Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-28 / 201. szám

2004. Augusztus 28., szombat M EGYE TÜKÖR 5. OLDAL Konyhafelújítások Újszász A város önkormányzata pályá­zati úton készül két létesítmény konyhájának a felújítására is. A gimnázium, illetve az idősek szociális otthonának helységeit a HACCP-rendszer előírásainak alapján bővítik és korszerűsítik. A beruházás értéke mind a két esetben hatvanmillió forint. _____________LA Jön a Tesco (Folytatás az 1. oldalról) Az új üzletközpont a 31-es főút mentén, az egykori sörgyár terü­letén épül majd fel. Az ott álló ré­gi épületek bontása már meg­kezdődött. A terület egyébként nem az önkormányzaté volt, ha­nem egy vállalkozó magántulaj­dona. Sáros László főépítész el­mondta, hogy a bevásárlóköz­pont létrehozását úgy engedé­lyezte a közlekedésfelügyelet, hogy a 31-es út Jászberényből Nagykáta felé kivezető szaka­szát a vasúti átjárótól az Iparte­lep útig négysávúra szélesítik, il­letve a vasúti átjárót is átalakít­ják az előírásoknak megfelelő­en. ___________ BANKA CSABA In gyentejet kapnak az iskolások (Folytatás az 1. oldalról) Szeptembertől a megyeszékhely mind a 7200 általános iskolásá­nak padjára tesz egy pohár tejet az Európai Unió, az állam és az önkormányzat. A program a vá­rosnak az év végéig hétmillió fo­rintjába kerül. A költségek felét az EU és a központi költségvetés állja, minden pohár tejhez több mint tizenöt forintos támogatást kap Szolnok. A pénzhez — az úgynevezett utófinanszírozás miatt - azonban csak később jut hozzá az önkormányzat, így kezdetben mélyebben kénytelen a zsebébe nyúlni a város. A polgármesteri hivatalban megtudtuk, az iskolatejprog- ramra még nyáron írt ki közbe­szerzési eljárást az önkormány­zat. A beérkező ajánlatok közül a legkedvezőbbet a Sole adta. A cég a fejenként két deciliternyi, 2,8 százalékos zsírtartalmú tejet bruttó harminc forintot kérve juttatja el mindennap 11 óráig a tanulóknak. A jogszabály szerint nemcsak az iskolások, hanem az óvodá­sok is hozzájuthatnának az is­kolatejhez vagy -sajthoz. A szol­noki önkormányzat tájékoztatá­sa szerint azonban a mindezt le­hetővé tevő jogszabály-módosí­tás az után lépett hatályba, hogy a szerződést már aláírták. Arra pedig, hogy januártól kibővül­het-e a program, egyelőre nem tudtak válaszolni. ____________________TJ-LZ JÁ SZAPÁTI. Kiemelkedő agrár- ágazati tevékenysége, valamint a mezőgazdasági termelők eredmé­nyesebb munkáját elősegítő szö­vetkezetek elterjesztéséért kifej­tett munkássága elismeréséül Ko­vács Béla-díjat adományozott Né­meth Imre földművelésügyi mi­niszter ár. Tajthy Józsefnek, a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Rt. elnök-vezérigazgatójának, lz JÁSZÁROKSZÁLLÁS. A Jász berény és Jászárokszállás közötti útszakaszon, illetve az Árokszál­lásról Visznek és Vámosgyörk fe­lé, Heves megye határáig teljes egészében - a szántóföldekig - lekaszálják az út menti füvet, ga­zos területeket. A munkát Tokár Istvánnak, a megyei közgyűlés elnökének közreműködésével az árokszállási önkormányzat és a megyei közútkezelő kht. között megszületett megállapodás ered­ményeként végzik el - tudtuk AKADÁLYMENTESÍTÉS. Újszászon közmunkában 5-5 közlekedési csomópont akadálymentesítési munkálatait végzik, hogy a mozgáskorlátozottak számára is könnyen járhatóak legyenek e helyek. A munkában a Munkalehetőség a Jövőért Kht. dolgozói is részt vesznek._______________fotó: bakos judit Hiányolják a párbeszédet ___________Szolnok _______._ A Kertváros határában épül fel a Szandaszőlősről lakossá­gi tiltakozás nyomán „szám­űzött” hulladékudvar. Minder­ről azonban nemcsak a képvi­selő-testületet, de a lakosokat is elfelejtették tájékoztatni — állítja az MDF. A kétpói regionális hulladéklera­kó-beruházáshoz kapcsolódóan Szolnokon a Széchenyi-lakótele- pen és Szandaszőlősön épült vol­na hulladékudvar. Az utóbbi ellen tiltakozó lakosoknak Botka Lajos­áé polgármester tett ígéretet, hogy más helyet keresnek a ve­szélyes anyagokat — elhasznált szárazelemet, hűtőt, akkumulá­tort - is ideiglenesen tároló léte­sítménynek. Az új hely egészen a legutóbbi soron kívüli önkor­mányzati ülésig még a képviselők előtt is ismeretlen volt. Csoór György szerint csupán a — szocia­lista többség által el is fogadott - előterjesztésből értesültek arról, hogy a Kertváros határában, a Martfűi út túloldalán, egy kiserdő helyén épülne fel a hulladékud­var. A beruházásról azonban nemcsak a képviselőkkel felejtet­tek el előzetesen egyeztetni, de a Kertvárosban élőkkel is. Szintén a rendkívüli ülésen de­rült ki a képviselők számára, hogy a város még áprilisban, a közbeszerzési eljárás szigorítása előtt egy pizzahajót vásárolt, több mint tízmillió forintért. A politi­kus ez utóbbit azért is kifogásol­ja, mert az önkormányzatnál több száz milliós kifizetetlen számla áll, melyek egy része már hatvan napnál is régebbi. így pe­dig egy hitelező bármikor kérheti a csődbiztos kinevezését. A gon­dokat pedig a 300 milliós áthidaló hitel sem oldja meg, így például az is kérdéses, hogy lesz-e fedezet az intézményekben dolgozók bé­rének kifizetésére. t. j. Viharkárok megyeszerte (Folytatás az 1. oldalról) Á Széchenyi utca egyik házára egy 15-20 méteres akácfa dőlt rá, itt éjszaka a sötét miatt - mivel vezetékek is voltak - csak az el­sődleges mentesítést végezték el a tűzoltók. Tegnap délelőtt aztán a magas­ból mentővel mentek a helyszín­re, és eltávolították a háztetőről az akácfát. A viharban éjszaka egy időre Berekfürdő is áram nél­kül maradt. Karcag mélyebb fek­vésű részein a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű esőtől néhány utcában ismét magas volt az ár­kokban a víz, de házakat nem ön­tött el. A tűzoltók öt helyszínen végezték a vízszivattyúzást, és öt esetben kellett kidőlt fát eltávolí- taniuk. A Kossuth Lajos-Szent István sugárút sarkán órákig dol­gozott a nagy teljesítményű szi­vattyú. A Széchenyi sugárúton egy hatalmas akácfa tört ketté, itt a Városgondnokság szakemberei segítettek, míg a Délibáb utca egyik lakóházára dőlt fa ágait a tűzoltók távolították el. A főtér környékén több utca is sötétbe borult, itt az áramszolgáltató szakemberei igyekeztek elháríta­ni a hibát. Szerencsére nem nagy kárt okozott a földeken a növények­ben az ítéletidő, amely bizony a környező megyéket alaposan súj­totta. Gombár Mihály, az FVM megyei hivatalának vezetője la­punknak elmondta, a megye szé­lét, azaz a déli és keleti részét kap­ta el jobban a rossz idő, a helyen­ként jéggel párosuló szélvihar. Konkrét károkról tegnap még nem tudott beszámolni, de a falu­gazdászok a hét végén pontosan felmérik azokat, s a jövő hét ele­jén összesítik.- Csak 30 milliméternyi eső hullott a tiszakürti szőlőtermő te­rületre csütörtökön, így ez nem okozott nagy kárt a növények­ben. Reméljük, nem fognak kire­pedni a szemek, de ez egyelőre nem látszik rajtuk - mondta ér­deklődésünkre Tálas László hegy­bíró. Annyit azonban jelentett az eső, hogy nem tudják megkezde­ni a tervezett időben a szüretet a korai érésű fajták esetében. A munkát néhány nappal, a jövő hétre el kellett halasztani. DE-HGY-TA Nézőpont ZSOLDOS GYÖRGY Emblematikusan Amennyi macera éri sportolóinkat Athénban, le kell szö­geznem: nem lennék olimpikon. Egyrészt azért, mert korom­nál fogva már csak legfeljebb százméteres karlengetésben tudnék indulni, ami végül is igen szép sportteljesítmény len­ne tőlem, de nem jegyzik az olimpián. Másrészt rá kellett jön­nöm, ahhoz, hogy megkönnyezhessük aranyérmeseinket, nekik (persze nemcsak nekik) még másutt is bizonyítaniuk kell, ami már nem olyan magasztos feladat, nem is közvetíti a tévé. Nálam is itt lenne a bökkenő, hiszen már én is fordultam ki üres üvegcsével a labor mellékhelyiségéből, miközben piruló fülekkel hallgattam a nővérke kaján megjegyzését: „Hja, pa­rancsszóra ez nem megy!” Pedig köröttem nem sertepertéltek hiúztekintetű ellenőrök, és még annak a réme sem fenyege­tett hogy negatív eredményem ellenére, záros határidőn be­lül, felajzottan csöngetnek-e hozzám újabb mintavétel végett. Mert amint hallom, már hazatért sportolóinkat is zaklatják, és ennek újabb aranyérem eshet áldozatul. így hát bennük is ki­alakulhat az a bizonyos csengőfrász, mint azokban a delik­vensekben, akik éjnek évadján várták remegve azt a bizonyos fekete, lefüggönyözött autót az ötvenes években. Igaz, ez az állapot már csak egy napig tarthat... Hovatovább azt kell hin­nem, rossz, hiányos tippversenyt indított magyar sportolóink napi szerepléséről közszolgálati tévénk, amit én kiegészíte­nék eggyel: 1. Aranyérmesek leszünk 2. Érmet szerzünk 3. Pontot szerzünk 4. Egyiket sem +1. Érmet vesznek el tőlünk... Csak aztán nehogy többet vegyenek vissza, mint amennyit egyáltalán nyertünk. Mert az is megeshet, hogy mindez a rossz emlékű Laricsev-példatárban is szerepel majdan, bo­nyolultabb matematikai feladvány gyanánt. Egy viszont biztos: amilyen hozsannázó hangulatban voltam az olimpiai nyitányon, most annyira kesernyés a szám íze, és az a bizonyos öt karika engem jó ideig leginkább öt minta­gyűjtő edénykére emlékeztet, stilizálva, felülnézetből... Köztisztviselői tanulmányutak Megyei információ A „Testvértelepülési kapcsola­tok a gyakorlatban” címmel megjelent kiadványról, vala­mint az Európai Bizottság ál­tal támogatott Centurio-pro- jektről adott tájékoztatást Tokár István, a megyei köz­gyűlés elnöke tegnap. Megyénk 42 településének 106 határon túli településsel él együtt­működése 17 országban. A me­gyei önkormányzat megbízásá­ból, az Európai Integrációs Iroda gondozásában, dr. Urmössy Ildi­kó és Báli István szerkesztésében a napokban megjelent kiadvány a megye településeinek ad útmuta­tót határon túli településekkel va­ló kapcsolatfelvételre, a külföldi térségek szokásairól, a kommuni­káció elősegítésére. A Centurio-projektről Tokár István elmondta, megyénk 1993 óta tagja az Európai Régiók Gyű­lése strasbourgi székhelyű szer­vezetnek, mely 30 ország 250 ré­gióját tömöríti, s amely a legje­lentősebb regionális együttmű­ködési szervezet az európai kon­tinensen. A megyei önkormány­zat abban a programban vesz részt, amely tapasztalatcserék megvalósítására irányuló hálóza­tok működését támogatja, célja pedig a pályázati úton kiválasz­tott köztisztviselők szakmai is­mereteinek bővítése, idegen- nyelv-tudásuk fejlesztése, szak­mai kapcsolatok kiépítése, új pá­lyázatok előkészítése, továbbá a megszerzett tudás továbbadása munkatársaik számára. A megye alprogramjának összes költsége 96,5 ezer euró (24,1 millió Ft), ebből az Európai Bizottság támo­gatása 72,3 ezer euró (18,1 millió Ft) lesz, azaz az összes költség 75 százalékát fedezi az Európai Bi­zottság. A programban Európa 50 régiója vesz részt. Megyénk nyolc partnerrel a legaktívabb a résztvevők között. A 2004 szep­tembere és 2006 decembere kö­zötti időszakban összesen 22 köztisztviselő utazhat ki egyen­ként kéthetes tanulmányutakra. Ugyanekkor 12 külföldi köztiszt­viselő érkezik hazánkba finn, olasz, brit és romániai partnere­inktől. A program kiemelt terüle­te a minőségi turizmusfejlesztés, a fenntartható turizmusfejlesztés kulcsszerepe a regionális fejlő­désben. MÉSZÁROS GÉZA Néhány mondatban meg Gergely Zoltántól, Jászárok­szállás polgármesterétől. A meg­állapodás lényege, hogy a közút­kezelő társaság biztosítja a mun­kához szükséges gépeket és az azokat kezelő személyzetet, az önkormányzat pedig megtéríti a munka költségeit. A polgármester és a megyei közgyűlés elnökének véleménye, hogy az együttműkö­dés akár más települések számára is példa lehet, bcs JÁSZBERÉNY. Ismeretlenek betörtek egy telephelyre, ahon­nan százötvenezer forint értékű fémhulladékot loptak el. A nyo­mozók megállapították, hogy a bűncselekményt három férfi követte el, akik elismerték a lo­pást. A gyanúsítottaktól lefoglal­ták az eltulajdonított vas egy ré­szét. MRFK JÁSZIVÁNY. A településen élők összefogásának eredményekép­pen újult meg a közelmúltban a tekepálya és a játszótér is. Bor­bély István polgármester elmond­ta, a tekepálya-felújítást egy vál­lalkozó anyagi hozzájárulásával társadalmi munkában végezték el. A játszóteret pedig az ifjúsági klub tagjai tették rendbe, tj JÁSZKISÉR. Súlyosan megsé­rült egy 50 éves férfi, amikor egy Nissan személyautó útpadkára sodródott, majd fának csapódott. A g épkocsi utasát orrcsonttö­réssel kellett kórházba szállíta­ni. MRFK KARCAG. Az önkormányzat a Deák körút-Bocskai út szenny­vízcsatorna-hálózatának megépí­téséhez 32,2 millió forint össze­gű támogatásban részesült a tér­ség- és településfelzárkóztatási célelőirányzatból. A 46 milliós összberuházással 1424 folyómé­ter gerincvezetéket építettek ki, így 54 ingatlan bekötése valósult meg év elején. A képviselő-testü­let most ezt a hálózatot üzemel­tetésre átadta a Nagykun Víz- és Csatornamű Kft.-nek. de KARCAG. A református nevelési eszmények mindennapi gyakor­latba való átültetéséért Földváriné Simon Ilona, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola igaz­gatója Makkai Sándor-díjban ré­szesült. DE KISÚJSZÁLLÁS. A megye több, gyógyturizmussal foglalko­zó települése mellett Kisújszállás is csatlakozott a megyei termál- klaszterhez. de KUNSZENTMÁRTON. Ismeret­len tolvajok három tehenet loptak el egy gazdától, csütörtökre virra­dóra. Az állatok a Körös gátja mellé voltak kikötve. A kár hat­százezer forint. MRFK MEZŐTÚR. Ismeretlen tolvaj ki­zsebelt egy helyi férfit az egyik útkereszteződésben, amíg vára­kozott. A tettes a sértett nadrágjá­nak zsebéből lopta el a pénztár­cáját, néhány ezer forinttal, mrfk SZOLNOK. Lecsúszott az útról és az átnedvesedett útpadkán megsüllyedt egy tehergépkocsi a Tószegi úton tegnap reggel. Mivel a jármű önerejéből nem volt ké­pes visszajutni az úttestre, ezért a szolnoki tűzoltók segítségét kérték. A teherautót kivontatták, az eset kapcsán anyagi kár nem keletkezett, hgy SZOLNOK. Tíz raklap bontott téglát loptak el ismeretlenek a na­pokban a Tallinn sportpálya kö­zelében egy telephelyről. A rend­őrök rövid nyomozás után meg­állapították, hogy a háromezer darab kisméretű tégla ellopásával két helyi férfi gyanúsítható, akik­nél megtalálták az eltulajdonított építőanyagot. A közel hetvenezer forintos kár lefoglalással megté­rült. MRFK TISZAVÁRKONY. A héten volt a műszaki átadása, átvétele a SAPARD-támogatással Tiszavár- kony-Szőlőben felújított két kül­területi mezőgazdasági útnak, tá­jékoztatta lapunkat Mészáros Zol­tán polgármester. Az önkor­mányzat újabb út szilárd burko­lattal történő ellátását, illetve víz­elvezető árkokkal történő kiépíté­sét tervezi, mga ZAGYVARÉKAS. Holtan talál­tak egy férfit a Rákóczi úton az árokban csütörtökön reggel. A rendőrségi halottszemlén azono­sították az elhaltat egy 49 éves helyi lakossal, és megállapítot­ták, hogy bűncselekmény nem történt, mrfk

Next

/
Oldalképek
Tartalom