Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-13 / 189. szám

4. OLDAL AHOL ELÜNK 2004. Augusztus 13., péntek JASZJAKOHALMA AZ UJ ÉVEZREDBEN Pezsdülő kulturális élet Polgármester: Ifj. Lukácsi Pál Alpolgármester: Lékó Béláné Jegyző: Hunyadi László A képviselő-testület tagjai: Bencsik Ferenc, Czakó Péter, Fo­dor István Ferenc, Lukácsiné Tá­bori Eleonóra, Menyhárt Gyula, Molnárné Pete Marianna, Murzsa Miklós, Poór László, Sárközi Béla, Szőrös Ferenc Ti­bor Polgármesteri Hivatal: 5121 Jászjákóhalma, Fő út 27. Tel/fax.: 57/ 438-001 TEMPLOM. A község első római katolikus temploma - amelynek egy része gótikus kápolnaként ma is áll - Zsigmond király idején épült a XV. század első felében. Az Isten házát 1701-ben, majd 1778-ig több alkalommal is bővítették barokk stílusban, s így nyerte el mai formáját. _________________ ■ Új ra kellett gondolni a települést A szerkezeti átalakításoktól hatékonyságnövekedést várnak Jászjákóhalmán két évvel ezelőtt alaposan átalakult az önkormányzat képviselő-testü­letének összetétele. Ifj. Lukácsi Pál az újon­nan megválasztott településvezető — a testü­let többségének támogatásával — a hivatal át­világítását követően szerkezeti átalakítások­ról döntött, de az igazi feladat szerinte, hogy az emberek szemléletmódja megváltozzon. A település fejlődéséhez új célokat, elképzelése­Lélekszám: 3078 Kei iogaimaztaK meg. 111 ■«««»■■ m 0-2 éves 88 Átfogó intézkedéssorozat alakította át a 3-5 éves 96 helyi oktatásügy szerkezetét, amelynek 1 .SÄfc-s1 ij 6-13 éves 270 célja a versenyképesség növelése volt 14 — 17 éves 142 ezen a területen. Az Általános Művelő­18 — 59 éves 1821 dési Központ létrehozásával egy igazga­60 fölött 661 tás alá vonták a helyi általános iskolát, az óvodát, a közösségi házat, illetve a Ifj. Lukácsi Pál Általános Iskola Fő út 48. Tel.: 57/ 438-022 Közösségi Ház és Könyvtár Bajcsy-Zsilinszki E. u. 7. Tel.: 57/ 438-430 Orvosi Rendelő Fő út 58. Háziorvosi Szolgálat Tel.: 57/ 438-120 Fogászat: Tel.: 57/ 436-661 Védőnői szolgálat: 57/ 438-018 Óvoda Vas Gereben u. 13. 57/ 438-024 Fő út 54. 57/ 438-320 Vízmű Gubicz András u. 1. 57/ 438-061 Településtörténet: A község határában már a 8-10 ezer évvel ezelőtti idők embere is megtelepedett, s onnan szá­mítva szinte minden korból ke­rültek elő régészeti leletek. Talál­tak honfoglaláskori, illetve két árpádkori településmaradványt is. A falu első hiteles említése 1357-ből való, amikor is Jászbe­rénnyel határperbe került a köz­ség. Az itt lakók végig kitartot­tak falujuk mellett és a török korban sem néptelenedett el a település, sőt használták a Dósa és Jákóhalma között elpusztult Négyszállás határának egy har­madát is, amelyet az 1700-as években meg is szereztek. A Re- demptió alkalmával a kiskunsá­gi Szentlászlópuszta felét is megváltották, s megtartották 1823-ig. A községben fejlett ipa­rosság alakult ki, akik áruikat Pestre, Vácra, Gyöngyösre, Eger­be hordták. valy augusztusban meghozott döntés eredmé­nyességét már most érezni. Egyrészt kooperál­nak az egyes intézmények, másrészt pedig költ­ségmegtakarítást tudtak elérni. A településvezető rámutatott, hogy az ÁMK-val elfogadható finan­szírozás alakult ki, s a gyermeklétszámhoz viszo­nyítva optimális a pedagógusok aránya is.- A változás sarkalatos pontja az együttműkö­dés - mondja a polgármester - nem csak az egy igazgatás alá került intézményekben, hanem az élet számos más területén. A település dolgairól immár folyamatosan egyeztetünk a civil szerve­zetekkel. Az önkormányzati támogatásokat pá­lyázati úton osztjuk el a vállalt feladatok tükré­ben.- Milyen cébkkal hajtották végre az átalakí­tást? _- Újra kellett gondolni a település szerepét, le­hetőségeit. Meg kell határozni, hogy milyen funkciót is adhatunk Jászjákóhalmának. Ennek elősegítésére kidolgoztuk a településfejlesztési koncepciónkat, jelenleg a településrendezési terv készül. Átgondoltuk, hogy hol lehet esetleg az ipari fejlesztés színtere, milyen lakóövezetek ala­kuljanak ki, illetve a szabadidő eltöltésének me­lyek lehetnek a helyszínei. Létezik még, de a ha­gyományos értelembe vett mezőgazdasági, pa­raszti életforma visszaszorul, egyre kevesebb az állattartó is. A település mind jobban a kertvárosi irányba mozdult el. A nagyobb városokból — el­sősorban Jászberényből -, egyre többen költöz­nek a faluba. Egyre inkább az „alvó, pi­henő” település kerül előtérbe.- Ahhoz is kell beruházás, fejlesztés, hogy ezt a jelleget hangsúlyozni tudják! — Ezért is szükség van a település- rendezési tervre. A falu meghatározott területeire — jó részt a szélére — feldol­gozó ipari beruházások telepítését kép­zeljük el, ösztönözzük. A gazdálkodók számára kitörési pont lehet a Jászsági Tájvédelmi Körzet kialakítása, illetve a falu hatá­rának nagy része az Érzékeny Természeti Terület besorolást nyerheti el. Igaz, ettől egyelőre még sokan tartanak, de óriási lehetőségek bújnak meg a terv mögött. Az ökológiai gazdálkodás megho­nosításával az itt termesztett növények keresetté válnak a piacokon. Elképzelhető az is, hogy élel­miszer feldolgozó kisüzemek telepednek meg. A természeti környezet, az öko-gazdálkodás magá­val hozhatja a turizmus lehetőségeinek kibővülé­sét. Itt elsősorban a vadgazdálkodásban, a vadá­szati turizmusban rejlő lehetőségekre gondolok. Természetesen mindez rengeteg munkát igé­nyel, de az átalakulásnak, irányváltásnak már megteremtettük az alapjait. A falu gazdálkodása stabil, csak abban az esetben nyúlunk egy-egy önkormányzati ingatlan értékesítésének a lehető­ségéhez, ha annak kézzel fogható haszna van Jászjákóhalma számára, az értéknövelő beruhá­zásokra nem sajnáljuk a pénzt. Feladat pedig - elég ha csak az úthálózat fejlesztésének igényére gondolunk - bőven akad még. ■ A település kulturális életé­nek megmozgatását tekinti egyik legfőbb feladatának Molnárné Pete Marianna, aki két évvel ezelőtt került az önkormányzat képviselő- testületébe, ahol a kulturális bizottság vezetését bízták rá. A Jászság Népi Együt­tes egykori táncosa számos program szervezésével kíván­ja lendületbe hozni ezt a területet A cél, hogy olyan magas színvonalú rendezvények kerül­jenek a jákóhalmai közönség elé, amelyek maradandó értéket kép­viselnek. Molnárné Pete Marian- I na szerint korábban alig-alig volt lehetősége a falubelieknek, hogy helyben ilyen műsorokat tekint­hessenek meg. Ezek közül az egyik például, hogy idén második alkalommal augusztus 18-án a jászberényi Csángó fesztiválhoz kapcsolódva egy mexikói, illetve egy kanadai indián csoport mu­tatkozik be a faluban. A menet­táncos rendezvényt a sportpályán bemutatott műsorukkal zárják a tengerentúli vendégek. Vagy ott van az állam- alapító Szent István ün­nepe. Augusztus 20-án a megemlékezések, a kenyérszentelés, illetve az ünnepi szentmise mellett, kakaspörkölt- főző versenyt, kulturális bemuta­tókat, ügyességi és sportverse­nyeket is tartanak. A változáso­kat úgy tűnik kedvezően fogadta a faluközösség, így az elkövetke­zőkben is számos rendezvényt tartanak majd Jászjákóhalmán. Civil együttműködés Jubileum horgásztanyával mm A horgászturizmus fejlesztésére már megvannak a tervek A településen jelenleg 20 ci­vil szervezet működik, ame­lyek többsége nem rendelke­zik saját helyiséggel. A 30 éves jubileumát ünneplő Horgászegyesület a napok­ban avatja fel új horgászta­nyáját a Tárná Holtág men­tén, amelyet — amíg más le­hetőség nem adódik — egy­fajta civil házként is mű­ködtetnének — tudtuk meg Szőrös Ferenc Tibortól az egyesület elnökétől A civil szervezetek létrehozták helyi együttműködési fórumu­kat, amelynek elnökévé a Hor­gászegyesület vezetőjét választot­ták. Az egyeztető fórum legfőbb feladatának tekintik, hogy a tele­pülés érdekében tevékenykedő egyesületek, körök összehangol­ják munkájukat, s ha szükség van rá, bizonyos területeken kö­zösen lépjenek fel. Ilyen közös fellépés volt a főutca képének ja­vítása, ahol is fákat telepítettek nemrégiben. Jákóhalmai viszo­nyok között jelentősnek mond­ható az a félmillió forintnyi támo­gatás, amelyet a civil közösségek pályázat útján igényelhettek az önkormányzattól, működésük, il­letve rendezvényeik finanszíro­zására. A Horgászegyesület céljai kö­zött szerepel, hogy a kellemes természeti környezetet nyújtó „halastavuk”, a Tárná Holtág, ne csak az egyesület 160 felnőtt, 20 ifjúsági, illetve 25 gyermek tagja számára jelentsen kikapcsoló­dást. A természetes adottságok le­hetőséget teremtenek a horgász- turizmus fejlesztésére. Az elkép­zeléseik már megvannak, most már csak pénz kellene a megvaló­sításhoz. AZ ÜGYVÉD A BEKÖLTÖZŐ A GAZDÁLKODÓ A NYUGDÍJAS A VÁLLALKOZÓ Dr. Kméczik Henrietta ügy­véd. Elsősor­ban magánjog­gal, illetve gaz­dasági joggal foglalkozik, ilyen területen segíti a telepü­lésen élőket is. A „Pro Jászjákóhalma” Kulturális és Természetvédelmi Közalapít­vány kuratóriumának tagja.- A településen mind jobban ösztönözni kellene a munkahelyte­remtő vállalkozások megtelepedé­sét. Rengetegen ingáznak a község­ből a közeli városokba. Törekedni kell arra, hogy a nagyobb cégek te­lephelyeket, fióktelepeket hozza­nak létre a faluban. Az önkormány­zatnak ez bevételt, az itt élőknek pedig munkahelyeket jelentene. Az önkormányzat által létrehozott közalapítvány segítségével rendez­vényeket, helyi civil közösségeket, alkotókat támogatunk. _____■ Szűc s Gábor, a Jászság Népi Együttes mű­vészeti vezető­je. - Csalá­dommal sokáig éltünk lakótele­pen, aminek meg voltak az előnyei, de a hátrányai is. Feleségem, s jóma­gam is vágytunk arra, hogy elke­rüljünk a társasházbóL Sokáig ke­resgéltünk Jászberényben és a vá­ros környékén, míg végül Jászjá­kóhalmán találtunk egy olyan ház­ra a Tárná mentén, amely valóban otthonná válhatott a számunkra. Jászjákóhalmának megvan az adottsága arra, hogy egy rendezett, nyugodt falu legyen. Számos alka­lommal járok külföldön, mindig tetszettek a nagyvárosok mellett fekvő kistelepülések, amelyek a mai napig a nyugalom szigetei­ként jelennek meg, mindez elérhe- tő volna Jászjákóhalmán is. ■ Fodor Imre, mezőgazdasá­gi vállalkozó.- A mező- gazdaság ne­héz helyzetét nem kell be­mutatni, de úgy tűnik, va­lami elmoz­dult már ebben az évben. A csa­ládban összefogtunk, közösen egymást segítve folytatjuk a gazdálkodást. A kedvező időjá­rás következtében jó a termés, és talán fellélegezhetünk, mó­dunk lesz visszafizetni a koráb­ban felvett hiteleket. Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mostanra uniós támogatás igénybevételével a családnak si­kerülhet egy új kombájnt vásá­rolni. Azt már most megtapasz­taltuk, hogy kizárólag együtt gondolkodva tudunk előre lép­ni. Rostás János - Világéletem­ben jászjákó- halmai vol­tam, itt is szü­lettem. A leg­főbb problé­mának azt lá­tom a faluban, hogy - igaz nagy szükség volna rá, de - hi­ányzik az egység. A helybéliek nem nagyon tudnak összefogni, az együttműködést nemigen al­kalmazzák a mindennapi gya­korlatban. Ennek hiányában azonban nemigen képzelhető el az előrelépés. Erre az együttmű­ködésre volna szükség a romák és a nem romák között is. A köz­nyelvben csak Cigányvárosnak keresztelt területen az utóbbi másfél évben épült néhány do­log - járda, vízelvezető árok, kö- vesút —, de a folyamatnak sem­miképp sem szabad megszakad­nia. ■ Darázs István, a helyi mal­mot üzemelte­tő cég tulajdo­nosa. — A vállal­kozók felveté­seire fogadó­kész a képvi­selő-testület. Szerencsére nem csak a malom fejlődik, bővül a községben. Az elmozdulást jelzi az új benzin­kút megjelenése is. Véleményem szerint több ipari területre volna szükség ahhoz, hogy egy szép falu megteremtéséhez elegendő anyagi forrásra tegyen szert az önkormányzat. A malomban a közeljövőben már nem csak a liszt őrlése zajlik, de új csoma­goló berendezést is munkába ál­lítunk majd. A terveink szerint az üzem elkészültével 15 új munkahely jön létre a települé­sen. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom