ingatlanok Fegyverneken két ingat­lant is vásárolt az önkor­mányzat. Az egyik a helyi őrsparancsnok szolgálati lakása lesz, a másik a nemrégen nyugállomány­ba vonult református lel­készé. M. G. A Felszabadulás úton vásárolt két ingatlant a helyi önkor­mányzat felújíttatta, azokba ha­marosan beköltözhetnek lakói. Az egyik épület Tóth Csaba őrs­parancsnok szolgálati lakása lesz, de önkormányzati tulaj­donban marad a bérlemény. A másik Fehér Ákos, tavaly év vé­gén nyugállományba vonult re­formátus lelkész otthona lesz. A lelkipásztor a papiakból költö­zik, ahová Szabó József esperes által kinevezett utódja, Pálinkás Gyula kerül majd. így ez utóbbi ingatlan árát csupán megelőle­gezte az önkormányzat az idős lelkésznek, aki természetesen megfizeti azt a nagyközségnek. Nem a kerékpárúira turizmus Segíthetett volna Pénzhiány miatt nem ka­pott támogatást a Szolno­kot Martfűvel összekötő kerékpárút megvalósítá­sára beadott pályázat. Pókász E. Az összességében háromszáz- millió forintos beruházásra el­sősorban a kistérség idegenfor­galma miatt lett volna nagy szükség, mindegyik település profitálhatott volna a várhatóan megélénkülő turizmusból. A program megvalósulásá­hoz alig több mint tizenkét kilo­méternyi bicikliutat kellett vol­na kiépíteni, köszönhetően el­sősorban annak, hogy Rákóczi- újfalu és Martfű belterületén már létezik biztonságos útsza­kasz a két keréken közlekedők számára. Ahhoz, hogy a közeljövőben mégis megvalósulhasson a be­ruházás, sok esély nincs, ugyanis ilyen összeget is magá­ban foglaló pályázati keret az idei esztendőben nem áll ren­delkezésre - tudtuk meg a rá- kóczifalvi községházán. Kerékpárút híján továbbra is ma­rad a biciklisek számára a nem igazán biztonságos közúti közle­kedés HÍRSÁV a világ tíz legnagyobb ma­gángyűjteményének egyike a rákóczifalvi mackóhad. Ba­lázs Antal bútorrestaurátor elsősorban gyűjtőszenvedé­lyének hódolt akkor, amikor elkezdte keresni a huszadik század első felének klasszi­kus játék mackóit. Amint nőtt a macik száma, különle­ges ruhákba öltöztették a já­tékokat. Ekkor fogalmazódott meg a tulajdonos fejében, hogy milyen jó lenne Rákó- czifalva hasznára fordítani az országszerte egyedülálló tár­latot. Az utóbbi években több pozitív esemény történt ez ügyben, az új közösségi ház­ban például már állandó kiál­lítást hoztak létre a kedves mackókból. Legutóbb pedig a Képző- és Iparművészeti Lek­torátus zsű­rizte Balázs Antal egyedi készítésű ku­ruc macijait (amelyet kéz­zel varrnak, mint a fotón­kon látható), s nyilvánítot­ta azokat . iparművé- l szeti termék­ké, (pe) Sikeres váltás a jelek szerint sikeres volt a martfűi középiskola profilvál­tási szándéka. Ezt jól bizonyít­ja, hogy az első félévben sok tanuló jelentkezett át az intéz­ménybe más iskolákból. Mindennek köszönhetően a város képviselő-testületének tárgyalnia kellett arról, hogy a felduzzadt létszám miatt új osztályt indítsanak a kilence­dik évfolyamon. A képviselők egyhangúlag úgy döntöttek, támogatják a bővítést mindad­dig, amíg nem csökken a ta­nulók létszáma. Ez esetben a mostani három osztályt ismét kettőre kell lecsökkenteni, (pe) Hobbiból képzőművészet Szolgáltató pénzügyőrök vámügyintézés Elégedett ügyfeleket szeretnének viszontlátni ■■■■■■■■ 115 közúti ellenőrzés m-rá 124 közterületi ellenőrzés 172 piacoki ellenőrzése A Szolnoki Fővámhlvatai tavaly egymillió forintot meghaladó értékben 3082 doboz illegálisan forgalmazott cigarettát foglalt le Mint már egyre több álla­mi intézmény, így a vám- és pénzügyőrség is azt tűzte ki céljául, hogy te­vékenységét még inkább a szolgáltatás szintjére emelve igazítsa az ügyfe­lek igényeihez. Horváth Győző Mindez természetesen nem egyszerű dolog a pénzügyőrség esetében sem. A feladatrend­szer meglehetősen szerteágazó, az elmúlt évben pedig hazánk uniós taggá válása különös helyzetet teremtett a testület számára.- A csatlakozás a társhatósá­gok közül talán bennünket érintett leginkább - mondta Pintér Mihály százados, a Szol­noki Fővámhivatal pa­rancsnoka. Ugyancsak nagy változást jelentett, hogy megszűnt a Jászbe­rényi Vámhivatal, és az a fővámhivatal kirendelt­ségeként működik to­vább az eltnúlt év máju­sától. A szervezet továbbra is a vám és jövedék, valamint a végrehaj­tás szakterületen látja el felada­tait megyei hatáskörű szabály­sértési hatóságként. A parancs­nok hozzátette, mint az köztu­dott, a fővámhivatal nem határ- vámhivatal, mégis rendszere­sen végez ideiglenes határnyi­tást. A vámellenőrzés különle­ges helyszínét a szolno­ki katonai repülőtér je­lenti, ahonnan már évek óta indulnak kül­földi katonai missziók a délszláv területekre vagy éppen Irakba. Vámkezelés a megyé­ben két helyen, Szolnokon és Jászberényben történik. A Szol­noki Fővámhivatal ügyfélköré­be számos multinacionális nagyvállalat is beletartozik. Fel­ügyelik és ellenőrzik az illeté­kességi területükön működő termelőüzemeket, nagy- és kis­kereskedelmi egységeket, tevé­kenységükkel igyekeznek a jö­vedéki termékek előállítását, forgalmazását a legális útra te­relni. Emellett természetesen folyamatos feladatot jelent a külföldi, adó- és zárjegy nélküli dohánygyártmányok és alko­holtermékek felderítése is. Pintér Mihály nem titkolja, a jövőben is azt szeretné, hogy vámeljárásaik egyre inkább „ügyfélbarát” jellegűvé válja­nak, hogy a velük kapcsolatban lévő ügyfelek legközelebb is megelégedéssel térjenek vissza és vegyék igénybe minőségi szolgáltatásaikat. Együttműködés a kisebbséggel Mészáros Géza Elsősorban a cigány kisebbségi önkormányzat (CKÖ) gazdálko­dásának szabályozása érdeké­ben kötött megállapodást a tö­rökszentmiklósi önkormányzat a helyi romaszervezettel. Mint azt Varga Imre jegyző érdeklő­désünkre elmondta, a parla­ment 1993-ban törvénybe iktat­ta a nemzetiségek tagjainak zatok főként kulturális és okta- egyéni és közösségi jogairól tási hatáskörrel rendelkeznek, szóló alkotmánymódosí- Többéves tapasztalat tást, és létrehozta a ki- alapján elmondható, a sebbségi önkormányzat- f \ ' törökszentmiklósi CKÖ ok intézményét. Az ön- i W r * problémái elsősorban azonosság megőrzése, ' w nem kulturális, hanem ápolása, erősítése és át- jfl inkább szociális és eg­örökítése a kisebbségek zisztenciális eredetűek, elidegeníthetetlen kö- tevékenységének haté­zösségi joga. Ezen önkormány- konysága nagyban függ a tele­pülési önkormányzattal való kapcsolattól. A jelenlegi együtt­működési megállapodásra pe­dig azért volt szükség, mert a kisebbségi önkormányzat ad­minisztrációs munkáját a pol­gármesteri hivatal végzi, s a vá­ros költségvetési koncepciójá­ban is természetesen szerepel a romaszervezet gazdálkodása - adott tájékoztatást a jegyző. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Karcag. Megyei területfej­lesztési pénzből elkészült a diákkonyha felújításának második üteme. A mintegy tizenegymilliós beruházással kiépült a HACCP-rendszer, és az épület belülről is meg­újult. DE tiszaörs. Szalagavató ünnep­séget tartott a minap a helyi művelődési házban a Balkay Pál Általános és Szakképző Iskola, amelyen a szakács­képzésben részt vevő végzős Tiszafüred. Idén is megemlé­keztek a városban a kommu­nista diktatú­ra áldozatai­ról. A városi művelődési központban megtartott, versmondás­sal, videovetítéssel egybekö­tött ünnepi rendezvényt Pin­tér Erika polgármester nyitot­ta meg. fi diákoknak ünnepélyes kere­tek között feltűzték a szala­got. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott ren­dezvényen színes táncbemu­tató és irodalmi műsor is sze­repelt a programban, fi tiszaszentimre. A képviselő- testület elfogadta a közelmúlt­ban a köz­ség 2005. évi költ­ségvetését. Eszerint az idén 533 millió forintból gazdálkod­hat a tele­pülés. A forráshiány 64 milli­ós nagyságú, fi Szolnokon a Tiszaliget elején lévő, volt Touring Szállodát megvásárolta a Szolnoki Főiskola a megyei önkormányzattól, hogy a felújítást követő­en tanszállodaként üzemeltesse á k

Next

/
Oldalképek
Tartalom