Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-20 / 16. szám

4 2005. JANUÁR 20., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR —IBH János gazda és a szemfényvesztés LACZI ZOLTÁN János gazda nem érti, mi folyik manapság az agrártárcánál. Múlt év végén, az idei büdzsé elfogadásakor még azt hangoz­tatták, hogy annak egyik nyertese az agrárium, mert több pénzt juttatnak ide. Aztán a szilveszteri koccintást beárnyé­kolta, hogy január elsejétől felfüggesztették a nemzeti hatás­körben nyújtott támogatások igénylését. Az érdekképvisele­tek csakhamar arra is rámutattak, hogy szemfényvesztésre épült az agrárkassza, amelynek több mint felét Brüsszel fize­ti, hiszen az unióban engedélyezett nemzeti támogatásokra — a területalapú kivételével - lényegében nem marad pénz. A minap A mezőgazdasági minisztérium idei terveiről olvasott János. Köztük arról, hogy segítik majd az abrakfogyasztó ál­latokat tartókat, fejlesztik a kertészeti ágazatokat, szőlőfelújítási programot hirdetnek, és teljes körűbb, gyakor­latiasabb tájékoztatást adnak az ágazat szereplőinek. Utóbbi­ból már érzékel valamit, pénzhiányra hivatkozva ugyanis el­tűnt településéről a mindig segítőkész falugazdász. János gazda most már végképp nem tudja, kinek higgyen. Csak azt tudja, hogy kis farmja minden zuga csordultig tele eladatlan, intervencióra szánt búzával, a hetek óta ígért, múlt évre szóló területalapú támogatás pedig még nem érkezett meg a számlájára, ezért háromszor is meg kell gondolnia, mi­re költheti forintjait. Pénzükhöz jutnak egy hónapon belül A csődöt jelentett, jászbe­rényi székhelyű Jászer 95 Kft. több száz dol­gozója végre biztos lehet abban, hogy megkapja három hónapon át elma­radt járandóságait. A felszámolóbiztos már megkezdte munkáját. Banka Csaba A csődeljárás részeként, a lét­számleépítés bejelentését köve­tően a bérgarancia-alap kereté­ből kaphatják meg elmaradt já­randóságaikat a dolgozók. Mint azt többször megírtuk, a meg­változott munkaképességűeket foglalkoztató Jászer 95 Kft. több hónapos bizonytalanságot köve­tően ez év elején végképp csőd­be ment. A múlt héten kijelölt felszámolóbiztos, dr. Fazekas At­tila elmondta, hogy nem egy­szerű feladat az összességében hatszázötven embert foglalkoz­tató cég béradatait feldolgozni, de arra törekednek, hogy az elő­írt harmincnapos határidőn be­lül mindenki felvehesse az ok­tóber, november, december hónap után esedékes já­randóságait. Az el­múlt napokban a cég összes telephe­lyén munkásgyűlé­seken tájékoztatták a dolgozó­kat a kialakult helyzetről. Nagyon nehéz feladat a meg­változott munkaképességű dol­gozóknak megfelelő munkahe­lyet találni — jegyezte mag Bacher Konrádné , a munka­ügyi központ jászberényi kiren­deltségének vezetője. A csopor­tos létszámleépítést egyelőre még nem jelentette be a felszá­moló, de természetesen hallot­tak a problémákról. A kiren­deltség vezetője is megerősítet­te, hogy a bejelentést követően záros határidőn belül a bérga­rancia-alapból fizetik ki a dol­gozókat. A legfőbb problémát az jelenti, hogy a megváltozott munkaképességűek számára amúgy sincs túl sok munkale­hetőség, ilyen nagy számban. Villamos áram megújuló energiaforrásból környezetvédelem Beszállítókkal tárgyalnak az erőmű létesítéséről a Jászságban Folyamatosan tárgyal a hazai tulajdonú, megúju­ló energiaforrásokkal fog­lalkozó Greenergy Kft. a Jászberényben létesíten­dő biogázüzem lehetséges beszállítóival. Mint azt Kis Balázstól, a projekt vezetőjétől megtudtuk, az