Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-18 / 244. szám

6 2004. OKTOBER 18., HÉTFŐ A A NÉGY KEREKEN Készítsük fel autónkat Talán sokaknak nem tet­szik a jóslatunk, de saj­nos idén is lesz tél. Már most is lényegesen sok­kal rosszabb időjárási vi­szonyok között autózha­tunk, mint eddig, és a ja­va csak ezután jön. De még nem késő felkészí­tünk négykerekűnket a téli strapára. Talán kezdjük a gumikkal, hi­szen a biztonságos közlekedés egyik legfontosabb pillére azok kifogástalan állapota és megfe­lelő légnyomása. A nyári ab­roncsok hétfokos hőmérséklet alatt már nem biztosítanak megfelelő tapadást, növelik a fékutat, ezért célszerű beru­házni téli gumikra. Bár nem ki­fejezetten olcsók és a fogyasz­tást is növelik, biztonságun­kért semmi sem lehet drága. Alapkövetelmény, hogy csak olyan méretű gumit szabad fel­szerelni, amit a kocsi gyártója előír, a profilmélysége pedig legalább négy milliméter le­gyen. A téli gumi speciális ösz- szetevőinek köszönhetően fagypont alatti hőmérsékleten sem lesz kemény, így tapadása jobb, a fékút lerövidül. Az egyik neves gumigyártó cég tényleg köd nehezíti az előreju­tást. Meg kell vizsgálni az ab­laktörlők állapotát, ha pedig szükséges, kicserélni a lapáto­kat és/vagy a törlőgumikat, hi­szen a következő hónapokban gyakrabban lesz szükség rá­juk. Hihetetlennek tűnik, de ta­lálkoztunk olyan vezetővel, akik nem tudta beállítani a szélvédő és az oldalüvegek pá­rátlanításának funkcióját. Szá mukra azt javasoljuk, hogy ve­gyék elő autójuk kezelési köny­vét és vegyék át még egyszer a hűtő-, fűtő-, és szellőző rend­szer működtetéséről szóló feje­zetet. A motortérben is bőven akad tennivaló. Az ablakmosó tar­tályt töltsük fel téli (fagyálló) folyadékkal, illetve ellenőriz­zük a motor hűtőfolyadékának szintjét és fagyáspontját. Gon­vizsgálatai szerint egy sze­mélyautó letaposott havon 50 kilométeres tempóról fékezve több mint 20 méterrel előbb áll meg téli gumival, mint nyári­val! A szakemberek szerint mind a négy kerékre kellene téli gumit szerelni, de ha csak kettőre futja, akkor hajtástól függetlenül a hátsó kerekekre ajánlatos felszerelni. Veszélye­sebb ugyanis, ha az autó hátsó része fékezéskor kitör a nyári gumik gyengébb tapadása mi­att, mintha kisebb a fékhatás és kevésbé irányítható az autó eleje. Az autó „lábainál” ma­radva célszerű a lengéscsillapí­tókat is ellenőriztetni, hiszen állapotuk a kocsi úttartását, stabilitását, sőt a fékút hosszát is jelentősen befolyásolja. A fé­kek működését szintén szak­emberrel, műszeres méréssel kell kontrollálni. A nemszeretem hónapokban fokozott jelentőséggel bír a lát­ni és látszani elv. Mivel télen többet használunk világítást, érdemes az autó minden fény­forrásának működését leellen­őrizni, és gondoskodni a fény­szórók helyes beállításáról. (Utóbbival kapcsolatos kelle­metlen tapasztalat, hogy az újabb, fiatalabb kocsik zömé­nél a fényszóró magassága a műszerfalról állítható, de so­kan ezzel nincsenek tisztá­ban.) Sáros, latyakos, esős, ha­vas évszakban nem kevésbé fontos, hogy tisztán tartsuk a világítótesteket. Mostanában gyakran látni olyan autósokat, akik akkor is bekapcsolták a ködlámpákat, amikor ez egyál­talán nem indokolt. Nekik azt tanácsoljuk, hogy csak akkor használják ezt a fényforrást, ha dőljünk arra, hogy a hideg idő jobban igénybe veszi az akkumu­látort, ezért olyan aksi- nál, ahol a folyadék- szint ellen­őrizhető és hiányzik be­lőle, pótol­juk desztil­lált vízzel. Nem ke­vésbé fon­tos a pólu­sok jó rögzí­tése és tisz­tán tartása. A télre készülvén nem árt, ha meg­győződünk arról is, hogy megfelelő- e a gyújtógyertyák állapota. Nem kerül sokba, így ajánl­ható, ha nem csak jégkaparó- val szereljük fel magunkat, hanem jégoldót is vásáro­lunk. Számítani kell arra is, hogy adódhatnak olyan helyzetek, amikor ki kell ásnunk az au­tónkat a hóból, ezért ilyenkor jó szolgálatot tehet a csomag­tartóban tárolt kisebb hólapát és munkáskesztyű. Telítődő autópiac Az év első kilenc hónapjá­ban az előzetes adatok alapján alig fél százalék­kal nőttek az újautó-eladá- sok Míg az első félévben még 2,7 százalékkal bő­vült a piac, a harmadik negyedévben jelentősen lassult a növekedés üteme. Ha végigfutjuk az egyes már­kák eladásainak alakulását, je­lentős különbségeket fedezhe­tünk fel. Akadnak egyértelmű nyertesek, akik a piac bővülésé­nek ütemét jóval meghaladó ér­tékesítési eredményeket produ­káltak, s találunk nagy veszte­seket is. A hosszú évek óta piacvezető Suzuki az év első kilenc hónap­jában 26,7 ezer autó adott el, ami a múlt évvel összehasonlít­va 14 százalékos csökkenést je­lez, ugyanakkor sokkal kedve­zőbb az első negyedévi 36 szá­zalékos mélyrepülésnél. A nyertesek közül kiemelhető a Ford teljesítménye, amely 34 százalékkal 10,3 ezerre növelte eladásait. Ebben főként a Fiesta játszotta a főszerepet, de értéke­sítésének hatodik évében még mindig nagyon kelendő a Focus is. Az előzetes adatok alapján a Renault és a Mazda is jól szere­pelt. Az Opeleket és a Daewoo- /Chevroleteket forgalmazó Ge­neral Motorsnál viszont fele­más a helyzet, hiszen a körbe zárt villám emblémás kocsikból 10 százalékkal kevesebbet ad­tak el, míg a nemrég kereszte­lőn átesett márka viszont 40 százalékkal növelte eladásait. Kiegyensúlyozottabb képet mutat az öt márkát forgalmazó Porsche Hungária, a Seaton kívül ugyanis az összes márka (Audi, Volkswagen, Skoda, Porsche) el­adása 10 százalékkal nőtt. Őszi/téli átvizsgálásí akció a Ring Autóház Kft-nél! Készítse fel a Ring Autóház Kft-nél az autóját! lAkciók keretein belül mindössze 990.-Ft -ért átvizsgáljuk és telkészítjük gépjárművét a téli időszakra. A vizsgálat tartalmazza a \ X futómű-, a. , , lengéscsillapító-. I elektromos berendezések vizsgálatát, folyadékszintek ellenőrzéséi. ■ Olajcserére van szüksége az autójának? il f - t a" Legjobb minőségű olajakkal, díjtalan olajcserével f ' ez már 12.000.-Ft -tó! elérhető/ : * Kedvezményes téli gumi'akcioinkiól tájékozódjon személyesen, vagy telefonon1 Ring Autóház Kft. Szolnok, Fék u. 4. Tel: 56/512-432,56/512-433, 20/551-7174 * gépjárműtípusonként a lattöltési adatok eltérőek lehetnek Feltámadás Ugye sokan emlékeznek még a hetvenes évek elejének műszaki színvonalát megtestesítő Re­nault 12-es romániai licencmo- delljére. A Dacia nálunk is sok­ezer hívet szerzett magának, a többi, akkor kapható kocsihoz képest klasszisokkal jobb futó­művével, kényelmes belső teré­vel, tágas csomagterével. Csak az volt a gond, hogy a kifogásol­ható anyagminőség és a slendri- án összeszerelés miatt igazán az ügyes kezűek boldogultak vele. No de a „legóautó” már a múlté, alig-alig látni belőle útjainkon. Majdnem 15 évvel Ceaucescu és felesége kivégzése után a mosta­nában különösen innovatív Re­nault feltámasztotta a Daciát. A már nálunk is piacra dobott Lo­gan nagy dobásnak ígérkezik. A franciák ezzel olyat alkottak, ami jó ideig elállíthatja a konku­rencia lélegzetét. A Logan külső méreteit meghazudtolóan tágas belül, csomagtere 510 literes, műszaki alapját a Renault adja, az ár-használati érték viszonyát tekintve pedig - egyelőre - ver­hetetlen. Az év kis áruszállítója: MB Vito A Mercedes-Benz könnyű ha­szonjárműcsaládja, a Vito nyer­te el a „Van of the Year 2005” dí­jat. A szakújságírókból álló nemzetközi zsűri elsősorban a Vito személyautós kényelmét és menettulajdonságait ismerte el a rangot jelentő címmel. Az 1996-ban e díjjal már kitünte­tett első generációs Vitónál a múlt év végén bemutatott aktu­ális sorozat sokkal több variáci­óban készül, hiszen kétféle ten­gelytáv, háromféle járműhossz és háromféle magasság közül lehet választani. A motorpaletta fe­szültén széles, a teljesítmény­skála 88 és 296 lóerő között mo­zog. Készül kisbusz változatban is, Viano néven. Az amerikai General Motorshoz tartozó Daewoo szeptember 16-án jelentette be, hogy októbertől Chevro­let néven forgalmazza autóit. Ennek apropóján nyílt hétvégét tartott a szolnoki Chevrolet-kereskedés, a Ranex Kft., s bemutatta legújabb modelljét, a Lacettit. "NONSTOP AUTÓMENTES Külföldről külföldre is! Nehézgép-szállítás. Törmelékszállítás, tereprendezés. Mélyépítés. SERVICE 24. AZ AUTÓKLUB ÉS AZ ABAC SZERZŐDÖTT SZÁLLÍTÓJA. AUTÓ- ÉS KAMIONMENTŐ KFT. , Fegyvernek, 06-30/9459-723 i www.auto-kamionmento.hu Használt autót vásárol? Ml teljes körű ügyintézéssel segítünk. Eredetvizsga, átírás, biztosítás kötése. Már 20 % Önerővel, 30 %-tél casco-mentesen. Külföldről behozott járművekre Is! Jövedelemigazolás nélkül. KÜLFÖLDRŐL BEHOZOTT 6 ÉVNÉL FIATALABB AUTÍf MÁR 20 % KEZDŐ BEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ. SZDMBATDN IS NYITVA! Szolnok, Him V. Út 1. (Széchenyi-ltp.) Tel.: 56/522-064,56/522-135,30/456-4004. Az oldalt írta és szerkesztette: Laczi Zoltán AUTOUVCG 93 Kft. Szélvédők, oldalüvegek minden autó típushoz (AUTOGLAS j i LautóOvegJ • Kavicsfelverődés, repedés javítása ■ Zárt tgk. üvegezése • 3M autóüveg fóliázás • Napfénytető beszerelés ; • SIKA ragasztók, tömítők • BP olajok, VARTA akkumulátorok értékesítése Szolnok, Thököly út 85. TeUfax: 56/514-537. Nyitva: hétfótől-pénteklg 6-17 óráig Sok bosszúságot kerülhetünk el, ha időben lecseréljük télire az ablakmosó-folyadékot I télre FOTÓILLUSZTRÁCIÓ: MÉSZÁROS

Next

/
Oldalképek
Tartalom