Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-05 / 182. szám

I 2004. Augusztus 5., csütörtök TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI EMLÉKVERSENY. Tizedik alkalommal zajlott Hajdúszoboszlón a Szolnokon hősi halált halt Hüse Károly ejtőernyős emlékére ren­dezett verseny. A hajdúszoboszlói repülőtéren a Hüse-emlékversen- nyel együtt rendezték meg a XVI. Hungária Kupa Formaugró Nemzeti Bajnokságot is - tudtuk meg a Magyar Honvédség hon­lapjáról. A tegnap zárult többnapos sportesemény megnyitóján részt vett többek között Orosz Zoltán ezredes, a 86. Szolnok Helikopterezred parancsnoka. Az idei év legnagyobb szabású hazai versenyén vetélkedő tizennyolc csapat között a Szolnok Honvéd Sport Egyesület a légierős katonákból álló [Antalicz Jenő, Mészárovics György, Méhész Sándor, Becs László, Bartus Beatrix) csapattal az egyetlen katonai volt, mert a hét végén két másik katonai csapat is részt vett az olaszországi Bellono városában ren­dezett versenyen. Az egyikük 2. helyezést, míg egyéniben Bánszki Tamás hadnagy, (Szolnoki MH 34. Bercsényi László Felderítő zás­zlóalj) egy centiméter hibával az első helyezést érte el célba ugrás versenyszámban. A verseny névadója, Hüse Károly posztumusz őrnagy Hajdúszoboszlón született, s Szolnokon halt meg ejtőernyős balesetben 1978-ban. Századosként 6262. ugrása során vesztette életét, ta Túlzott követelmények? (Folytatás az 1. oldalról) Olyan műszaki átalakításokat igényelne a rendelet előírásainak való megfelelés, hogy a határidő betarthatatlan, illetve egyes elő­írások fizikailag nem oldhatók meg. A bolt működtetéséhez olyan dokumentációkat és utasí­tásokat ír elő (például a takarí­táshoz, fertőtlenítéshez és tisztí­táshoz önálló utasítások írása, kártevők elleni védekezés írásbe­li tervezett programja, nyilván­tartó térképek készítése), ame­lyek a napi működés mellett fe­leslegesek és elvégezhetetlenek, illetve külön szakmai rendszer- szervezői hozzáértést igényel­nek. Az adminisztrációs kötele­zettségek teljesítése, főleg né­hány fős családi vállalkozások esetében egyrészről teljesíthetet­lenek, másrészről nyilvánvalóan felesleges. A Kisosz kezdeményezte is a rendelet felülvizsgálatát. Eszerint az élelmiszer-forgalmazókra vo­KÖZLEMÉNY A MÓL Földgázszállító Rt. 2004. augusztus 6-án 7.00-13.00 óráig gázvezeték rendszerén fáklyázással járó karbantartási munkát végez. A karbantartási munkát társaságunk a lakosság folyamatos gázellátásának érdekében végzi. Társaságunk Martfű gázátadadó állomásán, szakembereinek felügyelete mellett végzi a gáz lefúvatását, fáklyázását. A művelet a lakosságot nem veszélyezteti, azonban erős hang- és fényhatással jár. A környék lakóitól a nyugalmuk megzavarása miatt ezúton is elnézést kérünk. A munkálatokról, a helyszínen lévő szakembereink készséggel adnak tájékoztatást. Megértésüket köszönjük! JÜ2C ____________________________________________________ na tkozó szabályozás különüljön el az élelmiszer-előállítástól, és a jelenleg már működési engedél­lyel rendelkező boltoknak a mű­szaki és létesítményi előírásoktól való eltérést ne kelljen megszün­tetni, a felesleges és csak szank­ció alkalmazását biztosító doku­mentálási és adminisztrációs kö­telezettséget meg kell szüntetni. Nagy Ferenc hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy a Kisosz ne lenne érdekelt a megfelelő szintű és minőségű kereskedelmi kultúra kialakításában, de a bolti kiskereskedőkre olyan élelmi­szer-higiéniai feltételek biztosítá­sát tudja csak elfogadni, amely nem szünteti meg a már működő boltok tevékenységét, és a kisvál­lalkozások részére teljesíthető. Egyúttal felhívják a figyelmet ar­ra is, hogy az uniós országokban alkalmazott előírásoknál a rende­let szigorúbb követelményeket állapít meg indokolatlanul. BARANYI GYÖRGY CSATORNÁZNAK BESENYSZÖGÖN. A napokban kezdődött a településen a csatornarendszer épí­tése. Az 1,2 milliárdos beruházás egy év múlva készül el, és az összes ingatlant (1300) bekapcsolja a rendszerbe. fotó: mészáros jános Vendégek a Szilágyságból Veszélyes a híd? ________Szolnok________ Má r három éve a MÁV Kórház mögötti gyaloghíd feljárójánál közlekedik Gyöngyösi János ol­vasónk, aki megdöbbenve ta­pasztalja, hogy milyen rohamo­san romlik a szerkezet állaga. A feljáró szinte teljesen elkorrodá­lódott. Erről küldött nekünk fo­tót, hogy mielőbb figyelmeztes­se a lakosságot a veszélyre. És persze felkeltse az érdeklődést az illetékesek figyelme iránt is, és mielőbb kijavítsák a hibát, amíg nem késő ... __ __■ Tiszav árkony Még tavaly decemberben ke­reste meg az önkormányzatot az erdélyi Szilágyperecseny testvértelepülési viszony ki­alakításának ötletével. Azóta jelentősen fejlődött a települé­sek kapcsolata, amelynek ha­marosan újabb állomásához érkeznek a felek. A testvértelepülési megállapodást május 14-én írták alá Szilágypere- csenyben, tudtuk meg Mészáros Zoltán polgármestertől. A tisza- várkonyi küldöttségben többek között képviselők, pedagógusok vettek részt, akik megtekintették az ottani intézményeket. Augusz­tus közepén immár negyedik al­kalommal rendeznek falunapot a megyénkbeli településen, amely­re a romániai felet is meghívták, tovább erősítve a kialakult kötő­dést. A tervek szerint a vendége­ket egyebek mellett egész napos kirándulásra viszik majd Ópusz­taszerre. A találkozónak persze fontos lényegi szerepe is van. A szilágyságiak ugyanis élénken ér­deklődnek az Európai Unió nyúj­totta lehetőségek iránt, amelye­ket Tiszavárkony segítségével könnyebben megtapasztalhat­nak. A két település célja a közös együttgondolkodás például kultu­rális, oktatási vagy éppen kör­nyezetvédelmi területen. Ezeken kívül megismerhető a partner történelmi múltja, hagyományai is. Mészáros Zoltán elmondta, a testvértelepülési megállapodás nyújtotta biztató kezdet után az a szándékuk, hogy tovább szélesít­sék kapcsolataikat a határon túli magyarsággal, a Szilágyság és más tájegységek magyarjaival. MOLNÁR G. ATTILA Jó ütemben épül a lerakó Megyei információ A Szolnok Térségi Hulladékle­rakó Rendszer, közkeletűbb nevén a kétpói hulladéklerakó építésének helyzetéről tegnap Barta István alpolgármester és Szebeni László, a beruházást bonyolító Euro-Reging Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón számolt be az újságíróknak. A rendszer összesen 3,8-3,9 mil­liárd forintba kerül. Építése most fontos és látványos szakaszhoz érkezett. Végeztek az agyagpap­lan leterítésével. A vízzáró réteg hibátlan elkészítése rendkívül fontos, hogy a szennyezett víz ne szivárogjon a talajba. Munka köz­ben folyamatos méréseket végez­tek, és ezek jó eredményt mutat­tak. Az elmúlt időszak esői sem okoztak kárt. Jelenleg a vízellátást biztosító központi vízkivételi mű létesítésén is dolgoznak. A huszonnégy önkormányzat részvételével készülő rendszer a szelektív hulladékgyűjtésen ala­pul. Ennek feltételeit a hulladék- gyűjtő szigetek, a hulladékudva­rok és tömörítők biztosítják. Szol­nokon egy hulladékudvar már működik a Százados úton, kettő­nek az építésére pedig megkez­dődtek az előkészületek. Az egyik a Szandai réten, a Cora áruház térségében, a másik pedig a Szé­chenyi városrésznél, a vasút mel­lett kap helyet. A szolnoki tapasz­talatok jók, a lakosság megértés­sel fogadta a hulladékgyűjtő szi­getek létesítését, és megfelelően használja is őket. Barta István jogosnak nevezte a jelzéseket, hogy egyes hulladék- gyűjtő edények környezete gon­dozatlan, gazos, és utalt rá, hogy ezen a helyzeten változtatni kí­vánnak. ____ BISTEY ANDRÁS Vigasság a főtéren JÁSZBERÉNY A Jászberényi Nyár fesztivál programsorának elengedhetet­len részévé vált az elmúlt évek során a Főtéri vigasságok. A népszerű programsorozat alkal­mával a Lehel Vezér téren felállí­tott kamaraszínpadon nap mint nap közel négyórás szórakozta­tó bemutatók váltják egymást. Mint azt a rendezvény koordiná­torától, a Déryné Művelődési Központ munkatárásától, Pus­kásáé Suhaj Csillától megtud­tuk, törekednek arra, hogy a vendég előadók mellett lehetősé­get teremtsenek a helyi csopor­tok, előadók bemutatkozására is. Minden alkalommal több száz helybéli és városba érke­zett vendég látogat el a kellemes kikapcsolódást ígérő progra­mokra, amelyek egyfajta felve­zetését is jelentik az esti, sza­badtéri színpadon sorra kerülő koncerteknek is. A szervezők úgy próbálnak válogatni a kíná­latból, hogy a család minden tag­jának szórakozást jelentő prog­ramot kínáljanak a közönség­nek. A Főtéri vigasságok utolsó fel­vonása ebben az évben ma dél­után fél ötkor kezdődik a meg­szokott helyszínen, amikor is a Dance Fitness SE, a Wágner és Watta társulat, valamint a Musi­cal Stage együttes mutatja be műsorát. BANKA CSABA A visszautasított vendég bosszúja Tiszafüred A helyi rendőrök kezdetben csak annyit tudtak meg, hogy a késő éjszakai órák­ban egy ismeretlen elkövető a Holt-Tisza partján nem csak jól elvert egy fiatalem­bert, hanem eltulajdonította annak mobiltelefonját is. Miután rövid idő alatt sikerült a rend őreinek fellelni előbb a sér­tettet, majd nem sokkal utána az elkövetőt is, tanulságos történet kezdett körvonalazódni. Történt ugyanis, hogy a ké­sőbbi sértett nem volt hajlandó itallal megvendégelni annak többszöri szigorú felszólítására sem az elkövetőt. Erre a vissza­utasított vendég úgy feldühö­dött, hogy nem csak jól elagya- bugyálta az őt visszautasító is­meretlent, hanem magához vet­te annak mobiltelefonját is. Ez a rendőri fogás azonban még több meglepetéssel szol­gált, hiszen az alig 19 éves elkö­vető bűnlajstroma jelentősen bővült a kihallgatás során. Kide­rült ugyanis, hogy a telefon mel­lett még értékes hifi-berendezés, kerékpárok és arany ékszerek eltulajdonításáért is felelnie kell. PERCZE MIKLÓS Néhány mondatban ABÁDSZALÓK. Egy szórakozó­helyről érkezett a rendőrségre ré­mült hangú segélykérés az egyik éjszakában. A telefonáló sürgős segítséget kért, mert szerinte le­szúrták a felszolgálót. A rend­őrök, akik néhány percen belül a helyszínre értek, szerencsére azonnal megállapították, hogy az eset nem olyan súlyos: a felszol­gáló csupán rosszulléte miatt esett össze, nem pedig a telefo­náló által vélelmezett, rossz szí­nezetű társaság tettlegessége mi­att. PM ABONY. Tízmillió forintot nyert a település nemrégiben a Kisfa­ludy utca aszfaltburkolatának ki­építésére. A megyei önkormány­zat támogatásából megvalósuló beruházás közbeszerzési eljárá­sa már elkezdődött. A város ve­zetőinek elképzelései szerint ez év végéig a kivitelezés is befeje­ződik. BJ ALATTYÁN. Egy hektár terüle­ten lobbant lángra a tarló a tele­pülés külterületén. A jászberényi tűzoltók vonultak a helyszínre, akik két vízsugárral és kézi szer­számokkal