Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-15 / 33. Vasárnapi szám
2004. augusztus 15. vasárnap Közelről 3 Bravúros gúla a vízen Utoljára 1961-ben állt ösz- sze öt bátor ember, hogy a Lánchíd alatt elsuhanva, egymás vállán állva megalkossák a síakrobatika egyik legnehezebb elemét, az ötös gúlát. Az idei Dunai Vízikarneválon ezt a mutatványt szolnoki fiatalok — Bencsik József, Bencsik Péter, Bencsik Zoltán, Horváth István és Ferenczi József— ismételték meg, óriási közönségsikert aratva a parton nézelődöknek. Az ötös gúlát Magyarországon jelenleg csak a szolnoki vizisíelók tudják felállítani F erenczi József ötletgazda tíz éve vízisízik, ennyi idő alatt szerzett anynyi tapasztalatot, hogy végre sikerült a szintén jelentős tréningmenynyiséget maguk mögött tudó barátaival nagyobb nézősereg előtt a komoly előkészületeket Negyvenhárom igénylő mutatvány.- Néhány évvel ezelőtt a hármas gúlát többször is gyakoroltuk már a haverjaimmal a Tiszán, Martfű, Rákóczi- falva és Dóba környékén, gyakorta sikerrel. Olyan helyeken próbálkozunk, ahol engedett ez a vízi sport, ezért szívfájdalmunk oly nagyon, hogy a megye- székhelyen ritkán adódik ilyen lehetőség, ezért tulajdonképpen nincs is valódi vízi élet a két folyót is magáénak tudó Szolnokon. Az ötös gúla má- szási technikája egyébként más, mint a hármasé, más fortélya van. A csónak 50 km/órás sebességgel húz bennünket egyenként húszméteres köteleken. A középső és a két szélső ember kerül alulra, miközben a kettes és a négyes tag külön- külön kapaszkodik felfele. Komoly erőt és koncentrálást igényel mindenkitől a gyakorlat, s ha csak egyetlen tag egy aprót is hibázik, belebukunk a vízbe. A borulás pedig ekkora sebességnél már különösen fájdalmas, nekem elhihetik. Mi amatőrök vagyunk, csak valahogy képbe kerültünk a fővárosi vízifesztivál szervezőinél. Ők kértek fel bennünket először arra, hogy a Dunán bemutassuk az ötös gúlát, ami kis nehézségek árán, de sikerült is. A rólunk rögzített fotó érdekessége, hogy ugyanabban a helyzetben készült a Lánchíd alatt, mint a negyvenhárom évvel ezelőtti mutatvány. Azóta már a flottillánál is voltunk bemutatózni, legközelebb pedig augusztus 20-án a szolnoki víziparádén állunk össze. Az ötös gúlán kívül új számmal is próbálkozunk, mégpedig horgászszéken ülve sergünk egy hatalmas korongon. Majd kiderül, mire leszünk képesek, ugyanis az előadás sikere nem csupán rajtunk múlik, hanem a kiszámíthatatlan szélerősségen, s nem utolsósorban a hullámokon. Mindenesetre szeretnénk kifogni rajtuk — hangoztatja Ferenczi József. Mészáros Géza esztendő elmúltával szolnoki fiatalok „építettek fel” újra ötös gúlát a Dunán vízisízve Áron mindenáron kutat «IE G Y Z E T Kilátástalanul Rövid időn belül, egymás után érkeztek hozzám el a megdöbbentő hírek: a Közép-Tisza vidékén két gazda is önkezével vetett véget az életének. Az öngyilkosság mindig, minden esetben megrázó, hiszen az ok-okozati összefüggések minden változatában az elkeseredés a gyötrelmekkel kikövezett, hosszú úton vezeti el áldozatát a visszafordíthatatlan tettig. Gyarló ember módjára először jó magam is az italra, a megromlott házastársi kapcsolatokra gondoltam, de az ismerősöknél érdeklődve bajba került a lelkiismeretem. Megtudtam ugyanis, hogy az elkeseredett gazdák példás családapaként, a földet szerető, az italt megvető, szorgalmas, kitartó, de legfőképp becsületes emberként jutottak el a megmásíthatatlanig. Akkor meg mi lehetett a kiváltó ok, mi adta meg a végső lökést? Ezeket a titkokat ők már magukkal vitték, de a falubéliek közül többen elmondták róluk: számtalan újrakezdés után valószínű, belefáradtak az egyenlőtlen küzdelembe, s feladták azt a harcot, amelyet a földdel vívtak létükért. Mert nem boldogultak, hanem megboldogultak, s most annak a földnek kellene számukra könnyűnek lenni, amely nehézségeivel a sírba vitte őket. Lehet, hogy túl naivak voltak ehhez az új világhoz, és azért futottak a másvilágra, mert jobban hittek a becsületes, kétkezi munkában, mint a fondorlatos pályázatokban, támogatásokban, hitelekben, s az ezekkel karöltve járó jó kapcsolatokban. Ők abba haltak bele, hogy elhitték: a földből jól meg lehet élni! Percze Miklós Magukkal hozták u a történelmet A lenti mérleg csak száz-egynéhány éves, amelyet viszont Nagy Béla tanár úr fog, 1736-ban készült. Szemben vele a felesége, Mária FOTÓ: BAKOS JUDIT Dávid Áron még csak a huszonhetediket számlálja, de az eredetileg jászszentandrási fiatalember már egyet s mást letett az asztalra. Igazi