Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-26 / 276. szám

2004. NOVEMBER 26., PÉNTEK 10 KEK TŰKOR — HIRDETÉSEK Vizsgálja a rendőrség a tüntetést szőke nők Megfizetnek érte HÍRSÁV Késeléssel fenyegetőzött az általános iskolában kényszeríteni akarta Nyír­bátorban egy 13 éves általá­nos iskolás a hatodikos di­áktársát, hogy zenei CD-ket másoljon neki. A gyerek ké­seléssel fenyegetőzött. El­képzelhető, hogy másokat is megzsarolt már. (jj) Háromszor járt ugyanazon a postán beismerte tettét, hogy szer­dán már harmadszor rabol­ta ki ugyanazt a Balogh Mi­hály utcai kispostát Debre­cenben az a fiatalember, akit ezúttal elfogtak. Mint elmondta a pénzt a megél­hetésére fordította, (szí) Drogárusok buktak le a fővárosban őrizetbe vették a budapesti S. P. F.-t (19), ám szabadlá­bon védekezhet a társa, a ro­mániai J. N. Zoltán(19). Az­zal gyanúsítják őket, hogy Budapesten jelentős meny- nyiségben árusítottak mari­huánát és amfetamint. (ned) Autó tetején landolt a busz belecsapódott az előtte hir­telen balra forduló Daihatsu­ba egy autóbusz az 56-os számú úton a szálkai elága­zás közelében. A busz árok­ba lökte a Daihatsut, majd annak tetején állt meg. Az autó vezetője és felesége megsérültek, (ned) A Reggel világította meg a szőke nők tüntetésének igazi okát. Most a rendőrségen a sor. Szemán László Vizsgálják a szőke nők tüntetésé­nek körülményeit, tudtuk meg Ko­zák Lászlótól, a BRFK szóvivőjétől. Kedden a Szőke Nők Mozgalma a Negatív Megkülönböztetés Ellen nevű csoport, tucatnyi szőke tün­tetett az Esélyegyenlőségi Hivatal­nál. A szőke nős viccek betiltását követelték. A tiltakozás a csak sző­kéket alkalmazó, holnap nyüó, és véletlenül a szőkékről elnevezett étterem-kávézó előtt ért végett. A szőkék tojásokat dobáltak az épület falára, majd egy tortát vág­tak az üzletvezető arcába. A rendőrség többek között azt vizsgálja, hogy a megmozdulás so­rán történtek felvetik-e a szabály- sértés vagy a bűncselekmény gya­núját A torta- és tojásdobálás fel­fogható rendbontásnak. Mint azt megtudtuk, a rendőrség azt is vizsgálja, hogy az esemény maga lehetett-e például reklám. Amit egyébként a tüntetés szervezője, Tímár Krisztina tagadott. A hölgy egyébként maga is szőke, igaz, fes­tett Amúgy logisztikai aszisztens. Ő és társai csak a szórakozóhely nevének megváltoztatását követel­ték a szőke nős viccek betiltása mellett Ha mégis reklám volt a fel­hajtás, a BRFK kiszámlázza a biz­tosítás költségeit Ami akár száz­ezer forintra is rúghat IQ-teszt ingyen a Mensa hungariqa, a magyar IQ-klub lehetőséget ad a sz& kéknek jövő szombaton, hogy próbára tegyék a szellemi ké­pességeiket. A budapesti IQtesztíráson a szőkék ingyen ve­hetnek részt Jelentkezni a Mensa honlapján, a www.mensa.hu cí­men lehet. A Mensa minden a felvételi feltételeknek megfele­lő tesztíró számára oklevelet ál­lít ki. Amellyel tulajdonosa iga­zolhatja eredményét. Önérzetükben sértett szőkék akciója, vagy reklámfogás volt a megmozdulás? Agyonszúrta kisfiát az apa DRÁMA Késsel kaszabolt a férfi Családi drámához vezettek tegnap Mosonmagyaróváron az anyagi gondok. A családfő legalább tucat­nyi késszúrással megölte hétéves kisfiát. Utána összeszúrkálta a 27 éves felesége egész testét. A vé­rengzést követően a férfi beugrott a Lajta folyóba. Öngyilkos akart lenni, de meg­gondolta magát és a partra úszott. Az asszonyt súlyos, életveszélyes sérülésekkel ápolják a kórházban, a családfő a pszichiátriára került megfigyelésre. A kórházban egyébként elismer­te a rendőröknek tettét A Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtóreferense szerint a férfi viselkedése megváltozott a közelmúltban. Családja unszo­lására orvoshoz is ment, aki nyug­ta tótak írt fel számára. A családfőt anyagi gondok aggasztották, az otthonuk fűtését kellett volna meg­oldaniuk. A sajtóreferens szerint lehetséges, hogy a férfi eladóso­dástól való félelme vezetett a tragédiához. ■ Sz.L. Tizenöt évet kapott a postásverésért jogerősen 15 év fegyházat ka­pott Orsós István (47), aki idén februárban kalapáccsal többször fejbeverte Csornán a postásnőt, és elrabolta a táská­ját 300 ezer forinttal. A pos­tásnő életveszélyesen megsé- rült .