Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-22 / 18. szám
4 MEGYEI TŰKOR 2005. JANUÁR 22., SZOMBAT Vizsgálták a rendőrséget MEGYEI TAPASZTALAT Visszásságoktól mentesen A rendőrség hivatásos állományát és közalkalmazottak érintő alkotmányos visszásságokat tárt fel vizsgálata során az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosának helyettese. Az országszerte végzett vizsgálat megállapításai azonban nem jellemzik megyénket. HGy ~ Mint dr. Házi István dandár- tábornok, megyei rendőrfőkapitánytól megtudtuk, a helyettes ombudsman megyénk rendőri egységeinél is járt, és egyéni beszélgetéseket folytatott a dolgozókkal. Olyan vélemények, észrevételek nem voltak, amelyek súlyos problémákat tártak volna fel, a beszélgetésekből többnyire a korszerűsítéssel, az elhelyezési körülmények kényelmesebbé tételével, valamint a fejlesztési igényekkel összefüggésben fogalmazódtak meg. A főkapitány hozzátette, mindezekkel természetesen ő maga is egyetért, szükség van beruházásokra, modernizációra, ám ennek pénzügyi korlátái vannak. Mint mondta, az elhelyezési körülmények tekintetében viszonylag jól állnak, akut problémák nincsenek, olyan rendőrségi épület nem található a megyében, ahol a rendőrökre vagy az ügyfelekre rászakadna a plafon. Abban azonban, hogy ez így van, nagy szerepet játszik az a támogatás, amit a rendőrség élvez az önkormányzatok részéről. A rendőrségi irodák ugyanis sok esetben a polgármesteri hivatalok közreműködésével, közhasznú munkaerő bevonásával kaphattak tisztasági festést. Dr. Házi István úgy nyilatkozott, a megyei rendőr-főkapitányságon az alapvető jövedelAz országos vizsgálat eredménye szerint a rendőrök nem megfelelő higiéniai, egészségügyi és biztonsági körülmények között végzik munkájukat. A vizsgálat megállapította, hogy a rendőrök évek óta nem kapnak gépkocsivezetői pótlékot, annak ellenére, hogy rendszeresen vezetnek szolgálati autót. Kifogás érte azt is, hogy nem megfelelő a biztonsági felszerelések minősége, hiányosnak ítélték a kiképzést. mi viszonyokat, munkakörülményeket, a biztonságot érintően nem tárt fel visszásságokat a helyettes ombudsmani vizsgálat. Ösztöndíjjal segítenek Felsőoktatási ösztöndíjpályázat indításáról döntött Jászapáti képviselő-testülete. Az önkormányzat azokat szeretné anyagi segítséggel támogatni, akik valamilyen okból kimaradnak az Oktatási Minisztériummal közösen kiírt Bursa Hungarica pályázatból, de tanulmányi eredményük indokolná a város kiemelt figyelmét. Az első diplomájukat megszerezni akaró, nappali tagozatos, államilag finanszírozott felsőoktatási intézménybe járó fiatalok pályázhatnak, akik tanulmányi átlaga 4,2-nél magasabb. Az ösztöndíj összege havonként ötezer forint. A város ezenkívül 2,5 millió forintot különített el Bursa Hungarica folytatására. bcs Csökkent a reálkereset A bruttó nominális átlagkereset a 2004. januártól novemberig tartó időszakban 7,3 százalékkal, a nettó átlagkereset pedig 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, míg a reálkereset - a fogyasztói árindex 6,9 százalékos növekedése mellett -0,5 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal A legalább ötfős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2004 első tizenegy hónapjában átlagosan 2 millió 792 ezer volt Az átlagos létszám 0,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Fél hónapra kétezer-kétszáz forint jut Viktória a kezeit kulcsolja Szolnokon, a Széchenyi- városrész Zöld