Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-27 / 174. szám
6. OLDAL ÉRDEKE S S É G E K 2004. JÚLIUS 27., KEDD Az elmúlt év magyar filmtermésének legjavát, a Filmszemlén díjat nyert kilenc alkotást mutatják be a 30. alkalommal megrendezendő Filmművészeti Nyári Egyetemen, amelyet szombaton nyitottak meg Egerben. A fesztivál másik kiemelkedő programjaként tizenkilenc, a rendszerváltás idején készült vagy az akkori eseményeket feldolgozó dokumentumfilmet tekinthet meg a közönség, illetve politikusok és filmes szakemberek részvételével vitafórumra is sor kerül. Három évtized alatt 540 játékfilmet, illetve 830 rövid és animációs filmet láthattak a nyári egyetem „hallgatói” - idézte fel az 1973-ban indult fesztivál történetét Kiss Lajos főszervező. Hozzátette, hogy az érdeklődők 350 alkalommal találkozhattak az alkotókkal, vagyis az elmúlt három évtized magyar filmművészetének szinte valamennyi kiemelkedő alkotója vendége volt a fesztiválnak. A nyári egyetem egyébként az elmúlt évtől összművészeti fesztivállá bővült. Ennek megfelelően az úgynevezett Nonverbális napok keretében sor kerül pantomim-előadásokra, instrumentális koncertekre, illetve a mozilátogatók válogatást láthatnak a legjobb magyar táncfilmekből. A nyári egyetem programjai között rendezik meg a „mozisok” konferenciáját, ahol a moziüzemeltetők tanácskoznak a filmterjesztés jogi és forgalmazási kérdéseiről. Levetítik a Kistérségi és Kisközösségi Filmszemle díjazott alkotásait is, és csakúgy, mint az elmúlt harminc évben, az idén is találkozhatnak a filmrajongók a fesztiválón bemutatott alkotások rendezőivel, operatőreivel. A július 30-ig tartó Filmművészeti Nyári Egyetem megrendezését a kulturális tárca, a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a Nemzeti Kultu- rális Alapprogram támogatja. ■ HA ÍGY HALADOK, nemsokára nyakig benne leszek...! FOTÓ: CSABAI ISTVÁN MADONNA LENYUGSZIK? A világsztár nemrég kezdte meg a turnéját. Ennek a beharangozásakor számos olyan pletyka jelent meg, amelyek szerint ez lesz az énekesnő legbotrányosabb turnéja. Meglehetősen sok kritika érte azonban a 45 éves sztárt, aki két gyermeket is a világra hozott az elmúlt években. Ezeknek a véleményeknek a hatására az utóbbi hetekben némileg megváltozott a koncertek hangulata. Madonna ugyan azt állítja, hogy ő unta meg a műsort, és úgy érezte váltania kellene. A menedzserének egyik közeli munkatársa azonban a napokban elmondta, hogy negatív újságcikkek miatt változott jelentősen a műsor. AZ IFJÚ MOORE AZ ÚJ BOND? Roger Moore fia, Geoffrey híres apja nyomdokaiba és „levetett” James Bond- ruhájába szeretne bújni. A papa szerint megfelelőbb utódot nem is találhatnának Pierce Brosnannek, akire — szaporodó szarkalábai miatt - hamarosan útilaput.kötnek. Az „Angyal” fia, Geoffrey, 37 éves és épp olyan jóképű, mint édesapja volt a Bond-sorozat idején. Tehetséges fiatalember, hiszen saját vendéglőt vezet, és színészként is ismertté vált a filmes szakmában. Az már más kérdés, mennyit köszönhet híres édesapjának. Mindenesetre az ifjabb Moore a fejébe vette, hogy ő lesz a következő 007-es ügynök, még ha olyan hírességekkel is kell megküzdenie az áhított szerepért, mint Hugh Jackman vagy Jude Law. CHRISTINA