gyorsan megfékezték a foltokban jelentkező tüzet, hgy FEGYVERNEK. A Krupatechni- ka Kft. a település külterületén tervezett homok-agyag bánya előzetes hatástanulmánya alapján környezetvédelmi engedély ki­adására kérelmet nyújtott be a Közép-Tisza Vidéki Környezetvé­delmi Felügyelőséghez, mg JÁSZBERÉNY. Beperli az Elect- roluxot egy magyar vállalkozó, aki állítása szerint azért ment tönkre, mert a multicég elállt egy korábban ígért megrendelésétől. A több éves beszállítói kapcsolat­ra is alapozó Ficsor Ferenc most 1,4 milliárd forintot követel. A fel­peres kérte a bíróságot, hogy álla­pítsa meg az Electrolux Kft. fele­lősségét a károkozásért, valamint kötelezze a kártérítés, valamint annak kamatai megtérítésére és a perköltség megfizetésére. A Fém­huzalcikk Kft. volt tulajdonosa tudomása szerint ez az első, egy magyar magánszemély által egy multinacionális cég ellen indított ilyen összegű kártérítési per - ír­ta az index.hu. ta JÁSZKISÉR. Befejeződött a Pe­tőfi Sándor Úti Általános Iskola tetőszerkezetének átalakítása. A korábbi lapos tetőt az állandó be­ázások miatt alakították át magas tetőssé. A beruházáshoz pályáza­ti úton nyert pénzt a község ön- kormányzata. PE JÁSZSÁG. Szeptember 1-jével egy igazgatóság alá vonják Jász- ágó és Jászdózsa általános iskolá­ját — nyilatkozta lapunknak Eszes Béla a Jászsági Önkormányzatok Szövetségének alelnöke. A kistér­ségben több helyen is tervezik, hogy az intézményeket közös igazgatás alá vonják, s a települé­si iskolák nem önálló intézmény­ként, hanem egy nagyobb egység telephelyeként működnek a ké­sőbbiekben. BCS KARCAG. Augusztus végéig a városban felmérik a tíz egyházi temető állapotát. Pánti Ildikó ön- kormányzati képviselő vezetésé­vel, valamint Szerepi Nagy Attila és Nagy István segítségével gyűl­nek a városi védelemre javasolt síremlékek és a javaslatok a teme­tőkben elvégzendő munkákra. A temetőket fenntartó egyházakkal is felvették a kapcsolatot a teme­tők közállapotának javításáért, de KUNHEGYES. Az ország egyik legjelentősebb pecásviadalának ad otthont mától vasárnapig a Nagykunsági főcsatorna telekhal­mi szakasza. A négyfordulós ver­senyen hazánk negyven férfi hor­gásza - köztük több mint tucat­nyi válogatott versenyző - méri össze tudását. A házigazda Kö­zép-Tisza Vidéki Horgász Egyesü­letek Szövetségének színeit ezút­tal három induló: Lőrincz Dénes, valamint idősebb és ifjabb Széná­st Béla képviseli. A tét az egyéni elsőség és a helyezések mellett nem kevesebb, mint a jövő évi válogatott kerettagság, amely a legjobb tizenhat pecást illeti, bj NAGYRÉV. A nyári szünetet ki­használva a településen is elvég­zik a legfontosabb munkálatokat bizonyos intézményekben - tud­tuk meg Burka István polgármes­tertől. Ennek során az iskolában a tisztasági meszelés történik meg. MCA SZELEVÉNY. Megújulhat a te­lepülésen a Hősök tere és a Pe­tőfi utca. Ezen közterületek út­burkolatának felújítására ugyan­is összesen 10 millió 937 ezer forint összegű támogatást nyert el az önkormányzat, 2004-re és 2005-re megosztva a me­gyei területfejlesztési tanácstól. BGY SZOLNOK. Új mentőautóval gazdagodott a megyei mentőszol­gálat a napokban. Á Ford Tranzit típusú gépkocsi a szolnoki men­tőállomáson áll szolgálatba men­tőgépkocsiként, melynek sze­mélyzetét ápoló és gépkocsiveze­tő alkotja, szs TISZAINOKA. A település fejlő­désének újabb fontos állomása le­het, hogy az önkormányzat komp és komplejáró felújítására 2 millió 74 ezer forintot nyert pá­lyázaton a megyei területfejleszté­si tanácstól, mga

Next

/
Oldalképek
Tartalom