Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-25 / 20. szám
12 2005. JANUÁR 25., KEDD MEGYEI TŰKÖR A három testvér egy napon esküdött életút Nádas József ma is tudja, mi a regula a pult másik oldalán Azt hiszem, ha majd egyszer valaki Törökszentmik- lós históriájának érdekességeit kutatja, valószínűleg nem mehet el szó nélkül az 1951. május 25-ei dátum mellett. Már csak azért sem, mert ezen a napon három Nádas testvér: István, József és Béla is egyszerre, pontosabban fogalmazva egymás után fogadott örök hűséget három, boldog menyaszszonynak. Ez a kabát is méretre készült, mutatja Nádas József D. Szabó Miklós Autó akkor még nem volt, hin- tón hozták, vitték őket. Hatalmas sátor várta az udvaron a száznegyven vendéget: tyúkhúslevessel, csigatésztával, birkákkal, az ilyenkor elmaradhatatlan süteményekkel. Sajnos a három asszony közül azóta kettő már meghalt, így a most hetvenkilenc éves Nádas Józsefé is, aki hét éve özvegy. Mivel világéletében mindig mindenkivel szót értett, kereskedőnek, ruházati kereskedőnek tanult. Ezen a pályán 1944 és 1989 között feledhetetlen évtizedeket töltött Szolnokon, meg Miklóson is. Akkoriban még az volt a divat, hogy temérdek kabátot, öltönyt teherautókra raktak, és szeptemberben a betakarítások után, amikor több volt a pénz, úgynevezett őszi vásárokat tartottak a megye nagyobb településein. Bizony rengeteget utazott, talpalt, mint ruházati eladó. Kapott is elismerést, kétszeres Kiváló dolgozó, de valahogyan arra még büszkébb, hogy nem volt reklamáció, kifogás a munkája ellen. Két fiuk született, már családot alapítottak, négy unoka is tartozik a famíliához. Sűrűn felkeresik az özvegy tatát, aki kiválóan ért a kis- és nagykabát- | okhoz, öltönyökhöz, nadrá- g gokhoz. t - Ha összegyűröm, össze- | szorítom a markomat és kiugrik, tiszta gyapjú. Én mégis úgy vagyok vele, nem baj, ha az anyagba belekerül egy kis keverék. Volt egy remek szabója, Szabó Ferinek hívják, ő készített neki néhány kabátot, öltönyt. Természetesen méretre, ahogy a kedves megrendelő óhajtotta. Ilyenkor télen nehezebben telnek a napok, az ember jobban beszorul a lakásba, mint amikor tele marékkai szórja a nap a sugarakat. Hordatja az ebédet, bevásárol a reggelihez, vacsorához. A minap kellemetlenség érte,, vett volna disznósajtot, és a végét is belemérték. Ezért nem kérte, mert úgy volt vele, ő jó forinttal fizet, ezért jó árut kér. Meg is jegyezték jó hangosan: ez az úr sokat reklamál. Pedig ez volt az első, legalább is ezt állítja. De több nem lesz, mert máshová jár effélét vásárolni. És ez azért is megdöbbentette, hiszen ő is kereskedő volt évtizedekig, ma is tudja, mi a regula a pult másik oldalán. Azért a kereskedői múltját nem tagadta meg. Surjánban akad két hektár földje: ebben részben gabona, részben krumpli terem. A piacon letartott két asztalt, ott árulja a finom terméket. Mindaddig, amíg van belőle, mert hála istennek, szedés után gyorsan elkopik. Valószínű azért, mert ízlik a vevőknek, akik közül azért már lehetnek olyanok, akik nem tudják az őszhajú úrról, hogy a pityóka helyett egykoron szöveteket, nadrágokat, kabátokat árult. Negyven-egy- néhány évig. Új gépjárművekkel gyarapodtak a tűzoltók összegzés A katasztrófák elkerülték Szolnok környékét ii 537 366 102 Tavaly is bőven akadt munkájuk a szolnoki tűzoltóknak tűzoltáshoz vonulás kárelhárításhoz vonulás téves riasztás, vaklárma halottak száma káreseteknél 10 sérültek száma káreseteknél 66 Az elmúlt évben kiemelt jelentőségű tűz- és káreset nem történt — összegezték a mögöttünk hagyott esztendő tapasztalatait a Szolnoki Tűzoltóparancsnokságon. Horváth Győző - ..... Pl uhár András alezredes, parancsnok tájékoztatásából az is kiderül, hogy a katasztrófák ugyan elkerülték Szolnokot és környékét, a megyeszékhely tűzoltóinak azonban akadt munkájuk bőven az illetékességi területükhöz tartozó 25 településen a tűzoltási, műszaki mentési feladatokat illetően egyaránt. Gyakorolták az olyan bonyolult és összehangolt tevékenységet igénylő eseményekkel kapcsolatos teendőket is, amelyek leginkább csak a rémálmainkban szereplő szituációkat feltételeznek. A Jubileum téri toronyházban egy szimulált tűzeset kapcsán munkálták ki a legapróbb részletekig feladataikat, tennivalóikat a különleges körülmények között, a magas épületben végrehajtott gyakorlat során. Tavaly két új, egy konténer- szállító és egy fecskendős gépjárművel gyarapodott a szolnoki tűzoltóság járműveinek száma. Az újítás ellenére a gépkocsik átlagéletkora még mindig 16 év. Ezen azonban javíthatnak még az érvényben levő, további két gépjárműfecskendő, egy vízszállító és egy magasból mentő gépjármű beszerzését célzó pályázatok. Lakásfenntartási támogatás a rászorulóknak önkormányzatok Szolnokon egy évig legalább havi kettőezer-ötszáz forint jár Vannak olyan önkormányzatok amelyek lakásfenntartási támogatással segítik mindazokat, akik nehéz körülmények között élnek. Akadnak olyan hivatalok, ahol jelenleg még nem tudható, miként alakulnak e támogatási forma főbb számai. Daróczi-Letenyei Lakásfenntartási támogatás már évek óta igényelhető a szolnoki önkormányzattól. Ennek részleteit a szociális törvény mellett a helyi rendelet szabályozza, amely a tavalyi évben többször is módosult. A támogatást szolnoki lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező albérlő, bérlő, lakáshasználó, lakástulajdonos, haszonélvező, özvegyi jogot élvező veheti igénybe. Három formája van: normatív, helyi és adósságkezelési szolgáltatáshoz kapcsolódó lakásfenntartási támogatás. A kérelemhez csatolni kell a benyújtást megelőző három hónapi lakásfenntartással kapcsolatos kiadásokat igazoló számlákat, a megelőző három hónapról szóló jövedelemigazolásokat és a lakásnagyságra vonatkozó igazolást. A jövedelemvizsgálat után a lakásfenntartási költségek vagy a lakás nagysága alapján állapítják meg, hogy a kérelmező jogosult-e támogatásra, és ha igen, milyen formában és mértékben. A támogatás időtartama egy év, havi összege pedig nem lehet kevesebb 2 500 forintnál - tudtuk meg Romhányi Beátától, a szociális támogatások osztályának vezetőjétől. Karcagon egyelőre nem lehet tudni, miként alakul az idén ez a támogatási forma. Dr. Fazekas Sándor polgár- mester lapunknak elmondta: az önkormányzat az idei költség- vetést még nem fogadta el, így a lakásfenntartási támogatás ösz- szegéről és módjáról még nem tudott adatot mondani. Sajátos módon ünnepelte meg a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a magyar kultúra napját. Az intézmény színjátszó szakköre Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét vitte színpadra. Külön érdekessége volt az előadásnak, hogy a szereposztás rendkívül sok gyermeknek kínált bemutatkozási lehetőséget. A péntek délelőtti műsort az iskola három évfolyama tekinthette meg, az esti előadásra pedig meghívást kaptak a szülők is. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS