Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-11 / 238. szám
2004. OKTOBER 11., HÉTFŐ 5 MEGYEI TÜKÖR Munkazaj hallatszik a volt Mezőgépnél Ismét gépzaj hallatszik az egykori Szolnoki Mezőgépnél, ahol a napokban beindult az üzem. Mától már a szériagyártás kezdődik a McHale Hungária Kft. gyárában. Tóth András A karbantartási munkákon túl a napokban elindították az első berendezést a McHale Hungária Kft. gyárában. Mint ismert, az egykori Szolnoki Mezőgépet az ír cég vásárolta meg nemrégiben. A lézervágóval a próbaüzemet tartották meg, ezzel megkezdték az alkatrészgyártás első ütemét. A mai naptól már élesben, szériaszerűen megy a munka a berendezésen. A feladatsor fokozatosan folytatódik, ami újabb dolgozók felvételét jelenti - tudtuk meg Kiss Tamástól, a cég ügyvezetőjétől. Mindazonáltal egyelőre nem kell nagy létszámra gondolni. November közepére, amikor már minden munkafázisban dolgoznak, 40-50 munkással számolnak. A gyárban egyelőre alkatrészeket gyártanak a McHale- nek, amelyeket felszedőegységekbe építenek be. A vezető elmondta, a napokban érkezik hozzájuk a tulajdonos, Padraic McHale, hogy megbeszéljék a jövő évi terveket. Épülhet az erőmű (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) A felügyelőség képviselője elmondta, a hiánypótlás részben megtörtént, a Mezőtúrra tervezett két objektumból az egyiknek, valamint a törökszentmiklósi szélerőműnek kiadható állapotban vannak az építési engedélyei, csupán az eljárási díjak befizetése hiányzik az Euro- wind részéről. A másik mezőtúri, illetve a martfűi szélerőművek még jócskán igényelnek szakhatósági engedélyeket. Megyik Zsolt, a beruházó kft. képviselője mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy annyira friss ez az általa is ismert információ, hogy az eljárási díj megfizetését szolgáló postán feladott csekk még nem érkezett meg a társaságukhoz. Arra azonban nem adott pontos választ, hogy cége mikor kezdi meg az alapozási munkálatokat. Mint mondotta: ez finanszírozási kérdés, erről az Eurowind Hungary Kft. mögött álló pénzügyi csoportok döntenek, de nagy valószínűséggel még az idén meglesz az első kapavágás. A hagymák Reménye (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) — A honi adminisztráció hibáit mutatja, hogy a rekord termést hozó idei évben, a szezon elején egyiptomi hagyma is érkezett hazánkba, ami tönkre is tette a piacot - mutatott rá Füleki László , a Hagyma Terméktanács elEgy másik fontos esemény is volt a nagyközségben: az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával hoztak létre úgynevezett eMagyarország Pontot a Gondozási Központban. Elsősorban a helyi idősek és mozgássérültek számára szerettek volna a két új számítógéppel lehetőséget teremteni az internethasználattal való ismerkedésre. nök-titkára. A közeljövőben nem lehet számítani arra, hogy a nyomott, 18-20 forintos kilónkénti ártól többet adjanak a hagymáért. Rekordközeli termés volt ugyanis a lengyel és a holland hagymatermő vidékeken is, ez alapvetően határozza meg az EU piacát. Dankó István , a Jászföld Rt. vezérigazgatója a ladányi Remény fajtabemutatóján elmondta, csak gépesítéssel lehetnek úrrá az ilyen helyzeteken. Másként ugyanis az áruban lévő emberi munka bérét nemigen tudják visszahozni a jövőben az értékesítéskor. A Remény lehetőséget ad a kivárásra, mert a tapasztalatok szerint szakszerűen tárolva akár a jövő esztendő áprilisában, májusában is jó minőségben eladható lesz. Novák Gyula kisbíró mindenkinek anyját, fiát, lányát, vejét, menyét, nászát hívja a hét határra szóló szolnoki piaci szüreti bálba Ilyet se látott még a jó, öreg szolnoki Piaccsarnok! Szombat este odabenn hófehér abrosszal terített asztalok uralták a kofák, árusok helyeit. D. Szabó Miklós Hosszú sor kanyargóit a Tej-tejtermék feüratú bolt előtt.- Kérek egy felest!- Én egy korsó sört!- Nekem valamilyen üveges bort tessék ajánlani! És Deák Lajosné Rozika, aki tíz-egynéhány éve eladó, állta az ostromot. Meg azt, hogy a juhtúró, tejföl helyett most az egyszer maligánfokos itókákat kértek tőle. Nem csoda, mert a piaccsarnokban ekkor tartották az első szüreti bált. Noha ezren felüli volt a vacsora és belépőjegy ára, mégis háromszáznál többen jöttek el szórakozni. Népviseletbe öltözött lányok, csőszök, csőszkisasszonyok gyülekeztek, majd Novák Gyula, aki lassan elismert, majdnem főhivatású kisbírónak számít megyeszerte, érces hangon megnyitotta a rendezvényt. Egyúttal adatta tudtára a publikumnak, hogy aki a felakasztott szőlőket lopja, megfenyítte- tik, egyébként is a tolvaj a tolvajtól csak dupla áron lophat, állította nagy derültség közepette. A vacsora Eszes Sándor magánfuvarozó, nótaénekes és mellesleg egyre jobb szakács igyekezetét dicsérte, a talpalá- valót Rácz Aladár és együttese szolgáltatta, de volt aerobik- meg breakbemutató, azután nótacsokor is. A Bereczki Máté Gazdakör tagjai decis poharakban ingyen mérték legfinomabb nedűiket az arra rászorulóknak meg rá nem szorulóknak. Hogy melyik csoportból kortyolhattak többen, a magassá- gos a megmondhatója, mert végül mind a négyfajta bor elfogyott, gyomrokra talált. Hogy ki ötlötte ki ezt a szolnoki szüreti bált, nehéz felsorolni. Állítólag többen. Mivel a vendégek addig maradhattak, amíg a kedvük el nem fogyott, elhatározták, esztendő teltével j ilyentájt ismétlés következik. | Elvégre szüret remélhetőleg akkor is lesz, így alapos az indok a repetára... A titok: az igényes népszerűség Igényes népszerűség — talán ez a Szigligeti Színház titka. A nagy múltú teátrum direktorai minden időben erre törekedtek, ezt a hagyományt ápolták, s adták át utódaiknak. Bebizonyították, hogy magas színvonalú előadásokkal is be lehet csalogatni a teátrumba a könnyed szórakozásra vágyó nézőközönséget. Szilvási Zsuzsa Berényi Gábor, Székely Gábor, Schwajda György, Paál István, Kertész Péter, Csomós Mari, Darvas Iván, Drahota Andrea, Kozák András, Törőcsik Mari, Garas Dezső, Hollósi Frigyes, Gregor József, Benedek Miklós, Székhelyi József, Esztergályos Cecília, Mucsi Zoltán — micsoda névsor! S a szolnoki közönség abban a szerencsés helyzetben lehet, hogy ezeknek a művészeknek, estéről estére nyújtott varázslatos alakításaiknak tapsolhatott, tapsolhat. A Szigligeti Színház társulata immár ötven esztendős. Jubileumi évfordulóhoz érkezett a teátrum, s a hét végén színháztörténeti kiállítással és nagyszabású gálaműsorral ünnepelték, hogy 1954-től állandó színtársulat van, amely az elmúlt fél évszázad folyamatos kimagasló művészi munkájával országos hírnevet, elismerést hozott a Tisza-parti város számára. A nézőtéren az egykori és jelenlegi társulati tagok mellett azok foglaltak helyet, akiknek hosszú évtizedek óta bérletük van a Szigligeti előadásaira. A színpadon pedig legendás színidirektorok, színészek váltották egymást, felidézve a máig emlékezetes darabokat a Stuart Máriától a Macskajátékon át egészen a Száz év magányig. Természetesen megidézték az égi társulat emlékét is, mindazokat, akik már nem léphetnek a világot jelentő deszkákra. Szikéra János, a színház jelenlegi igazgatója, számos darab rendezője pedig ezen az estén megpróbált végére járni a „szolnoki titoknak”, megfejteni azt a rejtélyt, hogy vajon mi adja a varázsát ennek a színháznak, ennek a társulatnak. Pedig a nézők már régen tudják ezt: a szolnoki színházi hagyomány megköveteli az igényes népszerűséget. A Szigligeti mindig is úgy volt népszerű, hogy közben az esztétikai igényességből nem engedett. Nagy korszakain - a direktorok merőben eltérő stílusa, szemlélete ellenére — végigvonult az az íratlan törvény, hogy ne engedjenek se az igényességből, se a népszerűségből. jászfényszaru. A Damjanich utcában lakók létrehozták az útépítő közösséget, s a pályázaton nyert összeggel megvalósulhat az utca aszfaltozása. A megkezdett munkákkal a következő évben végeznek a kivitelezők. BCS jászladány. A Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz benyújtott pályázat segítségével, a Jászladányi Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében összesen hetven általános iskolást tudtak ösztöndíjjal támogatni a településen. A jó tanulmányi átlagot teljesítő roma fiatalok három-hat- • ezer forintos ösztöndíjban részesülhetnek. BCS fegyvernek. Borgulya István falugazdászt betegsége miatt előRÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL KI mit tud? vetélkedőt rendeztek szombaton általános iskolás korú cigány gyerekek részére Szolnokon, a Városi Művelődési és Zenei Központban. Vendégként a karcagi óvodások (képünkön) léptek fel reláthatóan hosszabb ideig Tóth György helyettesíti csökkentett ügyfélfogadási időben. A helyettes falugazdász fogadási ideje szerdánként 8-tól 10 óráig tart, míg sürgős esetben Törökszent- miklóson, az Almásy út 6. szám alatt (volt állami gazdaság székhelye) érhető el. mg Szolnok. A belügyminiszter ajándéktárgyat adományozott Bori István nyugalmazott tűzoltó alezredesnek, a volt megyei tűzoltó-parancsnokság tűzmegelőzési osztályvezetőjének. A 2000-ben nyugdíjba vonult tűzoltó munkássága alatt számos magas állami elismerésben részesült, egy alkalommal az év tűzoltójának is megválasztották. HGY Szolnok. A Tiszaparti Gimnáziumban Sz. Kovács Géza festőművész képei láthatók, ba tiszainoka. A település és Nagyrév között mély vezetésű kompkötelekkel kísérleteznek, hogy eleget tegyenek annak az előírásnak, miszerint a víz felszíne fölött közvetlenül nem futhatnak ilyen kábelek, tudtuk meg Pfeffer Ferenc polgár- mestertől. Tiszainokán egyébként pénzt nyertek egy háromszáz méter hosszú út megépítésére, amely a komplejáróhoz vezet majd. A kivitelezési munkálatok várhatóan heteken belül megkezdődnek, mga tiszasüly. A falugázról földgázra történő átállás érdekében a település Hunyadiakéval és Kőtelekkel közösen pályázott támogatásra. Baksay Endre polgármester érdeklődésünkre közölte, a három község számára rendkívül jelentős beruházás több száz millió forintba kerülne, mga tiszavárkony. Nemrég díszpolgári címet adományoztak az oümpián második helyet szerzett diszkoszvetőnek, Kővágó Zoltánnak. Mészáros Zoltán polgármester lapunknak elmondta, a következő esztendőben is odaítélik majd e címet, amelynek jelenleg több várományosa is van. Szeretnének hagyományt teremteni aljból, hogy ezután mindig az augusztusi új kenyér ünnepe táján kerüljön sor erre a jelentős eseményre, mga Felest mértek a tejivóban