Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-13 / 10. szám

16 2005. JANUÁR 13., CSÜTÖRTÖK INFORMÁCIÓK — ESEMÉNYEK mm VJtftÁZS Új kiállítással mutatkozik be a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum. Képünkön dr. Bartha Júlia orientalista, etnográfus Török varázs című, napokban nyíló tárlatának anyagát rendezik az intézmény dolgozói. Négy égbolt Miskolcon Négy égbolt címmel a visegrádi országokban élő lengyel képzőmű­vészek kiállítása nyílt meg a miskolci Herman Ottó Múzeumban. - A visegrádi országokban rengeteg lengyel él nemzeti kisebbségben, ugyanis a n. világháború idején sokan kényszerültek elhagyni hazá­jukat, az ő leszármazottaik alkották ezeket a képeket, amelyekben a nemzeti kötődés mellett speciális összekötő elem az alkotók életútja - mondta Korinad Sutarski, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkor­mányzat elnöke, aki megnyitotta a tárlatot A húsz lengyel képzőmű­vész több mint hetven festményéből összeállított tárlat a miskolci Herman Ottó Múzeumban február 20-ig látható, majd Keszthelyre kerül, ezt követően Szlovákiában és Csehországban mutatják be, vé­gül pedig „hazaérkezik Lengyelországba” - mondta el. Dísztorna a Tiszaligetben Szolnok. A Széchenyi Körúti Általános Iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából dísztornát rendeznek január 16-án, vasár­nap délelőtt tíz órától a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A délután egy óráig tartó eseményen labdarúgó-, kosaras diákok „lépnek fel”, ezenkívül aerobikgyakorlatok, körváltó-verseny, tornászbemuta­tók és tanár-diák focimeccs várja az érdeklődőket. OPERAGÁLA Fogadónap és jogi tanácsadás Színház Szolnok. A Szigligeti Színház­ban ma este hét órakor az Erik, a viking (bérletszünet) című előadásra várják az érdeklődő­ket. Lakossági fórum újszász. Botka Lajosné ország- gyűlési képviselő és Molnár Pé­ter polgármester közös lakossá­gi fórumot tart pénteken 16 órá­tól a polgármesteri hivatalban. Szolnok. Január 14-én, pénte­ken 14 órától Bencsik Mihály önkormányzati képviselő az egészségügyi-szociális és sport- bizottság társelnöke fogadóna­A MAP IDÉZETE „Az öngyilkosság az önkriti­ka legőszintébb formája.” Graffiti pot, dr. Sütő István ügyvéd pe­dig ingyenes jogi tanácsadást tart a Munkáspárt szolnoki szervezetének Nagy Imre krt. 4. szám alatti irodájában. (x) Lelki segély A lelkisegély-szolgálat munka­társai ingyenesen hívhatók a 06-80/505-501-es telefonszá­mon. Kóstoljon bele szabadon! Nyisson most HVB Lakossági Folyószámlát, és 3 hónapon át DÍJMENTESEN veheti igénybe szolgáltatásainkat! Várjuk bankfiókunkban: Szolnok, Baross G. út 27. HVB^Bank Az akció a magánszemélyek részére 2005. március 31-ig megnyitott forintfolyószámlákra vonatkozik. További információ a 06-40/50-40-50-es telefonszámon, részletek a Kondíciós Listában és a Hirdetményben. INFORMÁCIÓK A Tisza vízállása Tiszafüred­nél 474 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre felsőnél 619 cen­timéter, duzzasztott, a vízhő­fok 3,2 Celsius-fokos volt. Kisköre alsónál 224 centimé­ter, apadó, Szolnoknál 261 centiméter, apadó, a víz 2,6 Celsius-fokos. A Zagyva Jász­teleknél 125 centiméter, apa­dó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 291 centi­méter, apadó. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Kolozsvári gyógyszertár (Kolozsvári út 23.) az ügyeletes. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma is a megye több pontján, így Jászberény és Jászfényszaru kül- és belte­rületén, a 4-esen a megye- székhely kül- és belterüle­tén, a 44-esen Öcsöd és Cser- keszőlő belterületén, a 442- esen pedig Rákóczifalva és Tiszafóldvár között mérnek. Holnap sem árt odafigyelni a sebességhatárokra. Akkor ugyanis a 4-esen Szolnok és Kisújszállás között, valamint a megyeszékhely kül- és bel­területén, a 32-esen Jászbe­rényben, a 44-esen Cserke- szőlő és Öcsöd belterületén, a 46-oson Mezőtúr kül- és belterületén kell ellenőrzés­re számítaniuk az utakon közlekedőknek. Véradás A Magyar Vöröskereszt Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szer­vezete és az Országos Vérellátó Szolgálat véradást szervez ma Szolnokon a Tószegi úton reggel héttől déli tizenkettő óráig. Ti­szafüreden szintén ma a műve­lődési házban 9 és 13 óra között várják a segíteni szándékozókat. Fogadóóra kunszentmárton. Jauemik Ist­ván országgyűlési képviselő fo­gadóórát tart holnap 9-11 óráig a polgármesteri hivatalban. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar 2004/2005-ös évadjának harmadik bérletes koncertjére 2005. január 17-én 19 órakor kerül sor a Szigligeti Színházban. Kérjük kedves bérleteseinket, hogy a koncert pontos kezdése érdekében - a megváltozott ültetési rend miatt - az előadásra a szokottnál korábban érkezzenek. A színházi ülésrend megtekinthető a VMZK bejárati üvegfelületén, a Szolnok Televízió teletext oldalán, illetve január 17-én a Szigligeti Színházban. Jegyeket korlátozott számban árusítunk. Információ, jegyrendelés: 06-20/9821 -675 Megértésüket köszönjük! SZUPERT 'EXPRÉSÉI Szolnokon vagy vonzáskörzetében minimum 5000 m2-es területet vásárolnék vagy bérelnék! Szilárd burkolatú előnyben, épület nem fontos, hogy legyen rajta. Tel.: 30/9285-390. »TÉLI vásár a szolnoki Baby Beliben.----------------------------------------------------------*173034* MEGKE ZDŐDÖTT a téli vásár a KÁRÓ BUTIK­BAN, a Cora áruházban.---------------------------------------------------------------------------------*172520* DVD-tok 50 Ft-ért. Komplex Computers Kft. Szolnok, Ságvári krt. 29. Tel.: 56/377-427.---------------------------------------------------------------------------------• 172853* TÉLI VÁSÁR! 30-50 %-os árkedvezménnyel. 3B Méteráru Szolnok, Magyar út 5.-----------------------------------------------------------*173020* 8 ZAGWARÉKASIAK szabolcsi alma-, burgo­nya-, déligyümölcsvásár minden csütörtökön a piacon.---------------------------------------------------------------------------------* 173032 * 8 40 %-OS árengedmény TINI TÁR, CLAUDIA M0LETT DIVAT, Interspar Áruház Szolnok, DI­VAT KUCKÓ Tiszavidék Áruház Szolnok. Amíg a készlet tart!-----------------------------------------------------------*173078* TEGYE szebbé életét az új Wellnesszel. Társa­ság, torna, fogyókúra, nevetés. Belvárosi Ált Isk. H-SZ-P: 17.30-18.30. Tel.: László Tibor 30/319-3599.-------------------------------------------------------------------------:-------»173082*

Next

/
Oldalképek
Tartalom