Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-12 / 9. szám
12 2005. JANUAR 12., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Biztonságban a halak A halállomány megőrzése érdekében a horgászszövetség szakemberei a tavalyi év végén is elvégezték a mentőhalászatot. _____________________ Fa rkas István Ennek köszönhetően mintegy húsz mázsa halat sikerült megmenteni, ennyit helyeztek át ugyanis a biztonságos áttelelést jelentő mélyebb vizekbe. A mentésre egyébként azért van szükség, mert a tározón beálló alacsonyabb téli vízszint nagy kockázatot jelent a sekély vízterületeken ragadt kopoltyúsok számára. A mentési folyamat további megelőző védekezést is jelent az orvhalászok ellen, így ugyanis jóval kevesebb esély van a halak kifogására. Ugyancsak pozitívuma a november közepétől december elejéig elvégzett mentőhalászatnak, hogy lehetőséget ad a halállomány összetételének feltérképezésére is. Ezzel kapcsolatban Dudás Tibor, a Mohosz Tisza-tavi ki- rendeltségének vezetője elmondta, hogy a felmért helyeken nagyon szép a süllő- és a csukaállomány, ezen ragadozókból minden korosztály megtalálható, de a keszegfélék és a törpeharcsák is nagy populációkban vannak jelen. Hangsúlyozta továbbá, hogy enyhe a tél, minden vízfelület szabad, ezért a rendőri szervekkel fokozott akciókat, ellenőrzéseket hajtanak végre a halállomány védelme érdekében. Ami pedig a jövőt illeti, tavasszal várhatóan folytatódik a törpeharcsa-állomány ritkítása, ezáltal is javítva az egyéb horgászati szempontból közkedvelt halfajok élet- feltételeit. Szódás lovagokat avattak Jedlik Ányosra emlékeztek egyéb, mint a gasztronómia és kulturált italfogyasztás népszerűsítése, illetve az elesettek és rászorulók támogatása. A szódások első, szolnoki találkozójának résztvevői a görög katolikus templomban választották ki azt a tíz szakmabelit, akiket - tevékenységük elismeréseként - tegnap az alkalomhoz illő külsőségek között, a szikvíz felfedezőjének születésnapján, a Pannonhalmi Apátságban, dr. Várszegi Aszták főapát ruházta fel e megtisztelő címmel. A szikvíz feltalálójának emléke előtt tisztelegve tegnap, Jedlik Ányos születésnapján Pannonhalmán avatták fel a múlt év végén Szolnokon megalakult szódás lovagrend első lovagjait. Bugány János A Magyar Szikvízkészítők Jedlik Ányos Lovagrendjét még tavaly novemberben hívták életre a megyeszékhelyen. Az alapító „atyák” egyike: Varga Lajos akkor úgy fogalmazott: a kezdeményezés célja nem Varga Lajos nemrégiben a nyilvánosság előtt is bemutatta a szódás lovagrend rekvizitumait A textíliákra hímzett motívumokat Misi Éva néni tervezi, de ha jut rá ideje, magával a hímzéssel is szívesen foglalkozik A jászsági szűcshímzés Annak idején a jászokat megbélyegezték azzal, hogy nincsen igazi népi képzőművészetük. Több településen akadtak viszont olyanok, akik nem törődtek bele a jász kultúrát ért lebecsülő szavakba, ezért lázas kutatómunkába fogtak, hogy bebizonyítsák az állítás ellenkezőjét. Bátor Judit A széleskörű kutatások eredményei azt igazolják, hogy a jászsági képzőművészet a szűcshímzésben gyökerezik. A Jászságban a tizenhatodik századtól a huszadik század elejéig számos szűcs tevékenykedett. A régió mesterei a juhbőrből készült viseleteket szinte mindenhol azonos hímzett motívumokkal díszítették. Magócs Éva iparművész - akinek dédnagyapja Rendek András, az egyik utolsó jászberényi szűcs volt - a hetvenes években rátalált dr Györffy István Jászsági szűcshímzések című 1924-ben kiadott tanulmányára. E mű felhasználásával az első szűcshímzéseket ő vitte textíliára: ehhez a subákon és ködmönökön található zöld színű motívumcsoportokat úgy kellett megbontani, hogy jász jellegüket nem bőrre hímezve se veszítsék el. Majd unokahúgát, Misi Évát kérte fel a folytatásra. A nyolcvanhárom éves Éva néni hosszú évtizedeken keresztül óvónőként dolgozott Jászberényben. Nyugdíjazása után jeles tagja lett a Fejér Mária vezette képzőművészeti alkotóközösségnek, ahol a többi tag is bekapcsolódott a jászsági szűcsminták megmentésébe. Közben jászapáti, jászárokszállási és kunszentmártoni díszítőművészeti szakkörök is próbálkoztak a jászsági szűcshímzés motívumainak újraélesztésével. Az alkotóközösségek egymással összefogva szerettek volna országos szintű elismerést szerezni a jászsági hímzésnek. Több sikertelen kísérlet után 1996-ban első ízben mutatkoztak be megyei népművészeti kiállításon, ahol a zsűri kilenc munkát javasolt az országos kiállításra. Misi Éva Szabó Pál Antalnéval jelentette meg 1998-ban a Jászsági szűcsminták textíliákon című kiadványt, amely nagyban hozzájárult a jászsági hímzés népszerűsítéséhez. Éva néni bízik benne, hogy a díszítőművészeti szakkörökhöz folyamatosan csatlakoznak újabb és fiatalabb tagok, akik továbbra is szívügyüknek tekintik a jászsági képzőművészet sorsát. Cél: az akadémiai doktorátus Bugány János Ahhoz, hogy valaki tisztában legyen tudásának értékével és viszonyítási alappal rendelkezzen a továbblépéshez, időről időre meg kell méretnie önmagát - vallja a túrkevei Finta Múzeum igazgatója. Hogy a szakember e gondolatot saját életében is meghatározó irányelvnek tartja, arra bizonyság az a professzori megszólítás is, amelyre a közelmúltban szerzett jogosultságot. A megtisztelő cím kapcsán a megyénkben párját ritkító felsőoktatási fokozat tulajdonosával: Dr. Habil. Örsi Juliannával beszélgettünk.- Honnan gyökerezik az elhivatottsága?- A vidék szeretetét, az emberekhez való kötődést még a szülői házból hoztam magammal. Egy ideig újságírónak készültem, majd egy életre rabul ejtett a néprajz. A sors nagyszerű pedagógusokkal hozott ösz- sze. Olyan elismert szakemberektől tanulhattam, mint Gonda Béla, vagy éppen Bellon Tibor.- Ön emellett azon kevesek egyike, akiknek sikerült évtizedeken át megőriznie a munkájába vetett hitét, kezdeti lelkesedését. Mi a titka? — Azt hiszem, ehhez az elkötelezettségen túl elengedhetetlenül szükséges a céltudatosság. Ráadásul engem ki- mondva-kimondatlanul némi bizonyítási vágy is ösztönöz. Egyrészt meg vagyok róla győződve, hogy nem haszontalan, ha időnként összegzem és mérlegre teszem a tudásomat, tapasztalatomat. Másrészt egyfajta missziót igyekszem vállalni azzal, hogy saját példámon keresztül igazolom: vidéken is képes az emher magas szintű kutatómunkát végezni, komoly eredményeket felmutatni. — Mindezek elismerése az új felsőoktatási fokozat? — Közvetve természetesen az eddigi kitartásom jutalmaként is felfogható. Ez azonban csak a cím szükséges, de nem elégséges feltétele. Ahhoz, hogy jogosultságot szerezzek a „professzor asszony” megszólításra, öt év főiskolai tanítás, három sikeres vizsga és egy habilitációs munka kellett. — Ez utóbbi milyen tárgykörben íródott?-Közel három és fél évtizede folytatok különböző célú társadalomkutatásokat. Ma már alig akad olyan zuga az országnak, ahol ilyen indíttatásból meg ne fordultam volna. A szívemhez azonban a tájegységek közül mindig is szűkebb pátriám állt a legközelebb. Nem véletlenül végeztem e gyűjtőmunkát a Nagykunságban. A tanulmány egészében átfogja és feldolgozza a 17. századtól napjainkig tartó időszakot, és tavalyi benyújtása óta már egy 400 oldalas, önálló kötetben is napvilágot látott.- Ezek szedni jó néhány álma teljesült az utóbbi időben. Maradtak még egyáltalán ön előtt újabb kihívások? — A szakmai fejlődés lehetősége szerintem végtelen. Én már a következő lépcsőfokot is kijelöltem magamnak ezen az úton. Egy újabb tíz-tizenkét esztendős kutatási periódus végén - amely a család és házasság néprajzi aspektusait elemzi majd Kárpát-medencei kitekintéssel — szeretnék akadémiai doktorátust szerezni. FOTÓ: A SZERZŐ
