Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-19 / 194. szám

10. OLDAL KÉK 2004. Augusztus 19., csütrörtök SHI £ TŰKOR ELALUDT A VOLÁNNÁL. Könnyű sérülésekkel szállították kórházba azt a sofőrt, aki feltehetőleg elaludt a volánnál, és árokba hajtott szerda hajnalban a 47. számú út Debrecenből kivezető szakaszán. A balese­tet az első hajnali buszjárat sofőrje vette észre, addig a kocsi vezetője eszméletlenül feküdt az autóban. FOTÓ: EUROPRESS Gyújtogatok a tízemeletesben Szándékos gyújtogatás történt a fővárosban szerda hajnalban egy tízemeletes házban. Az ismeretlen tettesek gyúlékony anyagot locsoltak szét az óbudai épület alagsorának két helyi­ségében, majd lángra lobbantották. Budapest Bíró lett a gyilkos Moszkva ÜGYELETI NAPLÓ ESTE &TÓL ESTE 6-1G Földrengés Enyhe földrengést észleltek szerda délelőtt 11 óra 01 perckor Mezőőrs és Pannon­halma környékén. A szeizmo­lógiai mérések szerint a rengés a Richter-skála szerint 2,9 erősségű volt. Károkról nem érkezett jelen­tés. EUROPRESS Ellopta a kulcsot Megharagudott a sofőrre egy rácalmási férfi, mert teher­autójával belegázolt a virágos­kertjébe, ezért elvette az indí­tókulcsát és bezárkózott vele a lakásába kedd este. A tulaj­donos kapával állta útját a tá­vozni szándékozó autósnak. A zavartan viselkedő férfit végül az épület padlásán találták meg a rendőrök, akik visszaadták a kulcsot a so­főrnek. EUROPRESS Frontális ütközés Hárman sérültek meg - közü­lük egy súlyosan - egy frontá­lis ütközésben a 84. számú főúton. Egy Renault vezetője a város felé haladt, amikor feltehetőleg elaludt járműve volánjánál. Az autó áttért a szemközti sávba, és neki­csapódott a szemből érkező osztrák Volkswagennek. A vétlen osztrák sofőr súlyo­san, utasa és a Renault utasa könnyebben sérült meg, a balesetet előidéző autós sérülések nélkül úszta meg az esetet, europress Tetten érték Garázsba próbált betörni Nagykanizsán az a férfi, akit tetten értek a rend­őrök, mielőtt bejutott volna. A 19 éves nagy-récsei fiatal­ember két garázsról leszedte a palát, feltépkedte a kátrá­nyos szigetelést, de bejutni egyikbe sem tudott, mivel a födémszerkezet megbontá­sára már nem maradt ideje. A tetten ért fiatal a fenti cselekmény elkövetését el­ismerte. EUROPRESS Elütötte Súlyosan megsérült az a kis­fiú, akit kedd este ütött el egy kisteherautó Nyíregyháza- Sóstóhegyen. A fiú kerék­párjával a kisteherautó elé hajtott, figyelmen kívül hagy­va az elsőbbségadás kötelező tábla jelzését, a teherautó sofőrje pedig már nem tudta kikerülni, europress Kerítésnek hajtott Mezőladányban kerítésnek hajtott egy ittas sofőr. A férfi valószínűleg nem az útviszo­nyoknak megfelelően vezette gépkocsiját, elvesztette ural­mát a jármű felett, megcsú­szott a földúton, és végül a kerítés állította meg. Bár nem volt bekötve, a férfi csak könnyű sérüléseket szen­vedett. europress Tripla koccanás Három autó koccant Leveleknél, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében. Egy román rendszámú Audi haladt Baktalórántháza felől Levelek irányába, amikor egy VW Passat vezetője késve fé­kezett, és egy másik VW típu­sú gépkocsit rátolt az Audira. Személyi sérülés nem történt. europress Fiktív Fibisz Rendőrségi nyomozás folyik annak tisztázására, hogy Vas megyében csak papíron, vagy a valóságban is megala­kult-e több helyi Fibisz (Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialis­ták) szervezet - erősítette meg szerdán Fejes Péter, a Vas Megyei Főügyészség szóvivője. Mn Hajnali fél kettő és fél három között történt a tűzeset az óbu­dai lakótelepen, az egyik Hímző utcai tízemeletes épületben. A rendőrség szakértőket rendelt ki a helyszínre, ők állapítják majd meg, hogy pontosan mi­lyen gyúlékony anyagot hasz­Budapest- A kábítószer elleni küzdelem mi­lyen új elemeket igényel az uniós csatlakozás óta?