Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-16 / 293. szám

4 2004. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL A tiszavárkonyi Endre Király Általános Iskola idén először rendezte meg az egészségvé­delmi hetet, melynek kereté­ben a szervező tanárok játékos feladatokkal és érdekes, tanító jellegű filmekkel próbáltak rá­vezetni minket egészségünk megőrzésére. Az alsós és a felsős tanulók­nak a védő néni tartott előadá­sokat az egészséges életmód­ról, az alsósok „egészségszige­teken” is barangolhattak, míg mi számot adtunk ismerete­inkről egy játékos vetélkedőn. Emellett egy sportvetélkedőn is összemérhettük tudásunkat. Rajzpályázatot is meghirdet­tek, melyben hét, az egészsé­günkkel kapcsolatos témában rajzolhattunk. A hét minden napján friss zöldséget és gyü­mölcsöt ehettünk. Tavasszal környezetvédelmi hetet szeret­nének szervezni nevelőink. PIGLER ALEXA (7.O.), A DIÁKÖNKORMÁNYZAT VEZETŐJE Hogyan öntözzük a növényeinket? Néhány olvasói gondolat az „El­úszhat a milliárdos beruházás” című cikkhez. Először is három hónapos kihagyás után új felté­telekkel lett kiadva az új vízjogi és létesítési engedély, amely nem emelkedett jogerőre. Két mezőgazdasági vállalkozás lett hivatalosan kiértesítve, ebből az egyik megfellebbezte az en­gedélyt. Ez év augusztusában Jászapátin közel húsz termelő és vállalkozó vett részt az egyeztetésen, és mindenki elle­nezte a 25-ös csatorna üyen cél­ra való felhasználását. Nem a beruházás ellen volt kifogásuk, hanem az ellen, hogy amennyi­ben ebben a csatornába enge­dik a tisztított szennyvizet, mely egy rendelet alapján szennyvíznek minősül, úgy ti­los növényeket öntözni ebből a csatornából mindaddig, amed­dig ez csak belvízelvezető és ön­tözőcsatornával találkozik. Amennyiben kertészeti növé­nyeket akar valaki termelni, már az előző évben sem öntöz­het ebből a vízből, egy jogsza­bály szerint. Ez legjobban Jász­apáti, lászkisér, Jászladány ter­melőit érinti, akik hagymát, paprikát, csemegekukoricát, uborkát termelnek. De hatással van a Tiszáig a biotermelésre, a halastavakra és az öntözni kí­vánt területekre. Jó lenne az érintett földterület gazdáit erről tájékoztatni, mert ezáltal a föld­jük nagyban veszít értékükből. Ha ez az engedély jogerőre emelkedik és a rendelet is meg­marad, akkor az eddigi öntöző- berendezésekre fordított renge­teg milliója kárba vész a gazdá­nak, s akik esetleg erre alapoz­va hitelt vettek fel, azok csődbe juthatnak. Most én kérdezem, hogy tisz­tában van-e ennek a kárnak a nagyságával, aki ezt úgy akarja keresztül vinni, hogy ennyi em­ber érdekét sérti? Úgy tudom, az augusztusi megbeszélésen a tervezőnek volt más ötlete is. Október 4-én volt egy másik egyeztető tárgyalás is, ahová nem hívták meg a gazdákat, csak a Vízgazdálkodási Társu­lat intézőbizottságát. Ezt köve­tően négy nap múlva az intéző- bizottság hozzájárult különbö­ző feltételekkel az engedély ki­adásához. Nem kellett volna összehívni az érintett társasá­got, ugyanis az éves befizeté­sünket minden évben követeli a társulat, amely ma már nem kis összeg és ebben az érintett ta­gok véleményét is jó lett volna figyelembe venni. Az, hogy a csatornahálózat építése jelenleg is folyik érvé­nyes engedély nélkül, sok em­berben rossz gondolatot szül. Mert ha ezt ők tennék, akkor már a hatóságok rengeteg bír­sággal sújtanák. Ezzel az enge­dély nélküli kezdéssel veszé­lyeztetik a meglévő állami támo­gatást is, mert az azzal rendel­kező beruházást nem lehet meg­kezdeni érvényes engedély és építési napló nélkül. Amennyi­ben engedély nélkül megkezdő­dik a beruházás, úgy a támoga­tás részben vagy egészben visz- szavonható. Ezen felül húszezer ember közül mintegy 5500 a tag, aki érintett és ha ezzel a szándékkal számoljuk, 14 ezer embernek az akaratát érinti. Azt nem tudni, hány család, hány ember szenved hátrányt, amennyiben korlátozva termel­het csak a földjén. S nem tudni, a jászladányi hagymatermelők­nek mi a véleményük erről. TÓTH SÁNDOR, JÁSZKISÉR RÖVIDEN DÍJAZOTT ALAPÍTÓ. Fodor Dénes nyugdíjas