(jj) J Nemzetközi kereskedelmi bank LAKOSSÁGI FIÓKVEZETŐ HELYETTEST keres Szolnokra. Elvárások: • egyetemi/főiskolai diploma • 3-5 éves, lakossági bankfiókban szerzett értékesítési, hitelezési tapasztalat • lakossági és kisvállalati ügyfélkör ismerete, kiterjedt kapcsolatrendszer • vezetői gyakorlat vagy ambíció • jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség • értékesítés és ügyfélorientált gondolkodásmód • határozott fellépés. A pályázatokat a job@click-on.hu címre várjuk „Szolnok” jeligére. r SZÁMÍTÓGÉPEK ISKOLÁSOKNAK AZ MVM A TANULÓKÉRT Mintegy harminc számítógép arra vár, hogy általános iskolások vegyék használatba azokat. A Magyar Villamos Müvek Rt. gondoskodik arról, hogy a számítógépek oda kerüljenek, ahol a legjobb helyen lehetnek: a tanulni vágyó gyerekekhez. Ennek érdekében 3 Magyar Villamos Művek Rt. nyílt pályázatot hirdet kistele­pülések általános Iskolái részére a társaság rendszerből kivont üzemképes számítógépeire Az iskolák részére térítésmentesen átadandó konfigurációk főbb paraméterei: Darabszám: 30 db. teljes PC-s konfiguráció (központi egység, monitor, klaviatúra, egérj Géptípus: Compaq P l!-es konfigurációk Szoftver: jogtiszta MS Windows NT operációs rendszer. Pályázati feltételek: A pályázó iskola rendelkezzél olyan helyiséggel, és oktatói szakértelemmel, mety lehetővé teszi, hogy a tanulók számítógépes ismereteket sajátítsanak el. A pályázatban kérjük szerepel­tetni. hogy az adott tanintézmény rendelkezik -e számítástechnikai eszközpatkkai. A pályázat­nak tartalmaznia kell az iskola és a település pontos adatat, és a tanulót, oktatót létszámot. A pályázat beadásának határideje: 2004. december 6. Beküldési dm: MVM Rt. Kommunikációs Osztály 1011. Budapest Vám u. 5-7. A pályázattal további információval szolgái: Benkó Erika, Kommunikációs Osztály 06-1-224-6124 A pályázati eredményt december 13-án. két napilapban hirdetjük meg. Az elnyert számítógép-konfigurációkat ezen időponttól lehet átvenni az MVM Rt.székheyén. Az átadást követően az MVM Rt. semmiféle további kötelezettséget (karbantartás, szoftver-követés) nem vállal, az az átvevő tanintézmény feladata. ; A (j IT Ő f{ 1 a n> út ÚrNC j A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN »SZANDASZÖLÖSÖN, frekventált helyen két építési telek eladó. Érd.: 56/420-520.----------------------------------------------------------------•135730­NYOLCLAKÁSOS társasház építésére alkalmas, két utcára nyíló telkes ingatlan eladó Szolnok, Pozsonyi út 62. alatt. Érdeklődni 06-20/9410- 422 telefonon lehet.-----------------------------------------------------------------162576* MA RTFŰN a polgármesteri hivatallal szemben, most épülő társasházban, azonnali beköltö­zéssel 2 db lakás és garázs eladó. Figyelem! Fészekrakó program! 2005-ben épülő társas­házban lakásokra jelentkezni lehet. A kormány programja alapján 5-10 % saját erővel kell rendelkezni. A saját erő fennmaradó részét szocpol., valamint állami garancia fedezi. Ér­deklődni lehet: 30/2070-097-es telefonon.-----------------------------------------------------------------165613* ELADÓ Kunhegyes, Purgány u. 42/C. szám alatti, 105 m2 alapterületű lakóház, különálló garázs, gazdasági épületek. Érdeklődni lehet munkanapokon 8-16 óráig a 22/533-361 vagy 22/533-362 telefonszámon. 