Új Néplap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-10 / 7. szám

ALMA MATER 7 2005. JANUÁR 10., HÉTFŐ VANYAI AMBRUS GIMNÁZIUM, INFORMATIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA -TÚRKEVE A versenyen résztvevő diákok mér jó Ideje készülnek életük eddigi legnagyobb szakmai erőpróbájára A Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgé­pészeti Szakközépiskola négy diákja nem mindennapi feladat előtt áll. A „kiválasztottak” ugyanis Magyarországot és me­gyénket egyaránt képviselik majd Jövő hónapban a francia­országi Lyonban megrendezen­dő, hagyományos Eurexpón. A Szakmák Világa elnevezésű se­regszemle február 1-6 között ezúttal az autótechnika jegyé­ben zajlik. Ezen belül a túrkevel tanu­lóknak öt uniós tagország har­minckét fiatalja között négy na­pon át négy kategóriában - a karosszéria-javítás terén, autó­fényezésben, autószerelésben, valamint a haszongépjárművek karbantartásában - kell majd bizonyítaniuk rátermettségü­ket. Mindez a résztvevőknek pá­ratlan lehetőség, a kevi oktatási intézmény számára pedig az Európai Uniós Leonardo da Vin­ci szakképzési programban tör­tént eddigi - immár hét eszten­dőre visszatekintő - szerepvál­lalás elismerése. Autógyártással bővül a paletta NÉVJEGY: Cseh Sándor közel három és fél évtizede dol­gozik az intézményben 10 éven át műszaki igazgatóhelyettes, 25 éve igazgató I Végzettségei: okleveles gépjármű-technikai mérnök, mérnök-tanár, ipari formatervezési szakmérnök, köz­oktatás-vezető Tisztségei: tagja az oktatási miniszter tanácsadói testületéként működő Országos Szakképzési Tanácsnak, valamint a tárca szakiskolai programirányító testületének. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának képzési szakértője, a Pedagógu­sok Szakszervezete Országos Vezetőségének tagja, az Országos Szakoktatási Tagozat vezetője. Most még tolni kell, ám a szakemberek reményei szerint márciusban már „saját lábán” közlekedik majd a veterán Fordok egyike. A jövő tanévtől több új­donsággal is bővül az in­tézmény képzési palettá­ja. Mindez ma már korkö­vetelmény — állítja az in­tézmény igazgatója. Cseh Sándortól megtudtuk, el­képzeléseik szerint szeptembe­rétől gimnáziumi és szakközép­iskolai nyelvi előkészítő osz­tályt is indítanak, amely inten­zív idegen nyelvi és informati­kai ismeretek megszerzését te­szi lehetővé, valamint képes­ségfejlesztést is magában fog­lal. Ezen kívül - mivel idén vé­gez az első kereskedelmi-mar- keting-üzleti adminisztráció szakmacsoportos évfolyam - a 2005-2006-os tanévben indul először az intézményben érett­ségi utáni európai üzleti asz- szisztens és kereskedelmi tech­nikus képzés. Az esztendő má­sik újdonsága, hogy a Ványai szakiskolai osztállyal bővíti pa­lettáját, amelynek keretében az autógyártás kulisszatitkaival is­merkedhetnek behatóan a je­lentkezők - tájékoztatta lapun­kat a vezető, aki elárulta: szán­dékukban áll a gyakorlati kép­zés lehetőségét több, hazánkban működő autógyárban is megte­remteni. Az intézmény műhelyfőnöke: F. Tóth István a fentieket kiegé­szítve elmondta: akár a beveze­tésre váró autógyártó szak fő­próbájának is tekinthető az a vállalkozás, amelybe a napok­ban a közlekedésgépészeti szakközépiskolások belefogtak. Tavaszra ugyanis szeretnék eredeti állapotában felújítani a suliba múlt héten megérkezett veterán korú Ford Taunusok egyikét. JÓ TUDNI! MINŐSÉG ÉS NAPRAKÉSZ TU­DÁS. Az elmúlt években több rangos elismerést is el­nyert az Intézmény. Ezek ta­lán legjelentősebbike a Tempus Közalapítvány Leo­nardo Nemzeti Iroda Mobili­tási Nívódíja és a megyei Pe­dagógiai Díj. Mindkét elis­merés hűen tükrözi az in­tézmény szellemiségét, amelynek elsődleges irány­elve a munkaerőpiacon jól hasznosítható, elméleti és gyakorlati téren egyaránt megalapozott, minden kö­rülmények között elismert és magas színvonalat képvi­selő ismeretanyag, illetve tu­dás közvetítése. A Ványai­ban ma már természetes, hogy mindezt európai szá­mítógép-felhasználói képesí­tés megszerzését lehetővé tevő ECDL vizsgaközpont és a közismert Comenius I. mellett a szakképzésen be­lül is nemzetközi mércét ál­lító ISO 9001:2000 minőség- biztosítási rendszer garan­tálja. Az intézmény elérhetőségei Cím: Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola 5420 Túrkeve, József Attila út 23. Az iskola kódja: 036022 Telefon, fax: 56/361-311, illetve 56/361-439 Honlap: www.vanyai-tkeve.sulinethu E-mail: vagszki@externet.hu Igazgató: Cseh Sándor Pályaválasztási felelős: Ozsváth László BEISKOLÁZÁSI LEHETŐSÉGEK A Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Köz­lekedésgépészeti Szakközépiskola a 2005-2006-os tanévben is várja mindazokat a fiatalokat, akik a 8. osztály elvégzése, illetve érettségi után szeretnének továbbtanulni. Számukra az intézmény széles okta­tási-nevelési és szakképzési palettát biztosít. 01 - Gimnázium (Tanulmányi Idő: 4 év) 02 - Gimnázium - Nvalvl Blfikászítfi ái/fnlvam (Tanulmányi Idő: 1+4 év) SZAKKÖZÉPISKOLA 03 - Múszakí.sgaKIrány.-Közlekedési «akmacsoBflrt (Tanulmányi Idő: 4 év.) 04 - Műszaki «ahlränv - Közlekedési .aakmacsocol:: Nyelvi előkészítő évfolyam (Tanulmányi idő: 1+4 év) 05 - MűKaki szakirány - informatikai szakmacsoport (Tanulmányi idő: 4 év) 06 - Műszaki szakirány - lnfQrmatiKai.azahmacaoflfl[t- Nyelvi előkészítő évfolyam (Tanulmányi Idő: 1+4 év) 07 - Gazdasági és szolgáltatási szakirány- Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport (Tanulmányi Idd: 4 év) 08 - Gazdasági és szolgáltatási szakirány - Kereshettelem-marKetlng. üzleti adminisztráció szakmacsoport - Nyelvi előkészítő évfolyam (Tanulmányi Idd: 1+4 év) IZAKISKOLA 09 - Műszaki szakirány - Gépészeti szakmacsoport - Autógyártó szak: OKI: 33-5241-03 Képzési Idó: 4 év ÉRETTSÉGI UTÁNI SZAKKÉPZÉS 1. Autószerelő szak (OK): 51 5241 02) Képzési Idó: 2 év 2. Autóelektronikai műszerész szak (OKI: 51 524101) Képzési idó: 2 év 3. Közlekedésgépészeti technikus, kflzútiiármű-gépész szak (OKI: 53 544105) Képzési Idó: 1 év 4. Karosszérialakatos szak (OKJ: 33 524102) Képzési Idó: 2 év 5. AutOfénvezó-mézoló szak (OKI: 33 5233 oi) Képzési Idő: 2 év 6. fiatdaaáli.iafflmiatikus L.atah (QKi: 54 4641 oi) Képzési idó: 2 év 7. Számítástechnikai programozó szak (OKJ; 54 464104) Képzési idó: 2 év 8. Kereshedelml.tecttfiihua szak (OKJ: 52 7862 02) Képzési Idő: 2 év 9. Európai üzleti asszisztens szak (OKI: 52 3435 oi) Képzési Idő: 1 év A nevelési-oktatási és szakképzési programokon túli lehetőségek- akkreditált vizsgaközpontként minden tanuló számára adot­tak az ECDL-képesítés - Európai Számítógép-felhasználói Jogosítvány - megszerzésének feltételei- lehetőség van az angol és német nyelv, valamint az Infor­matika emelt óraszámú tanulására, Illetve franciaországi cseregyakorlatra az Európai Unió Leonardo-programjának keretében- biztosított a kollégiumi ellátás- érettségi utáni szakképzésben részt vevők számára megnyí­lik kiegészítő tanfolyamok - ív- és gázhegesztő, belföldi és nemzetközi árufuvarozói (TIR), EU-konform belföldi árufu­varozó vállalkozói, könnyűgépkezelői - elvégzésének lehetősége-önköltséges formában valamennyi tanuló szerezhet motor- kerékpár-, személygépkocsi- és tehergépkocsl-vezetől jogosítványt, motorkerékpár-szerelői és versenybírói iga­zolványt, illetve részt vehet a Hungaroring Motorsport Iskola képzésében- korszerű sportcsarnok és szabadtéri létesítmények állnak a diákok rendelkezésére a legkülönbözőbb sportágak és szabad­idős tevékenységek gyakorlásához Bevált az előkészítő évfolyam A műszaki szakképzés mellett az iskola a humán ismeretek el­sajátítását is remek pedagógusgárdával és modern eszközök­kel, berendezésekkel segíti. Jó példa erre az intézmény nyelvi laborja, amely az elmúlt időszakban a Ványai falai között is le­hetővé tette nyelvi előkészítő évfolyam bevezetését. A kezdemé­nyezés első tapasztalatai reményt keltőek. így ma már minden túlzás nélkül állítható: bevált és egyre népszerűbb ez a lehető­ség, amely itt a gimnáziumba, illetve szakközépiskolába jelent­kező diákok előtt egyaránt nyitva áll. A diákok korszerűen felszerelt szaktanteremben nyerhetnek bepil­lantást az Idegen nyelvek rejtelmeibe Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az iskola viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom