Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-03 / 282. szám
12 SPORT 2004. DECEMBER 3., PÉNTEK FÉRFI KOSÁRLABDA Rázós sorozat előtt az Olaj vécsé Két nyertes idegenbeli meccs után hazai pályán az Olaj legénysége, amely ma este hat órakor a szombathelyi Falco KC-t fogadja a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A vasi főváros csapatával esztendők óta nagy harcot vívnak az olajosok. Minderre jó példa, hogy az elmúlt két szezonban rendre két pontos - 81-79, 86-84 - szolnoki siker született a felek tiszaligeti összecsapásán. Nyilván ma is hatalmas csata várható, hiszen hasonló képességű csapatokról van szó. Ráadásul ebben a szezonban is közel azonos mutatókkal rendelkeznek, hiszen a Falcónak három győzelem két vereség — az Albacomp elleni derbi van elhalasztva -, míg a szolnokiaknak négy győzelem két vereség a mérlege. Pór Péter, az Olaj vezetőedzője: - Reméljük, hogy idegenbeli sikereinkkel kellő önbizalmat szereztünk, és sikerül első tiszaligeti győzelmünket is begyűjtenünk. Nehéz sorozat előtt állunk, hiszen a Falcót követően jövő csütörtökön az Atomerőműt, majd 18-án a Debrecent fogadjuk. Ezeken az összecsapásokon kívánjuk bizonyítani, hogy helyünk van az élcsoportban. Kosárdzsembori a Tiszaligetben Tegnap sajtótájékoztatón jelentették be, hogy december 18-án, szombaton Kosárkarácsony elnevezéssel egész napos programot szerveznek a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Azon a napon délelőtt 10 órától a 100 Folk Celsius együttes előadásában a Paff, a bűvös sárkány kerül műsorra. Délután két órától a sportiskola legtehetségesebb kosarasnövendékei bemutatóznak. Majd az Olaj és a Debrecen juniorjai mérik össze erejüket. Este hat órakor pedig az Olaj KK—Debreceni Vadkakasok bajnoki rangadót rendezik meg. Rendhagyó módon ezúttal egész nap ingyenes lesz a belépő, a bérletesek külön ajándékot kapnak. Mindenkit értékes tombolanyereményekkel, forralt borral és kaláccsal várnak a szervezők - az Olaj KK Kft és a Sportcentrum Kht. Érdeklődni lehet az 56/423-902 -es telefonszámon. LABDARÚGÁS Góleső Bangkokban A magyar labdarúgó-válogatott a harmadik helyet szerezte meg a 35. alkalommal kiírt thaiföldi Király Kupán, miután a bangkoki bronzmérkőzésén magabiztosan, 5-0-ra legyőzte Észtországot, gólszerzők: Rósa H. (12.), Alias (15., öngól), Kerekes (19.), Rajczi (25.), Pollák (62.). A nemzeti csapatban a keddi, Szlovákia ellen 1-0-ra elveszített elődöntőhöz hasonlóan ezúttal is jó néhány újoncot avatott Lothar Matthäus szövetségi kapitány: az MTK-ban szereplő Pollák Zoltán, a debreceni Eger László, valamint a Vasas kapusa, Posza Zsolt húzhatta magára először a címeres mezt. A válogatott mostani sikerével pozitív mérleggel zárta az évet, hiszen nyolc győzelem mellett hét vereséget könyvelhetett el. A gólarány 25-20. LÁB DAEÜOÁS Csalódás Géléi József Nem várt eredménnyel zárult szerdán este a Ferencváros—Basel (1-2) labdarúgó UEFA-kupa összecsapás. Bár az elvakultabb zöld-fehér drukkerek magabiztos sikerről álmodoztak, azzal még a józanabbak is egyetértettek, hogy a skótok ellen legutóbb odahaza vereséget szenvedett svájciak igenis verhetőek, s ha fogcsikorgató küzdelem árán is, de begyűjthető a három pont. Nos, nemhogy csak a győzelem maradt el, de még döntetlenre sem sikerült menteni az összecsapást, s ezzel szinte már csak matematikai esély maradt (legalább három góllal kell nyerni Skóciában, s a Basel nem szerezhet pontot otthon a Feyenoord ellen) a harmadik, még továbbjutást jelentő hely megszerzésére. El kell ismerni, nem érdemtelenül nyertek a helvétek: egyszerűen többet tettek a sikerért, mint az önmagához mérten is gyengén játszó Ferencváros. Ha józanul szemléltük a meccset, be kell látnunk, Bajevszkin