Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-17 / 218. szám
2004. SZEPTEMBER 17., PÉNTEK 5 MEGYEI TÜKÖR Megkezdődött a képzőművészeti filmszemle Szolnokon tegnap reggel a versenyfilmek vetítésével megkezdődött a Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle. Bistey András A hivatalos megnyitót lapzártánk után rendezték a volt Nemzeti moziban, ahol egyúttal megnyílt az I. nemzetközi képzőművészeti biennálé is, a versenyfilmeket azonban már reggeltől vetítették a Városi Művelődési és Zenei Központ színháztermében. A mostani filmszemle több szempontból is eltér a korábbiaktól. Eltér abban, hogy a szorosan vett képzőművészeti filmek mellett a társművészetek is szóhoz Jutnak a programban. Bemutatnak kísérleti filmeket, lesz több zenei és táncbemutató, lesz performanszest, bemutatkoznak filmművészeti egyetemek. Megrendezik a producerek fórumát, Szemadám György filmesztéta moderátori közreműködésével pedig a filmszemle és a biennálé zsűritagjai és A filmszemle érdekes plakátjai megtekinthetők a Városi Művelődési és Zenei Központban Nem cél a leépítés (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) A körzetközpontként is tevékenykedő mezőtúri polgármesteri hivatalban hetvenkét köztisztviselő dolgozik - méghozzá megfeszítetten. Tavaly az ügyiratforgalom az előző évihez képest 33 százalékkal emelkedett, idén augusztusig pedig már annyi irat érkezett hozzájuk, mint tavaly egész évben.- Ilyen feladatnövekedés mellett arról beszélni, hogy ezt majd kevesebb létszámmal meg lehet oldani, teljesen abszurd. Már tavaly megfogalmaztam, hogy létszámcsökkentésre nem is merek gondolni, any- nyira ki van feszítve minden a hivatalban - fejtette ki a szakember. Határozott véleménye, ha csökken a létszám, akkor a minőségi követelményeket el lehet felejteni. Aláhúzta, azok egymást kioltó fogalmak, hogy több munka, kisebb létszám és magas minőségi követelmény. — Egy orvosi rendelőt csak úgy lehet üzembe helyezni, ha megfelel a minimumfeltételeknek. Ez nálunk nem létező fogalom. Azt senki sem írta elő, ha egy polgármesteri hivatal nem rendelkezik bizonyos felszereltséggel, létszámmal, szak- képzettséggel, akkor meg se kapja a működési engedélyt - mondta a jegyző. - Ha nem biztosítják a feltételeket, és újabb feladatok jönnek, félő, hogy felbomlik a közigazgatás — hangsúlyozta. Ezért is hallotta jól- esően a híradásokban, hogy immáron csak a minisztériumokra gondoltak a köztisztviselői kar karcsúsítása során, és nem a települések polgármesteri hivatalaiban dolgozókra. — Nem gondolom, hogy az önkormányzatoknál nagyarányú leépítés végrehajtható volna. A köztisztviselői kar leépítéséről szóló hírek az állami fenntartású intézményekre vonatkoznak. A települési önkormányzatok már így is túl sok feladattal terheltek, a leépítések még nagyobb terhet rónának az apparátusokra. Ezzel együtt a jövő évi költségvetés koncepciója még nem ismert számunkra, de azt biztosra vesszük, hogy a megszorítások valamilyen szinten érinteni fogják az önkormányzatokat is - mutatott rá ár. Magyar Levente, Jászberény polgármestere. Kengyelen Czédly Gyula polgár- mester elmondta, a józan ész azt diktálja, hogy nem olyan településeken kell elkezdeni a leépítést, ahol így is minimális létszámmal és nagy hatáskört ellátva dolgoznak az emberek, hanem azoknál a hivataloknál, ahol úgymond feltöltött állások vannak, de effektiv munka nincs. Kommunikációs hiba a 65 milliárd forint (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Ebből 65 milliárd szolgálná az árvízmentesítést, míg 35 milliárd a infrastruktúra- 30 milliárd pedig a vidékfejlesztést. Az utóbbi két ösz- szeget kommunikációs hibának nevezte egy tegnapi szolnoki egyeztetés után Gombos József , a vízügyi tárca államtitkára. forint csupán egy tervezési statisztikai szám. A program kigondolói szerint eny- nyire lenne szükség a Tisza mente felzárkóztatásához. Ám hogy mennyi pénz kerül a térségbe, az az önkormányzatokon és a gazdálkodókon múlik. A különböző európai uniós agrár- és vidékfejlesztési pályázatokon Kormánybiztos helyett kht. A megyei önkormányzat már többször kezdeményezte — mindeddig eredménytelenül -, hogy a Vásárhelyi-tervvel kapcsolatos teendőket egy kormánybiztos felügyelje. A javaslatot megyei közgy'űlés a soron következő ülésén is napirendre tűzte volna. Tokár István elnök kezdeményezésre azonban most lekerülhet róla. A tegnapi egyeztetésen ugy anis egy új, az eddigieknél szélesebb körű tárcaközi bizottság létrehozását vázolta fel a vízügyi államtitkár. A testületben az akadémia, civil szervezetek és az érintett önkormányzatok mellett a jelenleginél több minisztérium kapna helyet. De felállítanának egy, a feladatok összehangolásával foglalkozó közhasznú társaságot is. Simon József, a földműve- azonban elsőbbséget élvez- lési minisztérium államtit- nek a Vásárhelyi-tervben kára érdeklődésünkre kifej- érintett térségben megfo- tette, a második 65 milliárd galmazott programok. A döbbenet csendje MOLNÁR G. ATTILA: AZ ISKOLÁKBAN IS MEGEMLÉKEZTEK A BESZLANI TÚSZDRÁMÁRÓL Az Oktatási Minisztérium körlevélben és a honlapján is felkérte az oktatási intézményeket, hogy szeptember 14-én egyperces néma felállással emlékezzenek meg az észak-oszétiai túszejtő akcióról. A szaktárca ezzel csatlakozott Josep Barell Fontelles-nek, az Európai Parlament elnökének az unió valamennyi tagállamához elküldött felhívásához. A megemlékezés előtt az iskolaigazgatók, tanárok összefoglalták a véres események történéseit, így is tudatosítva a diákokban a szörnyű tragédia súlyát. Megbomlott az Iskolák normál működésének menete. A gyerekek az órai munka, a tananyag elsajátítása helyett borzasztó eseményekről hallottak. Arra emlékeztek, hogy hasonló korú társaik miként váltak terroristák áldozataivá, azok semmilyen módon nem igazolható cselekedeteinek szenvedő alanyaivá. Az egyik legnagyobb probléma talán az, s ezzel a felnőtteknek is szembesülniük kell, hogy a tragédiára emlékezve sok magyar diák leikébe bizonyára a félelem is kitörölhetetlenül beitta magát. Mert bár az említett esemény tőlünk távol zajlott, ám azt sugallja, már az iskola eddig biztonságosnak vélt falai sem óvják meg a gyerekeket a fenyegetőnek, sőt most már félelmetesnek tűnő külvilág hatásaitól. Lemaradóban megyénk gazdasága Nem fest rózsás képet a megye gazdaságáról a KSH az év első felét értékelő összegzése. Az ipar teljesítménye alig nőtt, az export visszaesett, a reálkeresetek csökkentek, a beruházások tekintetében pedig még kedvezőtlenebb a helyzet. Laczi Zoltán A KSH megyei igazgatósága az elsó' félévi adatok alapján továbbra is mérsékelt ütemű, az országostól elmaradó fejlődésről számol be kiadványában. Az Ipari termelés három százalékkal bővült szemben az országos 11 százalékkal, ezen belül az ötvennél több dolgozót foglalkoztató szervezeteknél csupán egy százalékot tett ki a növekedés. E szerény mértékű előrelépés a nagyobb belföldi értékesítés következménye, az export ugyanis 3,5 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőttihez viszonyítva. Az építőipar összességében tízszázalékos növekedést ért el, ezen belül a közepes vállalkozások produktuma csökkent, a mikro- és kisvállalkozásoké pedig jelentősen emelkedett. A beruházások teljesítményértéke az év első felében 20,5 milliárd forint volt, 4 milliárddal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, így egy főre vetítve az országos átlag felét sem érte el. Sovány vigasz ezek után, hogy a mezőgazdaság számára kedvezőnek ígérkezik az év, köszönhetően elsősorban a jó csapadékeloszlásnak. A megyében alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete az országos növekedési ütemnél kisebb mértékben, 113 ezer forintra emelkedett, ez nettóban 78 ezret jelent, a reálkereset azonban egy százalékkal csökkent. (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Jelenleg húsz kisgyermekre, két csoportban szól az engedélyük, ám a beíratott gyermekek létszáma negyvenöt. A bővítésre tehát óriási az igény, és a tervek szerint a kétszázhúszmillió forintos beruházás eredményeként nem csupán a jelenlegi épület újul meg, de egy új szárny is felépül. Sikerül megteremteni a fogyatékos gyermekek ellátásának feltételeit is, akik hatéves korukig maradhatnak a bölcsődében. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Jászberény. „Az év főépítésze” címet nyerte el Sáros László, Jászberény főépítésze. Az elismerést a napokban Sümegen megtartott országos főépítészkonferencián adták át. bcs mezőtúr. A minap átadták a kivitelezőnek a Kossuth téren a munkaterületet, ahol közlekedési jelzőlámpákat állítanak fel. Az oszlopokat tegnap reggel szállította le a megyei közútkezelő, így várható, hogy hamarosan elkezdik szerelni a jelzőlámpákat - tudtuk meg dr. Németh Pál jegyzőtől. A tervek szerint év végére már a lámpák irányítják a forgalmas útkereszteződésben a járművek áthaladását, ta nagyrév. Egy helyi cég biztosítja polgármesterek, jegyzők és különböző hatóságok számára az ingyenes internetes levelezést, tudtuk meg Burka István polgármestertől. A rendszer a polgármesteri hivatalban már néhány hónapja működik, mga Öcsöd. „Suli olimpia 2004” elnevezéssel olimpiai diákjátékot rendeznek holnaptól a Ligetben és a Központi Iskola tornatermében. Az egy hétig tartó rendezvényen az iskola 350 diákja közül szinte mindenki részt vesz, akik természetesen ajándékokat is kapnak. Az ünnepélyes megnyitót szombaton délután kettő órától tartják a Ligetben, ahol a „világméretű” olimpiához hasonlóan meggyújtják a lángot, felvonják a zászlót, és már aznap összemérhetik ügyességüket a diákok. RÁ Szolnok. Nappali tagozaton 663, levelezőn 794 elsős hallgató kezdte meg tanulmányait a Szolnoki Főiskolán. Távoktatásra 480 főt, újabb diplomás képzésre pedig 51 hallgatót vettek fel. Ä felsőfokú szakképzésről 223-an gondolták úgy, hogy idén érdemes lesz belekóstolni az annak keretében elsajátítható tudásba. MGA Szolnok. Alakuló közgyűlésén a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete elnökének dr. Baranyi Imrénét, alelnökének Germann Sándomét választották meg. lá Tiszafüred. Halasnapi ajándék: az Eszterlánc Óvoda kollektívája legnagyobb örömére a fennállása 50. évfordulóját ünneplő gyermekintézmény halasnapi kompozíciója nyerte el a nyári fesztivál fődíját. A 100 ezer forintos fődíj egyelőre a Tiszafüredi Szőlősi Úti Óvodásokért Alapítvány számláján várja a karácsonyt. A kisdedóvó kollektívája ugyanis tervezetten ekkor kívánja felhasználni a jutalmat: fejlesztő játékok átadásával örömet szerezve a száztizenöt gyermeknek. PM újszász. A hét végén rendezik meg a Város napját a településen. A programsorozatban többek között a honvédség katonai roadshow-ja is szerepel, melyet szombaton 10 órától rendeznek a Bakó úton. szs zagyvarékas. Móricz Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából emlékülést tartanak ma a művelődési házban. A délután négy órakor kezdődő rendezvényen koszorúzás, kötetlen irodalmi beszélgetés és kulturális műsorok is várják az érdeklődőket. RÁ A fegyvernek! önkormányzat rendszeresen szépíti, karbantartja a község parkjait, zöldterületeit. alkotói, valamint a Szolnoki Művésztelep alkotói kedden délelőtt filmről, képzőművészetről, televízióról beszélgetnek. Az ünnepélyes díjkiosztót hétfőn este tartják a VMZK-ban. Kevés a bölcsőde