Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-06 / 208. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2004. Szeptember 6., hétfő M E G Y E I Emberség mindenekfelett Megtiszteltetés nap mint nap felvenni a bírói talárt A jogerős ítélet meghozatala csapatmunka. Az aktahalmazok tényanyagára alapozva a három hivatásos bíróból álló tanácsnak kell a vádlott sorsáról dönteni. A testület élén álló tanácselnök mondja ki az ügyben a végső szót t FOTÓ: BAKOS JUDIT Portré Vajon mi lehet a titka annak, hogy valaki akár négy évtizedes munkatapasztalattal a háta mögött is ugyanolyan lelkesedéssel tekint hivatására, mint pályája kezdetén? A szakma iránti elhivatottság? A sikerélmények? Az emberek iránti szeretet? Az elismertség? Úgy tűnik, dr. Németh Pálné megyei bírósági tanácselnök esetében legalább ennyi tényező játszik ebben szerepet. Az már az egyetemi évek alatt sem volt vitás a megyei bíróság egyik legtapasztaltabb bírája számára - tudhattuk meg —, hogy a jogi pályán belül a bírói hivatást választja. Azóta — immár négy évtizede — töretlenül kitartott a büntetőjogi szakág mellett és büntető ügyek tízezreiben hozta meg ítéleteit.- Ez a legszebb hivatás. Megtiszteltetés számomra, hogy nap mint nap felvehetem a bírói talárt — mondja büszkén ma is. A tíz éven át a fiatalkorúakkal kapcsolatos, majd azt követő harminc esztendőben a másodfokra került ügyekben eljáró büntető bíró szavaiból aztán nyomban kiderül: a szakma szépsége mellé szorosan társulnak azok a körülmények, amelyek egyben nehézzé és rendkívül felelősségteljessé teszik ezt a munkát. Hogy mást ne említsünk: iszonyatos ügytömeggel kell megbirkózni úgy, hogy minden esetben kivétel nélkül a vádlott jogait és emberi méltóságát egyaránt tiszteletben tartó eljárásban megalapozott döntés születhessen; A büntetőjogon belül szerteágazó tudásra van szükség. A tanulásnak 40 évi munka után sem lehet pontot tenni a végére, ugyanis a jogszabályváltozások sokasága az ismeretek folyamatos frissítését teszi szükségessé. A tanulás az emberismeret terén sem állhat meg. Az élet ugyanis olyan történeteket „ír”, ami esetenként a legagyafúrtabb krimiszerzőket is megszégyeníti. A bírónő nem titkolja, nagy tapasztalata ellenére megesik, hogy elámul egy-egy különös bűneset körülményein, vádlottjain. Kiderülhet ugyanis, hogy épp az „angyalarcú” emberek képesek a legdurvább tettek elkövetésére és megesik, hogy egy iskolázatlan csaló, tanult embereket is képes a meghökkentően választékos és kifinomult elkövetési módszereivel átejteni. Mint ahogyan dr. Németh Pálné fogalmazott, a bírói munka nem ér véget a tárgyalóteremben, a bírák önkéntelenül is hazaviszik az ügyekkel kapcsolatos problémákat. Nem egy esetben álmatlan éjszakákat okoz annak eldöntése, hogy a tények ismeretében miként ítélkezzék úgy, hogy abban ne legyen hiba.- Nincs kis és nagy ügy - vallja. - A vádlottak között sincs különbség abban a tekintetben, hogy az adott bűncselekménytől függetlenül mindenkivel egyformán humánusnak, emberközpontúnak kell lenni. Nagyon fontos, hogy a bíró az ártatlanság vélelmét, mint alapelvet messzemenőkig szem előtt tartsa az eljárás során mindvégig. — A bírót soha sem ragadtathatják el indulatai, minden esetben tárgyilagosnak, objektívnek kell maradnia - állítja meggyőződéssel. Nincs ebben semmi különös, ugyanis ha ő jelenik meg valahol ügyfélként, maga is nehezen tolerálja azt, ha nem megfelelő módon viselkednek vele. HORVÁTH GYŐZŐ Dr. Németh Pálné a Parlamentben tartott augusztus 20-i ünnepségen vette át a köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, A magas kitüntetés az igazságszolgáltatásban végzett több évtizedes munkája elismeréseként illette meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság megyei bírósági tanácselnökét. Diákhitel változatlanul Változatlan feltételekkel vehetik igénybe az egyetemisták, főiskolások az idei tanévben a diákhitelt, a kölcsön havi összege továbbra is 10, 15, 21, illetve 25 ezer fórint, és a kamat is megegyezik az előző szemeszterben meghatározott összeggel (11,95 százalék) - tudtuk meg Őri András kommunikációs igazgatótól. A diákhitel első kifizetési napja az új félévben október 15-én lesz, ekkor mindazok a korábbi ügyfelek hozzájuthatnak a pénzükhöz, akik legkésőbb szeptember közepéig beiratkoztak tanintézetükbe, illetve azok az új ügyfelek is megkapják a diákhitelt, akik a beiratkozás mellett szeptember 15-ig beadták igénylésüket is. Diákhitelt a félév során bármikor lehet igényelni. szs Akadálymentes ügyintézés Nincs hiábavaló várakozás az okmányirodában Megoldódtak az új okmánynyomtató rendszer bevezetésével jelentkező kezdeti problémák. Az ügyfelek most már mindenféle, a forgalmi engedéllyel összefüggő szolgáltatást hiánytalanul megkapnak. Szolnok A közelmúltban cserélték le országszerte, így Szolnokon is az okmánynyomtató rendszert, ami lehetőséget teremtett az új típusú forgalmi engedélyek kiadására. A rendszert működtető számítógépes program kezdeti hiányosságai azonban az első napokban nem tették lehetővé a gépjárművek forgalmi engedélyével összefüggő szolgáltatások elvégzését, az ügyfelek hiába keresték fel ilyen jellegű ügyeikkel az irodát. Ez pedig azt is jelentette, hogy átmeneti gondba ütközött az átíratás, a csere, az adatváltozás bejegyzése és az első forgalomba helyezés is. Emiatt szüneteltetni is kellett az ügyfélfogadást. A Belügyminisztérium számítógépes központi közlekedési igazgatási főosztálya azonban szerencsére nyomban lépett. Értesülve a problémákról haladéktalanul nekilátott a hibák kiküszöbölésének. Mint arról az okmányiroda helyettes vezetője, Fehér György tájékoztatta lapunkat, már elhárult az az akadály, ami a járműigazgatási szakterületet érintő szolgáltatásokat korlátozta. Most már elmondható, zökkenőmentesen működik a rendszer. Minden, a forgalmi engedéllyel kapcsolatos ügytípust fel tudnak dolgozni és ki tudják adni az új okmányokat. Aggodalomra tehát már nincs ok. Mindemellett előfordulhat azonban, hogy bizonyos adatokat kézzel vezetnek rá az okiratra, közölte a helyettes vezető. Ám ettől még teljés értékű forgalmit vehetnek át az ügyfelek. Jó hír azonban, hogy mindezen, fent említett dolgok együttesen sem okoznak fennakadásokat. A tájékoztatás szerint nincs tömeges sorban állás. Vagyis aki kérésével az okmányirodához fordul, biztos, hogy még aznap megkapja a kívánt szolgáltatást. HGY Anyagba zárt költészet Portréfilm készül Pogány Gábor Benőről Kultúra A neves dokumentumfilmrendező, Gulyás Gyula rendezi a filmet, amely két nagyméretű szobor készítése „ürügyén” mutatja be Pogány Gábor Benő művészi törekvéseit és emberi habitusát. A film zenéjét Verebes Ernő komponálja. — A film elkészítését Demeter István, a Tisza Mozi Kft. ügyvezetője kezdeményezte, aki helyzete miatt is szoros kapcsolatokat ápol a filmes világgal — mondta a művész a film születésének előzményeit idézve. — Meglátogattak Gulyás Gyulával, és megkérdezték, mit szólnék egy portréfilmhez. Természetesen megtiszteltetésnek vettem a javaslatot. — Úgy tudom, a munka már el kezdődött. Milyen módon mutatja be film a művészi tevékenysé gét?- Két nagyobb méretű szobor elkészítését követi végig az alkotás. Az egyik egy Philemon és Baucisz szobor, ezt még Kapos vári Kázmér rendelte tőlem, a másiknak a Cantata profana az ihletője. Miközben a film végigkíséri a szobrok születését, közben beszélgetünk is Gulyás Gyulával, így a produkció nem válik valamiféle technikai ismeretterjesztéssé, a beszélgetésben sok mindenről szó esik, nem is csak művészeti kérdésekről. Elmeséltem a rendezőnek, hogy erdélyi kopókat tenyésztek, és ez úgy megragadta, hogy belekerül a filmbe. Az erdélyikopó állomány a kihalás szélén állt, valahogy úgy, mint a magyar szürkemarha, de sikerült megmenteni ezt a genetikai régészeti leletet, amelyet ma már a világörökség részeként tartanak számon. — Mikorra várható a film bemutatása? — Pontos dátumot nem tudok mondani, várhatóan 2005-ben fejeződnek be az utómunkálatok.- Hogyan jellemezné a saját művészetét?- Ez nem könnyű, de talán úgy, hogy erős irodalmi beállítottság jellemzi. Valaki azt mondta róla, hogy anyagba zárt költészet. Elismerésként fogadom, ha valaki azt mondja a szobraimról, hogy a versolvasás élményéhez hasonló hatást keltenek benne. — Ez a képzőművészet mai helyzetében egy kissé konzervatív álláspontnak látszik.- A mai stíluspluralizmusba úgyszólván mindenféle törekvés belefér. Hiszen ma már a képzőművészet körébe tartozhat video- produkció, installáció, mobil, ugyanúgy, mint például hagy ományos portré. Véleményem szerint a modern téralakítás és a mondanivaló nem zárja ki egymást, a realizmus is magas fokú absztrakciót igényel. Lehet hagyományos eszközökkel is újat mondani. Nem tudom nélkülözni a figurát, hiszen a műnek az emberről és nem az elvont térről kell szólnia.- A filmben megjelenik-e Szolnok, mint művészi tevékenységének közege? — Minden köztéri szobrom látható lesz a filmben, és ezek nagy részét Szolnokon állították föl, tehát a város benne lesz. Egyébként is belekerülne, hiszen szolnoki vagyok, és lokálpatrióta művészként ide jöttem vissza, itt dolgozom, és jóí érzem magam. Néha, amikor panaszkodni hallok embereket az itteni viszonyokra, arra gondolok, hogy problémák máshol is vannak, nem sírni, hanem dolgozni kell. _________________________________________BJL Pogány Gábor Benő munka közben fotó: mészáros Portré A Móra Ferenc-díj a múzeumi területen dolgozók legmagasabb miniszteri kitüntetése. Ebben az évben, augusztus húszadika alkalmából dr. Csányi Marietta, a szolnoki Damjanich János Múzeum régészeti osztályvezetője vehette át ezt az elismerést Hiller István minisztertől- Nagyon örültem a kitüntetésnek, de törtem is a fejem, hogy igazán megérdem- lem-e. Ha az öreg Móra Ferencre gondolok, akit gyerekkoromtól kezdve nagyon szerettem, amikor még nem is tudtam, hogy régészkedett, akkor érzem, hogy az ő személye miatt is ez nagyon nagy megtiszteltetés számomra.- Mit tekint az eddigi munkája legnagyobb eredményének?- Azt hiszem, a Túrkeve-Terehalom teli-telep feltárását. Tárnoki Judittal vezettük ezt az ásatást, és egy olyan lelőhelyen dolgozhattunk, ami minden régésznek az álma.- Mi az, ami különlegessé teszi ezt a lelőhelyet? A múlt kitüntetett kutatója- Az a közel hét-nyolcszáz esztendő, amit felölel fel ennek a telepnek az élete, egymás fölött sorban elhelyezkedő szinteket hozva létre. Az itteni világ körülbelül 2200-ben kezdődik Krisztus előtt, és Kr. e. 1400 táján ér véget. Ez nagyon hosszú idő és itt nagyszerűen nyomon tudjuk követni a tárgyi emlékanyag változását egyetlen telepen, egyetlen kultúrán belül is. Ezek a telepek, mert sok van a Kárpát-medencében, ugyanis közel egy időben szűntek meg. Valahol arra van nyom, hogy elpusztították, esetleg valami ellenséges támadás érte, nálunk meg úgy tűnik, mintha egyszerűen csak kényszerből vagy önszántukból elhagyták volna. Sokan azt mondják, hogy évezredekkel ezelőtt Nyugat-Európa felől betört egy népesség és sorra elfoglalta ezeket a telepeket. Egy biztos, idén nagyon érdekes jelenséget tapasztaltunk, amikor az erődítés sáncát kutattuk. Építése már a telep korai időszakában megtörtént, majd folyamatosan karban tartották, ellenben a föld, amivel betemető- dött az óriási sáncárok azt mutatja, hogy egyszerre temették be. Kérdés, hogy a maguk jószántából tették vagy kényszerítették őket arra, hogy a védelmüket feladják. Túrkevén a második szinten egy leégett házat tártunk fel szinte teljes egészében, aminek a romjai maguk alá temették a belső berendezést a csodálatos kerámiájával egyetemben. Az emberrel nagy ritkán előfordul, még a régésszel is, hogy aranyat talál. Most, idén találtunk három arany hajkarikát, ami kicsit meg is örvendeztetett bennünket, hátha egy aranykincsnek a részei, de nem találtunk többet. Tömör öntött aranyból vannak, nagyon szépek természetesen, de akkoriban elterjedt divatékszerek voltak. Nagyon kevés bronzot is találtunk, ami a helyi bronzöntésre utal. Érdekesek az állatcsontok is, mert tanúságuk szerint a baromfi kivételével gyakorlatilag minden háziállatot tartottak, amit ma ismerünk. A teli-telepeken folyó ásatásokból rendeztünk egy óriási bronzkori kiállítást, ennek része volt a túrkevei anyag is, és ez bejárta Németországot, Franciaországot, Belgiumot. A katalógusát ma is forgatják a szakmán belül, mint alapvető irodalmat.- Elégedettnek érzi magát? Nem csak a díj kapcsán, hanem a szakmai pályafutása, az elvégzett eddigi munkája alap ján is?- Szerintem nem nagyon lehet elégedett magával senki. Még nagy tervek vannak előttem, és ezeket jó lenne mind sorban feldolgozni. Amúgy a munkámat szeretem csinálni, és nagyon jó Szolnokon dolgozni. Kiváló kollégákkal vagyok körülvéve, és kitűnő régészeti lelőhelyek vannak az Alföldön. Ezért maradtam itt dunántúli létemre. Itt szerelmesedtem bele a bronzkorba, s ez egy életre meghatározta a pályámat. Én úgy érzem, hogy amit az embei nek a munka adhat, azt én itt megkaptam a szolnoki múzeumban. SZATHMÁRY Dr. Csányi Marietta