49 m2-ES társasházi lakás eladó. Szolnok, Kút u. 5. Érd.: 30/3262-315, 56/410-513.-----------------------------------------------------------------165803­8 SZOLNOK, Szent I. tér 5. sz. alatt épülő 2 emelet + tetőteres, liftes társasházban az első emeleten 1 db 90 m!-es, 4 szobás lakás és a földszinten 2 garázs még eladó. Érd.: 06- 30/9551-423.-----------------------------------------:----------------------*168371* NÉ MET - OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904----------------------------------------------------------------* 167281* »TISZAPÜSPÖKIBEN igényes családi ház, üz­lethelyiséggel, eladó. Érd.: 30/410-7312.-----------------------------------------------------------------167442­SZ 0LN0K0N, Móra F. u. 11. fsz. 8. alatt 49 m2-es, igényesen felújított, külön bejáratú la­kás eladó. Irodának, üzletnek is alkalmas. 06- 30/6360-177.-----------------------------------------------------------------167446­»SZOLNOKON 2 + 2 fél szobás, tetőteres családi ház eladó. Érd,: 06-20/530-8945.----------------------------------------------------------------*167798* VÁRK0NYI téren 1 szobás lakás eladó. 20/2069-639,----------------------------------------------------------------*167872* SZOLNOK, Vasvári Pál úti 54 m2-es, 2 szobás, gázos, 3. em.-i lakás eladó. 20/520-1473.-----------------------------------------------------------------168264­2 SZOBÁS családi ház eladó. 30/435-9745.-----------------------------------------------------------------167071­LA KÁS eladó a Széchenyin. 30/219-4209.-----------------------------------------------------------------167796­LA KÁSCSERE »ELCSERÉLNÉM szolnoki, igényesen felújí­tott, 40 m2-es, belvárosi lakásomat építési te­lekre. Érd.: 56/230-696, 30/219-7697.----------------------------------------------------------------*168324* GARÁZS SZOLNOKON, a Hild V. út végén november vé­gi átadással garázsok eladók 1.690.000 Ft-os áron. Hitel megoldható! Érd.: 06-30/4636- 505.-----------------------------------------------------------------165686­GARÁZS eladó Fényes A. úton. 30/232-5123.---------------------------------------------------------------• 168275­»S ZÉCHENYIN garázst vásárolnék 30/467­9842.----------------------------------------------------------------• 168282­SZ0LN0K0N a Sarló úton garázs kiadó. I.ár: 10.000 Ft/hó. Érd.: 20/3544-083.------------------,---------------------------------------------*168303­BE LVÁROSI garázs Szolnokon kiadó. 12.000 Ft/hó. Érd.: 30/3988-812,16 óra után.----------------------------------------------------------------*168373­JÁRMŰ »SUZUKI Sedan 1.3 GLX, ezüst, 2000-es, 30 E Ft-tól, részletre is eladó. 20/9889-591.-----------------------------------------------------------------165590­LADA 1500-as, négylámpás, 1994-es eladó. Irányár: 180 E Ft. Tel.: 06-20/967-4587, este 59/355-103.-----------------------------------------------------------------167669­OPEL Astra 1.4, ‘98-as, gyönyörű, áron alul, részletre is eladó. 20/9175-372.-----------------------------------------------------------------167801­» OPEL Astra 1.4,1997-es, 4 ajtós, friss mű­szakival eladó. Érd. hét végén: 06-70/521- 1288.----------------------------------------------------------------*167857* OPEL Astra Caravan 2001-es, 38.000 km-rel eladó. 06-30/3599-092.---------------------------------------------------‘------------167881­»1 20 L Skoda, gyári állapotban, 2_év műsza­kival, 140.000 Ft irányáron eladó. Érd. 19 óra után: 56/319-040.----------------------------------------------------------------*168379* TRÁNS HOLDING GROUP I EREDETVIZSGÁLAT, ÁTÍRATÁS HELYBEN 1 SZOLNOK, ADV E. ÚT 25/A. 56/411-108 | / A\ V RENAULT thalio. Most mi helyettesítjük a Mikulást! Ezért 2 havi törlesztórészletet ajándékba adunk. Lepje meg magát vagy családját az év végén egy új autóval, és még a karácsonyi ajándékokra is marad pénze! Ha az idén megrendél egy új Renault-t, ráér csak jövőre törleszteni, mert a finanszírozásból az első 2 havi törlesztórészletet ajándékba adunk. Thalia vásárlása esetén pedig most egy 100.000 Ft értékű üzemanyag-kártyával is meglepjük! www. rengdthu Az ajánlat a 2004. 12. 31-ig megrendelt Twingo, Clio, Thalia, Mégane, Scínic kivéve Clio Free modellekre érvényes, Thália esetében min. 48 hónapos futamidőre és max. 2.2 millió forint finanszírozott összegig, a mindenkori CHF alapkamat függvényében változhat A feltételekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 4,6-7,3; városi: 5,7-10,0; országúti: 4,0-5,8; CO,- kibocsátás g/km: 121 -174 (változattól függően) RENAULT SZOLNOK OMCAR KFT. 5000 SZOLNOK, ABONYI ÚT 63. Tel.: 56/511-541 .ISMK. SKODA Octavia (2001-es üzembe helyezés, 1.6 benzines, ezüstmetál) kiváló állapotban eladó. Érd.: 30/4311-680.----------------------------------------------------------------• 168384­HASZONGÉPJÁRMŰ 1 DB Ifa W 50 L/SP típusú 1992-es évjáratú teherautó 36.800 km-rel és 1 db Ifa HL 60.02 típusú, 1990-es évjáratú nehéz pótkocsi el­adó. Érd.: 20/454-9644.----------------------------------------------------------------* 168246* GÉPEK 8 3 FEJES eke és 3 m-es függesztett V tárcsa eladó, vagy állatra cserélhető. Te!.: 30/419- 8529.----------------------------------------------------------------*168309* ÁLLÁST KÍNÁL 8 VARRÓNŐKET vagy betanított varrónőket ke­res felvételre az Isringhausen Kft. Jelentkezés személyesen Szolnok, Thököly u. 81. szám alatt.----------------------------------------------------------------139808­BE TANÍTOTT munkásokat keresünk szolnoki munkahelyre kétműszakos munkarendbe. Érd.: Trenkwalder-Multiman Kft., 5000 Szol­nok, Bercsényi utca 10. Tel.: 56/510-950.-----------------------------------------------------------------164455­5­35 kg-ot fogyni vágyót keresek, kereseti le­hetőséggel. 06-20/808-5657, 06-20/468- 7506.------------------------------------------------■---------------• 166479* MA GYARORSZÁG és az unió közötti árufuvaro­záshoz keresünk pótkocsis teherautókra gya­korlattal rendelkező gépjárművezetőket. Ér­deklődni: 20/9372-430.----------------------------------------------------------------166903­AZ ELEKTROBUILDING Villamosipari Kft ki­emelt villanyszerelési munkáira, változó mun­katerületekre azonnali belépéssel alkalmaz­na 10-15 fő épület és technológiai szerelés­ben jártas villanyszerelő szakmunkást. Kezdő nettó óradfj: 500-550 Ft/óra, gyakorlati idő­től függően. Felvételi követelmények: kizáró­lag villanyszerelő szakmunkás-bizonyítvány, és minimálisan 10 éves, a szakmában igazol­tan eltöltött idő. A társaság minden, a mun­kavégzéshez szükséges feltételt biztosít. Je­lentkezés előzetes egyeztetés után Balogh György ügyvezetőnél személyesen. Telefon: 06-56/590-670, fax: 06-56/590-671, mo­bil: 06-30/9859-800. -166572­SZOLNOKI, gyakorlattal rendelkező gépkocsi­vezetőt keresek tejtermékek terítésére. C kate­góriás jogosítvány, belföldi árufuvarozói vizsga szükséges. Érd.: 30/2181-837, 56/514-670.----------------------------------------------------------------*167676­»SZOLNOKI hölgyeket keresünk délutáni, ta­karítási munkára. Jelentkezés: „Megbízható­ság 168336” jeligére a kiadóba.-----------------------------------------------------------------168336­(Folytatás a 12. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom