Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-13 / 290. szám

| 2004. DECEMBER 13., HÉTFŐ 7 LAKBERENDEZÉS Színek és minták hatása a térre A világos és sötét színek egy­másra gyakorolt hatásának is­meretében bármely tér építé­szeti hiányosságai könnyen kor­rigálhatók. Megfelelő színpá­rokkal a túlzott belmagasságot éppúgy ellensúlyozhatjuk, mint azt a helyzetet, amikor alig van légtér a fejünk felett. A csőszerű helyiség arányain is javítha­tunk a falak jól megválasztott színezésével. Ugyancsak játsz­hatunk a mintákkal is, amelyek szintén képesek térérzetünk „megbolondítására”. Egy erőtel­jes rajzolatú szőnyeg például nagyszerűen „tölti” a teret, míg az apró mintájú, homogén be­nyomást keltő ugyanazt a helyi­séget még nagyobbnak mutatja. Normális viszonyok között tér­érzetünk a természethez igazo­dik. Emiatt lakásunkat is ösztö­nösen a minket körülvevő világ­ban tapasztaltak alapján igyek­szünk kialakítani, vagyis a fe­jünk felett inkább világosabb, a lábunk alatt pedig sötétebb ár­nyalatokat alkalmazunk. A falak és padló színeinek kiválasz­tásakor jó, ha tucjjuk;-a sötét színek kicsinyítenek, ezért tőlük a tér nyomottá válik- a világos színek tágítják a te­ret, aminek következtében a helyiség nagyobbnak, maga­sabbnak fog tűnni-a vörös tónust tartalmazó, meleg színek „közelebb hoz­zák" a falakat, az erős árnya­latok szinte „rátelepszenek” az emberre- a kékes árnyalatok „távolsá­got” tartanak, ilyen színek­kel a falak és a mennyezet „messzebb” kerül. A minták Is erősen befolyásolják a térérzetünket- a falakon vízszintesen kör­befutó csíkok alacso­nyabbnak és szélesebbnek tüntetik fel a szobát-a hosszanti csíkok maga­sítják a teret-markáns, vonalas mintá­zatú burkolattal korrigál­ható a rossz arányú helyi­ség-a keresztcsíkok szélesítik és rövidítik a helyiséget-a hosszanti padlócsíkok nyújtják a szobát- az apróbb minták tágítják a teret-a nagy minták (főként a vöröses színűek) kisebbí­tik a teret. Apróbb csalások:- a mennyezeten futó kábe­lek eltüntetésének legegy­szerűbb módja, ha az egé­szet egységesen valamilyen visszafogott, sötétebb tónus­ra festjük, ugyanis így a ve­zetékek nem vetnek árnyé­kot, és szinte beleolvadnak a környezetbe- egy rossz arányú (túl magas vagy túl alacsony) térben a szemmagasságban elhelye­zett markáns képek, díszlé cek „megfogják” a tekintetet, így nemigen nézünk felfelé-a kis tér változatosabbnak hat, ha a falakat egy nem túl harsány szín különféle árnya­lataira festjük, amit a padló- burkolaton Is folytatunk. Hol legyen a tévé a lakásban? A tévékészülék évtizedek óta társunk a lakásban; szinte valamennyi családban van minimum egy, de le­het, hogy kettő, vagy akár három is. Az elhelyezésével azonban a legtöbbször gondban vagyunk, ugyanis ez a műszaki tárgy általában nehezen kapcsolható az en­teriőr többi darabjaihoz.-A tévét úgy helyezzük el, hogy a képernyőjére ne vetül­jön fény az ablakból.- Ha a készüléket valahová be­építjük, gondoskodjunk róla, hogy a biztonságos üzemelé­séhez (a felmelegedő alkatré­szek hűtéséhez) legyen meg­felelő levegőáramlás.- A ma oly kedvelt, extra nagy méretű képernyők nem élvez­hetők a kisebb helyiségekben.- Az az ideális, ha a képernyő átmérőjének ötszörös-hatszo­ros távolságából nézzük a mű­sorokat. MOZGATHATÓ MEG0LDÄS Amennyiben a készülék mére­te, súlya lehetővé teszi, állítsuk stabil építésű, görgős asztalká­ra, amelyet könnyedén mozgat­hatunk a szobában. ROLÓ MÖGÉ DUGVA Ha a készüléket napközben el szeretnénk rejteni, a legegysze­rűbb rolós szekrényben tárolni. A kisebb készülékek jól elfér­nek akár egy irodai szekrény mélyén is. A rolós megoldás nagy előnye, hogy nincsenek útban a szekrényajtók. KANDALLÓNAK ÁLCÁZVA A nagyobb, laposabb készülé­kek kerülhetnek olyan speciáli­san kiképzett szekrénybe, amely arányaiban egy kandal­lóra emlékeztet, s az ajtói a tévé használata közben a „kandalló” oldalába tolhatók. TÉRELVÁLASZTÓ RÉSZEKÉNT Az impozáns plazmatévét két helyiség közötti területen, térel- választószerűen is el lehet he­lyezni. A készüléket ebben az esetben két masszív oszlop tart­ja, amelyeket sínen mozgatunk. Működtetés után az egész szer­kezetet a két szekrény között ki­alakított tárolóba toljuk. KLASSZIKUS BERENDEZÉSHEZ A régi bútorok között hat talán leginkább zavaróan a modern technika. Bármely ruhásszek­rény, amely legalább 50 centi­méter mély, megfelel a tévé tá­rolására. GARDRÓBSZEKRÉNY MÉLYÉN A tolóajtós ruhásszekrény kivá­ló lehetőséget kínál a készülék elhelyezésére. Lakberendezési áruházakban kínálnak is erre a célra alkalmas tartószerkezetet. ’ Borovi hossztoldott fríz 3 rétegű, 72x86x6: 1 Borovi hossztoldott fríz 3 rétegű 72x115x6: ’ Borovi hossztoldott fríz 2 rétegű 1 INTERSPAN laminált lapok 19x2800x2070-es méretben: KI 10 korpusz fehér: D381 bükk: D739 csomós fenyő: D344 öreg cseresznye: D757 olasz natúr tölgy: D665 pácolt tölgy: Bálás tétel esetén 5 % kedvezményt Áraink az áfát tartalmazzák. 1000 Ft/fm 1391 Ft/fm 985 Ft/fm 6064 Ft/tábla 7832 Ft/tábla 7832 Ft/tábla 7832 Ft/tábla 9056 Ft/tábla 9056 Ft/tábla adunk. Az sem baj, ha Önnek más dekor a zsanéré, mert engedményt adunk minden Zsolnay és Hollóházi termékre. Zsolnay Márkabolt - SZOLNOK PLAZA í Csupor Raktárüzlet - Szolnok, Rákóczi út 50. Minek menne ki a város szélére? Hogy a pénztárcáját hitel nyomja 3 évre? Vegye inkább elő a számológépet és nyugodtan higgyen a szemének. Mi nem csalunk, nem ámítunk, mert mindent reális áron kínálunk. Akár kölcsönre, akár készpénzre veszi a Csupor-árait egyik sem veri. Zsolnay „Pillangós” készletek: Étkészlet: 184.338 Ft Teás-készlet: 78.030 Ft Mokkás-készlet: 59.877 Ft Sütis-készlet: 29.241 Ft Szendvicses-készlet: 31.878 Ft ÖTLETTÁR klasszikus dekoráció készülhet élő fenyőágakból, aranygömbökkel és piros gyertyákkal. Az asztaldíszek esetében a magasságra mindig ügyeljenek, hiszen nem túl kellemes vacsoratár­sunkat egy bokron át szem­lélni, a társalgásról már nem is beszélve. MONDJA EL RAFFAELLÓVALI ­vagyis Giovanni Raffaello di Santi reneszánsz festő Sixtusi Madonnájának kedves kis könyöklő angyalfiguráival, amelyek mára a szentképről már mindenféle csomagolópa­pírra és ajándékdíszítőre is rákerültek. SZÉP ÁLMOKAT! Decemberben a hálószobát sem hagyhatjuk ki a dekorálásból. Az ágy mögötti falra erősítsünk fel - egy könnyű, áttetsző textília takarásában - fényfüzéreket, így csodálatosan szép fények fogják körbe majd az ágyunkat. otthon is könnyen elkészí­thetők a karácsonyi díszek, amelyek akár tálban, akár a fenyőfára aggatva kedves színfoltjai lehetnek az ünnepnek. Az alapjukat adó hungarocell gömbök a hobbi­boltokban kaphatók, fes­tésüket, díszítésüket pedig ki-ki maga találhatja ki és valósíthatja meg. Nem kell hozzá más, csak némi festék, színes zsinórok, papírból vagy textilből kivágott fi­gurák, meg egy kis ragasztó. KEDVELT TÉLI IDŐTÖLTÉS lehet a kézimunkázás, aminek egyik legkönnyebben elsajátítható formája a keresztöltés. Ehhez használjunk laza szövésű anyagot, amelyre előre fel­visszük a klhímzendő motívumot. Csak színtartó, jóminőségű fonallal dolgoz­zunk. Kiválóan dekorál­hatunk keresztöltéses tech­nikával törülközőt, ágy­neműt, vagy készíthetünk monogramot is. karácsonyi ablakdísz a fából faragott, a testükbe fúrt apró lyukakon át meleg fényt sugárzó karácsonyfák és körülöttük a piros almák kedves üzenete csakúgy szól a hideg utcán dolguk után sietőknek, mint a jó meleg szobában. A színek megválasztása nappalinkat Is hangulatossá varázsolja

Next

/
Oldalképek
Tartalom