KOPASZODIK. A fiatal énekesnő kopaszodik, csomókban hullik amúgy sem dús sörénye, az emberek pedig találgatnak: talán a gyakori hajszínváltoztatások állnak a popsztár hajhullása mögött, vagy valami rejtélyes kór támadta meg kedvencüket? Christina Aguilera újabban göndör angyalhajjal mutatkozik - rossznyelvek szerint parókát visel. A fiatal énekesnőnek olyan erősen megritkult a haja, hogy fején messziről is jól látható kopasz foltok éktelenkednek, ezért fellépésein póthajjal kell „kisegíteni” vékonyka haját. Kétgenerációs utazás Európai Gondolatok - egységek és különbségek Ország-Krysz Axel egy orvosi műhiba következtében szemlencse nélkül él, sérülése gyógyíthatatlan. így száz- százalékos rokkantként, funkcionális vakként él köztünk, de már gyermekkorában rátalált az egyetlen útra, amely lehetőséget teremthet neki arra, hogy úgy éljen, mint mások: a tanulásra. Axel három nyelven felsőfokon, másik három nyelven társalgási szinten beszél, elvégezte az ELTE TFK-n a német-történelem tanári szakot, jelenleg pedig PPKE- JÁK jogászhallgatója. Az eszperantó nyelv segítségével az évek folyamán rengeteg ismerőst, sőt barátot szerzett többtucatnyi országban, szinte nincs olyan európai ország, ahol ne lennének személyes kapcsolatai, barátai. Elsősorban ezek a kapcsolatok adták az ötletet tavaly, a csatlakozási szerződések aláírásakor, hogy Axel a csatlakozás után végigjárja mind a 25 ország fővárosát, amikor is - országonként egy-egy gondolattal hozzájárulva a nagy egészhez — az ottani barátaival együtt létrehozzák az „Európai Gondolatot”. így tehát ez a Gondolat 25 mondatból fog állni, és tükrözni fogja Európa egységét és különbözőségét is. A nagy útnak ketten vágtak neki, Axel és édesanyja, Virág. A két ember a folyamatos dokumentáció mellett (fényképek, videofelvételek, napló, interjú az egyes országok neves közéleti szereplőivel és az „átlagemberrel” is) naponta tájékoztatja az út történéseiről, az érdekességekről a magyarországi újságokat, televízió- és rádióállomásokat. Emellett honlapjukat az itthon maradó, ám lelkes társak segítségével naponta frissítik. Az út 2004. július 19-én kezdődött és augusztus 19-ig tart, de az események még ekkor sem érnek véget: szeptemberben kiállítást rendeznek az úton készült fényképekből és egyéb dokumentumokból, és még ugyanebben a hónapban elkészül a tervektől a hazaérkezésig mindent bemutató dokumentumfilm, október-novemberben pedig megjelenik az útról szóló könyv és CD-ROM. A project neve 2gEU (utalva a 2 generációra) Mi a 2gEU? A 2gEU felhívja az emberek figyelmét arra, hogy egy új közösség részévé lettek, aktivizálni akarja nemzetközi érdeklődésüket. A 2gEU legfőbb célja az EU- tagországok különbözőségének és egységének bemutatása. Ennek egyik eszköze az Európai Gondolat megalkotása. Az Európai Gondolat 25 mondatból áll majd. A 25 mondat minden ország európai gondolatát képviseli. A mondatokat az adott ország polgárai határozzák meg. Kiknek szól a 2gEU? A projekt elsődleges célközönsége az a 40 év alatti generáció, amely igazán ismeri és tudja majd élvezni a határok nélküli Európa előnyeit. A 2gEU azonban az elsődleges célcsoport mellett mindenkit szeretne megszólítani, akit érdekel, hogy mi is történik körülötte, mit jelent és milyen előnyökkel jár más kultúrák megismerése. A 2gEU eseményei A projekt központi eseménye a 2004. július 19. és augusztus 19. közötti utazás, melynek során az utazók felkeresik a 25 ország fővárosát, hogy megalkossák az Európai Gondolatot, és információkat gyűjthessenek az adott országról és annak mindennapjairól. Az Európai Gondolat megalkotása az unió valamennyi polgára számára nyitott pályázaton történik majd. A projekt záróakkordja a Budapesten megrendezendő utazási kiállítás és a 2gEU-val kapcsolatos kiadványok megjelenése lesz. ________________(FORRÁS: HÖLaYVIÍÁOI Eg érke legkedvesebb aranyai Három gyerkőcöt nevel Eger- szegi Krisztina, minden idők legjobb magyar úszónője. Mióta visszavonult, nem járt uszodában, de ígéri, nemsokára elviszi két kisfiát és kislányát a Balatonhoz, ahol persze ő is megmártózik. De csak civilesen, úgy, hogy mellúszás közben kint legyen a feje a vízből. Vidám visongás veri fel a kert csendjét. Egerszegi Krisztina kisfiái, a kétéves Barnabás és a négyéves Bálint egymást locsolják egy vödörből. Eközben Zille a házban édesen alszik. Bár hőség tombol, a házőrző kutyák a fák árnyékában a fiúk minden lépésére éberen vigyáznak.- Annyira furcsa, idén voltam életem első szülői értekezletén. Bálint szeptembertől óvodába megy. Évvesztes a kisfiam, így idén jelentkeztünk. Augusztusban leszek harmincéves, de egyáltalán nem érzem magam annyinak, azt hiszem, leragadtam a húsz-huszonkét éves *kornál - meséli mosolyogva minden idők legjobb úszónője. - Pedig a gyereknevelés leköti minden időmet. Néha eszembe jut, jó lenne két- három napot gondtalanul pihenni, de ha odajutnék, biztosan nagyon hiányoznának. Várom a nyaralást, valószínűleg a Balatonra megyünk. Elvisszük a gyerkőcöket is. Hogy fogok-e ott úszni? Persze. De csak civil módra. Tudja: mellúszás közben a fej kint van a vízből. A tengerben és a Balatonban úszás közben mindig azt figyeltem, mikor ütközik nekem egy hal, mert nemigen szeretek velük összetalálkozni. A Kőér utcai uszodába jártam edzeni, de mióta visszavonultam, véletlenül se vetődtem a környékére. Nem hiányzik. Lezártam azt a korszakot. Az edzőm, Kiss László hívott, hogy vegyek részt az úszóéletben, de nem akartam. Nem lettem volna jó tréner, mert tudom, milyen az, ha egy versenyző fáradt és rosszkedvű, akit én azonnal hazaengednék az edzésről. Krisztina a világbajnoki és olimpiai aranyérmeit nem vitrinben, hanem a szekrényben őrzi. Azért is, mert a két fiúnak vélhetően az apjuk lesz a példaképe, és nem lenne szerencsés azt méregetni: anyu vagy apu volt-e a sikeresebb.- Hiszek abban, hogy létezik szerelem első látásra. Az első igazi szerelem, ami ugyan nem első látásra történt egy úszófiúhoz, Zubor Attilához kötődik. Kisebb megszakításokkal öt évig tartott, aztán jött az „első látásra”. Megismertem Ádámot, akiről tudtam, hogy ő vagy senki. A nagy Ő lett. Soha nem voltam annyira biztos a döntésemben, mint amikor hozzá mentem feleségül. Persze, akadtak hódolóim előtte. Volt, aki edzés után titokban hazáig követett, más mindennap egy szál vörös rózsát küldött, és szerelmes verseket írt. Kitartóak voltak, de nem foglalkoztam velük. Ádámot hat éve ismertem meg a régi munkahelyemen, ahol gyerekeknek