Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-22 / 34. Vasárnapi szám
2004. augusztus 22., vasárnap Közelről 3 Közösen készítikn2.Plóra-kutat lóra-kutat Idén július 26 és augusztus 23 között rendezik meg a mezőtúri Takács-tanyán a hagyományos képzőművészeti alkotótábort, amelynek ezúttal van egy közös célja: a város egyik nevezetességének, a Flóra-kútnak az újraöntése. A létszámról a tábor háziasszonya, a Mezőtúri Művészeti Közalapítvány titkára Kiss Györgyi úgy nyilatkozott, hogy tizenöt művészt hívtak meg, de nem mindenki tölti el a teljes időszakot, egyszerre rendszerint nyolc-tíz alkotó dolgozik a Peresi holtág melletti házban. Többségük Magyarországról érkezett, de külföldiek is vannak közöttük. Általában a festők alkotják a többséget, idén azonban a szobrászok is népes csapattal képviseltetik magukat. Ennek az az oka, hogy közös munkával felújítják, újraöntik a tönkrement mezőtúri Flóra-kutat, és szobrászati szimpózium is lesz a táborozás utolsó napjaiban. A művészeti szakirodalom és a kritika Borgóként ismeri, valódi nevét nem is akarta elárulni, mondván, hogy a hivatalos nevét csak akkor használják, ha számlát vagy mondjuk gyorshajtásért tett rendőri följelentésről szóló értesítést kap. Néhány régi kritikából tudtam meg az igazi nevét, amelyet azonban György Csaba nem szívesen használ. Maradjunk hát inkább a Borgónál. A Marosvásárhelyi Műhely, a MA- MÜ-ként megismert csoportosulás alapító tagja és vezetője 1986-ban települt át Magyarországra, jelenleg Szirmabe.se- nyőn él, ahol Szinyei Merse Pál is gyakran vendégeskedett, és több híres festménye, többek között a Lilaruhás nő is ott született. Képein hosszú idő óta elmaradhatat- lanul ott van egy vagy több bot.- Egyszer Romániában magyarul beBorgó sajátos szín- és formavilága most egy triptichonon mutatkozik meg FOTÓ: CSABAI ISTVÁN széltünk a vonaton a barátaimmal, és ebből konfliktus támadt, alaposan helybenhagytak bennünket. Azóta festek a képeimre botot, de kerámiából is csináltam botinstallációt, és bronzból is szeretném elkészíteni. Elküldtem rengeteg képeslapot a világ minden tájára, különböző címekre, és kértem, hogy írják meg, mi jut eszükbe a botról. Nyugat- Európából sok embernek semmi sem jutott eszébe, vagy egészen marginális dolgok, viszont szinte minden kelet-európai válaszban összefüggött valamilyen módon a bot és a verés. Elég jellemző, nem? E. Lakatos Arankát egy Dali-portré készítése közben találtuk a szobrászok részére fölállított tető alatt. — Volt egy időszak, amikor nagyon szerettem Dali művészetét. Ma már kevésbé vonz a szürrealizmus, de Dali, mint alkotóművész ma is érdekel. Két portrét is készítettem róla. Debrecenben lakom, tíz éve rendszeresen,eljövök Mezőtúrra. Inspirál ez a környék. — Azon nem csodálkozom, ha egy festőt inspirál ez a táj, de hogyan hat egy szobrászra? — Szobrász is kaphat inspirációt a tájtól. Tavaly készítettem itt szobrot, amelyen a víz, a csónak fejezte ki mindazt, ami jellemző erre a környezetre. Most Párizsban van egy kiállításon. Lous Stuijfzanda mezőtúriak régi ismerőse, hiszen évek óta ott tölti az év felét, a másik felét pedig Hollandiában. Festő, grafikus és szobrász, kedvenc témája a magyarországi tanya, amelynek sajátos építészetét szívesen választja szobrai tárgyának. — Most éppen olyan időszakban vagyok, amikor a szobrászat kérdései izgatnak. A magyar népi építészet jellegzetes formái jelennek meg a szobraimon. — Mi vezette Magyarországra, és mi tartja itt immár több év óta? — Egy magyar férfi a társam, miatta jöttem ide, és boldog vagyok, hogy két helyen is otthon érezhetem magam. Háromhavonta megyek otthonról haza. Magyarországon olyasmit találok, az érintetlen természetet és a régi népi élet emlékeit, amelyeket Hollandiában így már nem lehet megtalálni. A Flóra-kút újraöntésében végzett munkájuk miatt a művészek idén kevesebb új munkát készítenek, ezért most nem kiállítással zárul a tábor. Az elkészült alkotásokat jövőre együttesen mutatják majd be egy tárlaton. Bistey András Szalmába álmodott világ Lehet fűteni is a szalmával a még meglévő kemencékben, esetleg akár szabályos, akár nem: elégetni a tarlón, meg lehet sarlóval, kaszával tőből leborotválni, összegyűjteni, tárolni. Mert ezekben a szalmaszálakban benne lakozik az egész világ: Szent István koronája, egy lovas kocsi, aratókoszorúk, az öreg juhász vagy tanya. Nem kell hozzá más, csak egy kis fantázia, ügyes kéz, szorgalom és a szalmamű máris százakat gyönyörködtet. Huszárovics Antalné, Katalin egyik munkájával fotó bakos judit A szalmafonás egyik mestere Huszárovics Antalné Agócs Katalin. Külterületen, jobban mondva tanyán élnek, Jász- szentandráson. Körbekerített a porta, bár váratlanul benyitni nem érdemes, mert négy eb őrzi az udvart, és bizony akad közte, amelyik esetleg a fogait használja köszönés helyett. Ha viszont a gazda vagy gazdaasszony is velük van, meghunyászkodva szaglász- szák az idegent. Katalintól, a háziasszonytól nem idegen az aratás, a cséplés művelete. Lehet annak jó ötven éve amikor még kaszával vágták a rendeket, ő meg marokszedőként kévékbe szortírozta a levágott búzát, árpát. Ezen kívül dolgozott a cséplőgépnél is, töre- kesként. Ez komiszabb munka, tele pelyvával a levegő, és ők hordágyszerű, de annál szélesebb alkalmatosságon vitték az apró szalmát. A szájuk, orruk elé kendőt kötöttek, így védekeztek a piszok, por ellen — bizony-bizony kevés sikerrel. Ennek ellenére szerette az aratást, cséplést, mert az új gabona az életet jelentette a föld népének. Neki meg azt, hogy a csodálatosan hosszú búzaszálakból egyszer csak elkezdett fonni, különböző koszorúkat készíteni. Egyre szebbeket, egyre bonyolultabbakat» Ezeket kiakasztották a szobákba, az eresz alá a tanyára, a báltermekbe. Közben férjhez ment, három fiú, egy lány született. Egy sajnos harminchét évesen meghalt. Kívülük kilenc unoka is tartozik a családhoz, akik sűrűn ellátogatnak a mama, a papa tanyájára. Ahol ekkora a család, temérdek a munka, és így volt ez náluk is. Ezért a szalmafonás hosz- szabb-rövidebb ideig háttérbe szorult, hiszen még most is gazdálkodnak. Négy hektárral bajlódnak, vannak lovak meg hízók, de tyúkok és kacsák sem hiányoznak az udvarról. Ha viszont akad kevés ideje, Huszárovicsné Katalin leül fonni. Nem fonalból, szalmából. Ámbár az egész menetére önmaga jött rá, azért ha teheti, nyaranta szalmafonó táborokba is megy. Sose árt tanulni másoktól. Volt már kiállítása Egerben, Hevesen, Jász- apátin, Komárom megyében, Hajdúnánáson, és a jó ég tudná mindet felsorolni, hogy hol. Vaskos oklevélhalmaz bizonyítja: tetszettek a munkái. Ilyenkor, aratás körül-után begyűjti a szalmát. Lehet az búza, rozs, tritikálé, zab, mind alkalmas a fonásra. Válogatja, rendszerezi, csoportosítja őket, nagyság, kinézet, vastagság szerint. Az idén nemcsak a termés volt kiváló, de a szár is magasra nőtt a sok esőtől és a szebbek közül begyűjtött vagy két évre valót. Hogy mi lesz belőlük, ez a jövő zenéje: bár az biztos, hogy valami érdekesség. D. Szabó Miklós JEGYZET Toleranciaküszöb Honnét tudhatjuk, hogy toleránsak vagyunk-e? - teszi fel a kérdést egy, az interneten olvasható tanulmány. Ami a választ illeti, nem kezd hosszas fejtegetésbe. Rövidre fogva közli: akkor magas a toleranciaküszöbünk, ha egy tőlünk teljesen eltérő kultúrájú, viselkedésű vagy akár külsejű emberrel tudunk mindennapos kapcsolatban élni. A jobb megértés kedvéért felhozza példaként, hogy próbáljuk meg elképzelni, hogy egy marslakó a szomszédunk. Azt szándékosan nem közlik a tanulmány készítői, hogy milyen külsejű idegenről van szó. Mindenki olyat képzel el magának, amilyet jólesik. Azaz lehet E.T.-szerű barátságos űrmanó, de éppen az Alien-filmekből ismert szörnyeteg is. Azután a szöveg felsorolja, milyen konfliktusforrások adódhatnak, s nekünk mit kellene tennünk, hogy békében élhessünk a különös szomszéddal. Ezek szerint nem tanácsos megsértődni, ha az ismeretlen lézersugarakkal bombázza a kerítésünket, s a nagy fény- és hangjelenségekkel járó rakétaindítási kísérleteket se vegyük különösebben rossz néven. Sőt, inkább ajánljuk fel segítségünket a világűr meghódítására tett erőfeszítésekhez. Legyünk megértőek minden helyzetben. Akkor is, ha már azt gondoljuk, végleg betelet a pohár. Szó se róla, különös vízió ez. Az ember nehezen tudja magát beleképzelni a felvázolt helyzetbe. Nyilván pozitív a szándék, hogy minden körülmények között legyünk megértőek másokkal szemben. Áz azonban elgondolkodtató, miért kell a világegyetem más tájairól érkező lénnyel kialakított kapcsolaton elmélkedni, amikor még mi emberek az egymás közti kapcsolatainkban sem vagyunk mindig elnézőek. E különös irományt olvasva pedig az is felmerülhet bárkiben, hogy bizony azokkal sem lehet könnyű, akik efféle tanulmányokat készítenek. Molnár G. Attila s Újra „el” a malom Valamikor az ezernyolcszázas években Kunhegyesen kilenc helyen lehetett őröltetni gabonát. Hét szélmalom és két vízimalom várta a gazdákat. A vízimalmok a Kakaton forgatták kerekeiket, a szélmalmok a városon kívül dacoltak a széllel, viharral. R angot, komoly rangot jelentett szélmolnárnak lenni. Férfias munka volt a javából, hiszen nem kis erő kellett a vitorlák forgatásához. A havat, de még inkább az ónos esőt utálták a molnárok a legjobban, mert a nagy tömegű égi áldás annyira súlyos volt, hogy lefogta a vitorlákat. Süvítő viharban, ítéletidőben is fel kellett mászni, egy arra használatos husánggal lekotorni, verni a vászonról a nehezéket. Azután az 1800-as évek végén, a huszadik század elején ezeket a kőmonstrumokat fokozatosan felváltották a korszerűbb villanymalmok. A gazdáik nem tehettek mást, lebontották őket: tanyák, házak épültek tégláikból. Csak egyetlenegy maradt hírmondónak a város Kenderes felőli szélén, az úgynevezett Komlósi malom. Nevét gazdájától örökölte és a sok időt megélt kunok szerint még a második világháború körül, után, amikor az angol-amerikai bombázások következtében akadozott az áramellátás, újraindították. Kiváló minőségi, kétféle liszt és korpa került ki kerekei közül. Azután újra lakatot raktak az ajtajára, és a szerencsétlen nem tehetett mást, dacolt az idővel. A hatvanas Ottjártunkkor a malomról tulajdonképpen évek elején még a vitorlái is már csak a vitorlák hiányoztak megvoltak, majd letörtek. A teteje beázott, a palástjából sok fél- és egész tégla kihullott. A tanácsrendszer idejében a település akkori vezetői eladták a Szentendrei Skanzennek. Szerencsére késett a bontás, a későbbi vezetők már úgy gondolkoztak, nagyobb szükség van erre a malomra ott, ahol épült, így visszavásárolták. Mint Hegedűs József városi főépítésztől megtudtuk, 1994-től kezdték szervezni a felújítást. Sikerült megnyerni ennek a célnak a Műemlékvédelmi Hivataltól fontos embereket, többek között Sisa Bélát, meg az édesapját. Először a beázást kellett megszüntetni, stílszerűen fazsindelyeket raktak a tetejére. 1998-tól helyi vállalkozók is felajánlották segítségüket. A belső padozatcserét elvégezték, majd következett a homlokzat, azaz a külső felújítás. A lebontott városi zsinagógából két teherautónyi téglát építettek a falba, sőt, odabenn főtengelycserét végeztek. Most már nagyjából kész, újra a régi fényében tündököl a település legújabb ékessége, az egyetlen megmaradt Komlósi-féle szélmalom. Igaz, a vitorlák még hiányoznak, de állítólag néhány héten belül ezeket is felszerelik. Ha minden a korábbi elképzelések szerint halad, az év első emberhónapjában megtörténik az ünnepélyes avatás. D. Szabó Miklós
