Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-31 / 44. Vasárnapi szám
2004. október 31., vasárnap Művészbejáró, hirdetés 13 Sas Tamás: Hollywoodtól sújtva Már egy hete Malibun forgatja újra amerikai környezetben, a Csendes-óceán partján a két éve Budapest nyolcadik kerületében készült Szerelemtől sújtva című filmjét SAS TAMÁS. A rendező egy hollywoodi világsztárt is szeretne megnyerni a produkcióhoz, amely szerinte nem lesz malibui sétakocsikázás. H ogyan érzi magát Hollywoodtól sújtva?- Téves képzeteink vannak Hollywoodról, amely nemcsak azt a száz színészt jelenti, akivel mi azonosítjuk. Például 200 ezer színész várja, hogy felfedezzék, évente hatszáz-ezer produkciót forgatnak. Egyáltalán nem az, amit mi gondolunk erről az iparvárosról.- Mindezt azért mondja, hogy ne örüljünk annyira?- Szó sincs erről. Büszke vagyok, hogy e bonyolult filmipar fővárosában rövid időre elfoglalhatok egy kicsiny részt, ami legfeljebb itthonról tűnhet álomszerűnek. Számomra páratlan lehetőség bekerülni egy hatalmas filmpiacra. Nem ambícióm, hogy közelről láthassam, mondjuk, Jack Nicholsont, hanem hogy a magyar film végre egyen- rangúként szerepelhessen a nemzetközi filméletben. Senkit ne tévesszenek meg a magyar filmek nagyszerű fesztiválteljesítményei. A film nem verseny- sport, ahol zsűritagok mérnek teljesítményeket stopperrel a kézben. Egy filmet a nézőszám és az időtállása minősít. Amerikában azért is érdemes filmet forgatni, mert ott legalább egy- milliárd nézőt céloznak meg, és ha ennek csak egy százaléka híve az igényes filmnek, akkora szám, amit Magyarországról lehetetlen elérni.- Filmkészítőként meg kellett-e „tanulnia” Hollywoodot?- Olyannyira, hogy pontosan elvárják, mit kívánok tenni. Igent vagy nemet kell mondanom, nem ismerik a „nem tudom” kifejezést. A profizmusra kellett felkészülnöm.- Kinek volt az ötlete, hogy „lefordítsák amerikaira” a Szerelemtől sújtva című filmjét?- Mi kezdeményeztük, hogy ott forgathassuk a film remake- jét, alapvetően amerikai forrásokból. Kilencven százalékban amerikai produkció lesz, a maradék tízet Szekeres Dénes producer jelenti, aki saját pénzével szállt be az eredetibe, ott lesz Lajos Tamás operatőr, de az utómunkálatokon és - személyemen kívül - néhány magyarországi külső felvétel jelenti majd a magyar részvételt. Saját pénzen egy hétre mozit béreltünk Los Angelesben a film vetítésére, sokakat meghívtunk, és akadtak köztük érzékeny és érdeklődő amerikaiak. Jó kritikákat is kaptunk.- Mit dicsértek a filmben?- A film egy fiatal lány, idős férfi kapcsolatának világába, a Lolita-féle megrontást idézve vitte el a puritán amerikaiakat, akik számára elfogadhatatlan volt a film vége, a lány bosszúból elkövetett öngyilkossága. Mindez felkavarta a nézőket, akik szokatlannak tartották a filmes hagyományokkal szembeni megvalósítást az egyetlen helyszínnel, jórészt egyetlen szereplővel.- Kértek-e változtatásokat az amerikaiak az eredeti forgatókönyvhöz képest?- Bizonyos helyzeteket, mondatokat át kellett ültetnünk amerikai viszonyokra kinti drámaíró barátommal, aki egy hétre beköltözött hozzánk és csak ezen dolgozott. Például az eredeti filmben van egy jelenet: a mentősök a szomszédtól kérik el egy idős néni lakásának a kulcsát, hogy bemehessenek hozzá. Ez Amerikában elképzelhetetlen. Filmünk hősnője Magyarországról Argentínába vágyik, az amerikaiak szerint csak az idióták vágynak oda, ezért az amerikai verzió szereplője Japánról álmodozik.- Sokan irigyelhetik, mégis csak Malibun, a Csendes-óceán partján forgathat...- Nem malibui sétakocsikázásra készülünk, ami a munkát illeti, ott vér folyik majd. Két hónapig leszünk kint. Felröppent, hogy Tom Cruise is játszik majd, de ez nem igaz. Arról van szó, hogy egy néhány perces epizódszerepre szeretnénk megnyerni egy nagyon komoly hollywoodi sztárt, aki a tehetsége folytán is sztár, öt nevünk már van, közülük választunk. A Szerelemtől sújtva 30 millió forintba került, az amerikai reSAS TAMAS Született: Budapest, 1957. augusztus 17. Családi állapot: nős, három gyermek édesapja Tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Főiskola Fontosabb filmek: ötszáz reklámfilm, Presszó, Kalózok, Rosszfiúk, Szerelemtől sújtva, Apám beájulna make-et ennek tízszereséért forgatjuk, a filmet a Paramount kétszáz moziban vetíti majd. A szuperprodukciókat egyszerre kétezerben, ahhoz képest ez nem is rossz. Januárban egyébként az eredeti változat megjelenik DVD-n az amerikai piacon. Ugyanakkor a filmötletet meg akarták venni tőlem, jól jött volna százezer dollár, de nekem fontosabb, hogy újra elkészíthessem ezt a filmet. Csontos Tibor Cocker: három m nn\ /a cuyc _______ pr w 1 rppr I 1 ü t Uikk :ések éve nem iszom INGATLAN JOE COCKER három éve nem iszik, apjától bocsánatot kért annak halálos ágyán, de ő maga sosem elmélkedik a halálon. Boldog, hogy megérte a 60 éves kort. Még mindig imádja a zenét, szeret turnézni, s egyszer szívesen fellépne az Antarktiszon. M őst biztosan nagyon dühös önre a felesége, Mister Cocker.- Hát ez meg hogy jutott az eszébe?- Mert az összes kutyájáról van önnél kép, de a feleségéről egyet sem mutatott...- Jó szöveg! Pedig annak is itt kell lennie valahol...- A felesége miért nem kísérte el a németországi turnéra?- Néhány évvel ezelőtt nyitottunk egy éttermet Coloradó- ban, ami nagyon sok időt igényelt. Igaz, nemrég bezártuk. Meg hát kívülről fújja az egész rock- ’n’roll-cirkuszt. Most rá is érne, de meg tudom érteni, hogy inkább valami mást csinál.- Senkit sem érdekelt Joe Cocker főztje?- Tudja, a mi környékünkön nincs túl sok pénze az embereknek. Tavaly télen nagyon rosszul ment az üzlet. Évente 250 ezer dollárt költöttünk az étteremre, de nem érte meg - így hát bezártunk.- A felesége most mivel tölti az idejét?- Jógázik. Indiába akar utazni egy jógatanárhoz.- Megtanította öntjógázni?- Nem szeretek fél lábon állni - fél órán át pedig végképp nem szeretek. Inkább sétálok.- 1987 óta nős...- Hihetetlen, igaz? Mindig nagyon élveztem a szexet, de az igazi szerelmet nem sikerült megtalálnom. Ez bizony hiányzott.-És a feleségével miért sikerűt?- Roppant egyszerű: nagyon jó barátok vagyunk. És három éve felhagytam az ivás- sal.- Korábban komoly alkoholproblémái votak...- Igen, néha napokig nem ettem semmit, viszont ittam, mint a kefekötő. Mindent megittam, ami a kezem ügyébe került, és hozzá még kokaint is szedtem.- Mi elől meneküt?- Az ember mindig menekül - tönkremegy a házassága, vagy baj van a munkahelyén; valami nem, vagy rosszul működik. Ugyanez volt az én bajom is. Azt gondoltam, hogy jobb vagyok. Csalódtam magamban, emberként és zenészként egyaránt. A bluesze- nészek különben is hajlanak a szomorúságra.- Nem szokott visszaesni?- Szívesen innék sört, azt viszont nem szabad. Mindig túlzásba vittem, soha nem tudtam mértéket tartani. Any- nyit ittam, hogy mindig rosz- szul voltam. Három éve végre megint normálisnak érzem magam. JOE COCKER 1944. május 20-án született az angliai Sheffieldben. Már 12 éves korában énekelt egy zenekarban, az iskola elvégzése után bádogosként dolgozott. A nagy áttörésre 1969-ben került sor a Woodstock-fesz- tiválon. 1987-től él együtt feleségével, Pammel. A házaspárnak nem született gyermeke. Coloradói (USA) farmjukon élnek. Nemrég jelent meg az énekes legújabb, „Heart & Soul” című albuma. KERESÜNK eladó ingatlanokat külföldi és belföldi ügyfeleink részére. Országos Ingatlanközvetítő Szolnok, Ady 1. Tel.: 56/422-043, 20/9928-505. •61479* * * V ÜZLETHELYISÉGES, több szobás, gázfűtéses, telefonos, fürdőszobás családi ház Jászladány központjában eladó. Érd.: 06-30/605-4162 va© 16 óra után 06-1/3497-690 telefonon.-64229* ELADÓ Szolnok! Kulcs utcai 3 szobás, 72 m!- es, fsz.-i lakás. T.: 20/9928-505. *64241* ELADÓ Szolnok, Vásárhelyi Pál úti III. em.-i, 1.5 szobás, gázos lakás 6 M Ft. T.: 20/9928-505. *64243* ELADÓ Szolnok, Mikszáth K. úti I. em-i, 78 m!- es, 3 szobás lakás. T.: 20/9928-505.-64245TISZAFÖLDVÁR, Ady E u. 33. alatt 2 szobás családi ház eladó. Érd.: 70/339-6356.-64492SZÉCHENYIN előleg befizetéssel, azonnal beköltözhető lakás áron alul eladó. Érd.: 06- 20/3375-475. GEPEK ÁLLÁST KÍNÁL MŰSZAKI végzettségű, érettségivel, jogosítvánnyal rendelkező, elektromos és robbanómotoros gépek javításában jártas kollégát keresünk Szolnokra. Fényképes, kézzel írott önéletrajzokat várjuk a kiadóba „Szorgalom- 164057" jeligére. OKTATÁS NEMET nyelvből korrepetálást vállalok. Érdeklődni: 06-70/553-1920. *61737* Őszi szakképzési ajánlatok' • Pénzügyi-számviteli ügyintéző + számítógépkezelő 1 ®ves • Mérlegképes könyvelő 2 éves • Felsőfokú adótanácsodó 2 éves képzéseket indítunk. Tankönyvellátás: Szolnok, Verseghy park 8., könyvesboltunkban A képzés helye: Szolnok Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Szolnok, Verseghy park 8. E-mail: szolnok@perfekt.hu ' 1 SGS 01-050704 02/ 1 0036 A ß r I , M 56/422-776 P< írfekt MTZ bálarakóval, kanállal, 100-as Dutra UE- 28-as, 4 hengeres Csepel motorral üzemképesen, Mengel silózó 3 db adapterrel, vontatható 3000-es lemezolló kések, 2 db Usvárna láncfűrész, E-400/2000 esztergapad teljes felszereléssel eladó. Telefon: 57/536-120. «INTENZÍV gépírótanfolyamok. 20/370- 2087. *63392* KEDVEZMÉNYES JOGOSÍTVÁNY ÁRGARANCIÁVAL! Jelentkezzen a Start Autósiskola november 2-án induló személygépkocsi-vezetői tanfolyamára, és amennyiben olcsóbbat talál Szolnokon, a kü- lőnbözetet visszafizetjük Önnek. Részletfizetést tankönyvet és 30 %-os adókedvezményt biztosítunk. Érdeklődjön és jelentkezzen: 20/932- 2090. (OKÉV: 05-0166-03. Akr.: 0642.) *61198* MEZŐGAZDASÁG « ŐSZI búza vetőmag eladó, jubilejnaja, verbunkos, garaboly. T.: 30/9725-019. *64986* SZOLGÁLTATÁS REDŐNYÖK 1 NAP ALATT (alumínium és műanyag), reluxák, szúnyoghálók (fix és mobil), szalagfüggönyök, roletták, harmonikaajtó, napellenzők gyártása, javítása garanciával, részletfizetési lehetőséggel a szolnoki gyártótól. Szolnok, Mester út 8. Tel.: 56/411-342, Jenéi Árnyékolástechnika. EU.-THERM műanyag nyílászárók gyártása, forgalmazása, beépítése. EGYEDÜLÁLLÓ ÁRUVÁSÁRLÁSI HITELRE IS. Jenei Árnyékolástechnika Kft. Szolnok, Mester út 8. Tel.: 56/411-342. *57500* HÖRMANN GARÁZSKAPUK (lakossági és ipari), termofüggönyők forgalmazása és beépítése részletfizetési lehetőséggel! Szolnok, Mester út 8. Tel.: 56/411-342 Jenei Árnyékolástechnika. •57504* »AUZATBET0N0ZÁST vállalok. Bedolgozás gépi berendezéssel 5 szint magasságig. A felület további kiegyenlítést nem igényel. Tel./fax: 56/426-971,06-20/434-5833. *63332* __________BÚTOR__________ HA SZNÁLT BÚTOROK BOLTJA Szolnok, Szt István kir. út 13. az Interspar mögött Adás-vétel. Tel.: 56/414-444. •61526* _________VEGYES_________ ÁL G tip. légkeverős, 3 fázisú, grillezős, beépíthető sütő új állapotban eladó vagy bármire elcserélhető. I.ár.: 60.000 Ft. Telefon: 57/536- 120. *64107* BÉRLEMÉNY SZOLNOK belvárosában 39 m!-es helyiség üzletnek, irodának kiadó. Érd.: 20/537-4522,19 óra után 56/422-534. JÁRMŰ Jk AUTÓÜVCG '93 Kft. I autoglas | • Szélvédők, oldalüvegek w*1™/ minden autó típushoz ■ Kavicsfelverődós javítása • Zárt tgk. üvegezése • 3M autóüveg fóliázás • Napfénytető beszerelés • SIKA ragasztók, tómftők •BP olajok, <ra|y| VARTA akkumulátorok 01*1 értékesítése Szolnok, Thököly út 85. Telefax: 56/514-537. Nyitva: hétfőtői-pénteklg 8-17 óráig 2.195.000 forint O % önerővel elvihető A FordFiesta modellnek nemcsak az ára fantasztikus, a megnyerő külsőhöz meggyőző belső tulajdonságok is társulnak. Sokoldalú beltér, átlag feletti csomagtér, stabil úttartás, biztonsági utastér: a FordFiesta egy igazi megbízható családi autó minimális szervizigénnyel. Ne hagyja ki a hatalmas lehetőséget: most a FordFiesta már 2 195 OOO forintért az öné lehet. Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! FordFiesta Nesztor Kft. Szolnok, Abonyi út 1/C, tel.: 56/512-412, 375-201. Cegléd: Külső-Kátai út 1. Tel.: 53/500-130, e-mail: ford@nesztor.hu web: www.nesztor.hu Vegyes átlagfogyasztás: 4,3-7,1 1/100 km, COi-kibocsátás: 114-168 g/km.