- Ausztria, Szlovákia és Szlo­vénia felé a határszéleken meg­szűnt a vámellenőrzés. Nyilván­való, hogy azért a vámosoknak innen levonulniuk mégsem sza­bad. Ez nekünk és az EU-nak egyaránt érdeke. Ezért létrehoz­tuk az úgynevezett mélységi mobil ellenőrző szolgálatot, amelynek egységei a határ- szakasztól 30-60 kilométer mély­SZOLNOK Robbanás történt tegnap dél­előtt a vegyiművek területén működő Holland Colours Kft egyik üzemcsarnokában. Nem sérült meg senki, a hely­színre vonuló tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet A délelőtt 11-kor érkezett bejelen­tés szerint robbanás történt a hol­land cég porfestékkeverő üzemé­ben - tájékoztatta lapunkat a me­gyei katasztrófavédelmi igazgató­ság sajtóügyeletese, Jánosi Zsolt őrnagy. Mivel a tevékenység veszélyessége szempontjából kiemelt üzemről volt szó, ezért a tűzoltók egy már előre elkészített részletes tűzoltási terv birtokában vonultak a helyszínre. Az üzem­ben keletkezett tüzet nagyon gyorsan eloltották. Talán ennél is fontosabb, hogy az üzem­náltak a tettesek, és hogy pusz­ta égés vagy robbanás történt-e. Eredmény 2-3 nap múlva vár­ható - mondta az Europressnek Unger Pál őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyelet- vezetője. Az őrnagy szerint a la­kásokat nem érték el a lángok, a sűrű füst miatt azonban a lakók­nak biztonsági okok miatt ki két­ségig dolgoznak. Legutóbb pél­dául megállítottak ellenőrzésre egy kisteherautót.- Nyomozási eredményként, vagy előzetes bejelentés után, esetleg jó orruk voü és a sokéves rutin alapján állították meg az autót?- Az utóbbi. Az átvizsgálás során észrevették, hogy az autó belső burkolatának hiányoztak a rögzítőcsavarjai, csak úgy pat­tintották az elemeket a helyük­re. Az autókárpit mögé néztek hát, és találtak 40 kilogramm kokaint. csarnokban dolgozók, észlelve a fekete füstöt, kivétel nélkül idő­ben elhagyták a helyiséget, és biztonságos távolságba kerültek. A katasztrófavédelem in­formációi szerint az üzemegy­ségben műanyag színezőanyagot állítottak elő. PVC-port és ólom- kromátot kevertek össze, amikor eddig ismeretlen okból megtör­tént a robbanás. A detonáció az épületben nem okozott nagy kárt, kis felületen az ablaküvegek törtek ki. A meggyulladt mű­anyag azonban fekete füsttel borította be a körülbelül 100 négyzetméteres csarnokot. A sajtóügyeletes hozzátette: a tűz oltásához vizet használtak, ami az üzemben használt ólom- tartalmú anyagot a gyár zárt rendszerű csatornarendszerébe mosta. Ez azért lényeges, mert így nem jutott veszélyes anyag a környezetbe. horváth győző lett menniük az utcára. A tűz­oltók gyorsan megfékezték a tü­zet, és kora reggel mindenki visz- szatérhetett otthonába. Személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár jelentős, de a rendőrség nem vállalkozik a becslésre. Unger Pál közölte: a két fel­gyújtott helyiség - egy modelle­zőüzem és egy raktár - ugyan­annak az embernek a tulajdoná­ban van. Egyelőre nem tudni, hogy kik és miért lobbantották lángra az épületet.- Honnan jött a szállítmány és hová tartott?- Bűnüldözési parancsnoksá­gunk munkatársai megállapítot­ták, hogy a címzett magyar volt. A szállítmány Olaszországból érkezett. Megtudtuk, hogy ki az olasz rendszámú autó tulajdo­nosa. Minden adatot azonnal át­adtunk az olasz kollégáknak, akik a tulajdonos telefonjáról kiderítet­ték, hogy útközben kiket hívtak fel, és azok milyen vállalkozás­hoz tartoznak. Szövevényes úton a mienknél nagyobb tétel kokaint találtak.- Mi lett a magyar férfiak sorsa?- Azonnal letartóztattuk őket. Az eljárást, valamint a nyomozást a címzettek és az esetleges terjesz­tők ellen a rendőrség folytatja. Gyermekkorúakkal fajtalankodott Mosonmagyaróvár Erőszakos közösülés megalapo­zott gyanúja miatt előzetes letar­tóztatásba helyeztek egy 64 éves mosonmagyaróvári férfit, aki egy nyolc- és egy tízéves kis­lánnyal erőszakoskodott. A gya­núsított a gyermekkorú lányo­kat édességre felajánlott pénz ígéretével felcsalta a lakására. A kislányok elmondása szerint a férfi büntetőjogi értelemben közösült és fajtalankodott velük. A gyanúsított ezzel szemben azt állítja, hogy nem inzultálta őket. Vallomása szerint a lányok pénzt kértek tőle, azért vitte fel őket a lakásába. Mindegyikük­nek adott 200-200 forintot, és hagyta őket elmenni. A rendőr­ség pszichológusok és DNS- vizsgálatokat végző szakértők bevonásával folytatja a nyo­mozást. ■ Athénba, az olimpiára ké­szült egy orosz férfi, akit 14 éve köröznek kettős gyilkos­ság gyanújávaL Jurij Kovalenko 38 esztendős, és csaknem másfél évtizeden át kereste a rendőrség. Alaposan gyanúsítható ugyanis azzal, hogy ő ölt meg két embert Omszk városában. A gyilkos akkor elmenekült a helyszín­ről, és hiába körözték. Ameny- nyiben végérvényesen bebizo­nyosodik, hogy a repülőtéren most letartóztatott férfi azonos Kovalenkóval, akkor érthető, miért nem találták meg eddig. Halálos közlekedési baleset történt tegnap délelőtt Füzes­gyarmaton, a Bucsa felőli vas­úti átjáróban, ahol személy- gépkocsi ütközött vonattal Az autóban utazók egyike életét vesztette. Tegnap 10 óra előtt néhány perc­cel egy Bucsa irányából érkező személygépkocsi a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott, s összeütközött a Szeg- halom-Püspökladány között közlekedő személyvonattal. Az ütközést követően a vonat több tíz méteren át maga előtt tolta az autót, majd kisiklott. A rendőrségtől kapott tájékoz­tatás szerint a balesetet szenve­dett személygépkocsiban az üt­közés pillanatában egy nő és egy férfi tartózkodott. A jobb első ülé­SZOMBATHELY - ZÁMOLY Egy nap alatt az ország há­rom pontján kerültek elő lö­vedékek a földből. Szeren­csére egyik sem okozott bal­esetet. Valószínűleg a második világ­háború idejéből származó, fel nem robbant lövedékeket fordí­tott ki a munkagép kedden Szombathelyen a készülő Su­gár úti sportcsarnok alapozása közben. A markológép három darab, egyenként 30 centiméter hosszúságú, 8-10 centiméter átmérőjű, rozsdás, fel nem rob­bant lövedéket fordított ki a földből. A szakemberek több tíz kilónyi robbanószert talál­tak. A terület átvizsgálása akár több napig is eltarthat. Az épít­kezésről a tűzszerészek el­Ijedtében eldobta a levelet az a címzett, aki robbanással fe­nyegető feliratú borítékot ta­lált a kapuja alatt Kiskunfél­egyházán. Az eldobott boríték pedig petárdaszerűen robbant Az eset még március 12-én tör­tént, de az ügy iratait az ORFK augusztus 16-án küldte meg a Kiskunfélegyházi Rendőrkapi­tányságnak nyomozásra. Az ügyet azért az ORFK vizsgálta, mert zsarolás miatt is indult eljá­rás a szóban forgó kiskunfélegy­házi férfi feljelentése alapján két budapesti személy ellen. Az autóügyletekkel foglalkozó kiskunfélegyházi férfi ugyanis még tavaly kölcsönkért nagyobb összeget 2 budapesti ismerősétől egy hónapos futamidőre, 10 szá­zalékos kamatra. Az adós azon­A férfi ugyanis időközben meg­változtatta külsejét, de a nevét is. Az Altáj-vidéken lakott, Bijszk majd Bjelokuriha város­ban, elvégezte a testnevelési fő­iskolát, és sportmesteri címet szerzett. Kovalenko a nyomo­zás adatai szerint ismert és népszerű személlyé vált Bjelokurihában: edzőként dol­gozott, aktívan részt vett kü­lönféle versenyeken, társadalmi munkát végzett. Elismertségére mi sem jellemzőbb, mint hogy felvették az olimpiára akkredi­tált orosz bírói csapatba, ilyen minőségben indult el a nyári játékok helyszínére. A gyanúsítottat előzetes le­tartóztatásba helyezték. icbAki ban anyagi gondjai miatt a tarto­zásának csak egy részét tudta visszafizetni, ezért a hitelezők megfenyegették. A férfi feljelen­tést tett az ORFK-n a zsarolói el­len. Március 12-én a reggeli órák­ban gyermekével indult el kis­kunfélegyházi otthonából, ami­kor a kapuja alatt bedugva egy le­velet talált. Amikor a borítékot felemelte „Ne nyisd ki, mert rob­ban, inkább fizess” feliratot talált rajta. A férfi megijedt és eldobta a levelet, ami földet érve durrant egyet, majd lángra lobbant. A szakértői vélemény szerint káli­um-nitrát és füstös lőpor volt benne mintegy 30-50 grammnyi mennyiségben, valamint egy 9 voltos elem összekötve egy lecsu­paszított izzószállal. Nem zárható ki, hogy a levél­bomba összefüggésbe hozható a korábbi tartozás és zsarolás ügyével. ________ objektív FARKAS M ELINDA A kábítószernek van határa Az Európai Unió bővítésével egyelőre nem szűntek meg az úgynevezett schengeni határok, tehát az útleveleket még ellenőrzik, de a vámszolgálat megszűnt az uniós határszéle­ken. Ez persze csak a határátlépés pillanatára vonatkozik - magyarázza dr. Helyes János, a Vám- és Pénzügyőrség Bűn­üldözési Parancsnokság osztályvezetője. Robbanás a festékgyárban ■ Halálos ütközés a síneken Füzesgyarmat Gránátok Második világháborús lőszerek Ne nyisd ki, inkább fizess! Kiskunfélegyháza sen utazó nő életét vesztette, a gépkocsit vezető férfi pedig sú­lyosan megsérült. A műszaki mentésben a szeg­halmi és a püspökladányi hivatá­sos, valamint a füzesgyarmati önkéntes tűzoltók vettek részt. A munkát nehezítette, hogy a tér­ségben nem volt olyan eszköz, amellyel a mozdonyt le lehetett volna emelni az összeroncsoló- dott személyautóról, illetve visz- sza tudták volna helyezni a sí­nekre. Ezért meg kellett várni a Békéscsabáról érkező nagy tel­jesítményű darut. A balesetet követően a MÁV azonnal vonatpótló autóbuszo­kat rendelt, amelyek a műszaki mentés idején Füzesgyarmat és Biharnagybajom között folyama­tosan jártak. A balesetet szenve­dett vonat utasait is - akik közül senki nem sérült meg - ezekkel szállították tovább, maoyari barna a földben szállították a lövedékeket, ame­lyeket biztonságos körülmé­nyek között robbantanak fel, illetve hatástalanítanak. A tűz­szerészek munkáját nehezít­heti, hogy a sportcsarnok föld­munkái során már elszállított földet is át kell vizsgálniuk. Második világháborús gráná­tokat találtak kedden a zámolyi erdőben, egy robbanótestet pedig Székesfehérvárott. Zá- molyon egy támadó kézigráná­tot a tűzszerészek a helyszínen megsemmisítettek, ötven akna­gránátot pedig elszállítottak, hogy biztonságos helyen rob­bantsák fel. A Székesfehér­várott, egy külvárosi utcában talált 10 centiméter széles és 40 centiméter hosszú robbanó­testet is a kiérkező tűzszeré­szek vettek gondjaikba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom