Új Néplap, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-13 / 290. szám

2004. DECEMBER 13., HÉTFŐ 5 MEGYEI TÜKÖR Kirándulást nyertek a Bocskay-tudorok Negyven szolnoki diák vehet részt azon a kirán­duláson, amellyel a Bocs- kay-szabadságharc négy­századik évfordulója al­kalmából meghirdetett városi vetélkedő legjobb­jait jutalmazta a Hild Viktor Városi Könyvtár. Bugány János Összesen huszonnyolc csapat nevezett a napokban lezárult nagyszabású megméretésre, amelynek három fordulóján vé­gül tizenhat gárda vette sikerrel az akadályokat - tájékoztatta la­punkat a vetélkedő egyik szer­vezője. Balázsáé Prohászka Má­riától megtudtuk: az eredmény- hirdetésen - a Nemzeti Kulturá­lis Örökség Minisztériuma és a helyi önkormányzat támogatá­sának köszönhetően - vala­mennyi résztvevő értékes díja­kat kapott. A legjobb eredményt elért nyolc csapat - a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából há­rom, az Újvárosiból kettő, míg a Hermanból, a Kassaiból, vala­mint a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskolából egy-egy diákközösség - pedig egy elnyerte egy autóbuszos ki­rándulás lehetőségét. Ők negy­venen tegnap Hajdúszoboszlóra utazhattak, ahol egyebek mel­lett a Bocskay-kastélymúzeumot is megtekinthették. Sikeres „napsugaras'' pályázatok Farkas István Az abádszalóki Napsugár Klub több pályázata is kedvező elbí­rálásban részesült a közelmúlt­ban, melynek köszönhetően még hatékonyabbá válhat a jö­vőben a sérült gyermekeket ne­velő családok összefogását segí­tő szervezet működése. A Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Or­szágos Közalapítvány pályáza­tán nyert összegből például le­hetőség nyílik a társadalmi in­tegrációt segítő művészeti fog­lalkozások szervezésére, ame­lyek rendkívül nagy szerepet játszanak a gyermekek fejlődé­sében. Neves szakemberek, gyógy­pedagógusok bevonásával a szülőknek segítséget nyújtó elő­adas-sorozat is megvalósulhat. A 2002-ben megalakult klub kezdettől célul tűzte ki a közös programok szervezését, a sza­badidő együttes eltöltését. En­nek köszönhetően jöhetett létre az a színjátszó csoport, amely Lázár Ervin Virágok című me­sedarabja feldolgozásával rend­szeresen részt vesz különböző regionális fesztiválokon. Ez azért is fontos, mert a színjátszás, a kézműves-foglal­kozás csökkenti a szorongást, önbizalmat ad, amelynek ered­ményeképpen kinyílnak és megnyilvánulnak a gyerekek. Éppen emiatt is van szükség az ilyen művészeti foglalkozások bővítésére. A Napsugár Klub összejövete­lein jelenleg tizenegy család vesz részt. Jótékonyság a gépért (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Egy korábbi jótékonysági ren­dezvényen már összegyűlt egy­millió forint, így a szombati adományokkal együtt már a hatmillió forintos készülék egy- harmada megvan. Dr. Némedi Mária, a gyermekosztály vezető főorvosa elmondta, nagy vára­kozással és örömmel érkezett a rendezvényre, mert úgy érzi, hogy erre fogékonyak az embe­rek, és szívügyüknek érzik a segítségnyújtást.- A civil szervezetek, embe­rek, a magánszféra támogatása a nyugati kultúrában elterjedt, fontosnak tartom, hogy hazánk­ban is egyre többen érzik ezt magukénak. Jelenleg egy né­hány napja elütött, hatéves kis­fiú ellátására használjuk a gé­pet, de még egy kis beteg ellátá­sát már lehet, hogy nem tud­nánk biztosítani, ezért is fontos, hogy minél hamarabb hozzánk kerüljön ez az életmentő esz­köz. Azok, akik nem vettek részt az árverésen, de szeretné­nek segíteni a gyermeklélegez- tető-gép mihamarabbi beszer­zésében, azok megtehetik ezt a postán, egy erre a célra külön biztosított csekken. Magukról is a színjátszók A jászárokszállásiak már megszokhatták: ha eljön a december, nem­csak az advent, a kará­csony élményét élhetik át évről évre, hanem a Görbe János Színkör újabb bemutatójának is örülhetnek. ___________ Ba nka Csaba Az amatőr színjátszó társulat idén sem adott okot a csalatko- zásra, s szombaton este a Pető­fi Művelődési Házban bemu­tatták Schönthal Ferenc és Pál vígjátékát - amelyhez Horváth Jenő szerzett zenét —, a Szabin nők elrablását. A színkör megalapítása óta immár a nyolcadik bemutatójá­hoz érkezett el a társulat, és egy nem gyakran játszott vígjáték­hoz nyúlt idén. Ahogy azt a ren­dező, Kovács Béláné beköszön­tőjében elmondta, 1974-ben a Vígszínházban játszották utol­jára a darabot. A benne szerep­lő melódiák mégis köz­ismertek, népszerű­ek maradtak. Izgal­mas, igényes, jó darabot próbáltak színpadra vinni, amihez renge­teg segítséget kaptak a város lakóitól, akik magukénak érzik a tár­sulatot, s ki-ki a ma­ga mód­ján pró­bál tenni azért, hogy nyugod­tan dol­gozhas­sanak. A segít- ségnyúj­A darabot a megye több településén is megnézheti majd a közönség A darabot Jászárokszálláson kívül a megye számos települé­sén is megismerheti a közönség. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatán a megyei művelődési intézet siker­rel szerepelt, s így anyagi eszközöket fordíthat arra, hogy sző­kébb hazánk kistelepüléseire igényes kulturális, szórakoztató műsort biztosítson. Ennek egyik résztvevőjévé lépett elő az árokszállási Görbe János Színkör. tást a társulat minden évben egy-egy új élménnyel hálálja meg. A három felvonásos zenés vígjáték lehetőséget adott arra, hogy a színjátszók kibeszél­hessék, kiénekelhessék ma­gukból saját örömeiket, sikere­iket, kínjaikat, nehézségeiket is. A közönséget pedig a jó han­gulatú szórakozás mellett egy kicsit gondolkodóra is bírják. A produkciót most is vastaps köszöntötte a premier estéjén, hisz a Szabin nők elrablásá­nak bonyodalmai közepette a nézők elfeledkezhettek min­dennapi gondjaikról, problé­máikról. A strucc a jövő baromfija? A tiszafüredi Városi Könyvtár és Információs Központ adott otthont a minap annak a rendez­vénynek, amelyen dr. Ba­logh Sándor tiszaörsi al­polgármester előadását hallgathatták meg az ér­deklődők _____________ Fa rkas István Az európai uniós lakossági program során létrejött ese­mény központi témája a ma­gyar agrárium múltja, jelenlegi helyzete és lehetséges jövőké­pe volt. Ennek megfelelően Ma­gyarország és az unió agrár- gazdaságáról is rövid áttekin­tést kaphattak a jelenlévők, amelyből kiderült például, hogy hazánkban a ’80-as évek­re tehető a legfényesebb kor­szak. A főbb mezőgazdasági termékek (gabona, kukorica, zöldségek) termelési adatai ugyanis ekkor a fejlett orszá­gok hasonló számmutatóit is meghaladták. Külön érdekes­ség, hogy a műtrágya-felhasz­nálás is ebben az időszakban volt a legnagyobb. A rendezvényen elhangzott továbbá, hogy ma már az ag­rárgazdálkodásnak több funk­ciója van, mint korábban, illet­ve annál több a feladata, minél fejlettebb egy állam. Emellett az uniós agártámogatások is szóba kerültek. Mint ismere­tes, a tíz újonnan belépő or­szág közül Magyarország 18 százalék támogatást kap, amely második a sorrendben a lengyelek 47 százalékos támo­gatottsága után. Az alpolgármester, aki egy­ben az Európai Strucctanács al- elnöke is, előadásában nagy hangsúlyt fektetett az Afrikából származó madarakra is, annál is inkább, mert véleménye sze­rint a jövőben ez lehet az egyik kiugrási lehetőség. Az első struccok egyébként 1993-ban érkeztek Magyarországra. To­vábbi lehetséges megoldásként az energiafüvet és a gyógynövé­nyeket említette meg. Tanácskoztak a jegyzők Mészáros Géza A megyei közigazgatási hivatal, illetve három város — Kenderes, Karcag és Kisújszállás - önkor­mányzata szervezésében idén Kenderesen zajlott a megyei jegyzői szakmai nap. A fóru­mon többek között Deli Erika, a Belügyminisztérium önkor­mányzati és gazdasági főosztá­lyának vezetője az önkormány­zatok költségvetési lehetőségei­ről tartott tájékoztatót. Vázolta a költségvetés irányszámait, az önkormányzati finanszírozás le­hetőségeit. Dr. Bartók László, a közigazgatási hivatal koordiná­ciós és szervezési főosztályveze­tője a közigazgatási szolgáltatá­sok színvonaláról, az ügyfélfo­gadás rendszeréről szólt RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Jászberény. „Ünnepi hangu­latban” címmel a Jász Színfolt Foltvarró Klub karácsonyi patchworkjei láthatók a Déry­né Művelődési Központ aulá­jában. A kamaratárlat január 6-ig tekinthető meg. bcs jászladány. A Jász-Föld Mező- gazdasági Rt. „Remény” télálló vöröshagymája a Kiváló Ma­gyar Élelmiszer tanúsító véd­jegyet nyerte el a nemrég le­zajlott Foodapest kiállításon, ta Karcag. Pályázatot nyújtott be az önkormányzat a laktanya és az ipari park ivóvíz- és szennyvízvezeték-csatlakozta­tása érdekében az Észak-alföl­di Regionális Fejlesztési Ta­nács pályázatára. A 84,9 milli­ós beruházáshoz 67,9 milliós támogatást remél a város, de szaki Szakközépiskola aulájá­ban, amelyen az előkészítősök és az elsősök ajándékcsoma­gokat vehettek át. A nemes cselekedetet színes műsorral - mely során különböző hangszereken fülbemászó dal­lamok csendültek fel - kö­szönte meg a harminc növen­dék. FI Tiszafüred. Várhatóan több aktuális téma is terítéken lesz azon a közmeghallgatáson, amelyet ma tartanak a műve­lődési házban. Emellett holnap Tiszaörvényen, illetve decem­ber 15-én Kócsújfalun is el­mondhatják véleményüket a lakosok. A közmeghallgatások mindenütt 17 órakor kezdőd­nek. FI tiszavárkony. Befejezéséhez közeledik a katolikus templom rekonstrukciója, tudtuk meg Mészáros Zoltán polgármester­től. Ebben az évben még a to­rony rézlemezezése van hátra, a toronyóra felújítása azonban várhatóan már csak a követke­ző esztendőben valósulhat meg. Az önkormányzat egyéb­ként már megkérte a díszkivi­lágítással kapcsolatos áraján­latot iS. MCA törökszentmiklós. A város polgármesterét, a Törökszent­miklós és Térsége Együttmű­ködési Társulás elnökét, Bakk Zoltánt választották meg a me­gyei kistérségi fórum elnöké­vé. A szervezet tagjai: Botka Lajosné (Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulás elnöke), dr. Fazekas Sándor (Karcagi Több­célú Kistérségi Társulás elnö­ke), Hajdú László (jászsági Többcélú Társulás elnöke), Molnár Bálint (Kunszentmár­toni Kistérségi Többcélú Tár­sulás elnöke) és Kontra József (Tiszafüred Kistérségi Fejlesz­tési Tanács elnöke). Bakk Zol­tánt egyben megválasztották a Regionális Fejlesztési Tanács­ba kistérségi küldöttként, mg újszász. A Felszabadulás és a Petőfi utcák felújítására 2004- től 2006-ig összesen 25,5 mil­lió forintot nyert el az önkor­mányzat a megyei területfej­lesztési tanácstól. A beruhá­zás összköltsége 37,8 millió fo­rint, a hiányzó tételeket önerő­ből, illetve további támogatá­Tiszafüred. A Fekete László Alapfokú Művészeti Iskola Mi­Á legújabb modellekből tartott bemutató nyílt hétvégét a karcagi Road Service Kft. Az érdeklődők megtekinthették a Toyota teljes választékát, köztük a Yarisokat is. kulás-ünnepséget tartott a hét végén a Hámori András Mű-

Next

/
Oldalképek
Tartalom