Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-30 / 229. szám
4 2004. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Ötvenesek, hatvanasok, emlékeztek? Volt egy vékony, magas srác, kis bajusszal, szinte mindig volt rajta egy barnás szemüveg. Hogy kellett-e neki az a szemüveg, vagy csak azért hordta, mert jól állt neki, azt nem tudom. Pedig Rónaszéki Tibit ismertem, mint a tenyeremet. Visszagondolok... Negyven éve már, hogy azon tanakodtunk, ml legyen a zenekar neve. Mindenfélét kitaláltunk, hiszen akkoriban nem volt divat magyar nevet választani. Minél angolosabb volt, annál jobbnak tűnt. - Integrál - szaladt ki a száján. Hát persze, mit is mondhatott egy matematikus főiskolai hallgató. Valami olyat, ami a matekkal összefüggött. Forgattam a szót..., nem is rossz, nem angol, de nem is magyaros...legyen! Megszületett tehát az Integrál zenekar. És ez a srác a bemutatkozáskor odaállt a mikrofon elé, igazából előtte nem is hallottam énekelni — a próbákon nem mutatta igazi arcát - de ott, akkor elindult a Rónaszéki-varázs. Ez a pesti vagány öt perc alatt eldöntötte a zenekar sorsát, a hallgatóságot lenyűgözte, nem volt mese, sztár lett Szolnokon, mindenki kedvence. Micsoda éjszakák...A fárad- hataüan mókamester mindig megnevettette a közönséget, de hát nem is a komolykodás volt a feladatunk. Sokkal inkább az, hogy jól érezzék magukat azok, akik jegyet váltottak a zenekar koncertjére. És sokan tettek így. Ma már talán hiheteüen, hogy a legnagyobb termek is kicsinek bizonyultak, ha megdördült az Integrál. Tibi pedig énekelt. És szerette Szolnokot. Annyira, hogy az „ősbudapesti” ide jött végleg megpihenni. Mi pedig a közönséggel együtt az ő emlékét őrizzük. Korán ment el, ezzel a búcsúval várhatott volna még. Isten veled, Tibi! GULYÁS LÁSZLÓ, A ZENEKAR ALAPÍTÓJA RÖVIDEN nehéz az élet. Az Új Néplapban olvastam a „Négyen élnek havi hatvanezerből” című cikket, mi ahhoz hasonlóan élünk. 29 éves vagyok, négy gyermekem van, mintegy hatvanezer forintból gazdálkodunk egy hónapban. Egy tanyán lakunk egy idős néninél, ahol se villany, se víz. Egyéb okok miatt keresnénk albérletet, de amint meghallják, hogy van gyerek, már nem tárgyalnak velünk. A legnagyobb gyereket óvodába hordom kerékpárral hat kilométerre, ez veszélyes, ráadásul jön a rossz idő is. Mi keressük a megoldást, de nagyon nehéz. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN tisztelgés a hazáért. A hazáért elesettek megérdemlik azt, hogy ne felejtsük el őket és tisztelegjünk emlékük előtt. A még élő bajtársak október 6-án este hat órától hajthatnak fejet egy szál virággal a Szolnok ispán körúti emlékparkban. Október 23-án pedig délelőtt tíz órától a szolnoki 56-os emlékműnél tisztelgünk. POLÓNYI GÉZA, SZOLNOK LELKIISMERETES ÁPOLÁS. Férjem, idén nyáron súlyos ál- i lapotban került be a megyei kórház fertőző osztályára. Az ott dolgozó orvosok és ápolók nem egy idős embert láttak benne, hanem az „embert”. Sajnos a lelki- ismeretes munkájuk ellenére a férjem pár nap múlva meghalt, én ennek ellenére hálás vagyok és köszönöm mindazt, amit tettek. Örülök, hogy a világban ilyennel is találkozhatunk. BENCSIK JÓZSEFNÉ, NAGYKÖRŰ Az elviselhetőbb repülésekért Örömmel olvastam az Új Néplapban a HM. 86. Szolnok Helikopterezred parancsnokságának tájékoztatóját, melyben a lakosság megértését kérték a gyakorlatokkal együtt járó fokozott hanghatásokért. Ez előrelépés, hiszen gyakorlatok évek óta folynak, csak tájékoztató nélkül. A valós helyzetet tekintve azonban ennek már nincs jelentősége. Különböző szintű társasági beszélgetések során az a vélemény alakult ki, hogy a lakosság egyre fogyó türelemmel viseli ezeknek a nagyméretű, nagy teljesítményű és főleg nagy hangú harci gépek házaik feletti mozgását. Amikor a reptér épülni kezdett, még optimális volt a távolság Szolnok határához. Azóta sok idő eltelt, Szandaszőlős Szolnok részeként egy nagy területű, sűrűn beépült városrésszé alakult. Ezt a területet csak a 442-es főút és egy földsáv választja el a katonai repülőtértől. Az erre élők tudnának mesélni azokról a hangokról, amelyek már a gépek beindításakor is szinte elviselhetetlenek. Felmerül az emberben a kérdés, hogy miért nem a repülőtér mellett lévő lakatlan területek felett tartják az ilyen jellegű gyakorlatokat? Persze nem csak kritikát tudok mondani, tehetek néhány javaslatot is. A fenti problémákat valamilyen formában szabályozni kellene és a lakosság tudomására hozni. A város szélétől legalább ötszáz méterre és minimum kétezer méter magasságig megszüntetni a berepüléseket Szolnok lakott területei fölé. Tekintettel arra, hogy térségünkben béke van, a gyakorlatozások idejét jobban szinkronba lehetne hozni a civil szféra munkaidő-beosztásával. így egy idő után csak rossz emlékek maradnának a szombati, vasárnapi, délutáni és kora esti repülések, és a hétköznapi, esetenként hajnali 4-5 órai gépindítások. Bízom benne, hogy egyszer ezek, vagy ehhez hasonló elképzelések is megvalósulhatnak. C. T. SZOLNOK Hagyományőrzés szeretettől Immár nyolc éve minden évben megrendezzük a „Hagyományteremtés szeretetből” elnevezésű, az 1950/51-es tanévben a rákóczifalvai általános iskolában végzettek találkozóját Minden alkalommal nagy szeretettel készülünk az eseményre és minden alkalommal örülünk a viszontlátásnak - sokan még külföldről is hazalátogatnak ezeken a napokon. (beküldőn fotó) MÁTÉ JÁNOSNÉ, RÁKÓCZIFALVA Esélyt a kistelepüléseknek! Biztos lehet a falvak jövője is A település — falu, város — talpon maradása, fejlesztése anyagi és szellemi gyarapodása az ott élők számára létkérdés. Az állam, a közigazgatás részére pedig egyaránt fontos tudni, hogy mi zajlik a településeken. Milyen gazdasági, szociális, kulturális viszonyok és adottságok vannak, vagy éppen nincsenek meg ahhoz, hogy a falu, vagy város saját sorsát maga alakítsa. De hogyan? Szembe kell menni azzal a jogtalan és erkölcstelen törekvéssel, magatartással, melyhez szinte mindent az államtól várnak az emberek. Holott a szolgáltató köz- igazgatás „csak” forrásokat biztosít a fejlődéshez, informál és irányt mutat. (Például vidékfejlesztési menedzserhálózatot épít ki mind a 168 kistérségben, segít piaci réseket találni a piac szereplőinek, kiszámíthatóbb viszonyokat készít a fölzárkóztatás biztosítására. Ám a vidék fejlődéséhez a gazdasági, önkormányzati és civil szereplőknek is fel kell ismerniük saját változó felelősségüket. Ki kell találniuk, hogy a település adottságainak kiaknázása, az értékek hasznosítása érdekében milyen szerepet kell vállalniuk. Igen biztató, hogy a megyei települések többsége jól mérte fel helyzetét, készülnek a negatív és pozitív dolgokra is. Számtalan új húzóágazat veti meg lábát a településeken, amelyek kitörési pontot jelenthetnek a falvak számára is. Az új utakat kereső települések pedig ezektől a változásoktól várhatják életük minőségének növekedését. Engedni kell, hogy szebbé, jobbá, biztonságosabbá tegyék a falujukat. Hiszen ez ad esélyt a fejlettebb régiókhoz való csatlakozáshoz. Hosszabb távon nem engedhető meg, hogy a vidék többszörösen hátrányos múltjával és bizonytalan jövőjével legyen foglya a köztársaságnak. DR. BÁLINT SÁNDOR, SZOLNOK Verseghy emlékére Hetven évvel ezelőtt - éppen szeptember 30-án — délben volt a Verseghy Ferenc költő, író, esztéta, a nyelvtudós és a felvilágosodás szószólójának bronz mellszobrának leleplezése. A szobor Borbereki Kováts Zoltán szobrászművész alkotása volt. A szolnoki születésű Verseghy szülőhelyéről elkerülve, Pesten és Egerben tanult. Tanulmányai után belépett a magyar alapítású Pálos rendbe, amelynek megszűnése után tábori lelkész lett. A szabadelvű eszméket hirdető tudós kapcsolatba került a Martinovics-féle mozgalommal, emiatt perbe fogták és halálra ítélték — melyet végül kilenc év börtönre változtatták. Szabadulása után Budán élt nehéz körülmények között. A város szülötte iránt érzett megbecsülésből és tiszteletből, munkásságának elismeréseképpen gimnáziumot, teret, utcát és könyvtárat is elneveztek róla. A hetven évvel ezelőtt elkészült szobor - mely ma is ott áll azon a helyen - leleplezése nagy és emlékezetes ünnepség volt. SZUROVECZ PÁL, SZOLNOK A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. AKI NEM ISMERT LEHETETLENT Tíz esztendeje már, hogy öreg temetőnk fogadta ősei közé Fehér Jánost. A férjet, az édesapát, a nagypapát, a város köztiszteletben álló jegyzőjét. A közelmúltban emlékeztünk rá, Győré Pál Abony díszpolgára — aki rokona, pályatársa és barátja Is volt — szólt róla, és emlékezett a közös évekre, amelyeket együtt töltöttek. Kiemelte: máig azt vallja, hogy a legszebb, de egyúttal legnehezebb pályára tették fel életüket: a község, egy alföldi település lakóinak szolgálatára. Fehér János leleményes volt, életrevalóságát, talpraesettségét, vállalkozó hajlamát példák sora bizonyítja, ö nem Ismert lehetetlent. (Beküldött fotó) P. B. ZS., ABONY Volt egy srác, aki sztár lett...
