Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-05 / 30. szám
10 KÉK TŰKÖR 2005. FEBRUÁR 5., SZOMBAT HÍRSÁV Ismertté vált bűnelkövetők számának alakulása 1301*2 2000 2001 2002 2003 2004 MWUäiOKFK Még a kabátjától is megfosztották MEGTÁMADTAK egy férfit a Váci úton található bevásárló- központnál. A fiatal tettesek késsel fenyegették áldozatukat. Elvettek tőle félmillió forintnyi készpénzt, egy arany karkötőt, és még a kabátját Is ellopták. (])) Munkába menet rabolta ki a tettes lefújta gázspray-vel áldozatát egy rabló Kiskunfélegyházán. A negyvennégy éves nő épp munkába indult, amikor rátámadtak. A tettes rövid dulakodás után a sértett táskáját és ékszereit is magával vitte, (ned) Frontális karambol vezetett a tragédiához összeütközött két személyautó Alsónémedlnél tegnap hajnalban. A balesetben az egyik gépjármű három utasa a helyszínen életét vesztette. A másik kocsiban ülők súlyos, Illetve könnyebb sérüléseket szenvedtek, (ned) Karambolozott a tanuló, megsérült a vizsgáztató NEKiROHANT egy oktatóautó- nak egy személygépkocsi, mert nem vette figyelembe az elsőbbségadás kötelező táblát. A balesetben a tanuló kocsijában ülő vizsgabiztos sérült meg köny- nyebben. (ned) Játékgépen verte el a cég pénzét félrevezette a hatóságokat egy huszonhét éves nyírbogát! férfi. Azt állította, ismeretlenek kirabolták. Később kiderült, ő maga játszotta el a cég pénzét egy játékteremben. (ned) Nem csak ivott, drogot is használt előállítottak a rendőrök egy huszonnyolc éves fiatalembert garázdaság miatt Nyíregyházán. A tettes egy poroltó tartalmát szórta szét egy helyi autómosóban. Kiderült: nem csak Ittas volt az esetkor, de kábítószert Is fogyasztott, (jj) Előkerült a betöréshez használt feszítővas is letartóztatták azt a tizenkilenc éves fiatalembert, aki Január végén két társával betört egy klslángl családi házba. A tettesek több százezer forint értékben loptak el ékszereket. A nyomozásnál a betöréshez használt feszítővas Is előkerült, (ned) Daru szorította a betonoszlophoz eltört a bordája annak a munkásnak, akit munkahelyi baleset ért egy szarvasi cég telephelyén. A férfi nem áramta- lanította a darut, amit szerelt. Ezért az mozgásba lendült és egy beton tartóoszlopnak szorította a munkást (ned) Gázpisztollyal lőtte szemen a hajléktalan elfogták azt a hajléktalan férfit, aki gázpisztollyal szemen lőtte rokonát, egy komlói férfit. Az esetről a pécsi klinika értesítette a hatóságokat, ahol napok óta ápolták már a sértettet. (]J) Ellopták és eldobták a zsákmányolt biciklit leszorítottak az útról egy kerékpárost Jászkiséren. A három tettes megverte az áldozatot, elvették a pénzét, majd a biciklijét Is. Később eldobták a kerékpárt. A rendőrség őrizetbe vette őket. (ned) Szúrt a tizenhárom éves fiú vita Nem indul eljárás a támadó ellen, mert gyermekkorú Többször is megszúrt egy középkorú nőt egy tizenhárom éves fiú Dombóváron csütörtök este. Az áldozat életveszélyes állapotban kórházban fekszik, Tulézi György Dombóvárnak ezen a részén régi családi házakban több hátrányos helyzetű család él. Nem ritka, hogy három család is osztozik egy házon. Csütörtökön a közös áramellátás miatt robbanhatott ki a vita, amely végül késelésig fajult. A régi parasztház első részén élő asszony, az egyedül otthon tartózkodó 13 éves fiútól azt követelte, hogy kapcsolja vissza az áramot. A gyermek erre nem volt hajlandó és a tettlegességlg fajuló vita hevében többször Is nyakon és mellkastájékon szúrta az áldozatot. A hölgy életveszélyes állapotban fekszik a dombóvári kórház Intenzív osztályán. Az áüagos, rendezett körülmények között élő tizenhárom éves elkövető elmondta: - Egyedül tartózkodtam otthon, amikor a szomszédasszony erősen Ittasan bekopogott, és azt követelte, dugjam be a vezetéket, hogy legyen náluk áram. Ezt én nem akartam, és szerettem volna becsukni az ajtót. Erre ő nekem esett, tépte a hajam. Próbáltam kilökni a házból, de nem sikerült. Nagyon Ideges lettem, és megláttam a kést az asztalon. Nem tudom, mi történt velem, csak szúrtam. MegbánA gyermekkorú H. János a szurkálás utón elmondta, azért lett Ideges, mert kényszeríteni akarták valamire tam, amit tettem, de nem tudtam, mit cselekszem. Teljesen tanácstalanul áll a történtek előtt az áldozat férje, Tóth Tibor is. - Az ágyban feküdtem, amikor beesett a feleségem a szobába. Azt mondta: megszúrt a szomszéd fiú. Nem tudom, ml történhetett, Jó viszonyban voltuk velük, és a történtek ellenére én nem haragszom rájuk. Nem értem... A fiú ellen kora miatt nem folyik rendőrségi eljárás. A bűncselekmény helyszíne % Budapest •◄LPombóyír j Pécs & 100 km Felrobbant egy ház konyhája Soroksáron gázpalack Törmelék alá szorult egy kisgyermek, de nem esett komoly baja Kiégett gázkályha, törmelékek az udvaron. A soroksári Maros utca egyik családi házában fel-, robbant egy gázpalack. A robbanás hatására a házhoz épített konyha teteje leomlott, falai kidőltek. Az ott lakó két nyugdíjas emberen kívül a baleset Idején kis unokájuk és annak édesanyja tartózkodott még a lakásban.- Negyed tizenkettő körül hal- | látszott a nagy robaj. A kisfiú be- \ szorult a ráomlott tetőszerkezet i alá. A nagyszülőket Is a törmelé- | kék alól kellett kiszabadítani - 1 meséli Kovács László (50), aki a A tűzoltók kiszabadították a sérülteket a Maros utcai ház romjai alól szomszéd házban lakik. Úgy tudja, a hároméves Csongorka és édesanyja épp barlangászó kirándulásra készültek. Kovács a baleset szereplőit a Dél-pesti kórházba szállította autójával. Lapunk Információi szerint Innen áthelyezték a sebesülteket.- A kisfiú könnyebb sérülést szenvedett, az Idős emberek azonban súlyosan megsérültek - közölte a helyszínen Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője. Egyelőre még vizsgálják, ml okozhatta a palack felrobbanását. « NagyV. Zs. KERESZTÜL MAGYARORSZÁGON PéCS TAXIS ENGEDÉLY A legutóbbi közgyűlésen úgy döntöttek a képviselők, hogy mindaddig nem adnak ki egyetlen új drosztengedélyt sem a taxisoknak, amíg számuk a mostani háromszáz- harmincról nem csökken kétszáz alá. Ugyanakkor a szabott ár bevezetését nem tervezik a baranyai megye- székhelyen. (fz) Békéscsaba megállapodás Együttműködési megállapodást írt alá az Állami Népegészségügyi és'Tisztiorvosi Szolgálat, valamint a kereskedők, vállalkozók megyei szervezete. A kereskedők szervezete abban bízik, méltányosabb elbánásban részesülnek majd a HACCP szigorú előírásait teljesíteni nem tudó kisboltok. Olyan megoldást szeretnének találni, ami a kereskedőnek és az ÁNTSZ-nek is megfelel, (fgk) Debrecen civitas Márciusban kezdődik és várhatóan 2008- ban fejeződik be a Civitas II. elnevezésű program. Az uniós pályázat a közepes méretű európai városokat kívánja élhetőbbé tenni elsősorban a közlekedés reformjával. A debreceni pályázatban a tömegközlekedési járművek vonzóbbá tétele, az alternatív üzemanyagok alkalmazása, valamint a kerékpáros közlekedés serkentése szerepel kiemelt feladatként, (fc) Szeged közlekedés A szegedi tömegközlekedésre és a nagykörút folytatásában tervezett Tisza-hídra költené az önkormányzat az unió pénzét. Emellett az egyetem egy hatalmas új klinikai tömböt tervez. Szeged az uniós szóhasználattal versenyképességi pólus lesz. (szpa) Mezőszemere telekár a letelepedni szándékozóknak jelképes áron, négyzetméterenként egy forintért kínál közművesített telkeket az önkormányzat. Erről tájékoztatott Bukta Gábor polgármester. A testület azért döntött így, mert öregszik a község, és így is szeretnék meggyőzni a fiatalokat, hogy érdemes erre a településre költözniük, (szpa) Szombathely szennyvíz ötmii- liárd forintos beruházással korszerűsítik Szombathelyen a várost és harmincnégy környékbeli települést ellátó regionális szenyvíztisztítót és csatornahálózatot A fejlesztés költségeinek hatvan százalékát az Európai Unió alapjából finanszírozzák, 30 százalékos központi költségvetési támogatás és tíz- százalékos önkormányzati önrész mellett (szpa) Hodász választás Bírósági ítélet vetett véget a hodászi időközi polgármester-választás időponti vitájának. A szavazást április 24-én kell megtartani a településen, tájékoztatta Borbély Károly, a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei önkormányzati hivatal főjegyzője pénteken a nyilvánosságot (szpa) Győr azbeszt Megkezdik a panelházak azbesztszigetelésének eltávolítását az idén Győrött, közölte Eredics Imre alpolgármester. Elmondta, a program első ütemének végrehajtására 600 millió forintot költenek. Ebből 57 épületben közel négyezer lakásban, mintegy 20-22 ezer négyzetméter azbesztszigetelést bontanak le. A mentesítési igények egyhar- madát elégítik ki. (szpa) Varga Imre szentkirályi lakos szenvedélyes gyűjtő. Mezőgazdasági gépeket és eszközöket gyűjt Felvételünkön egy embervontatású vetőgéppel látható.