Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-04 / 232. szám
SPORT 2004. OKTOBER 4., HÉTFŐ Szamosi gólja három pontot ért Meccs előtt Varga Zsolt - Döntő lesz, hogy fejben melyik csapat lesz fittebb. Felfokozott hangulatú meccsre számítok, ahol sok múlik majd a középpályások agresszivitásán, labdaszerzésén. László István: - Szerencsére Kaszás vállalni tudja a játékot, így nem kell megbontanom az elmúlt hetekben ösz- szeszokott védelmet. Fontos lesz, hogy mennyire tudjuk lezárni a területet a gyors karcagi csatárok elől, illetve a rutinos Ulveczkit miként semlegesítjük. Varga Zsolt — Idegesen, kapkodva játszottunk az első fél időben, szinte semmit sem sikerült megv alósítani az eltervezett taktikából. László István: - Túl szépnek tűnik egyelőre a meccs: elől számtalan ziccerünk volt, hátsó sorunk pedig magabiztosan áll a lábán. Változatlanul állítom, a védekezésen dől majd el a mérkőzés sorsa. 41. perc: Szamosi szenzációs labdájával Vígh betört a tizenhatoson belülre, de a hazai portás ismét bravúrral hárított. 48. perc: Magyari óriási hibázott saját térfele közepén, Ládi a megszerzett labdával jól szöktette Gohért, akinek hajszálpontos keresztlabdáját Szamosi a jobb alsó sarokba helyezte, 0-1. 51. perc: Ulveczki 20 méteres szabadrúgását Tajti N. a jobb sarok elől tenyerelte szögletre. 68. perc: Növelhette volna előnyét a vendéggárda: Vígh már csak Szabóval állt szemben, ám most sem tudott túljárni a kapus eszén. 72. perc: Egyenlítési alkalmat szalasztott el a Kar- cag! Trencsé- nyi remek ■r jobb oldali beadáV .. sát Berecz a hosszú sa roknál felugorva az oldalhálóba fejelte. 76. perc: Szamosi a tizenhatos bal oldali vonalán visszavett egy labdát, majd jobbal elcsavarta a hosszú sarok irányába, lövését a kapufa hárította. 80. perc: Békési 27 méteres életerős bombája a felső saroknál csattant a lécen. Igazi futballünnep volt vasárnap a Kunság és Jászság legjobb csapatainak rangadóján: polgármesterek, országgyűlési képviselő, előmeccs (a Győrffy 5-0-ra legyőzte a Zádort) és ami az egész sava-borsa, rengeteg szurkoló. A meccs előtt mindkét csapat veretlenségi sorozata megőrzését tervezte, ugyanis a karcagaiak egy éve hazai pályán, az apátiak idegenben nem maradtak pont nélkül. A vendégek rendkívül szervezett játékával nem boldogultak a hazaiak, gyors csatáraiknak egyszerűen egyetlen négyzetméternyi szabad területet s sem hagytak Vojtekovszkiék. Ráadásul amint lehetőségük nyílott rá, villámgyors ellentámadásokat vezettek az apátiak, s ezek végén sokszor csak Szabó Péter kapuson múlott, hogy nem fejeztek be többet is eredményesen Vígh Ferencék. A látottak alapján az újonc Jászapáti győzelme megérdemelt. A meccs után Varga Zsolt: - Több gyenge teljesítmény volt a csapatban, s ennek egyenes következménye a vereség. Gratulálok a Jászapátinak. László István: - Mindkét csapat tökéletesen kiszolgálta a közönséget Valamennyi játékosom a maximumot hozta ki magából, s úgy érzem, a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk. Labdarúgó NB II: Karcag-Jászapáti 0-1 (0-0) Géléi József Karcag, 1200 néző, vezette: Sus Karcag: Szabó - Meszesán, Orosz, Magyari (Békési), Kádár- Ulveczki, Trencsényi, Balogh (Nagy I.), Fekete - Nagy M. (Lovas), Berecz. Edző: Varga Zsolt. Jászapáti: Tajti N. - Vojtekov- szki, Horváth, Kaszás, Mosonyi- Gohér (Nyári), Somodi, Szamosi (Kiss J.), Sivák - Vígh (Busái), Ládi Edző: László István. Gólszerző: Szamosi (48.) Sárga lap: Orosz (feltartotta Víghet) a 18., Magyari (elkaszálta Ládit) a 19., Ulveczki (felvágta Sivákot) a 38., Balogh (leterítette Vojtekovszkit) a 40., Mosonyi (időhúzásért) a 63. percben Szünetben 6. perc: Szamosi már csak Szabó Péterrel állt szemben, ám a kapus óriási bravúrral hárította jól helyezett, 15 méteres lövését. 28. perc: Ládi 22 méteres bombáját Szabó eldőlve kitenyerelte, sőt Szamosi közeli ismétlésébe is bele tudott vetődni. Hiába védett bravúrosan Szabó Péter, csapata pont nélkül maradt LABDARÚGÓ ARANY ÁSZOK LIGA A Diósgyőr első győzelme FERENCVÁROS-SOPRON 4-1 (2-0) Üllői út, 3000 n., v.: Makai Gólszerzők: Vagner (30.), Bajevszi (33.), Szűcs (70., 11- esből), Sowunmi (80.), ill. Debnár (47.) Kiállítva: Földvári (64.) DEBRECEN-VASAS 3-1 (1-1) Debrecen, 6000 n., v.: Kassai Gólszerzők- Madar (2.), Bogdanovic (57.), Kerekes (68.), ill. Tóth A. (34.) DIÓSGYŐR-BÉKÉSCSABA 1-0 (0-0) Diósgyőr, 3500 n., v.: Arany Gólszerzők: Tisza (63.) PÉCS—NYÍREGYHÁZA 1-1 (0-0) Pécs, 1500 n., v.: Vad Gólszerzők: Pest K. (49.), ill. Nikolic (65.) GYŐR—FEHÉRVÁR 0-0 Győr, 4000 n., v.: Szabó Kiállítva: Varga Z. (62.) ZTE—KAPOSVÁR 5-0 (3-0) Zalaegerszeg, 4000 n., v.: Világi Gólszerzők: Ljubojevic (10., 28.), Józsi (20.), Sebők J. (51.), Gyánó (85.) HONVÉD-MTK1-1 (0-1) Bozsik-stadion, 2500 n., v.: Juhos Gólszerzők Vámosi (71.), ill. Silva (44.) Kiállítva: Budovinszky (65.) PÁPA-ÚJPEST 1-2 (0-2) Pápa, 3500 n., v.: Kovács Z. Gólszerzők Lászka (85.), ill. Bükszegi (21., 44.) További eredmények NB ]/B, 7. forduló: Hévíz-Kecskemét 1-5, Mosonmagyaróvár- Makó 0-0, REAC-Tatabánya 1-3, BKV Előre-Bodajk 0-4, Duna- újváros-Szeged O-l, Vác-Orosháza 3-0. NB II., 8. forduló: Salgótarján-ESMTK 1-2, Vecsés-Hajdúbö- szörmény 0-0, Kiskunhalas-Kazincbarcika 3-4, Baktalóránthá- za-Mátészalka 1-0, Putnok-Kistarcsa 1-1, Bőcs-Dabas O-l, Szentes-Gyula 3-2. NB ID., Alföld-csoport, 7. forduló: Battonya-Gyomaendrőd 5-0, Monor-Algyő 2-1, Cegléd-Hódmezővásárhely 4-1, Örkény- Szarvas 5-1. NB ÜL, Mátra-csoport, 7. forduló: Fót-Gödöllő 0-3, Tápiógyör- gye-Pétervására 0-3, Gyöngyös-Magyargéc 2-2, Veresegyház- Mezőkövesd 2-2, Baglyasalja-Tura 0-0. LABDARUGÓ NB I/B. 7. FORDULÓ Remek első félidő Géléi József SZOLNOKI MÁV NEUSIEDLER— SZOMBATHELYI HALADAS 2-0 (2-0) Tiszaligeti Stadion, 300 n., v.: Fábián Szolnok Rézsó - Páles, Antal, Balogh, Romanek — Lázár, Lip- ták (Pintér), Szalai, Remili (Patakfalvi) — Disztl D. (Hamar), Kotula. Edző: Simon Antal. Haladás: Kurucsai - Balogh T. (Sallér), Balassa, Seper, Fábián (Legáth) - Baráth, Czeglédi, Nagy G., Komán (Imre) - Vinko vies, Mihalecz P. Edző: Mihalecz István. 22. perc: Remili sokadjára forgatta meg Balogh Tamást a bal oldalon, remekül tálalt az ötösön álló Kotula elé, akinek nem okozott különösebb nehézséget a hosszú sarokba helyezni a labdát, 1-0. 44. perc: Remili bal oldali szögletét Disztl Dávid a rövid saroknál remek mozdulattal fejelte a jobb felsőbe, 2-0. Két közel azonos (fiatal) átlagéletkorú csapat nézett farkasszemet egymással. Bár a vendégek igyekeztek alaposan megszervezni védelmüket, a szolnoki támadások az első félidőben rendre magukban hordozták a gólveszélyt. Különösen a hazaiak balszárnya volt aktív, nem véletlen, hogy Remili Mohamed mindkét találatból kivette részét. A második félidőben ugyan aktívabb lett a szombathelyiek játéka, ám Mihalecz Péter két kísérletétől eltekintve nem veszélyeztették különösebben Rézsó Péter kapuját. A házigazdák együtteséből többen is átlagon felüli teljesítménnyel rukkoltak ki: Kotula László igazi vezére volt fiatalabb társainak, Szalai Botond hihetetlen futómennyiségét még szemmel is fárasztó volt követni, Lipták Zoltán erőtől duzzadó játéka biztató lehet a jövőre nézve. Az első félidei lendületes, gólveszélyes játékának köszönhetően a Szolnok megérdemelten nyerte a találkozót. Fábián Mihály játékvezető hiba nélkül vezette a találkozót Simon Antal: - Bár időnként kissé görcsös volt játékunk, megérdemelten szereztük meg a rendkívül fontos három pontot. Mihalecz István: - Első félidei kishitű, nyuszi játékunk eredménye a vereség. Táblázatok Arany Ászok Liga 1. FTC 8 7 0 1 20 7 21 2. DVSC 8 6 0 2 15 8 18 3. Győr 8 5 1 2 13 9 16 4. ZTE 7 4 2 1 14 6 14 5. Újpest 7 4 2 1 15 10 14 6. Pápa 8 4 1 3 14 8 13 7.MTK 7 4 1 2 10 4 13 8. Kaposvár 8 3 2 3 9 15 11 9. Pécs 8 3 1 4 8 9 10 10. Sopron 8 2 4 2 12 14 10 11. Videoton 8 2 3 3 8 9 9 12. Honvéd 8 2 2 4 11 15 8 13. Békéscsaba 8 1 2 5 8 17 5 14. Vasas 8 1 1 6 7 15 4 15. Nyíregyháza 8 0 4 4 7 18 4 16. Diósgyőr 7 1 0 6 7 14 3 NB I/B 1. Tatabánya 7 6 0 1 20 5 18 2. REAC 7 5 1 1 16 6 16 3. Mosonmagy. 7 4 1 2 11 6 13 4. Vác 7 4 1 2 13 10 13 5. Makó 7 3 2 2 12 12 11 6. Szolnok 7 3 2 2 7 7 11 7. Bodajk 7 3 1 3 10 8 10 8. Kecskemét 7 2 3 2 10 8 9 9.Szeged 7 3 0 11 10 10 9 10. Hévíz 7 3 0 4 13 18 9 11. Dunaújváros 7 2 1 4 9 12 7 12. Haladás 7 2 0 5 5 16 6 13. BKV 7 1 2 4 8 14 5 14. Orosháza 7 0 2 5 4 16 2 NB II. 1. Baktat 8 5 3 0 17- 7 18 2. Vecsés 8 5 3 0 14- 5 18 3. Jászapáti 8 5 3 0 15- 8 18 4. Szentes 8 4 3 1 24- 12 15 5. Dabas 8 4 3 1 13- 9 15 6. Gyula 8 4 2 2 12- 10 14 7. Karcag 8 3 3 2 22- 9 12 8. Bocs 8 4 0 4 26- 14 12 9. Kazincbarc. 8 2 4 2 21-22 10 10. ESMTK 8 3 1 4 10- 24 10 U.Kístarcsa 8 2 2 4 12- 14 8 12. Mátészalka 8 2 1 5 15-13 7 13. Putnok 8 1 3 4 11-24 6 14. Kiskunhalas 8 1 1 6 10-19 4 15. Salgótarján 8 1 1 6 4-14 4 16. Hajdúböször. 8 1 1 6 9-31 4 NB III. Alföld-csoport 1. Monor 7 6 1 0 23- 6 19 2. Örkény 7 6 1 0 21- 5 19 3.Algyő 7 5 1 1 14- 5 16 4. Battonya 7 4 2 1 30-13 14 5. Túrkeve 7 4 2 1 17- 8 14 6. Nagykáta 7 3 2 2 12-16 11 7. Spartacus 7 2 3 2 14-10 9 8. Jamina 7 3 0 4 11- 11 9 9. Cegléd 7 2 2 3 15-13 8 10. Szarvas 7 2 1 4 11-21 7 11. Hódmezé. 7 2 0 5 11-18 6 12. Kondoros 7 1 1 5 7-21 4 13. Mezőtúr 7 1 0 6 9- 18 3 14. Gyoma 7 0 0 7 4-34 0 NB III. Mátra-csoport I.Tura 7 4 3 0 134 15 2. Mezőkövesd 7 3 3 1 117 12 3. Baglyasalja 7 3 2 2 87 11 4. Pétervására 7 3 1 3 138 10 5. Jászberény 7 3 1 3 108 10 6. Tápiószecső 7 3 1 3 109 10 7. Gödöllő 7 3 1 3 99 10 8. Tápiógyörgye 7 3 1 3 611 10 9. Fót 7 2 3 2 910 9 10. Magyargéc 7 2 2 3 710 8 11. Gyöngyös 7 2 2 3 913 12. Veresegyház 7 1 4 2 810 7 13. Balassagyar. 7 2 1 4 79 7 14. Gyöngyösh. 7 2 1 4 611 7 Megyei I. osztály 1. Berekfürdő 8 5 2 1 17- 6 17 2. Martfű 8 5 2 1 11- 6 17 3. Besenyszög 8 5 1 2 20-11 16 4, Újszász 8 4 3 1 15- 6 15 5. fegyvernek 8 5 0 3 20-12 15 6. Tiszafüred 8 5 0 3 24- 18 15 7. Abádszalók 8 4 2 2 18-10 14 8. Kunszentm. 8 4 1 3 20- 15 13 9.Jánoshida 8 4 0 4 18- 21 12 10. Jászfénysz. 8 3 2 3 15-12 11 11.Jászároksz. 8 3 2 3 15-13 11 12. Tiszaföldvár 8 3 0 5 18-21 9 13.Kunhegyes 8 1 3 4 15- 21 6 14. Kun FC 8 1 3 4 13-19 6 15. Törökszentm. 8 1 1 8 13-28 4 16. Szajol 8 0 0 8 9-42 0 Lipták Zoltán (sötét mezben) verhetetlen volt a levegőben.