Új Néplap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-07 / 235. szám

2004. OKTOBER 7., CSÜTÖRTÖK KÉK TÜKÖR Zalatnay Sarolta mégsem jött haza sztárper Az énekesnő ígérete ellenére Amerikában maradt Továbbra sem tudni, mi­kor kell börtönbe vonul­nia Zalatnay Saroltának. A művész újabb ígéretet tett arra, hogy hazatér Amerikából. Nagy Eszter Dóra Zalatnay Saroltát (57) negyven- három rendbeli csalás miatt jog­erősen három évig terjedő sza­badságvesztésre ítélte a Főváro­si Bíróság szeptemberben. A művész szabadon távozhatott a bíróságról. Útlevelét sem von­ták be, ezért az Egyesült Álla­mokba utazott. Elutazásakor azt ígérte: tíz napon belül hazatér. Cini a saját maga számára megszabott határidőre nem jött haza. Ügyvédje, Hegedűs László lapunknak azt mondta: védence hét végén érkezik. Arról nem tu­dott beszámolni, hogy mennyi pénzt szerzett az énekesnő. A perújítási kérelmet azonban továbbra is fenntartják. Mint is­mert, a válása miatt külföldre utazó Zalatnay a befolyt összeg­ből szeretné kifizetni megkárosí­tott ügyfeleit. Ha sikerül elég pénzt összeszednie az énekes­nőnek, akár fel is függeszthetik börtönbüntetését, és az egész el­járás elölről kezdődhet. Az énekesnőnek elhúzódó válása miatt nem sikerült idő­ben hazatérnie. A külföldön tartózkodó művésszel védője sem tudta felvenni a kapcsola­tot. Zalatnay ügyvédje szerint a bíróság még nem döntött arról, hogy mikor kell börtönbe vonulnia. A sztárnak legalább két évig kell rács mögött ülnie. Zalatnay azt ígéri: hazatér. Ha mégsem tartaná be ígéretét, és az Egyesült Államokban marad­na, rövid időn belül hazahozhat­nák. A két ország között kiadatá­si egyezmény van érvényben. Ezért kell bezárva élnie: 43 rendbeli csalás Zalatnay Sarolta ellen 2001 márciusában emelt vádat az ügyész­ség 43 rendbeli csalás miatt. Emellett magánokirat-hamisítással, jogosulatlan pénzintézeti tevékenységgel és hitelsértéssel is vádol­ták. 2002 decemberében társaival együtt nagyrészt elismerte a vádakat Akkor az ügyész öt év letöltendő börtönbüntetést kért az énekesnőre különösen nagy összegű csalásért Az okozott kár 123 millió forintot tett ki, ennek mintegy 25 százaléka térült meg az évek során. Az énekesnő még most sem tudja, mikor kell bevonulnia a börtönbe Ponyvatartó rúd vágta fejbe belehalt sérüléseibe Örmény- kútnál, a bekötőúton kerék­pározó 39 éves F. Lajosné, akit egy teherautóról elszabadult rúd vágott fejbe. A Mercedes a 44-es főút felé tartott, le­szakadt a ponyvája, és magá­val rántott egy 9 méter hosszú alumínium tartórudat is. (szí) Gyerekek akarták megerőszakolni mm AKART ERŐSZAKOLNI két gyermekkorú egy 16 éves lányt Pocsajon. Á lány a há­zuk udvarán kapálgatott, amikor a 12 és 13 éves szom­széd gyerekek megpróbálták megerőszakolni. A lányt a si- kítozását meghalló felnőttek mentették meg. (ned) Bombariadó volt a bíróságon a tűzszerészek nem találtak bombát a nyíregyházi bírósá­gokon. Szerdán délelőtt valaki telefonon közölte, hogy bom­ba fog robbanni a Nyíregy­házi Megyei és Városi Bírósá­gon. Az ismeretlen telefonálót keresi a rendőrség, on Újabb pedofil bukott le a fővárosban LEBUKOTT Budapesten egy pedofd. A 32 éves V. László az interneten megrendelve, gyer­mekeket pornográf módon áb­rázoló felvételeket tartott ma­gánál. V. Lászlót beidézték a rendőrségre, ahol elfogták, on Százhuszonhétmillió forintot sikkasztott őrizetbe vették a budapesti, 30 éves P. Zsoltot A gyanú szerint a férfi az egyik pénz­intézet alkalmazottjaként 2001. január 1. és július 15. között a munkaköréből adó­dóan rábízott összegből 127 millió forintot folyamatosan a saját céljára használt fel. (ned) Drogot találtak egy vállalkozónál beismerte a 31 éves nyíregy­házi vállalkozó, hogy az övé az a kétmillió forint értékű kábítószer, amit rendőrök találtak meg a kisbuszában. 500 darab ecstasyt, 200 adag marihuánát, 50 adag speedet találtak nála. (szí) Négyen sérültek meg a kigyulladt autóban karambolozott, majd kigyul­ladt egy személyautó a 37-es főúton, a Szerencs és a mádi körforgalom közötti vasúti át­járóban. A gépkocsivezető és három utasa súlyos sérülések­kel került kórházba, (ned) Áramütés érte a temetőben megütötte az áram a szegedi régi Gyevi temetőben dolgozó munkást, amikor a terepren­dezést végző munkagép el­szakította a magasfeszültségű vezetéket Az áramütés miatt a munkagép mellett dolgozó középkorú férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett, o» Jogerősen elítélték a balesetet okozó tűzoltót Citrommal „büntettek" a gyerekek Ez az akció a járművezetők többségének szimpatikus volt Jogerősen elítélte a me­gyei bíróság a szolnoki tűzoltóság egyik gépko­csivezetőjét, aki balesetet okozott 2001. május 30- án Szolnokon, a József At­tila és a Nagy Imre körút kereszteződésében. A ka­rambolban hárman vesz­tették életüket. Horváth Győző A három és fél évvel ezelőtti tra­gédia azt követően történt, hogy a tűzoltókat egy Törteli úti tűz­esethez riasztották. A tűzoltó­gépkocsi megkülönböztető fén­nyel és hanggal indult útnak a laktanyából az útkereszteződés felé. A későbbi eljárás egyik legfontosabb szakértői kérdése volt, hogy a tűzoltók járműve a jelzőlámpa piros vagy zöld jel­zésénél hajtott-e be a kereszte­ződésbe. A sofőr és több tanú szerint zöld volt, de a vizsgálat és immár a másodfokú ítélet is megállapította, hogy a lámpa pi­rosat mutatott, amikor a Tatra viszonylag nagy sebességgel megérkezett a kereszteződésbe. A közlekedési szabályok sze­rint a megkülönböztető jelzé­sek használata mellett is úgy kellett volna áthajtani a piro­son, hogy a vezető meggyőző­dik az áthaladás biztonságáról, arról, hogy a közlekedők mind­egyike elsőbbséget biztosít szá­mára. Ez - az eljárás megállapí­tásai szerint - nem történt meg. A tűzoltók gépjárműve beha­ladt a kereszteződésbe, majd erőteljes fékezésbe kezdett. A tehergépkocsi megcsúszott, és összeütközött egy, a Körösi úti temető felől érkező személyau­tóval, amiben három férfi ült. Mindannyian meghaltak. A Szolnoki Városi Bíróság el­ső fokon több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt mond­ta ki bűnösnek a tűzoltók gép­kocsivezetőjét, és háromévi sza­badságvesztésre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész sú- lyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést. A me­gyei bíróság tegnapi tárgyalását követően meghozta jogerős íté­letét, amelyben a kiszabott bün­tetést 2 évre mérsékelte, és an­nak végrehajtását 3 évi próba­időre felfüggesztette. Az ítélet- hirdetést követő szóbeli indok­lásból kitűnt, a vádlott számára lényegesen kedvezőbb döntést többek között az indokolta, hogy a vádlott nem követett el többszörös durva szabálysze­gést, ugyanakkor kimutatható a sértetti közrehatás is, azaz hogy a szerencsétlenül járt gépkocsi- vezető is vétett a KRESZ-szabá- lyok ellen. A kisiskolások közleke­désbiztonságára kíván­ták felhívni a járműveze­tők figyelmét ezúttal is alma-citrom akciójukkal a szervezők Szolnokon: a baleset-megelőzési bi­zottság, a Generali a Biz­tonságért Alapítvány és a Széchenyi Körúti Álta­lános Iskola. Horváth Győző A biztosítótársaság és a rend­őrség idén ősszel is megren­dezte országos közlekedésbiz­tonsági akcióját. Az országban ezáltal mint­egy 50 helyszínen lehetőség nyílik az általános iskolák alsó tagozatos diákjai számára ar­ra, hogy a biztonságos közle­kedéssel kapcsolatban meg­tartott osztályfőnöki órát köve­tően részt vehessenek egy rendőri közúti ellenőrzésen. Ez alkalommal a nebulók „büntetik” a szabálytalankodó autósokat egy-egy citrommal, de azokat a rendőrök által megállított és ellenőrzött jár­művezetőket, akiknél mindent rendben találtak, almával ju­talmazzák meg. A megyeszékhelyen tegnap délelőtt a Széchenyi-lakótelep „kapujában” áll fel a rendőrök­ből, gyerekekből és a biztosítá­si szakemberekből álló ellen­őrző csoport, hogy szemügyre vegye a közlekedőket. A helyszínen működött egy traffipax is, de mint megtud­tuk, túl sok gyorshajtó nem akadt „horogra”. A legtöbb cit­romot azok vitték haza, akik nem kapcsolták be a biztonsá­gi övét, akadt azonban egy olyan sofőr, akinek az okmá­nyaiban lejártak az érvényes­ségi határidők. Neki a citrom mellé egy feljelenés is dukált. Összességében most jobb eredménnyel zárult az akció, mint egy évvel ezelőtt. Ezúttal kétszer annyi alma fogyott, mint citrom, tavaly viszont annyira kelendő volt a déligyü­mölcs, hogy azt utólagosan pó­tolni is kellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom