Új Néplap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-13 / 214. szám
TÜKÖR 2004. SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ A puszta fia D. Szabó Miklós A karcagi Kovács Sámuel, vagy ahogy hívják, Samu már a hetvenkilencedik őszig jutott, úgy hogy sok mindent látott a világból, az életből. Az ősei is a fold népéhez tartoztak, a Disznóréten húzódott a jussuk, tizenkét kataszteri hold. Azt bizony, munkálni kellett, azon dolgozni kellett, így aztán hatodik elemi után neki Isten kék ege jutott.- Mindig a szabad ég alatt, a pusztán dolgoztam. Először a magunkéban, majd amikor bejött a közös, nekem is lépni kellett. Negyvenkét kemény év maradt mögöttem Tilalmason, az állami gazdaságban. 1949-ben nősültem. Közben születtek a gyerekek szépen, sorban, egymás után három. Aztán érkeztek az unokák, szám szerint tizenkettő, meg már négy dédunoka is tartozik a családhoz. Sajnos három éve nagy bánat szakadt rá, kis híján itthagyta a világot. — Magam maradtam, mert 2001-ben meghalt az asszony. Jóban, rosszban majd ötvenhárom esztendőt töltöttünk mert eszembe jutott: de bugyuta, oktondi ember vagyok én, Samu! Ezt az övét a szíjjártó biztos nem azért csinálta, hogy én lógjak rajta. Ráadásul felkarolt öt régi jó barátom, és azóta úgy- ahogy megint megvagyok. A puszta fia, Samu pásztorember lett a végtelen határban. Reggel kitereli a rackákat a kontai mezőkre, a falkából négy az övé. Késő délelőtt, amikor a nap már magasan az égen rakja a tüzet, delelni behajtja őket. Eszik, szusszant keveset, és háromkor újra irány a határ, majd estefelé a tücskök muzsikája kíséri a visszafelé vezető utat. Néha bekapcsolja a rádiót, megtudni a világ dolgait. Hű társa egy hároméves, fekete puliszerű, de inkább korcs fiúkutya, rohan helyette, és egyben tartja a tömeget. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, visszarobog hozzá, leül mellé lihegve, és figyeli a gazdit, szóra, parancsára vár.- Felér két rossz bojtárral, mert ez arra megy, ahová küldöm. Ráadásul összeszoktunk, fél szavakból is megértjük egymást. Szombaton meg vasárnap is hasonló a menetrend. Szent György napjától indul és tart Szent Mihályig, vagy még tovább, ameddig az ember-hónaI ■ — Jó munkahely a puszta, hatalmas, így sok minden elfér benne. Rengeteg állat, növény, sőt még az emberi bánat, öröm, Igyekezet Is helyet szorít magának — állítja a 79 éves Kovács Sámuel együtt. Noha kanál sincs csörgés nélkül, olykor mi is összekaptunk, de az csak addig tartott. Soha nem mentem úgy el, hogy meg ne pusziltam volna. Szívós asszony volt, kilenc évig birkózott a halállal, mire magával bírta cipelni. Nem tudtam elviselni, hogy miért sújt az Isten engem így? Mit követtem el, hogy vénsé- gemre itt maradtam? Úgy, mint az ujjam! Nem tagadom, elővettem a derékszíját, felkötöm magam, majd levág valaki, aki rám talál. Végül elálltam ettől is, pok fagyos fuvallatai le nem tarolják a mezőt. Hogy meddig csinálja még, erre így válaszol: amíg az erő futja. Elmenőben a nyugdíjáról érdeklődöm.- Havi negyvenkilencezer. Ennyit ér a negyvenkét évem.-Elég?- Megisszuk. Arra elég - és nevet hozzá huncutul. Látszik, maga is tréfának, jó tréfának szánta, mert mit tehet az ember, ha egy hosszú élet munkája, egy kétkezi embernél ennyit ér... Dr. Hazay Béla állatorvos emlékére a hét végén díszmadár-kiállítást tartottak a karcagi Déryné Művelődési Központban. A bemutatón karcagi, kisújszállási, túrkevei, törökszentmiklósi, debreceni és nyíregyházi tenyésztők papagájait, pintyeit, kanárijait és pókjait lehetett megnézni. A kiállítás kezdetén az ovisok Is nagy érdeklődéssel szemlélték a kismadarakat Emlékhely a halhatatlan prímásnak Az égi kávéház teraszáról figyelte az emlékezőket A prímásért szóit a cigányzene Bejárta a világot, halhatatlanná vált, s most egy emléktáblával jelölték meg azt a helyet, ahonnan még gyermekként a jászberényi prímás útra kelt. Jászberényben, az egykori Lehel Kávéház épületének falán a minap felavatták id. Sánta Ferenc emléktábláját. Banka Csaba „Mindenhol nagyon jól érzem magam, de szívem, lelkem mégis csak Jászberényé!” — mondta lapunknak nyilatkozva az idős prímás, Sánta Ferenc még 2000-ben, amikor felterjesztették Jászberény város díszpolgárává. Fiával, ifj. Sánta Ferenccel együtt bejárták a világot. Ketten együtt utoljára két évvel ezelőtt adtak fergeteges nótaestet a hazai közönségnek a Déryné Művelődési Központ nagytermében. Ugyanott, ahol péntek este az : családtagok, tisztelők, de a Ma- emlékműsorra gyűltek össze is- gyár Köztársasági Érdemrend mét a szülőváros polgárai, a Tisztikeresztjével kitüntetett- Kettős az érzés, amikor Jászberényben kell játszanom - mondta 02l EMERTON- és Liszt-díjas hegedűművész ifj. Sánta Ferenc. - Egyrészt nagyon jó, mert látom, mennyien szerették édesapám művészetét, és rengeteget köszönhet Jászberény városának, másrészt szívszorító, hiszen nem lehet már közöttünk. Szigorú volt velem és öcsémmel egyaránt. Amikor látta, hogy fiaiba is szorult valami a tehetségéből, elvárta, hogy rendszeresen gyakoroljunk is. Édesapám volt az első, aki cigány prímásként a klasszikus zenét is kipróbálta, játszotta, de elemében volt akkor is, ha szalonzenét akart hallani a közönség. Intelmei jó talajra hulltak, hisz unokái és dédunokái is muzsikusok lettek, lesznek, igaz, egyikük sem prímás, inkább a klasszikus zene fogta meg őket. prímásnak már csak az emléke lehetett jelen. 2003. májusában elhúzódó betegség után költözött el az élők sorából. Szirmai László, az Országos Szórakoztató Központ, valamint Magyar Levente, Jászberény polgármestere emlékezett vissza a vüághí- rű muzsikusra, aki soha nem felejtette el, soha nem tagadta meg, hogy gyermekként honnan indult pályája. Az 1919-ben született id. Sánta Ferenc igazi prímásdinasztia tagja volt, apja, de még dédapja is prímás volt. A dédapától tanulta az első nótákat, s már 15 évesen zenekart alapított Jászberényben. A közönségtől, a szakmától számos elismerést kapott, de mindig a legkedvesebbek között emlegette a szülőváros elismerését. Munkásságára, muzsikájára az ifj. Sánta Ferenc és Sánta András vezette Nemzeti Cigányzenekar kíséretében olyan előadók emlékeztek, mint Tárnái Kiss László vagy Bokor János. TV-NOTESZ Egy furcsa „pár”: Henrik és Claudia Valkó Mihály Claudia meg Henrik - a kacér színésznő és a komoly Tanár úr, újabban egy gyékényen árulnak közösen a Tv-2 új reggeli műsorában. A lángoló lobogás meg a megtestesült nyugalom - tűz és víz együtt, „sistereg” is rendesen. (Csak ki ne oltsák egymást!) Az eddig inkább virgonckodó Lazacot felváltotta a komolyabb, ám ritmusában mégis igen pörgősre állított Mokka. Itt minden a lázas, lüktető élet látszatát igyekszik kelteni: a robogó szignó, ahogy a két sztár könnyedén szökdel témáról témára, ahogy száguldozik a közlekedési riporter, sőt a meteorológus is fel van kissé pörgetve. A kép alján pedig szorgalmasan futnak a nézői vélemények, csak tudjuk követni őket. Mármint egyszerre a kettőt, a szöveget és a beszélgetést. (Ez a nagy sms-ezés már csaknem az agyára megy az embernek. Másutt is.) Jó ez a műsor, üzenik a nézők, Claudia színegyüttese is szuper, Henrik nagyon kellene valakinek, és más hasonló csacskaságok is. A fajsúlyt olyan témák képviselik tartalmában, mint - szerdán - a robotok, mire is valók igazán, a hiperaktív gyermekek, mit is lehet velük kezdeni, beszélgetés telefonon Pécsi Ildikóval, aki balesete után még mindig nyomja az ágyat, kinek egyébként kezét csókolja Henrik, ha van azon épen maradt hely. Nem valami vicces megjegyzés, nem igazán tanári, sőt kissé ízléstelen. Másban is igyekszik a Tanár úr jópofa lenni, sajnos a jópofáskodás nem mindig illik neki, kár erőltetni. Claudia viszont állandóan felajzva van, mondhatni túlpörgeti magát. Egy magazinban a személyesség nem bűn ugyan, sőt színt adhat neki, ámde ha önmutogatásba csúszik, nem valami rokonszenves. Van itt egyébként játék is, lehet nyerni. És nem hiányzik a könnyűzene sem. Szóval, afféle potpuri, azaz egyveleg ez a magazin. A két műsorvezető még nem igazán csiszolódott össze, előfordul, hogy elvesztik, majd keresik egymást adás közben, és csak a rutin menti meg ilyenkor a bakitól a helyzetet. Elismerem, nehéz valami újjal előállni ebben, a reggeli nézők kegyeiért folyó ádáz versenyben. Ez a kísérlet, mely a két sztár népszerűségére épít, bele vannak kalkulálva a sikerbe, nem érdektelen, még izgalmasnak is mondható. S aki szereti a keseré- des kávét, ezt a televíziós reggeli italt élvezettel tudja kortyolgatni. Én bevallom, kicsit édesebben szeretem...