eredeti elképzelésekhez képest valamivel lassab­ban halad az előkészítés. Banka Csaba A biogázüzem a tervek szerint évente közel százezer tonna szer­A biogáz az úgynevezett meg­újuló energiaforrások közé tartozik, ilyen például a nap­energia, a szél- és vízenergia, a geotermikus energia és a biomassza is. Hasznosítá­suktól ßggetlenül a forrás újratermelődik, ellentétben a fosszilis tüzelőanyagokkal (kőolaj, földgáz). A furcsán hangzó biomasszacsoportba olyan hétköznapi nyers­anyagok tartoznak, mint a tűzifa vagy a búzaszalma, de ide tartozik a biogáz vagy a napraforgóolajból előállított biodízel is. Még várják a felajánlásokat segélyakció Adományok a cunami áldozatainak A talán legrégibb hagyo­mányokkal és az egész vi­lágon kiterjedt hálózattal rendelkező segélyszerve­zet a Vöröskereszt, mely­nek jól működő rendszere, képzett aktivistái garantál­ják, hogy valóban segítő kezet nyújtsanak az ada­kozók. A dél-ázsiai szökő­ár utáni, rendkívül sikeres segélyakció jól tükrözi a szervezet erejét. Szilvási Zsuzsa — Tegnapig a Magyar Vöröske­reszthez közel 18 ezer befizetőtől 268 millió 653 ezer forintnyi be­fizetés érkezett a katasztrófa ál­dozatainak megsegítésére - tud­tuk meg Sallai Nórától, a szerve­zet megyei titkárától. - Azt azonban, hogy a mi térsé­günkből milyen összegű felajánlások érkeztek, csak a végső összesítés után fog­juk megtudni. A Vöröske­reszt egyébként most kizá­rólag pénzadományokat vár, hiszen most is a katasztrófa- helyzetek elhárításának kialakí­Továbbra is az alábbi csekkszámlaszámokra - melyeket a postahivatalokban kifüggesztettek - gyűjtenek pénzt: Felvétel egy már működő üzemről: a háttérben lévő rothasztókban termelődő biogázt az előtérben lévő két oszlopban kén- és foszformentesítik vés hulladékot dolgozna fel. A működtetéshez szükséges szer- vesanyag-mennyiség biztosításá­hoz szeretnének előszerződések­kel rendelkezni a cég képviselői. Mint megírtuk, az üzem megépí­tése mintegy másfél milliárd fo­rintos költséget jelentene, és hoz­závetőlegesen 2000 család ener­giaigényét elégítené ki a megter­melt 10 gigawattóra árammen­nyiséggel. Környezetvédelmi szempontból óriási jelentősége volna az üyen energiaforrások felhasználásának, hiszen ez csökkenti a globális felmelege­dést okozó, az üvegházhatást erő­sítő gázok kibocsátását. Kis Balázs érdeklődésünkre hozzátette, hogy a Jászberényi Kossuth Rt.-vel is tárgyaltak a megvalósítás lehetőségeiről, hi­szen a biogázüzem „nyersanya­gaként” felhasználnák a sertés- és szarvasmarhatelepen kelet­kező trágyát is. Az elképzelések szerint az üzembe 15-20 kilo­méteres körzetéből gyűjtenék be a szerves hulladékot, tehát Jászberény és annak közvetlen vonzáskörzetében teremtené­nek lehetőséget a szerves hulla­dékok elhelyezésére. Az üzem­építés úgy fél évet vesz igénybe, így ha tavaszra sikerül a tárgya­lások végére érni, akkor tartani tudják az eredeti elképzelést, amely szerint még idén áramot termelne az üzem. Nincs influenza szs _______________________ Az előző héthez viszonyítva je­lentős változás nem tapasztal­ható megyénkben az influenza­figyelő szolgálat adatait elemez­ve - derül ki az ÁNTSZ legfris­sebb jelentéséből. Az elmúlt hé­ten a figyelőszolgálatba bevont háziorvosokhoz és házi gyer­mekorvosokhoz forduló bete­gek 2,2 százalékának voltak fel­ső légúti tünetei, ez az elmúlt héthez képest 0,2 százalékos emelkedést jelent. A kijelölt kö­zösségekben az átlagos napi hi­ányzás 5,4 százalékos volt. Me­gyénk egyetlen térségében sem észlelték a felső légúti megbete­gedések halmozódását. tott szabályai szerint várjuk a fel­ajánlásokat. így a legnagyobb ha­tékonyság és gyorsaság érdekében mindig a katasztrófa sújtotta tér­séghez legközelebbi fej­lett országban vásárol­juk meg a szükséges eszközöket, gyógysze­reket, élelmiszereket, hogy azok mielőbb eljuthassa­nak a válságban lévőkhöz. Forintban: MKB Rt MKBRt. Euróbán: MKB Rt 10300002-20329725-72273285 10300002-20329725-00003285 10300002-50120003-21004886 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1./ A pályázatot meghirdető szerv: a. ) neve: Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata b. ) címe: 5000 Szolnok, Kossuth tér 9. 2.1 A meghirdetett munkahely és munkakör: a. ) munkahely neve, címe: Szolnok Megyei Jogú város Önkormányzatának Hivatásos Tűzoltósága 5000 Szolnok, József Attila u. 14. b. ) munkakör (beosztás): tűzoltó parancsnok c. ) a beosztással járó feladatok rövid leírása: a parancsnok felelős az illetékességi és működési területen a tűzoltásért és a kárelhárítási feladatok végrehajtásáért, a megelőző tűzvédelemért, a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának Hivatásos Tűzoltósága működéséért, személyi, technikai és anyagi feltételeinek biztosításáért, irányításáért, a felügyeletet ellátó szervekkel valamint társszervekkel való kapcsolattartásért. Regionális Műszaki Mentőbázis működtetése. d. ) kinevezés időtartama: 2005. október 1. napjától határozatlan időre 3./ Az állás betöltéséhez szükséges feltételek:- hivatásos szolgálati viszony- a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek és az önkormányzati tűzoltóság hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjaival kapcsolatos munkáltatói jogkörök szabályozásáról, valamint e szerveknél rendszeresített hivatásos beosztások meghatározásáról szóló 11/1997. (II. 18.) BM rendelet 2. számú mellékletében meghatározott iskolai végzettség- 5 év tűzoltó szakmai gyakorlat- a parancsnoki beosztás betöltéséhez szükséges egészségi, pszichikai, fizikai alkalmasság- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség Apálvázatnak kötelező tartalma:- szakmai önéletrajz- vezetési, szakmai program- végzettséget igazoló okirat(ok) hiteles másolata-3 hónapnál nem régibb hatósági erkölcsi bizonyítvány- igazolást az 5 éves tűzoltó szakmai gyakorlatról 4.1 5./ Előnyt jelent: Juttatások: a.) illetmény: idegennyelv-ismerete vezetői gyakorlat a tűzoltás vagy tűzmegelőzés területén a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XL1I1. törvény, valamint a törvény végrehajtására kiadott Korm. rendelet és BM rendele­tekben foglaltak alapján A pályázat benyújtásának a. )határideje: a Belügyi Közlönyben történő megjelenés napját (2005. január 17.) követő 16 nap zárt borítékban b. ) helye: Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Botka Lajosné polgármester 5000 Szolnok, Kossuth tér 9. A borítékon tüntessék fel az alábbiakat: tűzoltó parancsnoki pályázat Apálvázat elbírálásának határideje: Legkésőbb a képviselő-testület 2005. június havi ülése Apálvázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: Burla István alpolgármester Szolnok, Kossuth tér 9 Telefon:56/503-433 A pályázatokat bíráló bizottság értékeli és a pályázók személyes meghallgatása után tesz javaslatot a kinevezésre. A pályázat elbírálásáról a pályázatok egyidejű visszaküldésével az elbírálást követő 15 napon belül minden pályázó írásbeli értesítést kap. 6./ 7./ (Il.I.USZTRAClOFÖTO)

Next

/
Oldalképek
Tartalom