Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-19 / 270. szám
6 2004. NOVEMBER 19., PÉNTEK A rendezvény legnépszerűbb programjainak a termékbemutatók bizonyultak Sikerrel debütált a napokban a túrkevei Egészség-nap. November 6-án első alkalommal, de minden valószínűség szerint nem utoljára adott otthont ilyen rendezvénynek a helyi művelődési ház - tudtuk meg a főszervezőtől. Oláh Gyöngyi háziorvos azt is elmondta, az esemény rendhagyó módon nem csupán a gyógyulni vágyóknak igyekezett hasznos segítséget nyújtani, de azoknak is szólt, akik még nem betegek, ám hajszolt életmódjuk miatt veszélyeztetettek. A programok közül ezúttal a kiállítás, valamint a termékbemutatók nyerték el leginkább az érdeklődők tetszését, akiket emellett meghívott szakemberek érdekes előadásai vezettek be az egészségmegőrzés rejtelmeibe. Újjászületőben egy hagyomány A városban évtizedekkel ezelőtt működött, híres cigány néptánccsoport nyomdokain járnak majd azok a fiatalok, akik egy hónapja elkötelezték magukat az előadóművészet e látványos ága mellett. Egyelőre még csak hat leány és egyetlen fiú alkotja a közösséget, amely eredendően egy közelmúltbeli térségi Ki mit tud?-ra verbuválódott. A helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjének azonban eltökélt szándéka, hogy hosz- szabb távon is eredményesen működő, összetartó kis társaságot kovácsoljon a tizenéves fiatalokból. Miiéné Herczegh Elvira elmondta: reményei szerint jelentősen gyarapszik majd a néhány hete összeállt produkció létszáma. így a gyerekek a későbbiekben egy avatott koreográfussal kiegészülve megidézhetik a hatvanas évek nevezetes ke- vi cigány tánccsoportjának — lassan feledésbe merülő - sikereit. A vezető elképzelésének létjogosultságát egyébként már a Vadvirág névre keresztelt együttes első fellépései is igazolják. Múlt szombaton ugyanis percek alatt remek hangulatot varázsoltak a csökkent munkaképességűek csoportjának rendezvényén. Másnap pedig az említett kunhegyesi Ki mit tud?-on érdemelték ki kategóriájuk harmadik helyezését. mr Hr J iif t Ír )/'■■/> A TÚRKEVEI GYÓGYFÜRDŐ EZEN A TÉLEN ISMÉT KEDVEZMÉNYES MASSZÁZSBÉRLET AKCIÓVAL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET. Tel.: 56/361-534 Nyitva: hétköznap 8.00-19.00, hétvégén 9.00-19.00 AHOL E LÜNK w Élettel töltik meg a GyőrffyA közelmúltban néhány túrkevei fiatal cselekvésre szánta el magát. Elhatározták: megpróbálják bővíteni a város szabadidős palettáját. így született meg a lovaglás helyi szerelmeseinek új, civil közössége. A baráti társaság - amelyhez eddig mintegy harminc, lovassportot kedvelő helybeli csatlakozott — októberben tartotta alakuló ülését - tájékoztatta lapunkat a szervezet elnöke. Klaus Andreas érdeklődésünkre válaszolva elmondta: kezdeményezésük alapvető célja a hasonló érdeklődési körű túrkevei fiatalok összefogása. Ezen belül szeretnének a városban olyan találkozóhelyet teremteni, amely egyaránt alkalmas a lovas hagyományok ápolására, gyakorlásra, díjugrató, illetve fogathajtó versenyek, táborok és ezekhez kapcsolódó egyéb programok szervezésére. A vezetőtől azt is megtudtuk, minderre a nyári időszak kivételével meglehetősen ritkán látogatott Győrffy-tanya tűnt a legalkalmasabbnak. A város vezetője nemrégiben engedélyezte is számukra a pillanatnyilag nyolc lónak otthont adó létesítmény használatát. Azóta a terület újra megtelt élettel, hiszen az alapító tagok minden hétvégén meglátogatják négylábú kedvenceiket, közös edzéseket tartanak, és a jövőt tervezgetik. tanyát Linda, a kilenc éves magyar félvér kanca Klaus Andreas otthoni állatseregletének legnagyobb büszkesége Fejlődést ígér a tulajdonosváltás Csökkenő árakkal és növekvő választékkal folytatja a CBA A néhány napja befejeződött tulajdonosváltást követően kedden friss lendülettel indult harcba a vásárlók kegyeiért a túrkevei CBA. A fél éve megnyílt áruház új gazdája a bevált csapaton nem változtatott, ám a jövőben az eddigieknél is versenyképesebb árakat és bőségesebb választékot ígér. A szupermarket a tizenkét éve létező, kizárólag magyar befektetők által alapított, ám ma már a környező országokban is kiépített „hídfőállásokkal” rendelkező fővárosi CBA Kereskedelmi Kft. egyik régió- központjának tulajdonába került. A ceglédi székhelyű családi vállalkozás, a CBA Vevőért Kft. ügyvezető igazgatója elárulta, valamikor maga is Túrkevén született. Takács Mihálytól emellett azt is megtudtuk: feleségével együtt a térségben jelenleg tizennégy saját és további húsz, a CBA-hálózathoz csatlakozott üzletet működtet. Méghozzá nem is akármilyen eredménynyel, hiszen az erősödő piaci verseny ellenére ezek idei forgalma várhatóan megközelíti majd a tízmilliárd forintot. A szakember a váltás kapcsán hangsúlyozta: a kevi szupermarket esetében is legfontosabb szándékuk megfelelni a helybeliek igényeinek. — Magától értetődő volt számunkra, hogy minden dolgozót átvettünk, és természetesen az egység közkedvelt zöldség-gyümölcs kereskedése is változatlan marad - ígérte a vezető. - Szeretnénk persze törzsvásárlóink mellett új vevőket is megnyerni. Éppen ezért a rendkívül kedvező árakat felsorakoztató régiós és országos CBA-akciókat - az eddigi gyakorlathoz hasonlóan - Túrkevére is kiterjesztjük. Sőt, a folyamatosan bővülő árukészlet áttekinthetőbb elhelyezése érdekében — a raktárhelyiség egy 200 négyzetméteres részének átalakításával — hamarosan az eladóteret is megnöveljük. (x) CBA Élelmiszer-áruház Túrkeve, Széchenyi út 54. (A mozival szemben) Telefon: 56/351-342 A zavarba ejtő árubőségben a megszokott arcok segítik a vásárlók eligazodását AKADÁLYMENTESÍTÉS. Lezárult a napokban a város októberben kezdődött akadálymentesítési programja. A munkálatokra a megyei önkormányzat egy korábbi sikeres pályázata teremtett lehetőséget, amelynek forrásaiból Túrkeve — konzorciumi tagként — mintegy tizenhárom millió forinttal részesült. A rendelkezésre álló pénzből az elmúlt hetekben huszonhat helyi útkereszteződés akadálymentesítését végezték el a kivitelezéssel megbízott szakemberek. Nemrégiben pedig a beruházás műszaki átadása is megtörtént. PROGRAM CUKORBETEGEKNEK. Idén a közelmúltban megalakult túrkevei Diabetes Klub szervezi a cukorbetegek világnapjának immár hagyományos, megyei rendezvényét. A közösség vezetőjétől, Hegyi Sándor- nétól megtudtuk, a holnapi programok ezúttal is számtalan érdekes információval és kellemes kikapcsolódással várják majd az érdeklődőket. UKRÁN KÜLDÖTTSÉGET VÁRNAK. Keleti határainkon túlról, Ukrajnából érkező küldöttséget lát vendégül megyénk december első napján. A delegáció tagjai az előzetes tervek szerint nem csupán a térséggel, de Túrkevével is megismerkednek majd. Egészséges bemutatkozás