Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-15 / 216. szám
2004. SZEPTEMBER 15., SZERDA 13 MEGYEI TŰKOR '"X Böbe néni hét hosszá évtizedet töltött el a szebbnél szebb ruhák készítésével * *+ ELETUT A női szabó munkája is olyan, mint az orvosé, a kölcsönös bizalmon alapul Horváth Győző Böbe néni boldog. Bár nehezen jár, a látása sem a régi, a 84 éves asszony életkedvét, a világ dolgai iránti lelkesedését azonban sok fiatal megirigyelhetné. Böbe néni boldog, mert a mai napig hódolhat szenvedélyének, a hét évtizeden át gyakorolt, általa a mai napig nagy becsben tartott nőiszabó-mesterségnek. Szeretem a múltam — ad magyarázatot vidámságára Böbe néni, azaz Tóth Sz. János- né szolnoki nőiszabó-mester, majd hozzáteszi: ha nincs múlt, nincs jelen sem. Ami a múltat illeti, ez az ő esetében sem csupán a jót jelenti. Még kislány volt, amikor édesapja fiatalon meghalt, őt és testvérét édesanyja nevelte abból a pénzből, amit a szabás-varrással keresett.- Én valóban elmondhatom magamról, hogy a mesterséget az anyatejjel szívtam magamba — mondta. Már kisgyermekként is arra vágyott, hogy ruhákat varrjon, így amint a keze annyira ügyes lett, hogy be tudta fűzni a tűbe a cérnát, azóta gyakorolja is ezt. így tehát nem volt kérdéses a pályaválasztás: amint az lehetségessé vált, elszegődött egy szabómesterhez inasnak. Ez épp 70 esztendeje, 14 éves korában történt. Két év múlva segéd lett és munkakönyvét is kapott. Azóta annyi ruha őrzi keze és fantáziája nyomát, amennyi egy nagyobb áruházban sem férne el. Készített kicsit, nagyot, drágábbat, olcsóbbat, menyasz- szonyi ruhát, kabátokat, de a legkedvesebb emlékek az estélyi ruhákhoz fűzik. Ha ilyet készített, szárnyalhatott a fantáziája és alkothatott. Megrendelői ugyanis ezt várták tőle.- Mindig is szerettem az új feladatok, az általuk keletkezett kihívást — vallja ma is lelkesen. Ő maga is azok közé tartozik, akik az igényes öltözködést, a szépet, az elegáns ruhákat kedvelik, márpedig aki így gondolkozik, az szerinte nem az áruházakban veszi meg a tucatruhák egyikét, hanem varrat magának. Ő például egyszer sem vett fel bolti öltözéket. Gyermekkorában édesanyja varrt rá, később pedig saját keze munkája által öltözködött. Tevékenységét nem csak a bemutatókon ismerték el. 1958- ban mesterlevelet kapott, nem sokkal később kiérdemelte a Szakma Kiváló Kisiparosa címet is, hogy a többi oklevelet, kitüntetést ne is említsük. Nem véletlen, hogy az évek hosszú sora alatt számtalan tanuló került ki jól képzetten kezei közül. Böbe néni ma is dolgozik. Persze nem olyan intenzitással, mint régebben. Megkoptak az ízületek, a tűbe fűzés is nehezebben megy már, de azért, hogy ma is aktív tud lenni, nem győz hálát adni háziorvosának, aki kellően is- tápolja őt. Tulajdonképpen az ő munkája is hasonló az orvosi hivatáshoz annyiban, hogy ez is és az is a kölcsönös bizalmon alapul. Az orvosra az egészséget, a szabómesterre az ízlést, a ruha hosszú távú viselésének kellemes élményét bízza rá az ember. Kitüntetés került a gazdasági hivatalba Az iskolákban általában a pedagógusok kapnak kitüntetést, ám néha előfordul, hogy a gazdasági hivatalban dolgozók is részesülnek kisebb-na- gyobb elismerésben. Ez történt a szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskolában, ahol Gyalai Pálné megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet. Bistey András Nem ez az első kitüntetése, 1984-ben miniszteri dicséretet, ’89-ben Kiváló Munkáért kitüntetést kapott.- 1987 óta dolgozom a „Széchenyiben”, ez az időszak sok változást hozott az iskola életében. Akkoriban indult a gimnázium három osztállyal, majd lett hatosztályos gimnázium, amely időközben megszűnt, most pedig kimenő rendszerben megszűnik az általános Iskola.- Hol dolgozott korábban?- Érettségi után rögtön iskolában kezdtem dolgozni, csak közben volt rövid önkormányzati kitérőm. Ez is hasznosnak bizonyult, így a fenntartó és a fenntartott helyzetét, szempontjait is jobban ismerem. A miénk az iskolában háttérmunka, de sok függ tőle. Azért szeretek iskolában dolgozni, mert itt mindig történik valami, állandó a mozgás, a változás. A gyerekek jókedvűek, kreatívak, vidámságuk oldja a hivatali Aranydiplomás kisúji pedagógus Gyalai Pálné munka szürkeségét. Igyekszem részt venni az iskola életében, sok diákot ismerek, olykor figyelemmel kísérem későbbi pályafutásukat, és drukkolok nekik. Az ifjonti lendület egyébként nemcsak a diákokra jellemző. Sok fiatal pedagógus dolgozik itt, az ember megfiatalodik közöttük a családias, jó légkörben.- Milyen tervei vannak, mit szeretne elérni?- Elsősorban azt szeretném még megérni, hogy pénzhiány miatt jó ötletekre, kezdeményezésekre ne kelljen nemet mondani. Jó volna néhány köny- nyebb, nyomasztó anyagi gondok nélküli év. Vona László kisújszállási nyugdíjas pedagógus a közelmúltban aranydiplomát vehetett át, hiszen ötven éve tanár. Igaz, jövőre megint esedékes egy diploma, az már gyémánt lesz, mivel 1945- ben vehette át legelső, tanítói oklevelét. Ha visszanéz erre a majd hat évtizedre, a nyolcvanhoz közelítő, ma is teljes szellemi frissességben élő, ősz hajú egykori szakfelügyelő, igazgató csak ennyit mond: — Sok volt a munka, rengeteg a tennivaló, így nagyon gyorsan elrepültek az évek. D. Szabó Miklós Vona László nem kisúji, tisza- bői. Ősei ki tudja, hány nemzedékig visszamenőleg a földdel bajlódtak, a bői határban töltötték el a rájuk szabott munkás éveket. A jó eszű kisle- gényt a törökszentmiklósi polgáriba íratták, ahonnan Eger, mégpedig az érseki tanítóképző következett. Sajnos mindenfajta zenei előképzettség nélkül, ami nagy merészségnek számított. Hiszen az akkori tanítóképzők arról voltak híresek, hogy kántorokat is képeztek. Nem volt mese, a tananyagon kívül zongorázni, orgonáim és harmóni- umon játszani is megtanult öt év alatt. 1945-ben kántortanító lett és Kisújszállásra pályázott. A kilenc próbálkozó közül végül őt választották. Mégpedig egy, a háborúban hősi halált halt tanító 1 úr helyére. Ehhez az egészhez annyi a köze, hogy később elvette a hősi halott elődjének lányát. Később a Kossuth iskolába került, és onnan is ment nyugdíjba. Közben matematika-fizika szakon tanári oklevelet szer- zett. FOTÓ: BAKOS JUDIT Vona László nyugdíjas pedagógus, kezében az aranydiplomával Szakfelügyelő, 1964-80 között meg igazgató is volt. Utána még öt évig a tanyasi kollégiu mot dirigálta, és hiába marasztalták, 1985-ben a nyugdíjat választotta.- Mindenkinek akkor kell elmenni, amikor még tiszta szívből azt mondják: maradjon - állítja. Igencsak megkövetelte a rendet, a fegyelmet, és ebből jottányit sem engedett.- Olyat sose kértem, amit én se tudtam teljesíteni - összegzi tömören munkás évei értelmét. Vallja, jó családi háttér nélkül mindez aligha valósulhatott volna meg. Egy fiuk van, már nős. Tiszafóldváron élnek és a két unoka is főiskolás, egyetemista. A nyugdíjas igazgató úr pedig visszatért eredeti szakmájához: ismét kántor- kodik. Hetente kétszer, háromszor, mikor, hogy kell, Kenderesen. Akad egy kis kertje, az is reá vár. Boldog embernek tartja magát, ámbár ez a hivatás olyan, itt lehetetlen meggazdagodni.- Az összes luxus a Trabantom, amelyik lassan műemlék jellegű. Elvégre jövőre lesz 18 éves, és akár emelt szintű érettségit is tehetne, mint a vele egykorú fiúk és lányok. Elvégre szorgalmas, megbízható ma is, mivel egyetlenegy defekttel megúsztam ezt a rengeteg időt, és mindig elvitt oda, ahová mennem kellett. Böbe néni ma is dolgozik. Rengeteg látványos ruha » került ki a kezei alól
