Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-28 / 48. Vasárnapi szám

2004. november 28., vasárnap mmmm WIMMMIBMIll Közelről 3 A fával együtt gondolkodva „Látja itt ezt a facikkelyt? Nem én alakítottam ilyenre, hanem a gondviselés" „Sándor János 1940. augusztus 9-én született Ho- moródvárosfalván, ahol erős gyökerekkel kapaszkod­nak a gyümölcshozó fák, kapaszkodnak, egyre csak kapaszkodnak a szülőföld megtartó és tápláló rögei­hez” — hangzott el a mecénás Varga Zoltán ajánlásá­ban a székely fafaragónak a szolnoki Hozam Klubban megtekinthető kiállításának megnyitóján. Ä 64 esztendős erdélyi fa- fárágő!jií népművész 1961-től Székelyszent- isvánon él. Egykoron ott tanított, ott volt tanügyi előadó. Ma már csak farag, és alkotásaival járja a nagyvilá­got. De legtöbbször Székely­föld és Magyarország között ingázik. A szolnoki kiállítása megnyitóján erdélyi körtepá­linkával kínálta a megjelente­ket. — Érzi a gyümölcs zamatát? — kérdi, mikor beszélgetésre invitálom. — Erdélyi földben gyökerező körtéfa termése ko­pogtat a torkunkon.- Remek nedű, vissza nem utasítanám. Körbenézve úgy látQma, fája is alkalmas ko­pogtatásra... — Jó a körtéfát faragni, csú­szik a véső az anyagon. — Milyen témára jó a körtét faragni? — Azt én előre nem tudha­tom. Nem én választom meg, mi legyen a munkám eredmé­nye, hanem a fa. A téma a faj­tájában, formájában, az ereze­tében lapul, csak ki kell azt on­nan szabadítani. — Azért én látok vissza-visz- szatérő szimbólumokat, gon­dolatokat is. — A holdat és a napot én egy egésznek látom, legtöbb esetben ezt így is formálom, ha misztériumi a múzsám. Sű­rűn foglalkoztat to­vábbá a magyarság t Sándor János eredete, a székely | munkáival a han- emberek öröme és I noveri világkiállí- bánata, és bume- j fáson képviselte rángként tér vissza 1 hazánkat, az Or- a trianoni veszede- | szágos Széché- lem is. Látja itt ezt j nyi Könyvtárban a facikkelyt? Nem látható a törté­én alakítottam nelmi vármegyék ilyenre, hanem a címere sorozata, gondviselés. A tör- a nagycenki Szé- ténelmi Magyaron j chenyi-sírboltnál szágot ábrázolja, j áll kifaragott Itt-ott korhad, itt j kopjafája, illetve meg mintha vérez- j számos hazai és ne a magyarság erdélyi templom kérge. bútorzatát és ka­- A „Tiszai j zettáit készítette aranyhal” című I el. k o m pozíciója j azonban valószí- * ................... nű leg nem a Hargi­tán fogant.- Egy bölcs székely veszett el magában. Valóban, ez az anyaországban született. Im­máron tíz éve járok vissza a kőtelki alkotótáborba, ott kap­nak el Tisza-parti ihletek. — Ha már az anyaországnál tar­tunk! Ön áttelepül­ne, ha a kettős ál­lampolgárság intéz­ményét a határon túli magyaroknál is bevezetnék? — Semmi pén­zért! Nem hagyom el a szülőföldemet, a szép Hargitát, a fenyvesekkel vad­regényes tájat. En­gem oda költöttek, abban a földben kí­vánok megnyugod­ni is. Nekem egyébként rettentő­en fájó, hogy meg­osztott a magyar­ság. Rossz magya­rok itt is vannak, árnyékszékelyek meg ott is megtalálhatók. Na de hitvány emberekre ne vesztegessük az időt, inkább kopogtassuk meg a torkunkat még egy­szer... Mészáros Géza A sírig tartó hűség emléke A régi tárgyak mindig meg­őriznek valamit egykori gazdájukból. Személyes érintésükből, közelségük­ből. Különös dolog eltávo­zott elődeink emlékeit szemlélve felidézni valaha élt tulajdonosaik életének mindennapjait. A szolnoki múzeumban néhány éve egy szere­tett társa emlékét halá­láig őrző asszony sze­mélyes tárgyaival idézhetjük fel egy hősi és tragikus pálya és a sírig tartó hűség históriáját. Csernovics Emília 1847-ben esküdött örök hűséget a már pályája derekán járó osztrák katonatisztnek, Damjanich Já­nos kapitánynak, nem sejtve semmit abból, hogy hosszú életéből kétesztendei házasság és azon belül összesen hét, férjével együtt töltött hónap adatik meg számára. A többit elsodorták a háborús eszten­dők és a tragikus befejezés. A kapitány 43, menyasszo­Damjaníchné menyasszony korá­ban nya 28 esztendős volt, amikor örök hűséget esküdtek egy­másnak. Az osztrák haderő­ben igen gyakori volt a későn kötött frigy, a szokások és a szabályzat kívánták ezt így, sőt követelmény volt, hogy a tisztikar egy meghatározott ré­sze nőtlen legyen. Ez értelem­szerűen a fiatalabb korosztály­okra vonatkozott, így Damja­nich Jánosnak is a kapitányi rangig kellett várakoznia, amíg társat kereshetett hátralevő Damjanich János mint osztrák ka­pitány életére, melyről egyikük sem sejthette, hogy valójában mi­lyen rövid időt jelent ez a ter­minus. Az egyébként sem ese­ménytelen katonaélethez ké­pest is mozgalmasnak bizo­nyult az elkövetkező forrada­lom és szabadságharc két esz­tendeje. A gyászos emlékezetű októ­ber hatodika után magára ma­radt Emília asszony életét a gyásznak, férje emléke ápolá­sának és a jótékonyságnak szentelte. Rövid házasságuk­ból gyermekük nem született, így az árván maradt leányok gyámolítására szánta minden szeretetét. A Magyar Gazda- asszonyok Egylete elnöknője- ként különösen sokat tett fel­vállalt ügyéért, és hogy maga is példát mutasson, egyik test­vére öt gyermeke közül magá­hoz vette, felnevelte, majd ki­házasította unokahúgát, Cser­novics Larát. Férjét hatvan esztendővel túlélve, a nemzet tiszteletétől övezve hunyt el 1909-ben, ki- lencvenesztendősen Budapes­ten. Szolnokon, a Damjanich- kultusz városában többek kö­zött nevelt leánya leszármazot­tai jóvoltából az az úti tisztálko­dókészlete is őrzi emlékét, melyre annak idején igen nagy szüksége lehetett, ha a korabeli háborús viszonyok között fér­jével tartott útjain. Tükrébe te­kintve némi képzelettel felidéz­hetjük azt a két néhai arcot, a hős tábornokét és a sírig hűsé­ges asszonyét, kiknek vonásait visszaverte egykor ezüstfátyo- la. Szathmáry István JEGYZET A nagy balhé Elindult hát a végső harc a szöszke hölgyek negatív megkülönböztetése ellen. Az indu­latok már régen forrtak, hiszen a szőke nős vicceken derül már jó ideje főként a fallok- rata férfitársadalom. A rendőrök fel is léle­gezhettek, hogy most nem az ő értelmi ké­pességeiket firtatják, némi derűvel átitatott együttérzéssel biztosíthatták hát a harcias amazonok tüntetését. Mert pár éve még akár ők is felke­reshették volna az esélyegyenlőségi hivatalt gumibot he­lyett kereplőkkel, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, hogy pe­tíciót nyújthassanak át, mondjuk a helyettes államtitkár­nak. A tüntetést pedig szőke női rendőrök tartották volna kordában, megkülönböztetett figyelemmel kísérve a de­monstrációhoz csapódó Mórickákat, Pistikéket. Amúgy a balhéra mindenki ráharapott, a média kellő hangsúllyal tálalta az eseményt, még a nyitásra váró Blon- die étterem előtt zajló tortacsatáról is tudósított. De dörge­delmes minisztériumi közlemény is született az ügyben, elítélve a diszkriminációt. Igaz, miután egy intézkedő kö­zeg az éttermet népszerűsítő szórólapokat talált az egyik tüntető kocsijában, a palira vett sajtó nyomban összeeskü­vést, reklámfogást szimatolt. Az étterem vezetője az ügy­ben eleddig nem nyilatkozott. Azért gyanítom, kitűnő po­litikus lehetne belőle. Mellesleg valami gazdatüntetés is zajlott az országban, de ez igazán eltörpül a hamvas hajú hölgyek nagy horde­rejű ügyének árnyékában... Zsoldos György Minimúzeum baráti alapon Szabó Károly alezredes, mezőtúri rendőrkapitány irodájának hivatali jellegét különös kis kiállítás oldja. Az egyik falat külön­böző oklevelek mellett sokféle egyenruhához tartozó rendőrsapkák díszítik. A gyűjteményben sokféle nemzet rendőrségi fejfedője megtalálható: a német vízi rendőrségitől az angol hobbyk által viselt jellegzetes sisakig, mind ott sora­koznak. Az egyik, szemmel láthatóan női viselet a többinél is előkelőbb helyet foglal el az irodában. Kiderül: a kapitány erre a legbüszkébb. Ezt a kapitányság egyik jár­A hazai szemnek különleges látványt nyújtó öltözetek némelyike igen távoli helyről származik. Az egyik ilyen például az, ami az Egyesült Államokból, a Maryland állam rendőrségétől került Me­zőtúrra FOTÓ: MÉSZÁROS őre, Benes Gréta törzsőrmester kapta ajándékba, amikor a holland rendőrségnél járt. Ő pedig felajánlotta a gyűjte­ménybe.- A gyűjtés gondolata 2001-ben vetődött fel, akkor, ami­kor a Tarnamérai Rendőrmúzeum vándorkiállítása épp Me­zőtúron volt látható - mondta a kapitány. - Kedvet érez­tünk a gyűjtéshez, ezért szívesen fogadtuk a múzeum igaz­gatójának ajánlatát, aki a múzeum ki nem állított anyagai­ból biztosított számunkra jó néhány darabot. Sikerült más barátok segítségével is hozzájutni egy-egy darabhoz. Jó ko­mám a vasvári rendőrkapitány, aki tudja, hogy gyűjtésbe kezdtem. Ő eddig egy osztrák sapkát és egy német egyen­ruhát adott nekünk — tette hozzá. Gyűltek a sapkák és szaporodtak az egyenruhák is. An­nyi kiállítási anyag jött össze, hogy a kapitányság egyik használaton kívüli helyiségét töltötték fel velük. A mini rendőrségi múzeumban már eddig is tettek csoportos láto­gatást az iskolások, óvodások, ám a terv az, hogy a jövőben egy olyan helyen szeretnék mindezt bemutatni, ahol a vá­ros lakossága is meg tudja azt tekinteni. Ez ügyben partner a város polgármestere, aki azt ígérte a kapitánynak, ha mód nyílik rá, helyet biztosít a nem mindennapi gyűjtemény­nek. Horváth Győző

Next

/
Oldalképek
Tartalom