iskolaigazgató, dal­körvezető kapta meg ez évben az egyik Déryné-díjat Jászbe­rényben, akinek egyik legna­gyobb zenei akciója volt a Jász- jákóhalmi Pávakör megalapí­tása 1972 őszén. A csapat az­óta is működik dalkör néven, s néhány év kihagyással ma is az alapító vezető irányítja. „Hőskorukban” harminc tag­gal énekeltek. Ma ugyan már kevesebben vannak, de ők nagy lelkesedéssel vesznek részt a hagyományok megőr­zésében. FODOR ISTVÁN FERENC, JÁSZJÁKÓHALMA A FÉNY VILÁGOSSÁGA. Gyermek­koromban vallásos nevelésben részesültem, éveim előrehalad­tával azonban egyre inkább ér­lelődött bennem az igény vala­miféle empirikus megtapaszta­lásra Isten országáról. Várako­zásom hiábavaló volt, mivel az élmény mindig elmaradt Ötve­nes éveim felé érdeklődésemet az igehirdetés keltette fel, a megalapozott ismeret érdeké­ben több szakirodalmat is elol­vastam. Rövidesen megtapasz­taltam a leírtak valódiságát, számos gyógyulásnak voltam szemtanúja, saját életemben is. Ez nem varázslás, ez szá­momra a fény vüágossága. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN FELEJTHETETLEN KIRÁNDULÁS. Ez év novemberében önök szerveztek kirándulást a ré­gi nyugdíjas előfizetőknek, közülük negyvenen vettek rajta részt. Felejthetetlen maradt számunkra ez a nap, hiszen olyan helyekre vittek el bennünket, ahová saját erőnkből nem jutottunk vol­na el. A másik meglepetés az volt, hogy teljes ellátást kaptunk. Mindenért köszö­netét mondunk, külön a kí­sérőinknek, akik mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. RAJNA JÓZSEFNÉ, RÁKÓCZIÚJFALU HÁROM ÉVTIZEDES STADION... üresen. 1974-ben a Magyar- ország—Svájc barátságos mér­kőzéssel avatták fel az újon­nan épült szolnoki stadiont a Tiszaligetben. A mérkőzésre minden jegy elkelt A tizenöt­ezer nézőre tervezett lelátó­kon 17 ezer ötszáz néző szo­rongott, annak dacára, hogy a meccset a televízió is közvetí­tette. Az összecsapáson a ma­gyarok nyertek... Azóta mi történt? Mi lett az akkori eről­tetett munkának az eredmé­nye? A stadion öregebbnek néz ki, mint valójában, és ami a legszomorúbb: kong az ürességtől. SZUROVECZ PÁL, SZOLNOK Tóth István és felesége, Szabó Julianna a közelmúltban ünne­pelték házasságuk ötvenötödik évfordulóját. Az örömteli eseményen össze­gyűlt a család, akik szeretettel köszöntötték a szülőket, nagyszülőket. • A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró előzetes hozzájárulá- sa nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített for- : mában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a ; szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőz- ; zük.Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is ol- ■ vasói levélként kezelje. A közelmúltban újra találkoztak zenöten vettek részt a kerek év- dőltünk vissza az együtt töltött Kengyelen az 1954-ben végzett fordulós eseményen, ahol felidéz- Időre, és megbeszéltük, hogy egy diákok. A huszonegy tanulóból ti- tűk az emlékeket, meghitten gon- év múlva újra találkozunk. TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL fegyvernek. A törökszent­miklósi Kodály Zoltán Zeneis­kola csütörtökön ingyenes karácsonyi hangversenyt ren­dez a nagyközség művelődési házában. Pénteken pedig Ka­rácsonyi készülődés címmel az ünnepekre való felkészü­léshez adnak tanácsokat a szapárfalui klubkönyvtárban 14 órától, mg jászágó. A település jövő évi költségvetésének készítése­kor azzal a problémával talál­ja magát szembe a képviselő- testület, hogy sok esetben az állami normatíváknak még a nominálértéke is kevesebb az idei számoknál — mondta ér­deklődésünkre Mozsár Lász­lómé polgármester asszony. A Kézenfogva érdekvédelmi egyesület és az Oázis alapítvány karácso­nyát idén a hagyományoktól eltérően három napon át, december 15- 17. között rendezik meg Szolnokon. Képünk a fogyatékos fiatalok ün­nepi készülődését örökítette meg tegnap. Az biztos, hogy rendkívül ne- • működtetni a települési intéz- héz feladat lesz a továbbra is : ményrendszert. bcs iÄOü Évfordulót ünnepeltek

Next

/
Oldalképek
Tartalom