Új Néplap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-13 / 265. szám

2004. NOVEMBER 13., SZOMBAT 9 CSALÁD&NEVELÉS Szigriszt Adrienn tanárnő nyelvórát tart a pécsi Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpontban. Itt első osztálytól tanulnak németül a kis nebulók. Kétnyelvű gyermeknevelés előny az életben Folyamatosan gyakorolnia kell, nehogy elfelejtse Ewa gyerekeinek már nem a lengyel az anyanyelve MÁZÁN iewa huszonöt évesen ment férjhez, házastársa magyar, itt is élnek. Férje hamar megtanult lengyelül, ezen a nyelven be­szélgettek, úgyhogy amikor Ewa Magyamrszágra költözött, egy szót sem beszélt magyarul. Ne­hezen ment neki a tanulás, ezért otthon is átváltottak a magyarra. Lányához három­éves koráig csak lengyelül beszélt Amikor § a gj'erek óvodába került, egy kukkot sem tudott magyarul, ami elég sok nehézséget okozott számára. Kisfiánál már nem követték el ugyanezt a hibát, ő kétnyel­vűként került oviba. A gyerekek ma jól beszélnek lengyelül, mégsem tudnak anyanyelvi szinten. Hány éves korban kezdje a kicsi a nyelvtanulást? WEtYTÁNÁBOK szerint csak akkor érdemes elkezdeni a nyelvta­nítást, ha már tud írni a gyerek. Minden korosztályt másként kell tanítani. Nyelvvizsgát Magyamrszágon tizennégy éves kor alatt senki nem tehet. Ez tennészetes, hiszen a vizsgán olyan nyelvtani szabályokat kell ismerni, olyan bőséges szókészlettel kell rendelkezni, ami fiatalabb korban nem elsajátítható. * A kétnyelvű családokban felnövő gyermekek játsz­va sajátítják el mindkét nyelvet. A többieknek ez már nem olyan könnyű. Hiába az angol óvoda, ha ezt nem követi kemény tanulás, felnőttkorukra mindent elfelejthetnek. Mohácsi Edit Az anyatejjel szívják magukba mindkét nyelvet azok a csemeték, akiket különböző nemzetiségű szülők nevelnek. Ez nagy előny számukra, sokan irigylik őket. Ezért egyre gyakoribb, hogy óvo­daválasztáskor az a legfontosabb szempont, oktatnak-e idegen nyel­vet a kicsiknek. Szilágyi Katalin hét éve ismer­kedett meg egy holland fiúval, Pé­terrel. Hollandiában élnek. Kis­fiúk kétéves, egy angol nevelőnő vigyáz rá, mert Katalinnak vissza kellett mennie dolgozni. Dániel mindhárom nyelven ért, anyuká­ja magyarul, apja hollandul, neve­lője angolul beszél hozzá. Ha ugyanez egy felnőttel tör­ténne, bizonyára nehezen venné az akadályokat. Mázán Ewa pszi­chológus azt állítja: agykapacitá­sunknak mindössze egytizedét használjuk ki, de ezt az arányt bármelyik életkorban megnövel­hetjük. Egy gyermek számára te­hát semmiféle nehézséget nem je­lent ez a helyzet: annyi nyelvet ké­pes egyszerre megtanulni, amennyin beszélnek hozzá. Mire óvodába kerül, rendszerint már mindet kifogástalanul használja.- A gyerek nem is tudja, hogy két-három nyelven beszél - állít­ja a szakember. - Iskoláskoráig csak használja a nyelveket Palotás Csongor és felesége, Eri­ka angol óvodába adta kisfiát. Áron két hónap után már mindent megértett az oviban. Egyébként sem Csongor, sem Erika nem tud angolul. Egyszerűen azt szerették volna, ha fiuknak könnyebb lenne a nyelvtanulás, mint nekik volt, és erre a j)énzt sem sajnálják. A pszichológus szerint eleinte beilleszkedési zavart okozhat, ha a gyerek olyan közösségbe kerül, ahol más nyelven beszélnek, mint a családjában, de ez hamar elmú­lik, mert kisebb korban gyorsan tanulnak a csemeték. Nem árt te­hát a kicsinek a kétnyelvű óvoda, de hogy mennyire lesz sikeres ké­sőbb ebből a tárgyból, azt nem tudni. Fontos, hogy később is fo­lyamatosan gyakoroljon, máskü­lönben felnőttkorára akár teljesen elfelejtheti az oviban tanultakat HÍREK - ÚJDONSÁGOK Élet&Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD Egészség SZERDA AUTÓ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK GASZTRONÓMIA ti SZOMBAT CSALÁO&NEVELÉS Sokáig kell koptatni az iskolapadot MÉM BBMÉimsBDHETMEK km runk fiataljai abban, hogy egyszer megszerzett tudásuk­hoz nyugdíjas állás társul. Mobillá vált társadalmunkban annak biztos a megélhetése, aki képes ismereteit, tudását a változó feladatokhoz fejlesz­teni, vagyis tudatosan vállalja az egész életen át tartó tanu­lást - hangzott el a napokban egy nemzetközi konferencián. Jó, ha valaki tudatosan vállalja az élethosszig tartó tanulást A gyerekek és a média hatása ÓRIÁSI lehetőségek rejlenek