Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-26 / 21. szám
2 2005. JANUÁR 26., SZERDA VILAGTUKOR A Hamász csatlakozik a palesztin szervezethez A szélsőséges palesztin szervezet betagozódásáról Háled Mesál, a Hamász politikai vezetője nyilatkozott, elfogadva a PFSZ vezetését. Elkészült a gyárban az első magyar Gripen A tizennégy vadászrepülőgép a következő 35 évre „megnyugtató megoldást ad a légtérvédelemre és a szövetségesi feladatok ellátására” - mondta a linköpmgi gyárban Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. Letartóztatták a bűnszövetkezet tagjait csaknem félszáz maffiózót vettek őrizetbe az olasz rendőrök és csendőrök Szicíliában. Nincs magyar az áldozatok között az első hírrel ellentétben nem volt magyar azon a hajón, amely szerencsétlenül járt egy thaiföldi szigetnél. Az emlékezők felelőssége Emlékünnepséget tartottak tegnap Berlinben az auschwitzi haláltábor felszabadulásának hatvanadik évfordulóján. Az egykori foglyok részvételével rendezett megemlékezésen a német kancellár felszólította honfitársait, hogy küzdjenek az antiszemita megnyilvánulások ellen. Gerhard Schröder az egész társadalom feladatának, közös kötelességnek nevezte a kirekesztőjelenségek elleni harcot. „Nem tűrhetjük, hogy a demokrácia ellenfelei, a neonácik megpróbálják kisebbíteni a nemzetiszocialisták bűneit”. A szociáldemokrata politikus szerint a rendőrség és az állambiztonsági szolgálatok legfontosabb teendői közé tartozik a jobboldali szélsőségesek szemmel tartása. A régi és újnácikkal folytatandó politikai vitában azonban mindenkinek részt kell vennie. A német püspöki kar közös közleményben foglalkozott a németeket terhelő történelmi felelősséggel. „Bár helytelen a kollektív bűnösség elve, de az is igaz, hogy a németek közül az indokoltnál jóval kevesebben vállaltak személyes felelősséget a történtekből” - fogalmaz a dokumentum. Auschwitzban és további fél tucat koncentrációs táborban 1942 és 1944 vége között elhurcolt zsidók millióit pusztították el. Az Európa Tanács Strasbourg! székháza előtt kedden félárbocra engedték a tagállamok lobogóit, s emlékoszlopot avattak az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 60. évfordulójára emlékezve. ■ T. A. Tart a választott rokonság sógorság Rokonszenveznek a talpraesett, jóképű magyarokkal Bár az első világháború után a két ország külön utakon járt, megmaradt Ausztria és Magyarország jó véleménye egymásról - írja a bécsi Die Presse. Toronyi Attila Az EU tíz új tagállama közül messze hazánk a legnépszerűbb a Lajta túloldalán. Ennek okát Ernst Bruckmüller történész a kiegyezés utáni évtizedek partneri együttműködésében látja. Az osztrákok „választott rokonságot”, a magyarok sógorságot emlegetnek. Ezt a sógori „címet” az osztrákok különösen megtisztelőnek érzik, elvégre a népek szívesen szólják le a szomszédokat. A magyarok azonban nem ékelődnek az osztrákokon. Míg például sok országban a szomszédokról nevezték el a konyhai csótányt (poroszbogár, franciabogár, oroszbogár), nálunk nem osztrák-, hanem svábbogárnak hívják. Festetics Antal magatartáskutató a szívélyes viszonyt a többi között azzal magyarázza, hogy a k. u. k.-monarchia légkörét sikerült átmenteni a Kádár- Kreisky időkre. Az osztrákoknak rendkívül tetszett a „legvidámabb szocialista barakk”, a magyarok pedig máig ápolják a császári-királyi kaszárnyák „sógori” bajtársiasságát. Mi jut leginkább az osztrákok eszébe? (A megkérdezettek százalékban) Magyarországról Turizmus Konyha Barátságos emberek 30 26 19 Ellentétek Ausztriával 32 Tájak, városok (főként Prága) 16 Rossz politika 11 Gazdasági bajok 20 Gazdasági bajok 12 Bűnözés 17 Történelem általában 12 Antikommunizmus 8 Tájak, városok 8 Rokonszenves országok (százalékban) Svájc Németország Magyarország Olaszország Szlovénia IKQ Csehország HE3 Szlovákia HE9 FORRtó KIMER Nyelvvizsgáért adnak bérlakást A belgiumi Flandriában 2006- tól a szociális bérlakáshoz jutás előfeltétele lesz a holland nyelv alapfokú ismerete. Bár a kiutalt lakásba már a nyelvvizsga előtt beköltözhetnek, csak ideiglenes szerződést kötnek velük a hatóságok. A nyelvtudást viszont nem fogják ellenőrizni azoknál, akik munkahellyel rendelkeznek: náluk feltételezik, hogy munkájuk során elsajátítják a szükséges alapokat. Belgiumban a flamandok és a vallonok közötti együttélés egyik alapja, hogy a két népcsoport közötti határ 1963 óta változatlan. Az újabb feszültségek nyomán Együtt és egymással szemben a belgiumi nemzetiségek HOLLANDIA Ostendeo 0 c»mers " /A*,— I Északi-tenger Conrtrai ü FLAMANDOK Hasstlt 0 o Louvain ° Brüsszel M®as Charleroi ' ' NÉMFfFRANCIAORSZÁG 100 km VALLONOK II. Albert belga uralkodó tegnapi kát. Hangsúlyozta: a sokszínűség újévi fogadásán megegyezésre feszültségeket kelthet, de hozzájá- kérte a flamandokat és a vallono- rul az ország gazdagságához. Tényfeltárók a Vajdaságban ok Sok a menekült a kétmilliós szerbiai tartományban Két nap múlva indul a Vajdaságba az Európai Parlament háromtagú küldöttsége, hogy kivizsgálja a kisebbségekkel szembeni zaklatásokat. Változatlanul fennállnak azok a problémák, ameBecsey Zsolt (Fidesz) lyek miatt tényfeltáró bizottság küldéséről született határozat - jelentette ki a küldöttség egyik magyar tagja, Becsey Zsolt (Fidesz- Magyar Polgári Szövetség). Az újabb és újabb provokációknak mélyebb okai is vannak - vélte a képviselő. Ezek közé sorolható a menekültek viszonylag nagyarányú jelenléte. Számuk a 300 ezret is eléri a kétmilliós tartományban. Becsey szerint az, hogy két magyar is van a delegációban, illetve hogy a látogatásra magyar kezdeményezésre egyáltalán sor kerül, azt jelzi: az anyaország előnyösebb helyzetben van, mióta EU-tag lett, és nem hagyja magára a kisebbséget. Nem baj, hogy a bizottság kiküldésével kivártak. Most már látszania kell annak is, milyen lépések történtek a helyszínen a további incidensek megelőzésének érdekében - mutatott rá Johan-nes Swoboda, a tényfeltárók osztrák vezetője. Drávaszögi falfirka MAGYAROKAT GYALÁZÖ falfirkák jelentek meg szombat este a horvát-baranyai Csúzán, a Drávaszög egyik legmagya- rabb településén. A felirat a helybeliek szerint ittas fiatalok meggondolatlan műve. A királynőt is kihallgatja a brit rendőrség A brit titkosszolgálatok ügynökeit hallgatják ki jelenleg a londoni rendőrség a Scotland Yard detektívjeit a Diana hercegnő halála ügyében indult hivatalos vizsgálat keretében. Sir John Stevens főparancsnok a The Timesnak elmondta: a néhai walesi hercegnőről összegyűjtött feljegyzéseket és hírszerzési adatokat is vizsgálják. Ő az első magas rangú hivatalos személyiség, aki a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy ilyen adatok egyáltalán léteznek. Sir John közölte: a Diana-ügy hátterének felderítése végett végső soron meghatlgatná Károly trónörököst, a hercegnő volt férjét, sőt n. Erzsébet királynőt is. Károly édesanyja már jelezte, hogy kész fogadni őt. A hivatalos brit udvari halottkém éppen egy éve jelentette be, hogy a hat évig tartó, Diana halálát egyértelműen baleset következményének nyilvánító francia vizsgálat lezárultával megkezdődik a hivatalos brit vizsgálat. Michael Burgess a hivatalos francia megállapítás ellenére annak kivizsgálására kérte fel Sir Johnt, hogy valóban baleset történt-e 1997 augusztusában Párizsban. A rendőrség feltételezett merénylet hátterét kívánja felderíteni. A néhai walesi hercegnő kevesebb mint egy évvel az életét kioltó autószerencsétlenség előtt azt írta személyi inasának, hogy szerinte Károly merényletet készít elő ellene, mégpedig úgy, hogy halála autóbalesetnek tűnjék. ■ Cs. E. Ellenzik a szlovákok a visegrádi bővítést javaslat Hat tagja lehetne a csoportnak Szlovákia ellenzi a visegrádi csoportot alkotó négyes államszövetség bővítését. Ezzel szembefordult az Ausztria és Szlovénia meghívását szorgalmazó magyar indítvánnyal. Csák E. Pozsony elutasító álláspontját a külügyminiszter fejtette ki a szlovák parlament európai kérdésekben illetékes bizottságával. Eduard Kukán Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia eredeti négyes szövetségének megőrzése mellett szállt síkra. Véleménye szerint az országcsoport időszerű feladatát az Európai Unió 2007-2013 közti időszakra szóló pénzügyi tervének egyeztetése jelenti. Kukán közölte: Szlovákia külpolitikájának irányzatában semmilyen gyökeres fordulat nem, várható. Az EU- és NATO-tagság nem öncélúság, hanem a szlovákiai állapotok kedvezőbbre fordításának eszköze - tette hozzá. Csak a börtönben nem keresték az ifjú betörőt válogatós Kifosztotta a főrendőrt is Kilenc hónapnyi hajsza után véletlenül jöttek rá az erdélyi Vajda- hunyad rendőrei, hogy egy égre- földre keresett betörő már hónapok óta börtönben van. A város rendőrsége minden követ megmozgatott a 23 éves férfi megtalálása érdekében, még információkat is vásároltak az alvilágból. A kilenc hónapnyi nyomozás 150 millió lejébe, mintegy egymillió forintjába került a román államnak. Érthető a hatóságok buzgalma, mert a fiatal vajdahunyadi bűnöző kizárólag a város ismert embereihez tört be. így a polgármester-helyettes és egy sor gazdag vállalkozó mellett a város rendőrprefektusának házát is megtisztelte látogatásával. Ha már ott járt, soha nem távozott üres kézzel. Miközben a rendőrség időt és pénzt nem kímélve kutatott a fiatalember után, ő már régen rabkoszton élt a vajdahunyadi rendőrségi fogdában. Még 2004 áprilisában kapták el, miután valaki telefon azzal fenyegetőzött, hogy pokolgépet helyezett el a polgármesteri hivatalban és a városi rendőrség épületében. A telefont visszavezetve kapták el a fenyegetőzőt. Most az egyik rendőrségi elemző jött rá, hogy a bombával fenyegetőző azonos a keresett betörővel. ■ Szemén L.