lokálpatriótaként tartják számon a településen, aki szabad idejében szívesen forgatja az elsárgult iratokat, beszél nagy kort megért emberekkel, főleg, ha segítségük révén többet megtudhat lakóhelyéről és tágabb környezetéről, a Jászságról. S zegeden negyedéves néprajz-régészet szakos egyetemi hallgató, és nyaranta néhány hetet mindig a múlt emlékeinek a feltárására fordít. Hogy hol? Békés, Csongrád megyében, illetve a Jászságban. Mezolitikumi, honfoglalás és Árpád-kori emlékek, tárgyak feltárásán, mentésében szorgoskodik. Ezzel még koránt sincs kész a leltár, hiszen szabad idejében a lakóhelye múltja is érdekli. Jászszentandrásé, ahol ugyan most csak kétezer-kétszázán élnek, de a múlt század közepén hatezren is lakták a községet. Nemrégen megírta a helyi katolikus templom építésének a históriáját, mivel a létesítmény éppen akkor volt százéves. Külön foglalkozott a belső teret díszítő, csodaszép fres kókkal, amelyek Aba Novák és Chio- vini Ferenc keze munkáját, művészetét dicsérik. Az alkotások hetvenévesek és jellemző népszerűségükre, s olyannyira mutatósak, hogy a terveit az egykori olasz diktátor, Mussolini is megvásárolta. A kiadvány — amelyet a negyedéves egyetemista a kezében tart — ezer példányban látott napvilágot. Úgy tűnik, Áron mindenáron a Jászság és lakóhelye elkötelezettje, kutatója, sőt írója. Pihenhetne, de helyette inkább megint anyagot gyűjt, rendszerez, majd papírra ró. Ugyanis két év múlva lesz százhúsz éve, hogy önálló lett Szentandrás, hiszen addig Árokszálláshoz tartozott. A pontos dátum 1886. január 1. Ebben a kiadványban, amely a Jászsággal foglalkozik, ő társszerző, aki a szentandrási néprajzi, gazdasági, állattenyésztési stb. vonatkozású érdekességeket összegzi, de a sportot és még sok mindent körbejár, amelyek mind-mind hozzátartoznak egy életképes település mindennapjaihoz. D. Szabó Miklós Dávid Áron kezében az a könyv, amelyik a katolikus templom építését, a freskók alkotásainak a körülményeit tárja lel. örökíti meg fotó bakos judit Nagy Béla és a felesége kilenc éve Erdélyből települt át Kisújszállásra. Még pedig talán az egyik legszebb helyről, a Déli- és a Keleti-Kárpátok ölelésében lévő Brassóból, Sze- cseléből. A férj gimnáziumi tanárként pallérozta a középiskolás nebulókat: főleg kémiából magyar és román nyelven, a felesége szülésznőként dolgozott. Az égbenyúló ormok után megszokták már a Nagykunság tengersík vidékét is, noha azért évente visszajárnak fiatalságuk színhelyére. A ma már nyugdíjas házaspár szobája, lakása tele Erdély ezernyi emlékével, tárgyaival. Magyar és román nyelvű néprajzi könyvekkel, útleírásokkal, könyvritkaságokkal. így a konyha bútorzata például a székely fafaragók mesterműve. A polcokon régi eszközök: pet- rólámpa, rézvasaló, tekerős, kézzel hajtós kávéőrlő, ágyúgolyóból készült lámpa, faszénvasaló. De nem hiányzik Béla bácsi gyűjteményéből a székely címer sem, akár a háromlábú öntöttvas lábas, vagy az a mérleg, amelyet 1736- ban készítettek Erdélyben. És számtalan könyvritkaság, benne az erdélyi, az ottani magyar, székely szokásokkal, így igazi székely eledelnek számít a flekken, szóval a roston sült, a székelykáposzta és a székelygulyás, természetesen sertéshúsból. Bár eredetileg örmény étel, a székelyek a tárkonyos, savanyú húslevest is szeretik. Ezek elkészítése, fogyasztása hagyományos székely ünnepekhez kötöttek. Aratásra divatos az úgynevezett gépészleves, ami afféle egytálétel marhahúsból, babérlevéllel ízesítve. Nyaranta szívesen kanalazzák a savanyú tejet, ami nem más, mint az aludttej. Ha kaszálnak kinn a Hargitán, sokszor tejbelaskát visznek ki magukkal az éhüket csillapítani. A lakodalom főleg faluhelyen igazi nagy ünnepnek számít, és sokszor három napig tart. Kalotaszegen hat ökör húzza a lány kelengyéjét, és minden ökör szarvát reáhúzott, fonott kalács díszíti. Az étket mindig hosszú asztalokra rakják, hogy a meghívottak együtt falatozhassanak, ihassanak. Általában hízót vágnak meg szárnyasokat, és daragaluska vagy cérnametélt a leves. A fő innivaló a bor: akad olyan terebélyes atyafi, aki nyolc literig hitelesített, estétől reggelig. Szőlő nem mindenhol terem, ezért például a csángók előszeretettel készítenek bort pityókából, ami ugye burgonyát jelent. Szóval Erdély a Székelyföld, a csángók üzenete ezer és ezer aprósággal, szállal jelenik meg abban a kisúji lakásban, ahol az onnan áttelepült Nagy Béla és felesége lakik. Ebből akartunk egy kis ízelítőt átnyújtani mindazoknak, akiket ez (is) érdekel. D. SZ. M.