szervezett túlélőversenyeket. Amikor beszélgetni kezdtünk, ő nem a bajnokra volt kíváncsi, hanem rám. És ez nagyon tetszett. Annyit tudott csak Egerszegi Krisztina rólam, hogy úszó vagyok, és „valamit” nyertem, talán olimpiát. Beszélgetés közben olyan érzésem volt, mintha nagyon régóta ismernénk egymást. Az első igazi randevúnk után egy évvel házasodtunk össze, majd jöttek a gyerekek. Egyelőre nem tervezek többet, mert nem elég, hogy megszületnek, tisztességesen fel is kell nevelni őket. Most éppen ezt teszem, birkózom a nevelésükkel. Amikor este Zille elalszik, leülök a fotelbe mesélni a fiúknak. Bálint az ölembe kéredzke- dik, persze Barnabás is jön vele. Bálint jobban szereti a mesét, a kisöccse figyelme elkalandozik. Élsportolóként a fegyelem különösen fontos volt. Hiszem, egy kisgyerek életében is kellenek útjelzők, ezért ragaszkodom ahhoz, hogy mindennap ugyanabban az időben kerüljenek ágyba. Bálint néha ellentmond, ha napközben is aludni küldöm. De végül beadja a derekát. Ragaszkodom az elveimhez, pedig nem könnyű türelmesnek lenni. Ki hinné, hogy az ötszörös olimpiai bajnok úszónőnek gyessel, gyeddel, családi pótlékkal együtt csupán 70 ezer forint a havi jövedelme? — Nem akarok panaszkodni, de mi sem élünk hivalkodóan. Most, hogy a gyerekekkel vagyok, a férjem tartja el a családot. A gyerekeknek szívesen veszek az új mellé használt ruhát is, mert aranyos dolgokat lehet kapni. Magunknak egy bevásárlóközpontban vásárolok. Kislánykoromban egy újságban láttam egy csodálatos, fehér esküvői ruhát. Elhatároztam, hogy olyanban megyek majd férjhez. A kölcsönzőben rábukkantam egyre, ami hasonlított rá, de végül egy másik ruha nyert. Egy kis kápolnában, szűk családi körben volt az esküvő. Manapság is gyakran nézegetek mennyasszonyi ruhákat, mert olyan szépek. Mondtam a páromnak, mi lenne, ha tízéves évfordulónkon még egyszer elvenne feleségül? _____________(FORRÁS: HÓLOYVILÁO) TÜ KRÖM, TÜKRÖM..., mondd meg nékem..., hogy tetszem-e a magyar fiúknak? ■ FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Felmászott az Eiffel-toronyra Megadta magát a hatóságoknak az a férfi, aki felmászott az Eiffel- torony harmadik emeletéig - jelentette a párizsi tűzoltóság. Mikor megjelent a látogatóknak fenntartott szektornál, azonnal kiürítették az építményt, sőt a körülötte lévő sétateret is. A 44 éves férfi eleinte elutasította a különleges tűzoltóegységek tagjainak és a pszichológusoknak a segítségét. Később hajlandó lett a párbeszédre, és elmondta, végső elkeseredésében mászott fel. Családi nehézségeiről panaszkodott, követelte, hogy felesége és gyermekei — akiket már hónapok óta nem látott — jelenjenek meg a helyszínen. Majd arról kezdett beszélni, hogy rendőrségi idézése volt aznapra tiltott fegyvertartás miatt, de ő nem jelent meg a hivatalban. Miután végül engedett a rábeszélésnek, rendőri kísérettel liften ereszkedett le a földszintre. Ezt követően kórházba szállították. A Párizs egyik jelképének számító létesítményt már korábban is kiürítették egy névtelen fenyegetést követően. A rendőrök átvizsgálták a tornyot és környékét, de semmi gyanúsat nem találtak. A zavarkeltő telefonálót egyébként elfogták. _________■ Fi lmes nyári egyetem Innen-onnan