Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-02 / 179. szám
— Szolgáltatás Európai Unió Rejtvény — Hallgató — Horoszkóp — Rádió- és tévéműsor 11. oldal Tudni valók az unió új alkotmányáról 13. oldal S P O R T Csatárhiánnyal küszködik a Szolnok Hétfőn este lezárul a meghosszabbított átigazolási időszak Meglehetősen nagy a káosz a magyar labdarúgásban: ma lejár a meghosz- szabbított átigazolási határidő, ennek ellenére jó néhány csapat kerete még mindig nem végleges, több (honi körökben ismert) futballista is klub nélkül várakozik a csodára. Pedig akad olyan bajnokságunk, melyben a hét végén már tétmérkőzést rendeznek. Labdarúgás Persze ez is megérne egy misét. Vajon miért nem lehet - mint más normális országokban - egyszerre elkezdeni valamennyi osztályban a pontvadászatot? Nálunk tudniillik három különböző időpontban rajtolnak a bajnokságok. A profiliga elitmezőnye (azaz az NB I.) már augusztus 7-én kénytelen pályára lépni, míg a másodosztályban csak két héttel később, augusztus 21-én rendezik az első fordulót. Az amatőr liga élvonalában, az NB II-ben szintén ezen a hét végén kezdődnek az összecsapások - a sorsolás hát nappal a nyitány előtt még nem ismert -, egy osztállyal lejjebb, az NB IlI-ban viszont még két hét áll a csapatok rendelkezésére, hogy rendezzék soraikat. A megyei bajnokságokban (I., I/B, II. osztály) érdekelt csapatok ezzel szemben augusztus 14-én vágnak neki az őszi szezonnak. Ők viszont legalább már tudják, ki ellen rajtolnak. A szolnoki Lázár Péter (balról) még győztesnek hihette magát, mikor 2-0-nál lecserélték, aztán ... FOTÓ: BUGÁNY Játszani persze a káosz ellenére kell, így több helyszínen is felkészülési találkozót rendeztek. Szolnokon viszont nem volt egyszerű tető alá hozni a mécsesét, ugyanis a háromnapos esőzés nyomán a Tiszaligeti Stadion használhatatlanná vált - hol van még az októberi csapadékos időjárás - és sokáig kérdéses volt a Véső utcai szereplés lehetősége is. Nem véletlen, hogy Tóth Dénes, a MÁV-Neusiedler klubigazgatója gyorsan megegyezett a törökszentmiklósiakkal egy esetleges villámlátogatásról, ám végül a régi MÁV-pályán került sor a debreceni fiatalok vendégszereplésére. Az első félidőben tetszetősen, kapura is veszélyesen játszott a kék-sárga legénység, a szünet, illetve a cserék után azonban ismét előjöttek a korábbi hibák: a félpályáig feltolt vonalvédekezéshez szemet szúróan lassú a hazai védelem, Kővári változatlanul nem találja helyét a bal oldali védő szerepkörében, s a második 45 percben a középpályás sor futóteljesítménye és védekezése sem érte el a kívánalmakat. A 24. órába ért a klub, hétfőn este lezárul az átigazolási időszak: amennyiben az utolsó napon sem sikerül legalább még egy gólveszélyes csatárt, illetve egy gyors, lehetőleg ballábas védőt igazolni, nehéz őszi szezon elé néz a MÁV. Besenyszögön vendégeskedett a még mindig hazai pálya nélküli, Rákóczifal- váról Szolnokra költözködni kívánó NB III-as Spartacus, mely a nevezéskor óriási baklövést követett el. Bár a Mátra- csoport versenybizottsága a nyáron Szolnokra költözködött, mégis az Alföld-csoportba adta le jelentkezését, így az elkövetkező évadban békéscsabai irányítás alatt szerepel majd. A Tiszaföldvár szép lassan kezd ösz- szeállni, az új fiúk (Tóth T, Kácser, Papp A., Nagy L.) egyértelmű erősítést jelentenek, s ez a gólok számában is megmutatkozik. Ez történt az olimpiákon vm. Abonyban feltámadni látszik a nagypályás futball, a korábban máshol szerepelt labdarúgók a nyáron hazatértek, így ismét meccset láthatott a Pest megyei város focit kedvelő közönsége. Szolnoki MÁV-Neusiedler— Debreceni VSC II. 2-4 (2-0) Véső u„ 100 n., v.: Nemes. MÁV: Kolláth - Lázár (Fekete), Antal, Pintér, Romanek - Szalai (Nagy P.), Lipták, Remili - Patakfalvi (Kővári) - Kotula, Hamar (Nagy A.). Edző: Simon Antal Debrecen: Papp - Nagy Z. (Popol), Garamvölgyi, Marton, Boksa - Jeremiás, Bellán, Bíró (Király), Dzsudzsák - Kolbe (Saliga), Urbin (Ludánszki). Edző: Herczegh András. Gólszerzők: Hamar 2, ill. Dzsudzsák 3, Urbin. Besenyszög—Szolnoki Spartacus 4-1 (4-1) Gólszerzők: Kövesdi, Danyi, Szekeres, Kővári, ill. Ruskó (tizenegyesből). Tiszaföldvár—Nagyrév 12-1 (6-0) Gólszerzők: Szilágyi 4, Tóth T. 2, Sztrim- bei 2, Szikora 2, Kácser, Papp A., ill. Kiss. Abony—Újszász 4-4 (2-0) Gólszerzők: Szepesi 2, Mucsányi, Homo- la (tizenegyesből), ill. Czapkó 2 (egyet tizenegyesből), Konka T., Boros. __________________________________________IOBUI) Uní cum Kupa Mindössze 11 nap van hátra az athéni olimpiai játékok megnyitójáig. Folytatjuk sorozatunkat, melyben az ötkarikás játékok történéseit tárjuk Önök elé. Barcelona 1992. (július 25—augusztus 9.) Honfitársaink közül az olimpia egyik hőse volt Egerszegi Krisztina, aki triplázott az ötkarikás játékokon, ugyanis a 400 méteres vegyes úszás mellett a hátúszás mindkét számát megnyerte. Ha már az úszásnál tartunk, ismét hozta magát Damyi Tamás, szuperklasszisunk a 400 és a 200 méteres vegyest is uszodahosszal nyerte. Kellemes meglepetés volt a cselgáncsosok jó szereplése, köztük Kovács Antal a 95 kg-osok között a sportág első magyar aranyérmét szerezte. A tornászok közül ezúttal a törékeny Ónodi Henrietta remekelt, aki lóugrásban bizonyult a szer legjobbjának. A hagyományos magyar vívószámban, a kardban Szabó Bence állhatott fel a dobogó tetejére, és birkózóink sem tétlenkedtek, hiszen Repka Attila és Farkas Péter révén szereztek egy-egy aranyérmet. Ezúttal sem maradt el a szokott aranyérem a kajakosok részéről a Czigány Kinga, Dó- nusz Éva, Kőbán Rita, Mészáros Erika összeállítású hölgykvartett állhatott fel a dobogó tetejére a katalán fővárosban. Részt vevő nemzetek: 169. Részt vevő sportolók: 9368. Magyar aranyak: 11. Atlanta 1996. (július 19—augusztus 4.) A nemzetközi sporttársadalom várakozásával szemben a százéves jubileumi aranyolimpiát nem a bölcsőnek tekintett Athén, hanem az egyesült államokbeli augusztus l3-?9 Olimpiai vetélkedő az Az augusztus 13-án kezdődő ötkarikás játékokig minden vasárnap, hétfőn és kedden egy- egy totószelvényt közlünk, melyen hat, újkori olimpiával kapcsolatos kérdést teszünk fel, s valamennyihez három lehetséges választ adunk. A helyes válaszokat kérjük bekarikázni. Csak eredeti, lapunkból kivágott szelvényt fogadunk el. Játékunkban mindenki részt vehet. Azon előfizetőink között, akik beküldik a kitöltött szelvényeket, találattól függetlenül minden héten külön- sorsolást tartunk, melyen egy 37 centiméter képátmérőjű színes televízió talál gazdára. És ez még nem minden. A kilenc totószelvényen az összesítésben legtöbb pontot elérő tíz játékosunkat nyilvános vetélkedőre hívjuk augusztus 14-én, szombaton, ahol számot adhatnak olimpiatörténeti tudásukból. A nyolcadik heti szelvény beérkezési határideje: 2004. augusztus 6, péntek déli 12 óra. Beküldési levélcím: Új Néplap (5001 Szolnok, Pf. 105, „Az öt karika jegyében"), személyesen: Szolnok, Kossuth tér 1.1. em. VII. heti helyes megfejtések: 1/B, 2/A, 3/C, 4/C, 5/C, 6/B VII. heti nyertesünk: Makai Jenő (Szolnok, Tószegi u. 45/b.) Vili. HETI KÉRDÉSEK 1. Ki nyerte a magyarok 100. olimpiai aranyérmét? A: Magyar Zoltán B: Gedó György C: Hegedűs Csaba 2. Evezésben hány érmet szereztek a magyarok az olimpiákon? A4 B:5 C:3 3. Egykori szolnoki vtzilabdaedző, aki négy olimpián vett részt Ki ő? A Kanizsa Tivadar B: Mayer Mihály C: Boros Ottó 4. Mikor alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság? A1894 B: 1895 C:1896 5. Ki volt a két olimpiai bajnokságot is nyert magyar labdarúgóválogatott vezetőedzője? A Lakat Károly B: Sebes Gusztáv C: Baráti Lajos 6. Melyik nemzet versenyzője volt Farid Simaika, aki 1928ban ezüstérméé létt á férfi toronyugrásban? A Egyiptom B: Japán C: Hollandia Megéri folyamatosan velünk játszani — menet közben is be lehet kapcsolódni —, hiszen a legjobbak, a nyilvános vetélkedőt követően, értékes nyereményekkel gazdagodnak. Név Cím:..............................................................Telefonszám: 1. hely: 2. hely: 3. hely 4. hely kétszemélyes külföldi hét vége digitális fényképezőgép komplett házimozirendszer DVD-lejátszó 5-10. hely: ajándékkosár nagyváros, Atlanta kapta meg. A megnyitó pazar játékokat sejtetett: a lángot Muhammad Ali gyújtotta meg a stadionban. Hamarosan kiderült azonban, hogy bár a létesítmények kiválóak, s a versenybíróságok - amelyeket a nemzetközi szövetségek szakemberei alkottak - szintén kifogástalanul működtek, mind súlyosabb zavarok keletkeztek mindenekelőtt a közlekedés és szállítás, valamint a számítógépes információs rendszerben, továbbá a biztonság tekintetében is. A megnyitó előtt két nappal bomba robbant az olimpiai parkban az esti szórakoztató főműsor idején, amely két halálos áldozatot követelt és 110 személy sérült meg. A bűneset azóta is felderítetlen maradt... A magyarok közül úszásban egy aranyérmet szerzett Egerszegi Krisztina, aki óriási fölénnyel nyerte meg a 200 méteres hátúszást. Még ma sem lehet tudni, hogy a rövidebb hátúszószámban miért nem indult el a címvédő, talán azért, mert a 400 méteres vegyesen „csupán” a bronzérmet tudta megszerezni a csodás képességű hölgy. Ha már az úszásnál tartunk, az „örök második” Guttler Károlyt ezúttal honfitársa Rózsa Norbert előzte meg a 200 méteres mellúszásban. Kellemes és egyben örömteli meglepetés volt Czene Attila aranya a 200 méteres vegyes úszásban, aki a „surranó” egyes pályán verte vetély- társait. Az atlétáknál hosszú idő után örülhettünk aranyéremnek a kalapácsvető Kiss Balázs révén. Ökölvívásban Kovács „Kokó” István, a harmatsúly koronázatlan királya magabiztosan győzte le a mezőnyt. A kajakosoknál Kőbán Rita harmadik olimpiáján végre egyéniben is diadalmaskodott, míg a kenusoknál a Horváth Csa- ba-Kolonics György duó a világ- bajnokságok után az ötkarikás játékokon sem talált legyőzőre, az 500 méteres távon. Részt vevő nemzetek: 197. Részt vevő sportolók: 10 332. Magyar aranyak: 7. Olimpia előtti tornagyőzelem Magyarország—Görögország 10-7 (1-3,3-1,4-1,2-2) Kéí hete, a Vrfágliga elődöntőjében 10-5-re „intézte el” a hellének pólós elitlegénységét a magyar válogatott, ám legalább annyira élénken kellett, hogy éljen az emlékezetben a tavalyi, barcelonai világbajnoki elődöntő, amelyet csak kínkeservesen fordított a maga javára emlékezetes hosszabbításban 9-8-ra a Kemény-csapat. Ámely ezzel együtt azért muníciót meríthetett a közös vízilabdás múltból, hiszen az eddigi 48 mérkőzésből — egy döntetlen mellett — csupán egyet veszített el a magyar válogatott... A vége 10-7 lett, a magyar válogatott teljesen megérdemelten, három magabiztos győzelemmel, százszázalékos teljesítménnyel végzett az élen a 9. alkalommal megrendezett Unióim Kupán, amely egyszersmind az utolsó hazai fellépése volt Kemény Dénes együttesének az athéni olimpia előtt. Ahol hasonló szerepléssel és helyezéssel bőven beérné a magyar póló valamennyi híve. A torna végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG 6,2. Spanyol- ország 3, 3. Németország 2,4. Görögország 1. ___________■ Ökö lvívás Tysont kiütötték A brit Danny Williams hatalmas meglepetésre kiütéssel győzött az amerikai Mike Tyson ellen az egyesült államokbeli Louisville-ben rendezett nehézsúlyú profi ökölvívó mérkőzésen. A börtönviselt amerikai szupersztár — a várakozásoknak megfelelően — már az első menetben „nekirontott” ellenfelének, akit többször keményen el is talált. A 31 éves brit öklöző az ütések következtében láthatóan többször megtántorodott, ám kibírta végig a nyitó három percet. Williams a második menetben már lényegesen összeszedettebb volt, s rendszeresen válaszolni tudott Tyson ütéseire, majd a harmadikban még kiegyenlítettebbé tette a találkozót, igaz, a mérkőzésvezető kétszer is figyelmeztette, miután egyszer állj után, egy alkalommal pedig mélyet ütött. A negyedik periódusban már egyértelműen az esélytelennek vélt brit ökölvívó akarata érvényesült, remek sorozatokat helyezett el Tyson arcán és testén, kilenc másodperccel a gongszó előtt pedig egy jobbegyenessel véget vetett a találkozónak, sokkolva ezzel a Freedom Hall 17273 — elsősorban Tyson-drukker — nézőjét. ___________■ Ez en a héten kínálja a SPORT • a Német Ligakupa döntője • rajtol a német és a francia labdarúgó bajnokság • Arsenal-Manchester United, Angol Szuperkupa vasárnap VARGA CSABA