Házában, a gyermekjóléti szolgálat részlegén. Szoroz, oszt ez a 39 kilós, ötvennégy éves, madárcsontú, -húsú asszony, hogy a február 5- i első fizetésig még két hete van, és 2200 forint cincog a bugyellárisban. Magyarul: négyüknek nem jut száz forint egy napra ennivalóra, ruhára. D. Szabó Miklós Viki Kecskeméten érkezett erre a vüágra 1951-ben. Hárman voltak testvérek, és kilenc hónapos, amikor költözniük kellett. Az édesapját börtönbe zárták, ez akkoriban nem számított ritkaságnak, hiszen kijárt bármilyen politikai viccért, őszinte véleményért, hogy egy-másfél évet akasszanak valakinek a nyakába. A kislány a kereskedelmiben végzett, élelmiszer-eladóként Férjhez ment, s bár noha senki sem volt fogyatékos a családban, neki az lett a lánya, akit Karcagon ápolnak. Született a férjének egy fia is, egy másik asszony „ajándékozta meg”, két hónap sincs a két jövevény között. Meg is romlott ez a házasság, másfél év után elege lett a csapodár urából, elvált. Jól tette, mert a párja már a hatodik asszonyánál tart. Utána hat év egyedüllét következett, de 1983-ban ismét megérintette egy nagy szerelem. Fenntartás nélkül szerette a férfit, az meg inkább az asszony lakását. Nyolc év során négy gyereket szült neki, a legidősebbik sajnos megint fogyatékos lett. Talán, mert a férj őt Nem volt mit tenni, albérlőként kivettek egy otthont a Ve- gyiművek-lakótelepen. Az asz- szonyt tizenegy éve agyi infarktus miatt leszázalékolták, újra kellett tanulnia járni, beszélni. így 1998-2003 között a feleség édesanyjánál húzták meg magukat egy szobában. Igen ám, de ahogy nőttek, cseperedtek a gyerekek, úgy lett kicsi a szoba. A korábbi Széchenyi-lakótelepi otthonból kitették a második ura szűrét, aki most hajléktalan, így nem fizet sehová senkinek. Természetesen a gyerekeinek sem. A lakást azóta mások lakják, és a hátralék a kamatos kamatokkal egymillióra nőtt. Igaz, gyógyszer is társult mindehhez, havi négy-ötezer forintnyi, de ennyit ritkán tud mostanában áldozni rá, mivel négyük havi teljes bevétele 72 ezer forint. Ebből a lakbér meg a rezsi 46 ezer, marad 26 ezer. Ennyi sem, mert a buszbérletek sem olcsók. Ami a gyerekeket illeti, a legidősebbik tizennyolc éves fiú, őt követi a két hölgy a maga tizennégy és tíz évével. Kettő közülük Szolnokon, egy Mezőütötte, vágta, többször hasba rúgta. Szerencsé- . re az utána érkezett három fiatalabb egészséges és remek tanuló. Nyolc év kínlódás után a bíróság elválasztotta őket, a gyerekeket az anyjuknak ítélték, de további öt évig még az apjuk is velük lakott a másik szobában. Az agresszivitása mit sem változott, ütötte, verte őket, ezért nem tudtak mit tenni, 1996-ban anyaotthonba menekültek, a Nyírségbe. Pár év után, amikor visszatértek, a volt férj már 400 ezer forint hátralékot halmozott fel az asszony lakásában. Ezt nem vállalták, hiszen nem volt miből kifizetni, Huszonhatezer forint marad havonta, három jól tanuló diákra és az édesanyjukra, ha ezek a kezek kifizették a lakásrezsit túron tanul. Ahol tud, segít nekik a gyermekjóléti szolgálat, így a két gyerek ingyen ebédelhet egy „félpénzért”. Viktória szerint náluk az az ünnep, ha tej vagy sajt kerül az asztalra. Neki az a főnyeremény, ha eszik, mert a gyerekek miatt ezen műveletet többször kihagyja. Szombat-vasárnap főz, legtöbbször paprikás krumplit: olcsó, kiadós, laktató. Próbált dolgozni is, de pár nap után műidig elvitte a mentő. Nemrégen lottót akart venni, de a lánya lebeszélte: - Kell ez a pénz másra, ne vedd meg, anyu. Ennyit akartam írni egy olyan nőről, aki 39 kiló, ennek ellenére hihetetlenül erős. Talpon kell maradnia, tudja, már csak a gyerekek miatt is. A világért sem kérne senkitől semmit, helyette én teszem: aki tud és nagy a szíve, segítsen! Ruhával, élelemmel, pénzzel, befőttel, kinek mije van. Ismétlem, nem ő kért, szégyellte, hogy ide jutott. Én helyette kérek, mert valahol a szívem mélyén az a véleményem, hogy azért, mert ide jutott, talán nem csak neki kellene restellnie magát Hímzés egy életen át Király Franciska néni nyolcéves korában kezdett el hímezni: elsőáldo- zó-ruháját édesanyja varrta, ő pedig apró nefelejcsekkel díszítette alsószoknyáját úgy, ahogy azt a folyton kézimunkázó nagynénjétől elleste. Franciska néni ma nyolcvanegy éves, harminckét tájegység hímzéseit ismeri, s díszítő- művészeti munkáját azóta többszörösen elismerték. Bátor Judit Az elemi, majd a polgári iskola elvégzése után Franciska néni sokáig jászapáti tanyájukon dolgozott. A munka mellett, kikapcsolódásként folyamatosan készítette a hímzett térítőkét, függönyöket, abroszokat, valamint mind a négy lánytestvér sta- fírungját ő varrta meg. 1965- ben beköltözött a faluba, hogy az időközben megözvegyült édesanyját ápolja, emellett pedig az árokszállási házipari szövetkezetnek - mely leginkább az NSZK-ba szállított lakástextíliákat és öltözékeket - vállalt bedolgozást 1969-ben - édesanyja halála után - a csecsemő- otthonban helyezkedett el, és tíz év múlva innen ment nyugdíjba. Ebben az időben csatlakozott a helyi díszítőművészeti szakkörhöz, amelynek vezetője, Fejér Mária hamarosan felfedezte Franciska néni tehetségét, és rábeszélte, hogy végezze el a jászberényi tanítóképzőben induló szakkörvezetői tanfolyamot. Itt ismerkedett meg harminckét tájegység motívumkincsével és technikájával — többek között a kalotaszegi, matyóföldi, nógrádi és hevesi palóc, hetési, úri, kunsági, jászsági, baranyai hímzésekkel —, s három év elteltével már átadhatta tudását volt kolléganőinek. Négy év után abba kellett hagynia szakkörvezetői munkáját, mert egy betegség következtében teljesen elveszítette jobb szeme világát. A kézimunkáról viszont ennek ellenére sem tudott lemondani.- A tévénézéstől, olvasástól gyorsan elfárad a szemem, de a hímzést különös módon még mindig elég jól bírja, szerencsére - meséli Franciska néni, aki a téli napok nagy részét ké- zimunkázással tölti. Hímzéseit már két alkalommal — 1999-ben és tavaly - állították ki a jászapáti Vágó Pál Múzeumban, valamint rengeteg megyei és országos kiállításon is szerepelt munkáival. Számtalanszor kapott nívódíjat, tizenöt éve pedig egy szolnoki rendezvényen rábaközi vagdalásos hímzésével első helyezést ért el. ÚJÉVI AKCIÓK a Ring Autóház Kft.-nél! Seicento 1.319.000.-Ft + regisztációs adó Panda 1.619.000,-Ft-tól + regisztációs adó Punto Lusso 500.000,-Ft árelőnnyel 2.019.000,-Ft + regisztrációs adó Albea 300.000,-Ft árelőnnyel 1.887.000,-Ft + regisztrációs adó Stilo 400.000,-Ft árelőnnyel 2.999.000,-Ft-tól + regisztrációs adó A shoe fashion group Cipőipari és Kereskedelmi Kft. felvételre keres cipőgyártásban gyakorlott munkatársakat Cipőipari szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező jelentkezők előnyben részesülnek. Bérezés: teljesítménybér. Munkarend: két műszak, állandó munkahely. Jelentkezés: a shoe fashion group Kft. 5435 Martfű, Lenin út 1. Telefon: 56/580-210. cipőipari összeszerelő munkavégzésre.