Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-05 / 233. szám

4 2004. OKTÓBER 5., KEDD MEGYEI TŰKOR — HIRDETÉS Nem a pénz a legfontosabb a pályakezdőknek A legtöbben azt gondol­ják, a pénz az elsődleges szempont, ha egy pálya­kezdő az első munkahely­ét keresi. Pedig örül, ha egyáltalán bármilyen ál­lást talál. Karrierről, szakmai továbbfejlődésről pedig sok esetben még csak nem is gondolkodik. Molnár G. Attila Jó néhányan vannak, akik ta­pasztalták már, állást találni sokkal nehezebb, mint megsze­rezni az egyes munkakörök be­töltésére jogosító végzettséget, elvégezni egy gimnáziumot, fő­iskolát, egyetemet. A szolnoki, huszonhat esztendős Kovács Andrásnak vannak már e téren tapasztalatai.- Szociológiát tanultam az egyetemen, de miután átvettem a diplomámat, rá kellett döb­bennem, hogy valójában senki­nek sem kell a tudásom - pa­naszkodik. - Egy ideig persze ragaszkodtam ahhoz, hogy le­hetőleg olyan állást találjak, aminek köze van a végzettsé­gemhez. De mivel ilyet hiába kerestem, más irányba is tájé­kozódnom kellett. Ám ez sem sokat segített. Azután viszony­lag hosszú idő elteltével már el­mentem volna egy gyári futó­szalag mellé is dolgozni, csak hogy végre munkám legyen. Végül szerencsére sikerült egy felsőfokú végzettséget igénylő állást találnom. Ennek jellege azonban nagyon messzi van az eredeti érdeklődési körömtől.- Főiskolai végzettségem van. Azért akartam diplomát szerezni, hogy könnyebb le­gyen vele az elhelyezkedés - meséli az ugyancsak szolnoki Kiss Erika. - Ennek ellenére elég nehezen ment. Bár voltak elvárásaim, a végén már egyál­talán nem érdekelt, mekkora lesz a fizetésem, csak végre dol­gozni kezdjek. A karrierépítés, a szakmai fejlődés pedig mint meghatározó tényező, esetem­ben sajnos szóba sem jön. Nem látja sokkal biztatóbban a helyzetet Földesi Attila sem.- Technikumot végeztem, s nekem szerencsére nem okozott túl nagy kihívást az, hogy elhe­lyezkedjek. De csak azért, mert szinte az első állást elfogadtam, ami adódott. Szeretnék majd to­vább tanulni, mivel úgy érzem, a jelenleginél sokkal érdeke­sebb és jobban fizető munkát szerezhetek ez által a jövőben. Varroda a kastélyban Másfél esztendő után újra benépesül az örményesi Glaser-kastély egyik szár­nya, miután egy kendere- si vállalkozás a közeljövő­ben varrodát indít az épü­letrészben. Mészáros Géza- A legutóbbi vállalkozás kifi­zetetlen bérleti díjból és közüze­mi számlákból közel félmillió forint tartozást halmozott fel az önkormányzatnál, ezért ezúttal körültekintően kötöttük meg a szerződést — informálta lapun­kat Kudelka Éva polgármester.- Megállapodásunk értelmé­ben most két hónapra előre kér­jük el a bérleti díjat - mondta. A Glaser-kastély az államosí­tás következtében évtizedek óta a község tulajdonában áll, s az épületben kapott helyet az idő­sek klubja, a családsegítő köz­pont és a klubkönyvtár is. Ko­rábban többször is varrodai vál­lalkozások vették birtokukba az egyik szárnyát, ezúttal a kende- resi székhelyű Anier Kft. bérel­te ki hasonló tevékenységre a két helyiséget. A napokban fel­újításokat végeznek benne, az önkormányzat a festést, a vál­lalkozás a technikai átalakítá­sokat vállalta magára. A villa­mossági felülvizsgálatot követő­en októberben megindulhat a munkafolyamat a varrodában. Az önkormányzat tagtoborzót tartott, s a közel tizenöt főnek munkát biztosító társaságnál elsősorban kisgyermekes anyu­kák, valamint leszázalékolt, mozgásukban korlátozott em­berek dolgoznak hamarosan. Boda Mihály kunhegyesi pedagógus arról ismert, hogy nemcsak az eszét pallérozza, de a testét is folyton edzi, hogy fitt ma­radjon. Ebből kifolyólag nem az a típus, akin átfúj a hegyesi őszi szél, hiszen 172 centijéhez 75 kiló tar­tozik. Mégpedig jórészt izomból, ami még tévedés­ből sem a véletlen műve. támaszt teljesített a jobb kezé­vel. Természetesen közbeiktat­va leheletnyi rövidségű pihenő két, ami akkortájt nem hivatalos világ­csúcs­nak A tanár úr egykezes rekordja Visszatérve a tudományokhoz, az egy híján harmincéves fiá­ra. Ekkor tartották Budapesten a magyarországi rekordok, nap­ját, amelyen gyorsasági csúcsot állított fel. Jobb kezével egy perc, azaz hatvan másodperc alatt százöt szabályos, egykezes fekvőtámaszt teljesített, ame­lyet azóta sem tudott senki megdönteni. Mindez olvasható, és rajta van az interneten is. Időközben eltelt néhány hét és javában tart az új tanév. Boda tanár úr másféle feladatokat je­lölt ki magának.- Az ízületeimet, izmaimat kemé­nyen igény­be vette ez a re­kord. Fekvőtámasz két ujjon: bemutatja a gimi egyik padján Boda Mihály tanár úr talember előbb főiskolai, majd egyetemi diplomát szerzett tör­ténelemből. Jelenleg középisko­lai tanár, a szakképzőben, illet­ve kollégiumi nevelőként is szá­mítanak rá. Ami pedig a sportot illeti, volt kitől örökölnie, és ezen a téren sem először teszi le a névjegyét. Az édesapja is ízig-vérig sportembernek számított, re­mekül focizott, de őt inkább az atlétika, ott is a rövidtávfutás érdekelte, meg minden, ami mozgással kapcsolatos. így 1995. január 11-én az MTV1 is bemutatta tudományát Rózsa Gyuri műsorában, a Leg, leg, leg-ben. Négy óra hét perc alatt ötezer-negyven egykaros fekvő­számított. Persze amíg ide elju­tott, ahhoz rengeteg súlyzózás, edzés, szóval gyakorlás szüksé­geltetett. Ezek után rövid pihe­nő következett, majd a tanulás, diplomaszerzés mellett a napi futásról, edzésekről sem feled­kezett meg. Az idén, szeptember 5-én megint letett valamit az asztal­Ezért most inkább a tanításba vetem bele magam, bár a rendszeres edzések is hozzá­tartoznak mindennapjaim­hoz. Ezekről már abban az eset­ben sem tudok lemondani, ha pillanatnyilag nem vár rám újabb fizikai megméretés, re­kordkísérlet... Alacsony a vállalkozói aktivitás Az országos átlagtól jóval elmarad a számuk Habár a működő vállal­kozások száma valame­lyest nőtt a megyében, a vállalkozói aktivitás to­vábbra is jóval elmarad az országos átlagtól. Laczi Zoltán A KSH megyei igazgatósága adatai szerint az év első felé­ben három százalékkal, 27 500-ra növekedett a megyében a működő gazdasági szerveze­tek száma. Az úgynevezett vállalkozói aktivitás - az ezer lakosra jutó működő vállalkozások száma - ennek ellenére változatlanul alacsony, az országos átlag mintegy kétharmada. A vállalkozások körülbelül egyharmada társas formában, kétharmada pedig egyéni vál­lalkozásként működött az év közepén. A társas vállalkozások felét betéti társaságok, 42 százalé­kát kft.-k alkották, ezek mel­lett 75 részvénytársaság és 178 szövetkezet keresi boldo­gulását a piacon. A társas vállalkozások zöme tíz dolgozónál kevesebbet fog­lalkoztat, alig ezer nevezhető kis és közepes cégnek, 250 főnél nagyobb létszámú szervezet csupán 32 működik a megyében. Az egyéni vállalkozók vala­mivel több mint fele főfoglalko­zású, negyede munkaviszony, húsz százaléka pedig nyugdíj mellett dolgozik. Döntő többségük tíznél ke­vesebb munkavállalónak kínál megélhetést, sőt, az egyéni vál­lalkozások több mint tizedét lé­nyegében önfoglalkoztató jelleggel hozták létre. Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan viliamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Szolnokon a Gizella, az Ilona, az Irén, az Erzsébet, az Emese, az Edit utcában, valamint az Ágnes utcában az Edit és a Gizella utca közötti szakaszon 2004. október 13-án 8 órától 16 óráig, ■ Jászladányban a Kenderföld u., a Nagytemető u., az Akácfa u., az Ibolya u., a Gólya u., a Jókai u., a Kossuth u., az Újszászi u., a Hősök tere, a Bartók B. u., a Honvéd u., a Dr. Izsó u., a Petőfi u., az Óvoda u, a Besenyszögi u., a Damjanich u. 2004. október 13-án 8 óra 30 perctől 17 óráig, • jászladányban a |ókai, a Kossuth és a Szent István utca által határolt területen 2004. október 13-án 15 órától 15 óra 30 percig, ■ Tiszasüly Lengyel szivattyútelep területén 2004. október 13-án 8 órától 15óráigáramszünetlesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük. Építse karrierjét az ERSTE Bankban! Lakossági bankfiókjainkban évről évre sok fiatal és tapasztalt szakember kap karrierlehetőséget, számukra bankunk ki­emelkedő szakmai képzést biztosít. Bankszakmai tapasztalat­tal rendelkezők, illetve bankszakma iránt érdeklődő diplomás pályakezdők jelentkezését várjuk tanácsadói pozícióra SZOLNOKRA. Elvárások: • egyetemi/főiskolai diploma vagy FEBI végzettség • bankfiókban hasonló pozícióban megszerzett tapasztalat előnyt jelent • értékesítési gyakorlat előnyt jelent • ügyfél- és szolgáltatásorientáltság • jó fellépés és kommunikációs készség • munkabírás, csapatszellem • tanulási készség. Olyan pályázók jelentkezését várjuk, akik új ismeretekre, kihí­vásokra vágynak és motiváltak arra, hogy aktívan részt vegye­nek egy sikeres kereskedelmi bank lendületes fejlődésében. A pályázatokat a fizetési igény megjelölésével az allas@nextconsulting.hu címre várjuk. Jelige: Tanácsadó - Szolnok, ÚN/1005 Vevőt keres az Alcsi Rt. Egyszer már megpróbáltak túladni rajta Ismét eladó az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Rt. Az ÁPV Rt. egyszer már megpró­bált túladni a társaságon, ám akkor sikertelenül. Teleki József A kormány még tavasszal dön­tött az állami tulajdonban lévő agrártársaságok privatizációjá­ról. Első nekifutásra azonban négy társaság is a privatizációs szervezet nyakán maradt. Az Alcsi Rt.-re akkor egyetlen aján­lat érkezett, ám az Agrársziget Mezőgazdasági Befektetési Kft. pályázatát érvénytelennek nyil­vánították a bírálók. Az ÁPV Rt. igazgatósága a múlt héten döntött úgy, hogy is­mét megpróbálja értékesíteni a társaságot. A nyilvános, egyfor­dulós pályázattal a megfelelő tőkeerővel rendelkező, hazai szakmai befektetői kört céloz­zák meg — derül ki a privatizá­ciós szervezet közleményéből. A cég jegyzett tőkéjének 81 szá­zalékát képviselő törzsrészvé­nyek értékesítésénél továbbra is előnyt jelent a munkaválla­lók, a beszállítók, a termelők és az integrált partnerek bevoná­sa. Ennek megfelelően a pályá­zatok elbírálásánál a megaján­lott vételár, a tőkeemelés mérté­ke, valamint a támogatotti kör bevonása jelentik a legfonto­sabb szempontokat. 4 FOTÓ: MÉSZÁROS Kics i, de növésben van . D. Szabó Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom