Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-06 / 156. szám

I 2004. JÚLIUS 6., KEDD SPORT 13. OLDAL Továbbra is felsőházban az Olaj Férfi kosárlabda Mostanság különböző hírek repkednek a Mól Szolnok le­génységéről. Sokan tudni vé­lik, hogy ősztől a tavalyinál szerényebb csapatuk lesz a piros-feketéknek, csak a B csoportban fognak indulni. Vajon mi az igazság? — kér­deztük dr. Nyerges Zsoltot, a klubot működtető gazdasági társaság első emberét. — Lesz csapat, amely továbbra is felsőház küzdelmeiben vesz részt, ez most a legfontosabb - kezdte a klubvezető. - Nehéz idő­szakot élünk át, akárcsak az egész magyar sport. A fennmaradásért küzdünk, és nem akarunk úgy járni, mint néhány évvel ezelőtt a szolnoki kézilabda, amely azóta teljesen eltűnt a palettáról. Ebben a helyzetben nem lehet más cé­lunk, mint a biztonságos műkö­dés feltételeinek megteremtése. Természetesen folyamatosan ke­ressük a lehetséges befektetőket, melyek fantáziát látnak a szolno­ki férfi kosárlabdaklubban.- Továbbra is maguk mögött tudhatják az önkormányzatot1- Botka Lajosné polgármester asszony két évvel ezelőtt válasz­tási ígéretei között említette, hogy kiemelten fogják támogatni a klubot. Szavát megtartotta, re­méljük, hogy a jövőben is lehető­ségeik szerint segítenek bennürn két. Anyagi támogatás nélkül ugyanis lehetetlenség fenntartani az élsportot, annak hiányában sajnos „be kell zárni a bol­tot”. Gondolom erre nem fog sor kerülni, már csak azért is, mert nagyon fontos az értékek megőrzése.- Azt hallani, hogy a régió egyik legnépszerűbb klubjá­nak alig van kapcsolata a sportág megyei szövetségé­vel.- Talán azért, mert a szakszövetség elnökségé­nek nagy része érdekelt a női kosárlabdaklubnál. Úgy tűnik, hajlamosak megfe­ledkezni arról, hogy van a városnak egy nagy hagyo­mányokkal bíró férfiegyesü­lete is. Remélem, ez a hely­zet változni fog, a jövőben egyforma mércével mérik majd a két szolnoki klubot.- A MÁV-Cooppal milyen a kapcsolatuk?- Mi az elmúlt években sem foglakoztunk mások­kal, változatlanul szeretnénk a saját utunkat járni. Természete­sen tudunk örülni mások sikere­inek, ugyanis egy igazi sportem­bert mindig örömmel tölt el, ha szeretett városának csapatai jól szerepelnek. Gratulálunk a MAV- Coop eddigi szép sikereihez, minden jót kívánunk nekik a baj­nokságban és a nemzetközi po­rondon.- Hogyan alakul csapatuk a kö­vetkező évadra?- Továbbra is Pór Péter lesz a vezetőedző, segítője pedig Tas- nádi Zoltán. Két agilis, fiatal tré­nerről van szó, akik a legutóbbi Nyerges Zsolt évadban már letették névjegyü­ket. Számítunk fiatal tehetséges játékosainkra, itt megemlíteném Balogh Gyula, Cseh Tamás, Ha- razin Tamás, Rezák Tamás, Rusznák Zsolt, Szabó Ádám, Tóth Viktor, Túróczi Tamás és Varga István nevét. Régi-új szer­zemény Szarvas Gábor, aki egy év kecskeméti kitérő után tér vissza hozzánk. Új fiúk az orosz Jaroszláv Gorski és Dávid Ger­gely, akik eddig az Albacomp fi­ókcsatában, a Kodolányiban vi­tézkedtek. Tárgyalunk több olyan külföldi, fiatal játékossal, akik az elmúlt évadban a junior Euroligában nevelked­tek. Nem beszélve ar­ról, hogy visszavárjuk két amerikai emberün­ket, Robert O’Kelley-t és Derrick Stroudot.- Eddig nem említette Orosz, Mérész és Czi- czás nevét.- Orosz Benő külföldi menedzserekkel tár­gyal, ha nem sikerül ha­tárainkon túlra szer­ződnie, akkor nálunk marad. Mérész Csaba úgy tűnik, hogy máshol képzeli el a jövőjét, és mi nem fogunk az útjá­ba állni. Cziczás Laci még nem adott választ a hogyan továbbról. To­vábbá távozik a techni­kai vezető Farkas Já­nos, helyét másodállás­ban Balogh Gyula fog­lalja el, aki agilis, fiatal ember, jól beszél angolul, és a já­ték mellett minden bizonnyal marad ideje a technikai feladatok ellátásra is. Nem szabad kihagy­ni a sorból Rezák Lászlót sem, aki szakmai igazgatóként hangolja össze a feladatokat. Jelzem, na­gyon elégedettek vagyunk Rezák mester munkájával, hiszen ő so­kat tett azért, hogy egyre több fi­atal épüljön be az első keretbe. Reméljük, megfiatalított, sikerre éhes csapatunk el fogja majd nyerni a közönség tetszését, és a szponzorok is fantáziát látnak majd bennük. VÉCSÉ Röviden OLIMPIA. Az esetleges üres lelátók látványától félve arra az elhatározásra jutott a görög kormány, hogy állami pénzből jegyeket vásárol a közeledő athéni olimpiára, s a belépőket a köztisztviselők és családtag­jaik között osztja szét. Helyi sajtóértesülések szerint a kö­vetkező napokban határoznak arról, hogy az egyes minisztéri­umok hány jegyhez jutnak, és azokat hogyan kell elosztani­uk. A június végi adatok sze­rint a rendelkezésre álló 5,3 millió belépőből csak 1,95 mil­liót adtak el az ötkarikás játé­kok szervezői. ÖKÖLVÍVÁS. Remekül szere­peltek a magyar versenyzők a 13-15 évesek Siófokon rende­zett Európa-bajnokságán, amely a Héraklész Kupáért zaj­lott: a hazai öklözök 11 érmet szereztek. A dobogó legfelső fo­kára a 46 kg-os Mihály János és a 72 kg-ban induló Németh Ti­bor állhatott fel. TENISZ. A svájci Roger Federer nyerte a férfi egyest az angol nyílt teniszbajnokságon, miu­tán a döntőben 4:6, 7:5, 7:6 (7-3), 6:4-re győzött az ameri­kai Andy Roddick ellen, s ezzel megvédte címét Wimbledon­ban. TRIATLON. Csömör Erika nyerte az ausztriai Klagenfurt­ban rendezett Ironman triat- lonversenyt, így - Kropkó Pé­ter és Harsányi Zsuzsanna után harmadik magyarként - indulási jogot szerzett a szak­ág világbajnokságának számí­tó októberi hawaii viadalra. A duatlonban vb-aranyérmes magyar klasszis 9:12:03 óra alatt teljesítette a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpáro­zásból és maratoni futásból álló távot. VÍZILABDA. A Neptun VSC idegenben 10-6-ra nyert a Ceg­léd férficsapata ellen az osztá- lyozón, így kettős győzelemmel nyerte a párharcot, s a követke­ző idényben már az élvonalban szerepelhet. _______________■ 1/ Az it karika jég Olimpiai vetélkedő az aNCPlflp -pal rOQp Az augusztus 13-án kezdődő öt karikás játékokig minden vasárnap, hétfőn és kedden egy-egy totószelvényt közlünk, melyen hat, újkori olimpiával kapcsolatos kérdést teszünk fel, s valamennyihez három lehetséges aijuan* 13-29 választ adunk. A helyes válaszokat kérjük bekarikázni. Csak eredeti, lapunkból kivágott szelvényt fogadunk el. Játékunkban mindenki részt vehet. Azon előfizetőink között, akik beküldik a kitöltött szelvényeket, találattól függetlenül minden héten különsorsolást tartunk, melyen egy darab 37 centiméter képátmérőjű színes televízió talál gazdára. És ez még nem minden. A kilenc totószelvényen az összesítésben legtöbb pontot elérő tíz játékosunkat nyilvános vetélkedőre hívjuk augusztus 14-én, szombaton, ahol számot adhatnak olimpiatörténeti tudásukból. A negyedik szelvény beérkezési határideje: 2004. július 9., péntek déli 12 óra. Beküldési levélcím: Új Néplap (5001, Szolnok, Pf. 105, „Az ötkarika jegyében"), személyesen: Szolnok, Kossuth tér 1.1 III. heti helyes megfejtések: 1/A, 2/A, 3/C, 4/C, 5/A, 6/B Harmadik heti nyertesünk: Czakó József (Szolnok, Harang út 1/a) em. IV. heti kérdések 1. Ki szerezte a mieink első aranyérmét a mexikóvárosi olimpián? A: Zsivótzky Gyula B: Hesz Mihály C: Németh Angéla 2. A Szolnoki VSC vízilabdázója szerepelt a szöuli olimpián? Ki ő? A: Pintér Ferenc B: Mohi Zoltán C: Hasznos István 3. Török Gyula, a római olimpia bokszbajnoka. Mi az ő beceneve? A: Vasököl B: Béka C: Róka 4. A müncheni olimpián mi volt az első félidő végeredménye a Románia-NDK férfi kézilabda bronzmérkőzésen? A: 11-8 B: 10-10 C: 9-10 5. Az atlantai olimpián hányadik lett a Horváth—Kolonics kenupáros az 1000 méteres távon? A: első B: második C: harmadik 6. Tiszafüred szülötte, a helsinki olimpián aranyérmes öttusa-válogatottunk tagja. Ki ö? A: Benedek Gábor B: Benedek Ferenc C: Kovácsi Aladár Név:. Cím:...............................................................Telefonszám:. Megéri folyamatosan velünk játsza­ni - menet közben is be lehet kap­csolódni - hiszen a legjobbak, a nyilvános vetélkedőt követően, érté­kes nyereményekkel gazdagodnak. 1. hely: kétszemélyes külföldi hétvége 2. hely: digitális fényképezőgép 3. hely: komplett házimozirendszer 4. hely: DVD-lejátszó 5-10. hely: ajándékkosár Egy havi előfizetés 640 Ft árengedményt foglal magában. Árusítóhelyen, standon történő vásárlás esetén az ár átlagosan havi 2090 Ft, ha előfizet, csak 1450 Ft! X Megrendelem az Új Néplap Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapot CD példányban, m hónapra. Megrendelő neve:................................................................................................................................................. Címe: QQJ1.......................................................................................................................................... Kelt: 2004............................................... .................................. aláírás Címünk: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80/200-690 Adótzím: 10462933 2 11 _Cé0^.jtoJLl-Mjm41S_ _ ________________________20Q4._Q7, QQ. Lab darúgó Euro—2004 A (görög) csapatjáték diadala Vasárnap késő este befejeződött a labdarúgó Európa-bajnok- ság három héten keresztül zajló küzdelemsorozata. Az előze­tes várakozásokhoz képest óriási meglepetést hozott a konti­nensvetélkedő, hiszen olyan „nagyhatalmak” búcsúztak idő­nek előtte a folytatástól, mint Spanyolország, Németország, Olaszország, majd a negyeddöntőben Franciaország és Ang­lia. Mindeközben pedig olyan, komolyabb Eb-múlttal nem rendelkező együttes, mint a portugál és a görög sorban vette az akadályokat, s egészen a fináléig menetelt. Ez egyben azt is jelentette, megismétlődött a június 12-i nyitány, mely ak­kor egygólos (2-1) hellászi győzelemmel végződött. A törté­nelem vasárnap majdnem megismételte önmagát. Portugália—Görögország 0-1 (0-0) Lisszabon, 62 000 néző, v.: Merk (német) Gólszerző: Hariszteasz (57.) Bár a német Otto Rehhagel dirigálta görög együttes végső sikere óriási meglepetésnek számít, illik elismerni, nem ér­demtelenül diadalmaskodott. Az a csapat, amelyik kétszer is A görögök boldogan ünnepelték sikerüket fotós europress/epa képes legyőzni a házigazdát (2-1, 1-0), amelyik a csoport­meccsek során megelőzi Spanyolországot (1-1), majd az egyenes kieséses folytatásban gólt sem kap a címvédő fran­ciáktól (1-0), illetve a szemre talán legjobb futballt produká­ló csehektől (1-0), méltó a végső sikerre. Pedig milyen nehezen indult Rehhaggel görögországi pá­lyafutása: kiütéses vereség Hollandiától, majd az első Eb-se- lejtezőn egy sima ötös Finnországban. A német mester azon­ban nem esett kétségbe, szövetsége vezetői pedig nem akar­ták azonnal világgá zavarni, hagyták nyugodtan dolgozni. A szisztematikus, higgadt munka lám, meghozta gyümölcsét. Elérte, hogy az egyébként képzett, technikás, ám sokszor fe­gyelmezetlen, öntörvényű görög játékosok alárendeljék ké­pességeiket a csapat érdekének. Ez pedig már fél siker volt az Henri Delaunay-kupa felé vezető úton. A másik az a hi­hetetlen bizonyítási vágy volt, mely általában a kiscsapatok jellemzője. E kettő együttes hatásának eredménye, hogy Gö­rögország megnyerte az Európa-bajnokságot. Győzelme el­lenére nem állítjuk, hogy Hellászé az öreg kontinens legjobb futballcsapata - minimum hat-nyolc erősebb válogatottat fel lehetne sorolni -, ám az elmúlt három hétben mindenkép­pen a kék-fehérek nyújtották a legkiegyensúlyozottabb, leg­egyenletesebb formát, azaz elsőségük megérdemelt. ___________________________________________________________________________IOELEI1 NÁDAS -totó az «Néplap-ban Az Eb-klub bezárt, az olimpiai hamarosan nyit Vasárnap este egy tűt nem lehetett leejteni a szolnoki Eb-klub- ban, annyian gyűltek össze, hogy óriás kivetítőn megtekintsék a labdarúgó Európa-bajnokság zárófelvonását. Akiknek nem jutott hely az asztalok mellett, nemes egyszerűséggel a földön foglaltak helyet, csak hogy népes társaságban szurkolhassák végig a kontinensvetélkedő döntőjét.- Mikor idén februárban, a Bajnokok Ligája összecsapása­ival megnyitotta kapuit a BL-klub, még csak remélni tudtam, hogy sikerül felcsigázni a labdarúgás szerelmeseinek érdek­lődését. Bár otthon, a televízió képernyője előtt ülve is érez­hetőek az összecsapások, ám óriás kivetítőn látva, baráti kör­ben egész más hangulat uralkodik - vélekedett a házigazda, Nádas Mihály. Nos, számítása bevált, a BL-meccseken még csak az igazi rangadókon telt meg a különterem, az Európa-bajnokság azonban már majdnem végig telt házat vonzott. Ugyan most rövid időre bezárja kapuit a klub, ám augusztus 13-tól ismét várja vendégeit, hiszen az olimpia (magyar érdekeltségű) eseményeit követhetik figyelemmel a kivetítő előtt ülve a sport szerelmesei. Az Új Néplap és a Nádas étterem által szervezett „Góltotó játék” negyedik, egyben utolsó szelvényének eseményei a fi­náléhoz kötődtek. Bár a beérkezési határidő az elődöntők előttre datálódott - tehát még azt sem tudhatták, mely csa­patok vívják a finálét -, mégis öten értek el telitalálatot. Kö­zülük a szerencse Budai Béláné jászapáti játékosunknak kedvezett, aki nemcsak azt találta el, hogy nem Franciaor­szág vagy Csehország végez az első helyen, illetve nem Nis- telrooy vagy Rooney lesz a gólkirály, hanem még külön is rá­írta szelvényére Görögország, illetve Barns nevét. Rajta kívül még Tóthné Ráskó Eleonóra, Tukarcs Attila, dr. Soós István szolnoki, illetve Hudu Csaba törökszentmiklósi totózó bizo­nyult remek jósnak, ám a sorsolás ezúttal nem nekik kedve­zett. A győztes jutalma egy 5000 forintos vacsorautalvány, melyet a Nádas étteremben (Petőfi u. 6.) fogyaszthat el a nyertes. ___________________________________________________________________________(OELEII

Next

/
Oldalképek
Tartalom