kívül nem akadt egyetlen ferencvárosi játékos sem esetleg még Rósa Dénes -, aki átlagon felüli teljesítménnyel rukkolt volna ki. Sőt, éppen a Fradi meghatározó emberei mondtak csődöt: Szűcs Lajos olyan fejesgólt kapott három méterről, mely előtt negyven métert ívelődött kapuja felé a labda - a kihagyott tizenegyeséről már nem is beszélve —, Lipcsei Péter lassúsága ismét szembeötlő volt, ráadásul a levegőben simán verték a svájci támadók a magyar védelem közepét, míg Huszti Szabolcs sérülése óta árnyéka önmagának. A zöld-fehérek kapusa szokásos színészkedésével is kivívta a józanabb szurkolók nemtetszését, mikor a svájci csatár jól láthatóan, magasan átugorva elkerülte a vele való ütközést egy kivetődése során. Sajnos az ilyen felesleges sportszerűtlenségekkel rendre hergeli a közönséget, ahelyett, hogy indításával gyors kontrába dobná társait. Az év talán legfontosabb meccsén csalódást okozott (elsősorban nem az eredménnyel) játékával a Ferencváros. Nem a tudás, az egyéni képességek billentették a mérleg nyelvét a Basel labdarúgói felé, hanem mentális felkészültségük. S ez bizonyult döntőnek. NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA Nehéz indulás, könnyed befejezés Gina Farmer (labdával) bizonyult a mezőny legeredményesebb játékosának Géléi József SZOLNOKI MÁV COOP SE- ZKK VOJVODINA 83-62 (19-18,21-12,27-20,16-12) Tiszaligeti Sportcsarnok, 500 n., v.: Poljansek (szlovén), Jova- nics (bosnyák) MÁV: Djelmis, Fűrész 4, VOLNA] A 21, PAPP 22, FARMER 23. Csere: Englert 2, Farkas 6, Horti 5, Vida, Fülöp, Szalay, Orsó. Edző: Tapodi Péter. Vojvodina: ERICS 17/6 , DA- BOVICS M. 18/9, Pesovics 3/3, Milovanovics 10, Kovacsics. Csere: Zinics 7, Pinter, Szemerédi 3/3, Grubor 1, Dojcsinovics 3. Edző: Dragomir Bukmics. Az eredmény alakulása - 5. perc: 10-10,15. p.: 34-23, 25. p.: 49-39, 35. p.: 77-56 Kipontozódott: Szemerédi (38.) Két vereség, egy győzelemmel állt a találkozó előtt a Szolnoki MÁV Coop SE együttese a női Euroliga C csoportjában, azaz rendkívül fontos összecsapás várt Tapodi Péter tanítványaira. Idegesen, kapkodva kezdett a negyedik euroligás meccsén a MÁV Coop csapata, pedig a papírforma alapján erre semmi oka sem volt, hiszen újvidéki vendége eddigi valamennyi csoportmérkőzését elveszítette. Az első negyedben mindvégig felváltva hullottak a kosarak, a házigazdák részéről Volnaja, a másik oldalról a mindössze 162 cm magas irányító, Erics járt élen a pontszerzésben. A kis- szünet után elkapta a ritmust a vendéglátó, 13-O-ás etapot produkált, s ezzel megnyugtató előnyre tett szert. Nem is tetszett lányai teljesítménye Bukmics mesternek, aki olyan vehemens módon kérte számon tanítványai halovány produkcióját, hogy a hazai biztonsági emberek biztos, ami biztos alapon a közelben helyezkedtek el, hátha közbe kell avatkozniuk. A térfélcserét követően a Volnaja—Papp-Farmer trió alaposan megszórta magát, tíz perc alatt — Englert duplájával kiegészítve - 27 pontot hintettek a Vojvodina kosarába. Miközben a hazaiak kidolgozott támadások után ontották a pontokat, addig a vendégek távoli dobásokkal próbálták meg egyensúlyban tartani az adok-kapok arányt. Kevés sikerrel. A zárónegyed elejét még meghajtották a kék-sárgák, majd a hajrá perceiben valamennyi kispadosát mélyvízbe dobta Tapodi mester, hagy szokják az Euroliga légkörét a fiatalok is. így fordulhatott elő, hogy egyszerre volt pályán Fülöp, Szalay, Orsó és Vida, ám az újvidékiek így sem tudtak faragni hátrányukból. Szellő aranyéremért utazik Ökölvívó magyar bajnokság Kiskunmajsán Géléi József Rekordszámú bokszoló - 39 egyesület, 129 versenyzője - nevezett a kiskunmajsai felnőtt ökölvívó országos bajnokságra, melynek döntőire a hét végén kerül sor. Az ob-n természetesen kötelek közé lép a Szolnoki MÁV öklözője, a junior világbajnoki ezüstérmes Szellő Imre is. A Tisza-partiak kedvence nagy reményekkel utazott Bács-Kiskun megyébe, hiszen eddigi legnagyobb riválisa, Bal- zsay Károly már a profik táborát erősíti - a ham burgi Universum Box Promotion színeiben már le is tette névjegyét -, így megnyílt előtte az út a 75 kg-os súlycsoport trónja felé. Balogh András edző tanítványa önbizalommal telve érkezett az ob-ra, hiszen az elmúlt hét végén, a cseh extraligás csaSzellö Imre erőtől duzzadó öklözéssel mutatkozott be patbajnoki mérkőzésen már az első menetben döntő fölénnyel diadalmaskodott. Nos Kiskunmajsán sem „bíbelődött” sokáig vetélytársával, első összecsapásán, a Maccabi bokszolója, Szabó a második menetben feladta ellene a kilátástalan küzdelmet. Persze a dobogó legfelső fokáig azért még több meccs vár Szellőre — a 75 kg-ba neveztek a legtöbben -, ám a jelenlegi erőviszonyokat figyelembe véve csalódás lenne, ha nem Szolnokra kerülne az aranyérem. Sok ideje nem marad a pihenésre a magyar bajnokság után sem a Tisza- parti öklözőnek, hiszen a szombati döntő után vasárnap már a Bundesligában kell bizonyítania kivételes képességeit, lévén most esik át a tűzkeresztségen a német csb-küz- delmekben. HÍRSÁV Mikulás-túra Mikulás-túra indul vasárnap délelőtt 10 órakor a Gutenberg tértől a Millér Panzióhoz (Vízügyi Múzeum). Az utóbbi helyszínen Mikulás-futás rövidtávon 4 km, hosszabb táv 12 km, kijelölt útvonalon. A Millér Szabadidőparkban Mikulás tájékozódási verseny gyereknek és szülőknek, nagyiknak egyaránt 12 órától. Bővebb felvilágosítás a 06/30-2293-440- es és az 56- 428-72les telefonszámokon. Kispályás foci Nemzetközi tornán szerepelt az IPA Szolnok Vasúti Szervezetének focicsapata, Eger- szalókon. A cseh Piseket 2-0- ra verték a szlovák Léva ellen 3-3-ra végeztek, míg a döntőben az Eger-Egersza- lók csapatával 5-5-ös döntetlent értek el. Az ezüstérmes szolnoki együttes Radóczy Mihály, Csendes János, Oláh Gábor, Hartyányi László, Soucr Ferenc, Kecskemét Ferenc, Juhász Béla összeállításban szerepelt a tornán. SPORTISKOLÁS SAROK Géléi József cselgáncs. Miskolcon, a diák C korcsoportos judóbajnoksá- gon vettek részt a Szolnok Városi Sportiskola gyerekei. Németh Tibor edző tanítványai nagy küzdeni akarásról tettek tanúbizonyságot, ennek köszönhetően négyen is dobogóra léptekRredmények - fiúk, 39 kg: 3. Csényi Márk, +55 kg: 1. Nagy Richárd. Lányok, 36 kg: 1. Gyulai Réka, 40 kg: 2. Munkácsi Nikolett. kosárlabda Székesfehérvárott, a kadett korosztály bajnoki selejtezőjén szerepelt a Vágó Zoltán edző dirigálta SZVSI csapata, mely első két mérkőzésén kiütéses vereséget szenvedett. Szerencsére azért nem maradtak sikerélmény nélkül a Tisza-parti lányok, a pécsieket nagy küzdelem árán legyőzték. Eredmények: Kiss Lenke Kosársuli-Szolno- ki MÁV Coop SI 113-29, Fejér KSE-Szolnoki MÁV Coop SI 91-52, Szolnoki MÁV Coop SI-Autópark PVSK 63-60. Acsay Attila gyermek korosztályú fiai ugyanebben az időben, hazai környezetben léptek parkettre. Eredmények: Szolnoki VSI-Nyíregyházi Nyírsuli 21-86, Debreceni SI- Szolnoki 100-19. röplabda. A szolnoki extra- ligás felnőtt férfi együttes utánpótlását jelentő juniorok Dunaújvárosban, a sokkal jobb játékerőt képviselő házigazdáktól 3:0-ás vereséget szenvedtek. Szolnok adott otthont az Országos Ifjúsági Kupa (visszavágó) küzdelmeinek. Sajnos nem sikerült a reváns, az SZVSI fiataljai szoros mérkőzésen, de alulmaradtak előbb a Kecskemét, majd a Kazincbarcika csapatával szemben. Ezzel el is szállt az esély arra, hogy az országos döntőben is pályára léphessenek a Tisza-partiak, ez pedig azt eredményezte, hogy az utolsó összecsapáson (Nyíregyházával szemben) is vereséget szenvedtek.