Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-05 / 36. Vasárnapi szám

8 Riport, interjú 2004. szeptember 5. vasárnap A sárgarépától az autonómiáig újabb éghajlatváltozását. Ne­künk, történészeknek meg kel­lene mondanunk, az ipari for­radalmak kezdete óta mennyi szenet bányásztunk, a villamos áram előállításához mennyi fosszilis eredetű energiát ter­meltünk.. Hozzá sem tudunk szólni ilyen témájú és ilyen idő­határokra feltett kérdésekhez. Eléggé egyoldalúan politika- és művelődéstörténelmi, kis mér­tékben társadalom- és gazda­ságtörténelmi témák uralják a történettudományt. Magyar példát említve, a magyar rend­szerváltás persze alapvetően politikai, gazdasági és társadal­mi folyamat, de az sem elha­nyagolható, hogy a földtulaj­donviszonyok átalakulásának „köszönhetően” mennyire lett fertőzött a magyar táj, vagy pél­dául hogyan terjedt el ilyen ir­tózatos mértékben a parlagfű, ami a magyar társadalom szét- esettségének negatív jelképe, és több millió embernek okoz komoly egészségügyi problé­mát.- Bár említette, hogy a napi politikai ügyek nem igazán ér­deklik, miután újra és újra föl­vetődik, én sem kerülhetem meg a kérdést: elképzelhető-e, hogy ön lesz jövőre a Magyar Köztársaság elnöke?- Egy rövid ideig miniszter­ként, 1989-90-ben valóban ak­tív szerepet vállaltam a politi­kában. A proletárdiktatúra mű­velődési rendszereinek lebon­tását, és egy demokratikus kul­turális intézményszervezet ki­építését vettem akkor a fejem­be. Alkotó korszak volt: a cen­zúra eltörlése, új nyelvoktatási rend, az állami iskolaalapítási monopólium feloldása, az egy­ház állami ellenőrzésének meg­szüntetése, a plurális finanszí­rozás bevezetése. Szívesen csi­náltam, de szívesen jöttem vissza a szakmába. Tisztában vagyok azzal, hogy a nevem - csakúgy, mint öt éve - újból szóba került, s ezt én nagyon megtisztelőnek tartom. De az államelnökségről a politikusok döntenek, és én kívül élek ezen a világon. Kutatóként, tudós­ként, tanárként, szerkesztőként nagyon jól érzem magamat a bőrömben.- Miért lett éppen ön, a törté­nész a Tisza munkacsoport ve­zetője, s mi lesz a legmagya- rabb folyónkkal?- 1983 óta tanítom az egye­temen ember és természet vi­szonyát. A termőföld, az erdők, a vizek, a természethasználat 19-20. századi Történelmét. Ezen témák egyike a Tisza- völgy vízi, állati, növényi és emberi kultúrájának alakulása a 19-20. században. Az 1998-99-es, majd az egy évvel későbbi árvíz sokkolta az or­szágot. Sokáig azt hitte a szak­értők egy része, hogy a gátak magasításával kezelhető a probléma. De mindenkinek rá kellett döbbennie, máshol kell keresni a megoldás kulcsát. A 19. században más volt az el­várás a mezőgazdálkodás és a termőföld iránt. Városok kelet­keztek, az ipari tömegtársada­lomban gondoskodni kellett az ipari körzetek élelemellátásá­ról. Franciaországban, Porosz- országban, Észak-ltáliában le­csapolták, alagcsövezték a fo­lyóvölgyeket, hogy termőföldet nyerjenek gabonára, ami a ke­nyérhez, tésztához kellett. A burgonyára, majd a kukoricára, amely az új tömeghúsforrás, a disznó tenyésztéséhez kellett. Ennek az európai programnak egy része volt a Tisza-völgy ren­dezése, és ez a folytonos árvi­zek miatt is valóban sürgető volt. Ma már alapvetően más a helyzet. Élelemfelesleg van, a minőségi termék a cél. Szabá­lyozott ártéri gazdálkodást kell folytatni, növelni az öntözéses kertgazdálkodás súlyát. Több területet vissza lehet adni a fo- lyónak. A levágott kanyarok vi­zeit biztonságos alacsony gá­tak, tározórendszerek között folyni hagyni. Egyébként is, ma már a táj- és természetgazdál­kodás is fontos, nemcsak az éle­lemtermelés. Az ártereken és a kanyarokban ősi magyar szál­kában halfajokat, kecsegét, har­csát lehetne tenyészteni. Nem is beszélve a régi árterek kagy­lóiról, teknőseiről. A régi ma­gyar konyha sokkal egészsége­sebb volt, kevesebb koleszterin­nel, több halféleséggel, növényi ételekkel. De az ártereken lehet­ne sokkal több birkát és kecskét is tartani, amelyeknek rendkí­vül jó piacuk van Nyugat-Euró- pában. A Kárpát-medence vizei nálunk folynak össze. Ennek eddig csak a kárát láttuk, hiszen az összes mocskot mi kaptuk meg, holott elérhetnénk azt, hogy a víz jelentős része nálunk maradjon. És néhány évtizeden belül a víz olyan értékes lehet, mint ma az olaj.- Ön nemcsak a Tiszának, hanem az EU-nak is egyik elfo­gadott szakértője. Nem tart at­tól, hogy az uniós csatlakozást hasonló csalódás követi, mint a rendszerváltást?- Az EU-tagságnak nincs al­ternatívája. Mint több uniós nemzetközi bizottság tagja mondhatom. Az unió előnyeit sorolhatom. Például nem lesz több háború Európában. Az Eu­rópai Unió megteremti azt a le­hetőséget, hogy a területén élő polgárok jobb lehetőségekhez jussanak. A múlt század két vi­lágháborújában meghalt 80 mil­lió ember, lerombolták az or­szágok infrastruktúráját, meg­semmisítették épületek, gyárak, termelő eszközök jelentős ré­szét, és mérhetetlen lelki trau­mát okoztak. Az unió területén az értékek, a szellemi és anyagi javak szabad vándorlása követ­kezik. Előny a hatalmas piac is. A nagyapám kőműves, kályha­rakó mesterként bejárta a Mo­narchiát Brassótól Bécsig, Kas­sától Fiúméig. Megtanult nyel­veket, mindenhol más-más szakértelmet szedett magára, kultúrákkal ismerkedett meg, s mindezt nagyon jól tudta hasz­nosítani. Az EU-ban hasonló lesz a helyzet gyermekeink szá­mára. Ugyanakkor az EU nem segélyprogram, hatalmas a ver­seny a tagállamok, a cégek, az állampolgárok között, s ebben nemcsak győztesek, hanem vesztesek is lesznek. Az ér el si­kert, aki a legmodernebb tech­nikai eszközökkel, a leghatéko­nyabban állítja elő termékeit, áld beszél nyelveket, eligazodik a számítógépek világában, tud­ja, mit jelent a tőzsde, a kamat, aki nem lepődik meg azon, hogy a lakótelep négy boltjában négyféle árat kérnek ugyan­azért a felvágottért, s aki - ha kell - négy-öt évenként munka­helyet és lakást vált.- De sokan képtelenek alkal­mazkodni, velük mi lesz?- A politikai és értelmiségi elit egyik legnagyobb mulasztá­sa, hogy nem tud, nem tudunk mit kezdeni a rendszerváltás szociális kihatásaival.- A csatlakozástól azt is vár­tuk, hogy a határon kívül élő magyaroknak is jobb lesz, hi­szen mégiscsak egy EU-tag az anyaországuk. Ehelyett a Vajda­ságban rendszeresen verik a magyarokat.- Térségünkben a népek szállásterületének határai és az államigazgatási határok nem esnek egybe, s ebből évszáza­dok óta konfliktusok keletkez­nek. Javulni fog a helyzet, hi­szen az EU figyelmét ráirányí­tottuk a kisebbségek helyzeté­re. Csak az a baj, hogy a régi tagállamok sem mutatnak túl jó példát, hiszen az elmúlt évszá­zadokban az angolok, a franci­ák, a spanyolok elnemzetlení- tették a saját kisebbségeiket. Ki emlékszik már a franciaországi okcitánokra, a németországi szorbokra, és sajnos nem meg­nyugtató a walesiek, a baszkok helyzete sem. Itt, a Kárpát-me­dencében és a Balkánon a ki­sebbségi gondok „kezelésére” eddig két megoldás született. A húszas, majd a harmincas évek végén határokat módosítottak, hogy nemzetállamokat hozza­nak létre, ennek ázonban világ­háború lett a vége. Szerintem ehelyett el kell érni a kollektív kulturális és személyi autonó­miát. A romániai magyaroknak Románia jó adófizető állampol­gárainak kell lenniük, de ugyanakkor lehetnek a magyar kultúra szerves tagjai. Trianon után a nemzetegyesítést pedig az EU-tagság jelentheti. A szlo­vákokkal már egy határon belül vagyunk, és ez lesz a helyzet a románokkal és előbb-utóbb a szerbekkel is.- Hogy áll a receptkönyvével?- Nemsokára befejezem. Tudja, hogy az olasz konyha ételeit tökéletesen el lehet ké­szíteni magyar alapanyagokból is? A mi zöldségeink, a sárga- és fehérrépánk például jobbak, csak az olíviaolajat kell Itáliából beszereznünk. Almási B. Csaba Két évszázad Lendvai Ildikó MSZP-frakcIóvezetö Glatz Ferenc egyesíti magában a 19. és a 21. századi értelmiségi legjobb vonásait. A 19. század pozitív öröksége, hogy az értel­miségi nemcsak egy szakterület tudósa, ha­nem közéleti felelősséget is érez magában. Ezt az eszményt testesíti meg, s azon kevés tudósok egyike, ákinek a nevét az utca em­bere is ismeri. Egyben ízig-vérig 21. századi ember, aki a világ új kihívásait nem elutasí­tással, hanem nyitott értelemmel fogadja. Katona Tamás történész Egy emberről sokat elmond, miként viselke­dik a sportpályákon. Glatz Ferenccel 15 éve gyakran teniszeztem. Szereti a sikert, kemé­nyen megdolgozik érte, ám van annyi öniró­niája, hogy a siker ne szálljon a fejébe, ugyanakkor a kudarcot is jól viseli. Sportem­berként jó barát, a meggyőződéséhez hü, előítéleteitől könnyen megszabadul. Kiváló tudományszervező, szigorú főnök, de a be­osztottai kedvelik, mert nem korlátozza őket. Történész, akit a pártpolitikánál jobban érdekelnek a természettudományok. Ha nem jön 1956, talán matematikus vagy zenész lesz. Szereti a verseket, a filozófiát, alapított rockzenekart és folyóira­tot, imád teniszezni, zongorázni, bort termel, receptkönyvet ír. Számos egyetem díszdoktora, nemrég megkapta hazánk legmagasabb kitüntetését, a Magyar Köztársasági Érdemérem Nagykeresztjét. C sak a véletlenen múlt, hogy nem a pódiumok, hanem a katedrák sztárja lett?- Az ötvenes években leraktak egy zongorát a csepeli iskolá­ban, kiválogattak 16 gyereket, és Judit néni tanítani kezdett. Két esztendő alatt hat évet vé­geztem. Aztán Szigetszent- miklósra költöztünk, és most már csak a magam kedvére játszhattam. Klasszikusokat meg magam komponálta dara­bokat. Egyetemistaként azután „divatzenész” voltam, több, egyetemi körökben játszott sa­ját szerzeményem is volt. Leg­utóbb nyilvánosan 1999-ben szerepeltem. Akkor Koestler Alkonybár című darabjához, József Attila szövegére írtam egy dalbetétet ragtime stílus­ban.- Emellett, legalább annyira kedveli a természettudományo­kat, mégis történész lett.- Tizenöt éves voltam 1956- ban. Ha nincs a forradalom és kiváló középiskolai tanáraim, matematikus leszek. Az esemé­nyek a társadalom, a történe­lem felé fordították a figyelme­met. Ám a természettudomá­nyokat a mai napig nagyon sze­retem, és vallom, a 20. század a természettudományok százada volt. Az 1900-as évek elején óri­ási fejlődésnek indult a fizika, szétbontották az anyagot, azu­tán jött a kémia, és újraszer­kesztette az anyagot, létre­hozva a mű­anyagot. És az ember elhagy­ta a Földet. A biológiában, 1953-ban a DNS felfede­zése, majd ki­sebbfajta tu­dományos for­GLATZ FERENC Született: Budapesten, Csepe­len 1941. április 2-án Diploma: ELTE bölcsészkar, több hazai és külföldi egyetem díszdoktora, 1993-tól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 2001-től rendes tagja Munkahelyei: 1963-tól a Száza­dok szerkesztősége, majd 1966-tól máig az MTA Történet- tudományi Intézete. 1974-től tanít az ELTE-n, a História című lap alapító szerkesztője, Németh Miklós kormányában kulturális miniszter, 1996 és 2002 között az MTA elnöke, jelenleg az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója Család: nős, két gyermeke és öt unokája van. radalom eredményeként kész az ember genetikai térképe. És megszületett Dolly. A termé­szettudományok felteszik az emberiség jövőjével kapcsola­tos nagy kérdéseket, és a társa­dalomtudományok nem képe­sek ezeket követni.- A történészek szívesebben foglalkoznak inkább államok és pártok történeteivel.- A 19. század a nemzetek és az államok, az igazgatás, a pártpolitika virágzásának kora. Ez volt a múlt századi történé­szek nagy élménye. A 21. szá­zadban azonban új világkihívá­sok jelentkeznek. így például az, miként lehet megteremteni az egyensúlyt a természet és az ember között. Az emberiség várja például a tudósok vála­szát arra, mi okozza a Föld leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom