Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-15 / 292. szám
16 2004. DECEMBER 15., SZERDA INFORMÁCIÓK — ESEMÉNYEK ÉPÜL A TORNATEREM Látványosan és jó ütemben halad Tlszaderzsen a tornaterem építése. A templom melletti telken magasodó létesítményhez kiszolgálóhelyiségek is épülnek majd. Közéleti események Kisújszállás. Aképviselő-tes- tület ülést tart holnap délután egy órától a Gaál Kálmán teremben. kunhegyes. A képviselő-testü- let ma délután kettő órától tartja soron következő ülését a városháza nagy tanácskozó- termében. szajol. A képviselőtestület december 16-án délután kettő órától ülésezik a polgármesteri hivatal tanácskozó helyiségében. Színház Szolnok. A Szigligeti Színházban ma este hét órakor a Szólj anyádnak, jöjjön ki (Kiss Mányi-bérlet) című előadásra várják az érdeklődőket. Fenyőünnep martfű. Fenyőünnepet rendeznek ma délután három órától a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Véradás A Magyar Vöröskereszt Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat véradást szervez ma Mezőtúron a művelődési házban reggel nyolc és déli tizenkettő óra között, Martfűn pedig a Tiszaparti Orvosi Rendelőben szintén reggel nyolctól déli tizenkettő óráig. Szolnokon a Tószegi út 21. szám alatt reggel hét és déli tizenkettő óra között várják a segíteni szándékozókat INFORMÁCIÓK A Tisza vízállása Tiszafürednél 461 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 606 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 3,2 Celsius-fokos volt. Kisköre alsónál 279 centiméter, apadó, Szolnoknál 357 centiméter, apadó, a víz 3 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 120 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 398 centiméter, apadó. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Széchenyi gyógyszertár (Széchenyi krt 129.) az ügyeletes. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma a 4-esen Szolnok és Szajol között, valamint a megyeszékhely kül- és belterületén, a 31-esen Jászjákó- halma belterületén, a 32- esen Jászberény belterületén, a 44-esen pedig Öcsöd belterületén mérnek. „Elvisszük a szeretetet” Molnár G. Attila A szolnoki önkormányzat minden karácsonykor kisebb ajándékkal igyekszik a szeretet ünnepét könnyebbé tenni a városban élő, nehéz helyzetben lévő nyugdíjasok számára. A hagyományoknak megfelelően idén is százötven idős ember karácsonyfája alá kerül ilyen módon ajándék. Ebben az esztendőben diákok segítségével jutnak el a csomagok az érintettekhez. Minden általános- és középiskola két-három fős csoporttal kapcsolódik be az Elvisszük a szeretetet című programba. Ennek lényege, hogy a diákok december 16-án átveszik a városházán a „kézbesítendő” csomagokat, s eljuttatják azokat az idős embereknek. A tanulók képviselőit a városi közgyűlés előtt köszönti a polgármester, s felkéri őket, hogy tolmácsolják jókívánságaikat a címzetteknek. KARÁCSONYI MEGLEPETÉS ,111® ELŐFIZETŐKNEK Játsszon velünk és nyerjen! VIGYE EL TŐLÜNK KARÁCSONYI AJÁNDÉKÁT! JÁTÉKUNK FŐDÍJA: 1 db 55 cm ■ / + m + //| // képátmérőjű SZÍNES TELEVÍZIÓ További ajándékaink: • 6 db NOKIA 3410-es mobiltelefon • 3 db digitális fényképezőgép • 3 db porszívó • 3 db étkészlet 9 15 db konyhakész pulyka December 18-ig 5 alkalommal felteszünk egy-egy kérdést, melyekre a helyes válaszokat egyszerre kérjük beküldeni december 20-ig. 4. kérdés A katolikusok számára a karácsonyi ünnep fénypontja az istentisztelet, melyet december 24-éről 25-ére virradó éjszaka tartanak a templomokban, és amelyen rengeteg hívő és nem hívő ember vesz részt szerte a világon. Rómában az M. században vezették be, a pápa azóta is minden alkalommal a római Santa Maria Maggiore templomban celebrálja. Mi ez az esemény ■ A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. Még nem tudni, mi lesz a kispostával Még nem tudni, mi lesz a 3-as posta sorsa Szolnokon. Gam Péter, a Magyar Posta Debreceni Igazgatóságának kommunikációs munkatársa lapunk érdeklődésre elmondta, még nem dőlt el, mi lesz a kertvárosban levő 3-as postával. Megírtuk: a kispostát be szeretnék zárni, de ez ellen a lakosság tiltakozik. A posta szakembere azt is elmondta, a kisposta sorsáról folyamatosan tárgyalnak az önkormányzattal. Hogy mi lesz vele, megszűnik vagy sem, most még nem tudják, vizsgálják a különböző lehetőségeket. Egy biztos, hamarosan elkészül a Cora Áruházban az a kisposta, amellyel eredetileg a kertvárosit kívánta felváltani a Magyar Posta. A hipermarketben várhatóan januárban nyílik meg a hivatal. Hogy aztán ez valóban „lecseréli-e” a 3-as postát, ahhoz minden bizonnyal még a kertvárosi lakosoknak is lesz néhány szavuk. Az Európai Unióban átlag 2,4 posta- hivatal jut tízezer lakosra, miközben Magyarországon ez az arány 3,2 - derül ki az Európai Bizottság megbízásából készült felmérésből. HIRDETŐINK, ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Az ünnepi munkanap-átcsoportosítás miatt 2004. december 18-án (szombaton) 8.00-11.00 óráig, 23-án (csütörtökön) 7.30-14.00 óráig, 30-án (csütörtökön) 7.30-14.00 óráig, 31-én (pénteken) 8.00-11.00 óráig várjuk személyesen hirdetési és terjesztési ügyekben tisztelt partnereinket új helyünkön, Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. szám alatt. Telefonos hirdetésfelvétel: 56/516-716 Kézbesítéssel kapcsolatos problémáikkal az 56/516-706, ill. 80/200-690 zöldszámot hívhatják. TÉLI KABÁTOK, vízlepergetős dzsekik (női-férfi) 2.990 Ft-tól 27.000 Ft-ig! CSAK MAI Meleg, ©ap- jú férfi szövetkabát 18.550 Ft-ról 8.990 FI és női 14.790 Ft-ról 6.990 Ft Fekete szövet kapucni 1.000 Ft polár-sál 990 Ft Jászkürt Üzletház.------------------------------------------------------------------------170372BE TANÍTOTT munkásokat keresünk szolnoki munkahelyre kétműszakos munkarendbe. Érd.: Trenkwalder-Multiman Kft, 5000 Szolnok, Bercsényi utca 10. Tel: 56/510-950.------------------------------------------------------------------------*164455* 8 NEMESSZÖRME bundák, sapkák, kalapok nagy választékban AKCIÓS ÁRON kaphatók a Szűcs üzletben: Szolnok, Szapáry u. 16. Tel: 56/378-914.------------------------------------------------------------------------• 169773GORATEX típusú túra- és vadászbakancs, vadászcsizma impregnált membránbéléssel kapható Szolnok, Kossuth út 18. K&K cipőboltban. Tel: 20/9421-044.------------------------------------------------------------------------*169777* a N ŐI, férfi takarítókat keresek vidéki munkára. Érd.: 30/410-7312.------------------------------------------------------------------------*170125* 8 A KCIÓ a Kamilla Gyógytermék Szaküzletben! Minden csütörtökön 5 % árengedmény. Szolnok, Jubileum tér 5. Tel/fax: 56/410-172. —-------—----------------------------‘tímár 8 E GYET FIZET, KETTŐT KAP minden 100.000 Ft feletti irhakabát vásárlása esetén Szolnokon, a volt Skála emeletén, Bőr-Centrál.-------------------------------------------------------------------------*169774* »Néplap Kiadja az Axel Springsr-Magyarorszag Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BERKI IMRE Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Főszerkesztő-helyettes: Laczi Zoltán Felelős szerkesztők: Baranyi György, Molnár G. Attila Tóth András Tervezőszerkesztők: Bódi Béláné, Bódi Béla, Nagy Csaba, Pozsa József, Zsoldos György A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyar- ország Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja: egy hónapra 1550 Ft negyedévre 4650 Ft félévre 9300 Ft egy évre 18 600 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.