a tömegtájékoztatási eszközök­ben ismeret- és élményszer­zés szempontjából. Ezért meg kell tanulnunk élni ezekkel. Fontos azonban, hogy kiszűrjük a média ká­ros hatásait, és felerősítsük az előnyeit - hangzott el a napokban A média szerepe a gyerekek fejlődésében című előadásban a budapesti Min­dentudás Egyetemén. Ajándék ükunoka a 93 éves nagymamának ISMÉT BŐVÜLT egy aprósággal a 93 éves brit Kathleen Harvey famíliája. Nemrég megszületett kilencvenhar- madik leszármazottja, aki az ötgenerációs családban immár a harmadik ükunoka. A dél-walesi Newportban élő Harvey család nagy becsben tartja a rokoni összetartást. Ezért aztán minden évben együtt karácsonyoznak, és erre a célra egy tágas ét­termet bérelnek ki. Aranyseprü-díj a trehány házmesternek vébsentt hirdetnek Moszkvában alegtrehá- nyabb ház­meste­reknek. A győztest Aranyseprű- díjjai jutal­mazzák. A moszkvai házmesterek Rajtaütésszerűen egy percig ellenőrzik a rendet sem lehet­nek nyugodtak, hiszen nem tud­hatják, mikor érkeznek ellenőrök. Vásároljon megbízható alibit! MEGHITT légyottok eltitkolá­sához kínál gazdag alibivá­lasztékot egy belga ügynök­ség. A cég a legmodernebb technika alkalmazásával nyújt megingathatatlan iga­zolást, persze jó pénzért. Jól vannak a kései ikerbabák EGÉSZSÉGESEK azok az iker­gyermekek, akiknek a napok­ban adott életet egy New York-i nő, három nappal 57. születés­napja előtt Jó testi és lelki álla­potának köszönheti, hogy gond nélkül kihordta a terhességét Karácsonykor családi sütés-főzés KEZDJÜK EL időben a karácso­nyi készülődést, legalább gondolatban. A család ünne­pi menüjének összeállításá­ban segít a Kiskegyed Kony­hájának most megjelent kü- lönszáma, ajándék sütifor- mával, karácsonyi menüso­rokkal és tucatnyi finomság receptjével. Önfeledt labdás játékok fejleszt Szórakoztat és ügyesebbé tesz a gumigömb Minden gyerek szereti a labdákat. Színesek, vicce­sen gurulnak ide-oda, és nagyon sokféleképpen le­het velük játszani. A hideg miatt a kicsik is a szobá­ba kényszerülnek, de ez még nem ok arra, hogy szüleik a szek­rény mélyére száműzzék a gu­migömböket. Szerezzenek be mi­nél többféle színű és méretű lab­dát. Minél kisebb és keményebb, annál nagyobb ügyességet igé­nyel. Nagy, puhára fújt strand­labdával már az egész kicsik is szívesen játszanak. Találjon ki minden napra egy labdás játé­kot. Néhány hónap alatt látvá­nyosan fejlődik gyermeke. ■ oumgázás. Üljenek szembe, egymástól egy méterre, ter­peszben. Gurítsák egymásnak a labdát egyre nagyobb sebes­séggel. Ha ez könnyen megy, növelhetik a távolságot. Dobni azonban nem szabad. 9 üssza&mőzÉs. Szórakozta­tóbb a játék, ha két apró labdát vagy golyót gurítanak egymás felé. Az a cél, hogy a gömbök pont félúton ütközzenek össze. 9 KWMMI0MÉ*. Jelöljék ki párnákkal a kapufát. Próbálja­nak betalálni a másik kapujá­ba, amit az a földön ülve, jobb- ra-balra dőlve véd. 9 célba dobás. Gyűj tsenek össze kisebb-nagyobb golyó­kat. Tegyenek a szoba közepé­re egy műanyag tálat vagy vödröt, és próbáljanak meg beletalálni. 9 GYORSASÁGI VERSENY. Gurítsanak szét a szo­bában egy halom go­lyót. Versenyezze­nek, ki tud többet összeszedni. 9 adogatás. Rug­doshatnak egymás­nak rongylabdát. Kézzel nem szabad hozzá­érni. Egy kis­gyereknek nem könnyű feladat! Télen sem kell elfelejteni a labdát, szobában is lehet vele játszani KÉRDÉS - FELELET A szülő se beszéljen csúnyán! Mióta a kisfiam iskolába jár, nagyon rondán beszél. Hogyan tudnánk leszoktatni az osztálytársaktól tanult káromkodásról? Kerék Eszter, Gyál KARASZNÉ MOLNÁR GABRIELLA, A BUDAPESTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT PSZICHOLÓGUSA: Következetességgel, türelemmel és példamutatás­sal. Ha otthon nem beszélnek csúnyán, akkor könnyebb leszoktatni az elfogadhatatlan viselke­désről, beszédstílusról. Amennyiben családi kör­ben megszokta, hogy miként illik kommunikálni, előbb-utóbb visz- szatér a szép beszédhez. A fiúk általában vagányságból követik a rossz példát. Idővel a belső normák kerekednek felül, és gyerme­ke az otthon falain kívül is megfelelően fog viselkedni. (Humán Szolgáltató Központ, 1117 Budapest, Bogdánfy u. 7/D) Kérdésével, gondjaival forduljon szakértőinkhez. INFO: REGGEL ÉLET&STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom