Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-03 / 282. szám
2004. DECEMBER 3., PÉNTEK 5 MEGYEI TŰKÖR Szükség van a magántőkére Ahhoz, hogy előbbre jussunk, a magántőkét be kell engedni a kórházakba — mondta Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke. B. Gy. A megyei önkormányzat, mint a szolnoki Hetényi Géza Kórház fenntartója, kiemelt feladatként kezeli a kórház fejlesztését, amellyel 30 éves lemaradást pótolnak. Ennek eredményeként már számos fontos beruházás megvalósult címzett támogatással. Mégis, mint mondta, van gond elég, hiszen például a normatívákból nem tudnak fejlesztésre fordítani. így szűkülnek a fejlesztési források.- Elítélem a hazug, megtévesztő magatartást, hiszen arról van szó, hogy a működésbe akarunk működő tőkét behozni, azaz a kórházakat meg kell őrizni önkormányzati tulajdonban, de külső tőkét kell bevonni. Kimondottam egészségügyellenesnek tartanánk, ha bármilyen ilyen folyamatot leállítanának. Tudomásul kell venni: hogy előbbre jussunk, ahhoz a magántőkét be kell engedni. Példának többek között a kardiológiát említette az elnök, hiszen itt is szeretnének külső forrásokat bevonni ahhoz, hogy egy korszerű kardiológiai központtá váljon a megyei kórház. Olcsó az iskolai Mikulás Habár hamarosan megérkezik a gyerekekhez a Mikulás, ezekben a napokban már az iskolákban is kis csomagokat kapnak a gyerekek. De vajon mennyibe kerül ez a fajta ajándékozás? Molnár G. Attila A gyerekek kihúzzák egymás nevét, s az érintettnek valamivel megajándékozzák egymást, tudtuk meg a szolnoki Szanda- szőlősi Általános Iskola igazgatónőjétől. Kállai Mária elmondta, van úgy, hogy a gyerekek maguk készítenek ajándékokat egymásnak, míg más esetekben a szülők révén, osztálypénzből fedezik a mikuláscsomagok árát. Ezek természetesen maximált árúak lehetnek. Háromszáz, ötszáz, de legfeljebb nyolcszáz forintba kerülhet. A mezőtúri Kossuth Lajos Általános Iskola alsó tagozatán is nagyjából hasonlóképpen történik az ilyenkor szokásos ajándékozás. Az osztályon belüli névhúzást követően itt is készülnek kis csomagocskák. Az ajándék értéke nem haladja meg a három-négyszáz forintot. Akad azonban olyan osztály is, ahol mindezek helyett inkább a téli szünet előtti utolsó héten zajlanak az ünnepi hangulatot megteremtő, elősegítő programok. Miniszterelnöki látogatás az Electroluxnál (FOLYTATÁS AZ í. OLDALRÓL) Érdeklődésünkre hozzátette, hogy a gazdasági folyamatok mozgatója a növekedés, márpedig hazákban tapasztalható négyszázalékos gazdasági növekedés duplája az Európai Unió átlagának. Tekintélyt parancsoló lépések történtek az egyensúly megteremtésére. Míg 2002-ben kilenc százalékos volt a hiány, a múlt évben ez 4,5 százalékosra mérséklődött, idén pedig négy százalék alattira. A gazdaság erős, a növekedés egyértelmű, szeretnék növelni az ország versenyképességét. A A szándékok szerint állami támogatással megépülő jászberényi jégpályáról feltett kérdésre válaszolva a kormányfő kiemelte, hogy a magántőke és az állami források közös kihasználásával szeretnének megyénként egy- egy nagyobb sportlétesítményt építeni az országban. Ilyen konstrukcióban valósulhat meg a herényi jégcsarnok is. fejlődésnek jelenleg gátja az erős forint - vélte a miniszterelnök. AZ ÁLDOZATOKRA EMLÉKEZTEK Tíz esztendővel ezelőtt tragikus vasúti baleset helyszíne volt a szajoli vasútállomás. Misével, majd az emlékműnél néma főhajtással emlékeztek tegnap a katasztrófa áldozataira Ismét tartanak árverést A hagyományos szolnoki városházi sajtótájékoztatón Berta István alpolgármester a város karácsonyi készüló'déséről beszélt. Az önkormányzat ismét meghirdette a pályázatát óvodások és általános iskolások részére. A pályázatra adventi koszorúkat, ajtódíszeket, betlehemi jászolokat és karácsonyfadíszeket készíthetnek. A tárgyakat zsűrizik, a legjobbnak ítélt 25- öt pedig december 11-én 14 órakor a VMZK-ban elárverezik. Előtte 10 és 11 óra között az óvodásoknak, 13 és 14 óra között az általános iskolásoknak szórakoztató zenés műsort rendeznek. Az árverésen befolyt ősz- szeget gyermeklélegeztető készülék vásárlására fordítják a kórház részére. A megmaradó tárgyakat öregek napközi otthonai, hajléktalanszállások kapják. A karácsonyi faluval kapcsolatban elmondta, működése idején rendszeresen tartanak rendezvényeket. 4-én betlehemi játékokat tekinthetnek meg az érdeklődők, 6-án a Mikulás lesz a főszereplő, 7-én Délhúsa Gjon tart koncertet. 11-én kulturális programot rendeznek a karácsonyi faluban. „Petronyák mondjon le!” Több párt is tartott Szolnokon sajtótájékoztatót. A Fidesz-MPSZ országgyűlési és önkormányzati képviselője, Szalay Ferenc visszautasította az MSZP városi elnökének nyilatkozatát, amelyben a Fideszt plakátjaik megrongálásával vádolta meg. Utalt arra, hogy maga az MSZP sem egységes a népszavazásra bocsátott kérdések megválaszolásában. A választókat két „igen” szavazatra buzdította. Az SZDSZ-es Béki Gabriella az egészségügyi privatizációról beszélt. A rendszer romlását csak a magántőke bevonásával lehet megálh'tani. Ebben a kérdésben „nemre” buzdított. Az MDF szolnoki önkormányzati képviselőcsoportja nevében Csoór György, a csoport vezetője a kettős állampolgárság ügyében „igenre” buzdított. Az egészségügyi privatizációval kapcsolatban, ellentétben pártja országos elnökségének álláspontjával, szintén az „igen” mellett érvelt. Jelezte, a helyi szervezet megosztott a kérdésben, és elítélte Petronyák László szolnoki és megyei elnök tevékenységét, és őt a képviselőcsoport nevében lemondásra szólította föl. Karcsúsítás előtt az agrártárca L. Z.______________________ Újjáalakult tegnap az MSZP megyei agrártagozata, ennek apropóján előadást tartott Szolnokon Pásztohy András, a mező- gazdasági tárig <£& lamtitkára. Beszámolt arról, hogy a jövőre tervezett 328 H m 91 milliárdos agrárbüdzsé immár több mint felét az uniós források alkotják, s a pénz zöme közvetlen a termelőkhöz jut. A támogatások elsősorban a termelői jövedelem kiegészítését, a piacra jutást, valamint a beruházások ösztönzését szolgálják. A minisztériumban 17 százalékos létszámcsökkentést terveznek, főosztályok szűnnek majd meg. Egy héten belül át kell tekinteni a megyei FVM-hivatalok- nál, hány falugazdászra van szükség, annak tükrében is, hogy az Alkotmánybíróság határozata szerint csak köztisztviselőt lehet megbízni e feladattal, vállalkozót nem. A kifizető ügynökségeken, az MVH megyei kirendeltségein erősíteni kell az ellenőrzési tevékenységet további szakemberekkel. Mire kell vigyázni a vásárokon? A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség karácsony közeledtével még több ellenőrzést végez. Letenyei Ágnes A karácsonyi vásárlás a fogyasztók széles körét érinti, ezért szükséges a rendszeres ellenőrzés. Van egy olyan termékkör, amelyet piacon vagy vásáron nem lehet sátorból árulni, csak működési engedéllyel rendelkező üzletben. Ilyenek az elektromos hálózatról működő háztartási vagy egyéb eszközök. Dr. Boieru Ildikó, a Fogyasztó- védelmi Felügyelőség igazgatója elmondta, hogy vannak egyes termékek, amelyeket nem lehet piacon vagy vásáron árusítani. Ilyenek például a nemesfémek, abból készült ékszerek, drágakövek, gyógyszerek, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények, látást javító szemüvegek, kontaktlencsék. A korábbi években is folytattak hasonló vizsgálatokat, és kisebb hiányosságok voltak, de a kereskedők többsége jogkövető magatartást tanúsít, betartja a rá vonatkozó előírásokat. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL jászapáti. A város önkormányzata döntött arról, hogy kifizetik a közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek a hatszázalékos béremelés kiegészítését. A tervezett béremelés teljesítéséhez a település intézményeinek is takarékosan kellett gazdálkodni. BCS mezőhék. Folyamatban van a falu településrendezési tervének elkészítése, melynek a megvalósításához szükséges összeget - mintegy 2,7 millió forintot — már pályázaton elnyerték. A befejezés határideje jövő év december 31. - mondta el Halász Vince polgármester. RÁ Szolnok. A Hild Viktor Városi Könyvtárba várja a Mikulás a gyerekeket és szüleiket ma és holnap délután három és hat óra között. A kicsik elmondhatják, de le is írhatják kívánságaikat. LÁ Szolnok. Lélekemelő kulturális estet rendezett csütörtökön a Verseghy könyvtárban az Eső című irodalmi lap. A rendezvény vendégei Ladik Katalin és Keszthelyi Rezső költők voltak. A beszélgetést P. Nagy István vezette, közreműködött: Quintus Konrád. mg Szolnok. Halálos baleset történt tegnap este a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán. Az elsődleges adatok szerint egy abonyi férfi személygépkocsijával meg akart fordulni a főúton, de a manőver közben az őt már hátulról előzni szándékozó tehergépkocsival összeütközött. A személygépkocsi vezetője életét vesztette, utasa életveszélyesen megsérült. HGY Szolnok. Aranydiplomát vehetett át Fazekas Magdolna. A Szolnoki Művésztelep alkotójának a Magyar Tájak elnevezésű Hatvani Országos Képző- művészeti Biennálén ítélték oda az elismerést, ti Szolnok. Ember az embertelenségben címmel nyüt kiállítás tegnap a Városi Művelődési és Zenei Központ galériáján a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány szervezésében. A megnyitót Sipos András, az egyesület ügyvivője tartotta. BGY Szolnok. András napi népi hagyományokat is felelevenítő ünnepségre utaztak ki a napokban Katowicébe a Szolnoki Utazók Klubja képviseletében. A vendéglátó „Globtrotera” Utazók Klubja és a szolnokiak megállapodtak abban, hogy rövidesen együttműködési megállapodást írnak alá. lz Tiszafüred. Mikulásváró ünnepi rendezvényt tartanak ma a városi művelődési központban, amelyen karcagi előadó- művészek zenés műsorral kedveskednek a 4 és 10 év közötti gyerekeknek. Apró meglepetésben is részesülhetnek az ifjoncok. FI TiszAiNOKA. Néhány napja befejeződtek a munkálatok, amelyek során a komplejáróhoz vezető mintegy háromszáz méternyi köves utat leaszfaltozták. Pfeffer Ferenc polgármester elmondta, a kivitelezéshez pályázatból sikerült pénzt szerezni. MGA Végéhez közeledik a felkészülés a december 5-1 népszavazásra. Szolnokon a városháza dísztermében őrzik az urnákat, mielőtt kiszállítanák a szavazókörökbe